Tolnai Népújság, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-25 / 121. szám

16 2006. MÁJUS 25., CSÜTÖRTÖK - XVII. ÉVFOLYAM 121. SZÁM MOZAIK Cameron Diaz anya szeretne lenni, ám féltve karrierjét, a terhességet nem szívesen vállalná CAMERON DIAZ OLVASTAM BUDAVÁRI KATA Gatyalengető betörő peches ember ne másszon a kéménybe. Ezt az örök igazsá­got piros egyenruhájukból ki­csorduló télapók is megerősíte­nék. És persze azok a betörők, akik időről időre a kéményen keresztül szeretnének a hőn áhított rabolmányhoz jutni. Nem is olyan régen már beszá­moltunk az egyik peches bűnö­zőről, ő akkor, mondjuk így, megpörkölődött egy kicsinykét. Legújabb madarunk sem járt különbül, hiszen egészen egy­szerűen beszorult olvastam, hogy emberünk könnyíteni szeretett volna helyzetén, ezért lehúzta ga­tyáját, és annak vad lengeté- sébe fogott. Meg is szólalt a ri­asztó, és jöttek is a rendőrök, csakhogy a gatyát nem vették észre. így volt ez másodszor is, majd végre harmadszorra a tűzoltók kioperálták a pa­sast a kéményből. MELLÉKES, HOGY a férfi ártat­lannak vallotta magát rablás ügyben, és azt mondta a rendőröknek, hogy a csillago­kat szerette volna jobban lát­ni a kéményről. Az viszont roppant érdekes, hogy csak a gatyalengetés jutott az eszé­be, a legősibb módszer, az or­dítás, nem. Nagy igazság, hogy a bűnözéshez, és ezek szerint a csillagok kémlelésé­hez a szerencse mellé némi ész sem árt. Az ön Opel partnere: Opel Gemenc Szekszárd, Pásztor utca 2., Tel.: (74) 528-800 Dombóvár, Köztársaság u. 31/D, Tel.: (74) 465-741 Dunaföldvár, Paksi u. 82., Tel.: (75) 343-401 Paks, Ipari Park, 6-os út mellett, Tel.: (75) 519-619 Pályázatot írt ki a Duna Környe­zetvédelmi Fórum (DEF), a víz­ügyi minisztérium támogatásá­val, a nemzetközi Duna nap alkal­mából. A pályázat célja, hogy fel­hívja a figyelmet a Duna termé­szeti értékeire. 10-18 év közötti diákok jelentkezését várják. A ne­vezés egyénileg vagy legfeljebb háromfős csoportokban történ­het A feladat, hogy a folyókhoz kisétálva, a vízi környezetből ihle­tet merítve, az ott talált tárgyak­ból alkotásokat hozzanak létre. Az alkotásokat digitális vagy ha­gyományos fényképezőgéppel készített felvételeken lehet elkül­deni. Cím, 6500 BITE-Baja, Petőfi sziget 11. def@baja.hu A bekül­dés határideje május 31. ■ S. V. Önzetlenül és önként segítenek az iskolások Kilencvennégy borminta került a május 24-25-i szekszárdi IV. Nemzetközi Kékfrankos Borverseny zsűrije elé. Idén a hazai bortermő vidékeken kívül az országhatáron túlról, az ausztriai Burgenlandból és Szlovákiából is érkeztek kékfrankosok. A borok bírálata szerdán délelőtt kezdődött, a zsűri elnöke dr. Kozma Pál, a pécsi Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet Igazgatója. A nedűket három csoportban értékelik szekszárdi, egri, soproni borászok. Az eredményhirdetés, az ünnepélyes díjkiosztás csütörtökön délelőtt, Szent Orbán napján lesz a Művészetek Házában. Ugyanitt előadás hangzik el az EU közös borpiaci reformjáról,.a borral kapcsolatos jogokról. Képünkön: Magyar Dezső zsűritag jegyzi le tapasztalatait Keresik a Duna mesterét, várják az alkotásokat tak. A 8. osztályosok csapata második helyezést ért el a bony­hádi elsősegélynyújtó vetélke­dőn. Az ifjúsági vöröskeresztes csoportok váraljai találkozóján a 3. osztályosok csapata okleve­let és társasjátékot vehetett át a levelező versenyen elért harma­dik helyezésért. ■ P. Á. Opel - 15 éve Itthon. Most gyerekjáték új Opelt vásárolni! Opel Astra Classic II már havi 24 990 Ft-ért, Opel Corsa már havi 19 990 Ft-ért az Öné lehet, rendkívül gazdag felszereltséggel. Családi programokkal és ajándékokkal várjuk a gyermeknapi hétvégén május 27-28-án. A fenti ajánlat az ötajtós Opel Astra Classic II Optima 1.4 Twinport és a háromajtós Opel Corsa Bonus 1.2 Twinport modellre vonatkozik CHF-alapú pénzügyi lízing igénybevétele estetén, 20% kezdöbefizetés mellett, 120 hónapos futamidővel. Az ajánlat 2006. május 26. és Június 2. között, korlátozott számú gépkocsira érvényes. Fogyasztás, Opel Astra Classic II Optimo 1.4 Twinport: (vegyes): 6,0 1/100 km, CCi-kibocsátás (vegyes): 144 g/km. Fogyasztás, Opel Corsa Bonus 1.2 Twinport: (vegyes): 5,5 1/100 km, CO,-kibocsátás (vegyes): 132 g/km. A képen látható autók illusztrációk. Az ajánlat megváltoztatásának jogát fenntartjuk. Az esélyegyenlőség jegyében megrendezett gyermekrajzpályázatnak dr. Kálmán Zsófia: Mindenki erdeje című mesekönyve adott témát. Mátisné Orsós Julianna, a szekszárdi Esélyek Háza vezetője a főiskolán tartott megnyitón elmondta, az Önálló Életért Alapítvánnyal és a főisko­la alapfokú művészeti iskolájával közösen hirdették meg a pályázatot. A megye minden részéről küldtek rajzokat az óvodás és alsó tagozatos gyerekek. Képünkön az iregszemcsei Göllesz Viktor Gyógypedagógiai Intézmény diákjai nézik osztálytársaik és a többi pályázó rajzait györe A Templom Iskola húszfős vöröskeresztes csoportja komoly munkát vállal az intézmény egészségnevelési programjának megvalósításában. Gáspárné Link Adrea vezetésével a rászo­rulóknak ruhagyűjtési akciót szerveztek, környezetvédelmi akciókra, véradásra mozgósítót­HUMOR FELEDÉKENYSÉG A frissen vásárolt szőnyeg- padlót fekteti le éppen a szaki. Mikor már készen van, rá akar gyújtani egy cigarettára, de nem találja a csomagot. Mikor éppen keresgéli, látja, hogy egy púp van a szőnyegen.- A fenébe, - gondolja ma­gában - egy csomag cigi miatt nem fogom felszedni az egészet! Azzal fogja a kalapácsát és addig üti a púpot, amíg az ki nem la­pul. Közben belép a szobá­ba a háziasszony és át­nyújt egy csomag cigaret­tát:- Ezt lent hagyta a nappali­ban - mondja - Viszont nem látta a papagájomat? ÁTVERÉS Egy ember bemegy az állat­kereskedésbe, és pórázon húzza maga mögött a jeges­medvéjét.- Merre van az a szemét? Az eladónő megszeppenve:- Milyen szemét?- Akitől egy évvel ezelőtt ezt a tengerimalacot vettem. KÍVÁNCSISÁG A baleset helyszínén hatal­mas tömeg bámészkodik. Egyszer csak egy pasas el­kezd áttörni a tömegen:- Engedjenek! Sajtó! Valaki megkérdezi:- Melyik laptól?- Esti Pletyka.- Riporter?- Nem. Előfizető. HOGY HÍVJÁK? Hogy hívják a fémből ké­szült nyaralót?- ???- Vasvilla. SKANDINÁV LOTTO NYERŐSZÁMOK ELSŐ SOROZAT: MÁSODIK SOROZAT: NYEREMÉNYEK: Héttalálatos szelvény egy volt, nyere- 198 606, az ötösökre 4149, a né- ménye 38 393 718, a hatosokra lesekre pedig 743 forintot fizetnek. Dinamikusan fejlődő cég keres üzletkötőket a megye területéről. Kiemelkedő munkát és átlagon felüli fizetést kínálunk. Számlaképesség, gépjármű és mobiltelefon feltétel. Tel.: 06 96/550-588, mobil: 30/743-4992, www.machaJa-group.com VÍZÁLLÁSJELENTÉS Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 288 cm, Paks 468 cm, Dombori 525 cm, Árvízkapu 892 cm. A Sió Palánk­nál 320 cm. k

Next

/
Oldalképek
Tartalom