Tolnai Népújság, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-10 / 134. szám

12 SZOLGALTATAS - TV-MUSOR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. JUNIUS 10., SZOMBAT A TN KONYHÁJA Lecsó csirkemájjal Hozzávalók 4 személyre: 4-5 vöröshagyma, 1 kg Tv-paprika, 45 dkg leveses paradicsom, 1 kis cukkini, 1-2 evőkanál piros- paprika, fél kávéskanál őrölt bors, só ízlés szerint, provanszi fűszerkeverék, oregánó, 1-2 evőkanál cukor, 1 kg csirke­máj, tejföl, kifőtt metélt tészta. Elkészítés: A vöröshagymát ap­róra vágom, kevés olajon meg- dinsztelem. Hozzádarabolom a kicsumázott, karikára vágott paprikákat, és megkapatom az olajon, kevés vizet öntök alá, félig puhára főzöm. A paradicsomo­kat forró vízbe teszem, bevágott héjukat utána könnyen lehúzom, és negyedelve a paprikára do­bom, a megtisztított, feldarabolt cukkinivel együtt. Kevergetve együtt párolom. Közben fűszere­zem: só, bors, pici pirospaprika, oregánó és kevés provanszi fu- szerkeverék kerül bele, valamint egy kis cukor. Amikor már majd­nem kész, beleteszem a megtisz­tított és feldarabolt májat, és 2-3 percig kis lángon puhára főzöm. Akkor van kész, amikor a máj középen már éppenhogy elvesz­tette rózsaszínes jellegét, de még puha maradt. Frissen kifőzött metélt tésztával tálalom, és egy jó kanál kikevert tejfölt teszek a tetejére. ikrek (V. 21—VI. 21.). A hétvégi na­pok kellemesen telnek. Főleg azoknak igazi kikapcsolódás, akik a kora nyári időben a víz­partra tudnak menni. A vasár­napi napsütést remélhetőleg semmi sem zavarja meg. rák (VI.22-VI1.22.). Ezen a nyáron is sokat kell dolgoznia, hogy fedezni tudja kiadásait. Kere­setéből most sem nagyon tud félretenni. Nehezére esik spó­rolni. oroszlán (VII. 23-VIII. 23.). Társa­ságkedvelő és nyílt embernek ismeri Önt a környezete. Ez jó hatással van barátaira. Hasz­nálja ki az egyre hosszabb nappalokat. szűz (Vili. 24—IX. 23.). Kicsit nehéz Önnel együtt élni, mert kap­csolataiban kezd túlérzékeny lenni. Nagyon könnyen sértő­dik meg. Kerülje az alkalmi viszonyokat. mérleg (IX.24-X.23.). Ön sokszor még akkor is dolgozik, amikor mások alszanak. Olyan terüle­teken érhet el sikert, ahol kiél­heti alkotó hajlamait, képzelő­erejét. De ehhez kitartó, szor­gos munkára van szükség. skorpió (X. 24—XI. 22.). Hajlamos lesz arra, hogy eltúlozza a dol­gokat. Mielőtt még komoly ér­zelmi komolyan feszültségei támadnának, vizsgálja felül viselkedését. NYILAS (XI. 23—XII. 21.). Minden jó szándékú törekvése ellenére előfordulhat, hogy félreértik kapcsolatépítési törekvéseit. Ettől még nem szabad sértő­dötten bezárkóznia. bak (XII. 22-1.20.). A csillagok állá­sa a Bakok számára kifejezet­ten kedvező. Olyan konstellá­ció állt elő, amelyben nem kétséges, hogy előmenetelük­ben, szerelmi életükben pozi­tív változás áll be. vízöntő (1.21-11.20.). Ön nem kife­jezetten társasági lény, nem túl­ságosan élvezi a fogadásokat, a nagy bulikat. Most azonban olyan meghívást kap, ami nem szokványos, tehát ne utasítsa el. halak (II. 21-111.20.). Jó, hogy ész­revette, megérezte, hogy egy kicsit elhanyagolta szeretteit, különösen kedvesét. Megelőz­heti, hogy kapcsolatukat fe­szültségek terheljék. kos (lll.21-IV.20.). Ez idáig nem kényeztette el a szerencse, most azonban talán esély ígér­kezik a nyerésre. Vegyen né­hány sorsjegyet, adjon esélyt rá, a kitöltésnél használja a családi számokat. bika (IV.21-V.20.). A csillagok re­ményt sugallnak. A sok kelle­metlenség után végre egy kis jó következik. Sajnos, nem olyan, amitől varázsütésre megjavul minden. Helyi rádió- és televízióműsor SZOMBAT Alisca Rádió 91,1 MHz nonstop. Hírek: 7.00, 8.00,10.00,12.00, 14.00,16.00,18.00.7.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-18.00 Zenei műsorok, programajánló, névnapló. 10.30-12.00 Kívánságműsor. 18.00-19.00 Kívánságműsor. 19.00 Nonstop zene. N-Joy Rádió, Dombóvár FM 98,8 MHz. 6.10 N-Joy Reggel. 10.12 Zenés szombat délelőtt 12.00 Disco Radio Classic. 13.00 Szombat dél­után. 17.00 Élő hétvégi kívánságműsor. 20.00 MixXL. Rádió Antritt FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs maga­zin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00- 18.00 Délutáni Turmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. Régió Rádió - Pécs A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántúlon. Benne: 6.00,7.00 Kossuth Króni­ka. 6.15,7.15 Regionális Krónika. 6.23,7.23 Lap­szemle. 6.30,7.30 Hírek, közlekedés. 6.45,7.45 Re­gionális hírösszefoglaló. 6.52, 7.52 A nap témája. 8.00-9.00 Magazinéra. 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00 Déli Krónika. 13.00-18.00 Dél-után... Benne: 13 órától Zeneóra! 14 órától ma­gazinok óránként, 17.45 Dél-dunántúli Krónika. 18.00- 19.00 Esti Krónika. Háttér 19.00-22,00 Est- időben! FM 101,7 MHz. 22.30-tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.00-10.30, 20.00-20.30 horvát műsor, 10.30-12.00, 19.30-20.00 német műsor, 13.00- 14.00,20.30-21.30 szerb műsor. Fortuna Rádió, Paks 6.00- 9.00 Suki koktél Schuckert Józseffel. 9.00-13.00 Délelőtti magazin Balog Judittal. 13.00-17.00 Rajtszám Móré Boglárkával. 17.00-19.00 Kívánságműsor Mittler Judittal. 19.00-24.00 Party Club Mittler Judittal. 12.45 órakor az elmúlt 24 óra helyi hírösszefoglalója. Tolnatáj TV 15.00 Megyei híradó. 15.25 7 Nap- hírösszefoglaló. 15.45 A hét vendégei. 16.00 Körforgalom - közlekedési magazin. 16.30 4N - egy műsor a nőkért 17.00 Kerekasztal. 17.30 Főz a Me$e. 18.00 Me&ei híradó. 18.25 7 Nap - hírösz- szefoglaló. 18.45 A hét vendégei. 19.00 Sport magazin. 19.30 Kultúrszoba. 20.00 Megyei híradó. 20.30 7 Nap - hírösszefoglaló, 21.00 “A héten történt..” Bonyháp VTV 15.00 Média Fesztivál 2006. Műsorvezető: Szél Móni, Fenyvesi Tamás. Közreműködik: Dukai Regina, Animato együttes, Ihos József. Ismétlés: 22.00,6.00,10.00 órakor. VASARNAP Alisca Rádió 91,1 MHz nonstop. Hírek: 7.00, 8.00,10.00,12.00, 14.00. 16.00.18.00.7.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-18.00 Zenei műsorok, programajánló, névnapló. 18.00-19.00 Kívánságműsor. 19.00- Non­stop zene. N-Joy Rádió, Dombóvár FM 98,8 MHz. 6.00 N-Joy Reggel. 10.00 Kávészünet- nagy beszélgetések 120 percben. 12.00 A1 la Carte - Enjoy a konyhában. 13.00 Zenei maraton. 15,00 N- Joy TOP 50.17.00 Élő hétvégi kívánságműsor. 20.00 Állatbarát - a kisállatok magazinja. 22.00 MixXL. Rádió Antritt ____ FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs maga­zin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00- 18.00 Délutáni Turmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. Fortuna Rádió, Paks 6.00-9.00 Suki koktél Schuckert Józseffel. 6.00, 9.00. 12.00.15.00 Országos hírek. 10.00-12.00 AKT - Aktuális Közéleti Térkép - helyi közérdekű magazin S. Szabó Gabival. 12.00-17.00 Zene, információk, programajánló, hírek. 17.00-19.00 Kívánságműsor. Régió Rádió - Pécs A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántúlon. Benne: 6.00,7.00 Kossuth Kró­nika. 6.15, 7.15 Regionális Krónika. 6.23, 7.23 Lapszemle. 6.30, 7.30 Hírek, közlekedés. 6.45, 7.45 Regionális hírösszefoglaló. 6.52,7.52 A nap témája. 8.00-9.00 Magazinóra. 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00 Déli Krónika. 13.00­18.00 Dél-után... Benne: 13 órától Zeneóra! 14 órától magazinok óránként. 17.45 Dél-dunántúli Krónika. 18.00-19.00 Esti Krónika. Háttér 19.00­22.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30-tól Kos­suth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.00-10.30,20.00- 20.30 horvát műsor, 10.30-12.00, 19.30-20.00 német műsor, 13.00-14.00, 20.30-21.30 szerb műsor. Tolnatáj TV 15.00 Istentisztelet közvetítés. 16.00 “A héten tör­tént..." 16.30 Körforgalom - közlekedési magazin. 17.00 Sport magazin. 17.30 Kerekasztal. 18.00 “A héten történt..." 18.30 Közéleti mágazin. 19.00 Vendégségben. 19.30 Ismerős?! 20.00 "A héten történt..." Bonyháp VTV 18.00 “Egy 7” összeállítás a hét műsoraiból. Ismét­lés: 22.00, 6.00,10.00 órakor. AJANLO: MOZI Underworld: Evolúció Ahogy a vámpírok és farkasem­berek viszálya egyre hevesebb, úgy fokozódik az Underworld Evolution feszültsége, a vér­szomjas hatalom, a tiltott szere­lem és a bosszú valóságos dári- dóját kínálva. Selene (Kate Beckinsale), az üldözött vámpír fel akarja kutat­ni Marcus-t (Tony Curran), a vámpírok királyát, hogy alkut kössön vele az életéért cserébe. Michael (Scott Speedman), a hibrid csatlakozni akar Selene- hez a keresésben, de a vámpír képtelen az énje egyik felében dühöngő farkasemberben bízni, így visszautasítja az ajánlatot. Szerelmük azonban erősebbnek bizonyul a genetikánál, amikor Marcus rajtaüt Selene-n, hogy megsemmisítse a vámpír-lányt. Selene felfedezi, hogy a saját családja árulta el őt, és elhatá­rozza, hogy bosszút áll. Minden egyes összecsapás új felfedezéseket hoz napvilágra, éles fényt vetve korábbi esemé­nyekre, áthatolva a lelkek mé­lyén eltemetett, fájdalmas emlé­kek sötétjén. Underworld: Evolú­ció, színes, magyarul beszélő, amerikai fantasy, 105 perc, ren­dező: Len Wiseman, szereplők: Kate Beckinsale, Scott Speed­man, Paks június 11. ■ TELEVIZIO-MUSOR I Ili tpLfeyEí isin Ilii 2006. JUNIUS 11., VASARNAP DÉLUTÁN DÉLELŐTT F/ FL HJLC II IMI!!! TVÍ' Ä :f|,\ i'f -ff;,: .. ;f':;-V VIAJSAT8 SPEKTRUM") * 8 t 6.45 KölyöKklub 8.55 így készült: Verdák 9.25 Receptklub 9.45 06-81-603-000 10.45 Isteni sugallat (amerikai sorozat - 1.) 11.45 Pasadena © 6.15 Mókás mechanika 6.45 Tv2-matiné (rajzfilmek) 9.45 Jetix 10.10 Dllizsaruk 10.40 Két Testőr 11.10 Stahl konyhája 11.40 Sliders © 5.50 NAP KELTE 9.00 Főtér-Tata 9.40 Századunk 10.10 A piros kardigános utazó 10.40 Jelfák 10.55 „így szól azúr!” 11.05 Hol volt,... Róbert László 5.50 NAP-KELTE 9.00 Vallási műsorok 9.35 Zsigmopd király ajándéka 9.50 Vallási műsorok 10.35 Tanúságtevők 11.05 Hol volt, hol nem volt Róbert László 6.00 TV Shop 7.00 Star Trek © (amerikai sci-fi sorozat) 9.00 Csillagközi szökevények (am. sci-fi sorozat) © 10.00 Star Trek- Az új nemzedék © 6.45 Dinoszaurusz asszony 8.20 Albert felfedezőúton 8.30 Troli mesék 9.00 Holly csapata (23.) 9.25 Történetek Lármafalváról 10.50 Mese a két kardszárnyú delfinről 6.00 Zeugma végnapjai 7.05 Tibet tava 8.05 Szárnyalni Kanada egén 9.20 Ássuk ki a csatabárdot! 10.30 Küzdelem az életért A nyársantilopok © 11.35 Állati rekordok (2.) 12.35 Forma-1 - Angol Nagydíj A futam élő közvetítése 14.50 Labdarúgó-vb Szerbia és Montenegró-Hol- landia (élő) 17.00 Legyen Ön is milliomos 17.35 Tru Calling - Az őrangyal (amerikai akciófilm-sorozat) 18.30 Híradó Esti kiadás 12.35 Kaland Bt. © (francia-német-kanadai kalandfilmsorozat-20.) 13.35 Monk - Flúgos nyomozó (amerikai krimivígj.-sor.) 14.35 Smallvllle © 15.35 Baywatch Hawaii © 16.35 Tengerészeti helyszínelők 17.30 Walker, a texasi kopó © 12.00 Híradó 12.05 TS - Sportmagazin 13.05 Hawaii üzenetek © (am. kalandfilmsor. -13/2.) 13.55 Csillagos mez 14.25 Csellengők 14.45 Örömhír 15.15 Magyar elsők 15.35 Telesport 12.00 Aranyfüst 12.45 Jelfák 13.00 Átjáró 13.25 Modern orvostudomány Magyarországon 13.55 Magyar Ház 14.35 Iskolapélda 15.25 NAP NYUGTA 18.00 Minden, ami nyár... 12.00 Segítség, sztár lettem! 12.30 Spinédzserek © (amerikai ifjúsági sorozat) 13.35 Lois és Clark © (amerikai fantasztikus sor.) 14.35 A narancsvidék © (amerikai sorozat) 15.35 Buffy, a vámpírok réme (amerikai sorozat) © 12.05 Élő egyház 12.40 Élő népzene (ism.) 13.05 Csellengők 13.30 Én voltam (magyar film, 1936) FF 85' 14.55 A világ múzeumai 15.25 Vannak vidékek 16.30 Századunk (ismétlés) 12.30 Átszab-lak Elsy új otthona 13.30 Jamie menzája © 14.30 Citytitkok (2.) © Buenos Aires 15.25 Iránya nagyvilág! © A bizarrTasmánia 16.20 Tudósok klubja © Newton; Darwin ESTE 19 .00 Szupermozi Apafej © (amerikai vígjáték, 1999)93' Fsz.: Adam Sandler, Kristy Swanson, Joey Lauren Adams 20.40 Labdarúgó-vb Angoia-Portugália (élő közvetítés Kölnből) 23.00 Labdarúgó-vb 3. játéknap - összefoglaló 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Napló © 20.00 Oltárt nő © (amerikai vígj., 1999) 112' Fsz.: Julia Roberts, Richard Gere, Joan Cusack 22.25 Jerry Maguire-A nagy hátraarc© (amerikai vígj., 1996) 133' Fsz.: Tom Cruise, Cuba GoodingJr., 17.10 Panoráma© Világpolitikai magazin 17.40 Szívek szállodája 18.30 BBC-exkluzív A madarak élete (angol sorozat - 10/10.) 55' 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.55 Szuperbuli Nyári koktél 21.00 A szólás szabadsága 19.00 Kliqperek (11/1.) 19.25 Esti mese 20.00 Verssor az utcazajban 20.05 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.30 Művésznegyed 22.00 Ken Russell: Salome utolsó tánca ® (angol film, 1988)85' Fsz.: Glenda Jackson 16.35 Szex és New York light (amerikai sorozat) © 18.55 Dowling atya nyomoz (amerikai krimisorozat) © 20.00 Poirot© (angol krimisorozat) 21.05 Sherlock Holmes naplója (angol krimisor.) © 22.10 A holtsáv © (amerikai-kanadai sorozat) 23.10 Viadal Ketrecharc 17.00 Heti hírmondó 18.00 Híradó. Időjárás 18.30 Mese 19.00 AWildfell-ház lakója (angol sorozat-3/1.)© 20.00 Szabó Magda: Az ajtó A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadása 22.30 Dunasport 22.45 Beavatás 17.30 Ki hitte volna? (7.) 18.30 Fapados utazások (dók. sorozat) Szenegál: Dakar gyorsan; Vietnam: az újraegyesítés vonata 19.50 Veszélyes vadvilág © (angol term, sorozat) Az óriás muréna és társai 20.45 Négylábú szomszédaink (ism. sorozat, 3.) ÉJJEL 23 .30 Tomboló föld© (am. katasztrófafilm, 2002) Fsz.: Dylan Walsh, Alison Eastwood, Tobin Bell 1.30 Fókusz-portré © 2.00 Hegylakó-A holló (am. kalandfilmsorozat) 1.00 Képírók- Hitchcock-sorozat A kötél © (amerikai thriller, 1948) 77' Fsz.: James Stewart 2.25 Napló (ismétlés) © 22.05 Szépséges fiatalság © (olasz sorozat-4/1.) 99' 23.50 Híradó. Időjárás 23.55 Sporthírek 24.00 TS - Motorsport 0.30 Héthatár A hét hírei határok nélkül 23.25 Omán, 2006 0.20 A szólás szabadsága 1.20 Bűvölet (104/7.)© 2.15 Aranyfüst avagy...? 3.00 Magyar Ház 3.40 Modern orvostudomány Magyarországon 23.35 Twin Peaks © (amerikai fantasztikus sor.) 0.35 Angel © (amerikai akciófilm-sorozat) 1.25 Alzheimer© (am.-kan. filmdráma) 2.55 Twin Peaks 23.05 A holnap egy új nap (francia film, 2000) 85' © 0.30 Egy ember, akit kihagytak © 1.05 Híradó. Sport 1.55 "Jöjj vissza hozzám..." Kovács Józsi születésnapja 21.50 Jóban, rosszban, hatalomban (1.) © Nancy és Ronald Reagan 22.45 Borkorzó (14.) Mexikó 23.55 A Beatles-sztori © 0.40 Koncert az életért © UÁNLÓ un |1 iij *3' | m iÜt jjfr-i pl 17.35 Tru Calling amerikai akciófilm 22.25 Jerry Maguire amerikai vígjáték 17.40 Szívek szállodája amerikai sorozat 22.00 Salome utolsó tánca angol film 16.35 Szex és New York amerikai sorozat 23.05 A holnap egy új nap francia film 19.50 Veszélyes vadvilág angol term, sorozat AJÁNLÓ MAGYAR A™ ' HÄtÖZAT 1 BUDAPEST TV spöetT f ......ÍOTí DI SCOVERY 1235 Vetítő. 1335 Családmese. 1435 Ingat­lanpiac. 15.00 Híradó. Sport. 1535 Garázs. 16.05 Vörös és fehér. 1635 GyógyHír. 17.00 Híradó. Sport. 1735 Libikóka. 18.05 Hírvilág. 1835 Keresztmetszet. 1930 Híradó, Sport. 20.05 Kontraszt. 21.00 Híradó 21.2135 Vetí­tő. 2230 BBC híradó. 23.00 Péntek 8. 10.05 Rajzfilmek. 11.00 Vidám vasárnap. 13.10 Laci bácsi konyhája. 1335 Közvetlen ajánlat. 15.40 Sportvilág. 16.30 Üzlet min­denkinek. 17.00 Regionális híradó. 1730 Ha­szon. 1830 Híradó. Időjárás. 19.00 Pont 7. 20.00 NÉVshowR. 2135 Csoportkép. 2230 Sportvilág. 2320 Kőbányai regionális híradó. 13.00 Teleshop. 1330 Lakj ökósan! 14.00 Pénzhalász. 15.00 Grand prix. 16.00 Pénzha­lász. 17.00 Csillagszem. 17.30 Stílus. 18.00 Golfmagazin. 18.30 Szabó Magda: Kígyóma- . (a Debreceni Csokonai Színház előadása felvételről;. 2030 Hírháló. 21.00 Vörös skor­pió (am. akciófilm). 2330 Bencze-show. 8.50 Hungano-kitekintö. 9.00 Közvetlen ajánlat 10.00 Tabuk nélkül. 11.00 Közvetlen ajánlat. 12.00 Déli harangszó. 12.01 Vendégünk... 13.00 Közvetlen ajánlat 1325 Egészséglecke. 14.15 Nótakincs. 15.50 Jótett helyébe. 17.00 Pénzeső. 19.05 Híradó. 20.00 Kívánságműsor. 22.00 Víz, bor, homeopátia. 23.59 Telejósda. 12.45KO.Tv. 13.15 NSAJuniorKlub. 14.15 Szepesivel.... 14.45 Angol labdarúgás. 15.15 Spanyol-, Olasz labdarúgás. 16.15 Németlab- darúgás. 16.45 Portugál labdarúgás. 17.15 Francia labdarúgás. 17.45 Férfi kosárlabda. 20.00 Gillette World Sports. 2030 K. O. Tv. 21.00 Póker. 23.00 Jéghokí/Kosáriabda. 6.00 Rajzfilmek. 15.15 Sam, a tűzoltó. 15.25 Frakk. 1535 Hunyor-major. 16.05 Maya és Miguel. 1630 Babar. 17.00 Percy, a parkőr. 1735Tom, a nagy utazó. 17.50 Bingés Bong. 17.55 Simsala Grimm. 18.25 Hogyan műkö­dik... 18.40Mr. Bean. 18.55 Milo. 19.05 Az el- . süllyedt világok. 1935 Anne Zöld Oromból. 13.00 Roncstelep. 14.00 Amcsi motorok. 15.00 Egyszer egy ilyet...!, 16.00 Eszement tudomány. 17.00 Halálosfogás. 18.00 Euró­pa leggazdagabb emberei. 19.00 Óriás-köl- töztetők. 20.00 Versailles felfedezése. 21.00 FBI-akták. 22.00 A médium tanúsága. 23.00 Csoda, hogy élek. 24.00 Tűzlovagok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom