Tolnai Népújság, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-01 / 127. szám

2006. JÚNIUS 1, CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT 15 Idén június 17-én ér Szekszárdra az adidas-Samsung streetball fesztivál Az első lépést megtették kosárlabda Az Atomerőmű kihasználta a hazai pálya előnyét A centerpályával együtt össze­sen húsz palánkot ostromolhat majd az a másfél száz csapat, amelyet június 17-én szomba­ton a tizedik szekszárdi adidas- Samsung streetball fesztiválra várnak a szervezők - hangzott el tegnap az esemény sajtótájé­koztatóján. A tolnai megyeszék­hely ünnepi hangulattal és kül­sőségekkel készül a jubileum­ra: minden játékos egyedi póló­val, a győztesek pedig a Freund Antal képzőművész készítette emlékplakettel gazdagodnak. Az egyik legnépszerűbb utcai kosaras helyszínre idén a min- y denkori csúcsot (153 csapat) ~ megközelítő nevezést várnak a ríendezők. Optimizmusukat erő- - sítheti, hogy az állomások csök­kentésének ezúttal áldozatul esett a másik két Tolna megyei helyszín, Dombóvár és Paks, így a dél-dunántúli régió egyet­len fesztiválja lesz a szekszárdi. A pályákat ezúttal is a Szent Ist­ván tér Garay gimnázium és a megyei múzeum közötti szaka­szán állítják fel. A viadalra nyolc, életkor sze­rinti kategóriában várják négy fős csapatok jelentkezését. Ne­vezni 10000 forint ellenében jú­nius 10-ig lehet a Horváth Sport szekszárdi üzleteiben (Széche­nyi u. 21., Korzó Áruház, Tesco), valamint az interneten a www.streetballnet.hu oldalon, ahol további információkat is megtudhatnak az utcai kosaras fesztivállal kapcsolatban. A do­bóversenyekre és játékokra (büntető- és hárompontos, lucky dobás, 2ball game) és a zsákoló showra a helyszínen le­het jelentkezni. ■ F. L. Tippjeink a 22. hétre 1. Diósgyőr-Győr X 2. REAC-Kaposvár 1 3. Vasas-MTK X 4. Anglia-Jamaica 1 5. Csehország-Trinidad-T. 1 6. Lengyelo.-Horvátország 2 7. Svájc-Kína 1 8. Spanyolo.-Egyiptom 1 9. Elefántcs.-Szlovénia 1 10. Dél-Korea-Ghána 2 11. Hollandia-Ausztrália 1 12. Kolumbia-Marokkó 2 13. Macedónia-Törökország 2 Pluszmérkőzés 14. Újpest-Fehérvár FC X Az Atomerőmű szerzett előnyt a férfi kosárlabda­bajnokság három győzele­mig tartó döntőjében. Medgyesy Ferenc Atomerőmű SE- Albacomp 83-68 (23-13, 17-16, 22-16, 21-23). Paks, 1200 néző. V: Bodnár, Benczúr, Pállá. ASE: Mészáros (-), MONROE (15), Grizzard (9/3), Djogo (8/6), CZIGLER (9). Csere: HORVÁTH Z. (15/3), PAVLÍK (15/9), Kiss Zs. (8/6), Panta (4), Lőrincz (-). Vezető­edző: Zsoldos András. Alba­comp: Nisavics (2), SPIVEY (12/6), Horváth L (9/3), Flo­wers (3), BENCZE Z. (13). Cse­re: KAMÁN (10), Brolih (6/6), Góbi (-), Bódi (4), Wittmann (9/3). Vezetőedző: Fodor Péter. Az eredmény alakulása: 4. perc: 9-3, 7. p.: 16-9, 15. p.: 32-21, 24. p.: 49-35, 28. p.: 55-40, 34. p.: 78-53, 38. p.: 85-60. Kipontozódott Spivey (35.), Pavlik (38.), Flowers (38.). Czigler parádés hát mögötti gólpasszával és lepettanó- szerzésével nyitott a bajnoki címvédő, majd Grizzard váras­zóit: a gyűrűnek háttal álva húzta be a labdát. Jól kezdett az ASE. Ezt támasztotta alá az is, hogy Fodor Péter három és fél perc után maga köré gyűjtötte övéit, majd cserélt is: Kámánt hozta be, aki rögtön egy duplá­val köszönt be. Ennek ellenére is jól, agresszíven védekeztek a hazaiak, ez pedig vezetést is eredményezett - persze segített ebben Djogo két triplája, vala­mint Czigler és Grizzard pont­jai is. No meg Pavlik távolija a negyed utolsó percében, amely 23-13-as paksi előnyt jelentett. A második negyed elején némi kapkodás* zavar jelentkezett a hazaiak játékában, biztosnak tűnő helyzetek maradtak ki, Brolih és Kámán révén 25-18- ra zárkózott fel az Álba. Az etap felénél azonban már ismét tíz pont felett volt a különbség (32-21), Pavlík és megint csak Czigler lendített csapatán. A paksi center a pontok mellett a lepattanógyűjtésben is eredmé­nyes volt. Fiatalabb társa, Hor­váth Z. is igyekezett, nyolc pont­tal zárta a félidőt - közte egy látványos egykezes zsákolással. Chris Monroe (világosban) a végére jött bele a pontgyártásba. A szünet után lendített az Atom szekerén Tizenegy pontos hátránnyal kezdte a második felvonást az Albacomp, ebből - első me­zőnytalálatával - Spivey fara­gott le hármat, ám Grizzard ha­mar válaszolt, ugyancsak távol­ról. Monroenak viszont nem mentek a dobások ebben a sza­kaszban. A társak azonban pó­tolták hiányzó pontjait, uralta a pályát az Atom, Zsoldos András csapata az ellenfél minden fel­zárkózási kísérletét visszaverte, s a harmadik negyed közepén már 49-35-re vezetett. A kü­lönbség csak pillanatokra csök­kent, támadásban és védeke­zésben egyaránt ellenfele fölé nőtt a címvédő. Szinte észrevét­lenül Monroe is hozta a ponto­kat, Czigler uralta a palánkok környékét, a harmadik negyed utolsó percében Kiss Zs. szép találata már húszpontos hazai előnyt jelentett (62-42). A záró felvonásra sem változott a játék képe, ha csak annyit nem, hogy még jobban elhúzott az ASE. A pihenőt kapó Czigler helyett Horváth Z. szedte a lepattanó­kat, a végére belejött Monroe révén a pontok sem maradtak el, s az utolsó percekben már a könnyed paksi játszadozás is belefért. így aztán a bajnoki döntő első mérkőzését végig ve­zetve, magabiztosan nyerte a címvédő ASE. A szakvezetők mondták Zsoldos András: - Próbáltunk nagy hangsúlyt fektetni a véde­kezésre, s ez meg is látszott já­tékunkon. Úgy érzem, megér­demelten, biztosan nyertünk, bár a különbség nemigen szá­mít. A lényeg, hogy megvan az első győzelmünk. Ha támadás­ban tovább tudunk javulni, ide­genben is nyerhetünk. Fodor Péten - Hiába játszot­tunk az elején türelmesen, ki­maradtak a helyzetek, ilyen gyenge dobóteljesítménnyel nem lehet nyerni Pakson. A harmadik negyedtől eldőlt a mérkőzés, megérdemelten győ­zött a Paks, de Fehérváron egy másik mérkőzés következik. Az utolsó felvonásban fordított a Dombóvár KC RÁJÁTSZÁSA 9-14. HELYÉRT. DombóvárKC-Soproni Sördö­gök 80-68 (13-21, 27-24,12-12, 28-11). Dombóvár, 150 né­ző. V: Hartyáni, Szilas, Kiss. DKC: KRASZNAIT. (14/3), Harper (1), Rudzitis (16/6), Dávid (4), LISAUSKAS (22). Csere: Varga (8/6), Balogh L. (5/3), Szilágyi (10), Gubi (-), Dobos (-). Vezetőedző: Báliad József. A Sopron legjobb dobói: Csaplár- Nag}'A. (20), Körtélyesi (16/3), Palotai (13/3). Báliad Józsefi - Nekem sem volt könnyű megemészteni a mér­kőzést, de a nézőknek még nehezebb volt (tulézi gy.) HIRSAV Százötvenezer forintnyi sportszerért mozogtak Az elmúlt szerdán 15. alka­lommal rendezték meg ha­zánkban a kihívás napját, ahol kategóriájában Szek- szárd bizonyult a legsporto- sabb városnak. A tolnai me­gyeszékhely sorozatban har­madszor nyerte el ezt a ki­tüntető címet, amellyel 150 000 forint értékű sport­szerutalvány járt. A nyere­ményből vásárolt sportesz­közöket a legaktívabb intéz­mények között osztják el. Gyárfás Tamás elégedett volt az Eb-prezentációval Magyar részről mindenki elégedetten, ugyanakkor óvatos visszafogottsággal ér­tékelte a Horvátországgal közös labdarúgó Eb-pályázat szerdai, nyoni prezentáció­ját. - Azt hiszem, nagyon emberire sikerült a bemu­tatkozásunk. Az olasz elő­adást szimplára értékelem, az ukrán-lengyel közös pre­zentáció azonban jól sike­rült. Jó lenne, ha a decembe­ri eredményhirdetéskor is ugyanaz lenne a sorrend, mint ma volt, tehát a mi ne­vünket említenék először - mondta Gyárfás Tamás. Horfer Serleg megyei I. osz­tály. Kéty-Bátaszék 3-3 (2-2). Kéty, 70 néző. V: Péter I. Kéty: Prantner- Sebestyén M., Sebestyén, Dani, Orosz, Fazekas R.- Bősz T., Márton R., Beda, Molnár D.- Zengai (Walter), Bősz J. (Gangloff). Edző: Márton Emil. Báta- szék: Fügedi- Kovács L. (Kis Z.), Kara, Kiss M., Szabados- Sárközi, Péter, Bene, Kis L.- Földvári (Turbuk), Kollár. Já­tékos-edző: Faddi Máté. Rendkívül izgalmas, küzdel­mes mérkőzésen megérde­melten tartotta otthon az egyik pontot a lelkes hazai csapat. Gól: Molnár D., Bősz J. , Walter, illetve Bene 2, Pé­ter. Jók: Prantner vezérleté­vel az egész hazai csapat, il­letve Bene. A megyei II. osztályú Ger- jen-Döbrököz mérkőzés el­marad, mert a vendégcsapat nem utazott el a tegnapi ösz- szecsapásra. Bozsik elégedett volt a produkcióval labdarúgás Hetvenöt percen át partiban volt az angolokkal a magyar csapat TN-információ Bozsik Péter, a magyar labdarú­gó-válogatott szövetségi kapitá­nya elégedett volt a 3-1-es angol sikert hozó manchesteri mérkőzéssel. - Elégedett va­gyok a mutatott játékkal, egye­dül a harmadik bekapott gól bosszant, sokkal szebb estét zártunk volna, ha azt elkerül­jük. Negyedóra gyengébb telje­sítménye miatt szenvedtünk ve­reséget, a további 75 percben egyenrangú partnerei voltunk az angoloknak - mondta a ma­gyar szakvezető. Bozsik csapa­tából Éger Lászlót, Molnár Ba­lázst, a gólszerző Dárdai Pált, Király Gábor jól védett, háromszor mégis kapitulált az angolok előtt valamint a Komlósi Ádám sérü­lése után már a 9. percben beál­ló Vanczák Vilmost emelte ki.- Az első angol találatnál el­aludtunk, hisz a labda magasan szállt Gerrardhoz. A második és harmadik gólnál is hibáz­tunk: Joe Cole-t faultolni kellett volna miközben a kapu felé ve­zette a labdát, ráadásul rosszul is helyezkedtünk, mert Crouch szabadon vehette át a labdát - elemezte Bozsik a bekapott gó­lokat. Emlékeztető: Anglia-Magyar- ország 3-1 (0-0). Manchester, 56.336 néző. V: Vink (holland). GÓL Gerrard (48.), Terry (52.), Crouch (86.), ill. Dárdai (56.). V > t

Next

/
Oldalképek
Tartalom