Tolnai Népújság, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-03 / 102. szám
2006. MÁJUS 3., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG NAGYDOROG Nagyot lépett a kis utca falurendezés Parkolók, parkok épülnek a lakók megelégedésére Ignácz György, Sersli Erzsébet és Forman Gyuláné nagyon örültek, hogy lakóhelyüket, a Vasút utcát felújították Ablakcserére és buszmegállók építésére nyertek nyolcmilliót A település legutóbbi négy pályázatából kettő eredményes volt, kettőt pedig elutasítottak. Sikerrel pályázott Nagydorog a megyei CÉDE keretre, 3,3 milliót nyert két buszmegálló építésére. A beruházás meghaladja a 7,5 milliót, így 4,3 millió saját erővel ki kell egészíteni. A két óvoda és az idősek gondozóháza nyílászáróinak cseréjére a regionális TRFC keretből kapnak 5,4 millió forintot. A gondozóházban és az alsó óvodában már megkezdődött az ablakok és ajtók cseréje, a felső óvodában pedig most kezdik majd. A munkákat a nyári szünetre tervezik. A beruházás összköltsége 7,5 millió forint. Elutasították az útépítésre benyújtott pályázatot, így a Vörösmarty utcában nem tudják elvégezni a tervezett felújítást. A testület azonban úgy döntött, hogy az Andriska közi és Rákóczi utcai felújítást saját költség- vetésből finanszírozzák. Az ön- kormányzat megkapta az értesítést arról is, hogy nem járt sikerrel az iskolaudvar felújítására benyújtott pályázat. ■ V. T. Nem a díjért, a szép környezetért virágosítanak Az előírt határidőig, május 15-ig beadja nevezését az önkormányzat a Virágos Magyarországért versenyre. Két alkalommal részt vettek már a seregszemlén, s oklevelet kaptak a szereplésért. Dobri István polgármester elárulta, győzelemre, most sem számítanak, túl nagy elvárás lenne, de azt remélik, most is jó minősítést kapnak. Ezért mindent meg is tesznek, növelik, gondozzák a zöldfelületeket, több ezer palántát ültettek ki a virágágyásokba. Bár nem tartozik konkrétan a virágo- sításhoz, de szebbé teszi a faluképet, hogy változatlanul épülnek a parkolók, szaporodnak az utcabútorok az önkormányzat és a vállalkozók jóvoltából. A virágosí- táshoz is kap segítséget a község a vállalkozóktól, a virágüzletek kedvezményesen adják a palántát a közterekre, intézményekhez. Az önkormányzat - mint a polgármester mondta - körülbelül 150-200 ezer forintot költ a vi- rágosításra. ■ A. T. Levelet írtak a Vasút utca g lakói a polgármesternek, | hogy megköszönjék, ami- \ ért szebbé tették utcájukat. | Vida Tünde A vasútállomás melletti néhány házas utcában utat, buszmegállót építettek, parkosítottak, s a lakók ennek annyira örültek, hogy azonnal tollat ragadtak. Az itt élőknek nagy dolog a néhány tíz méter szórt köves út, a virágágyások, a facsemeték és az üveg buszváró, hiszen ahogy mesélik, bozót volt a házak mellett, amikor esett az eső sár lepett mindent, s nem egyszer víz állt előttük. - Rendezetlen volt a környék, pedig itt van a busz- és a vasútállomás is - mondta Sersliné Erzsi néni, aki személyesen is bent járt a hivatalban megköszönni, hogy szebbé tették a házuk táját - A feleségem számon kérte, hogy, miért nem csináltuk már meg akkor, amikor én még képviselő voltam - tette hozzá a szomszéd, Ignácz György, aki nyolc évet dolgozott a testületben. - Akkor nem volt pénz - fűzte hozzá rögtön. Szerinte most sem futná a falunak saját erőből. Annak köszönhetőek az eredmények, hogy pályáznak. És eredmények vannak, ezt ő is, szomszédasszonya is megerősítette. Erzsi néni szerint a falu szépül másutt is. Elárulta azt is, hogy eddig irigykedett a rendezett falvakra, most viszont úgy gondolja, Nagydorogot emlegetik példaként. A másik szomszéd, Forman Gyuláné Zsófi néni nem jár más faluba, de azt ő is kiemelte, hogy eddig rendetlen, gazos volt az utcájuk, most viszont szép lett. - Szeretem - válaszolta röviden a kérdésre, hogy mit szól mindehhez. Sporteseményként igen, jótékonysági rendezvényként nem volt sikeres a nagydorogi Titánok Harcművészeti és Küzdősport Egyesület kezdeményezése. Az elképzelések szerint a nézők véradással válthatták volna meg jegyüket. Ha csak ez a lehetőség lett volna a belépésre, üres maradt volna a lelátó. A faluszépítést szemmel láthatóan módszeresen, lépésről lépésre végzik, és ezt támasztja alá Dobri István polgármester is. Az önkormányzat adja legtöbb esetben a munkaerőt, és ha kell az önerőt is, de minden esetben megkeresik az adott területen működő vállalkozókat, hogy segítsenek. Ők szintén Csak öt ember vállalkozott a donor szerepre. A lelátó végül mégis megtelt, sőt még legalább félszáz plusz ülőhelyre is szükség volt, annyi nézője akadt a küzdelmeknek. Négy versenyszámban különböző korosztályokban mérkőztek a nők és férfiak. Összesen huszonnyolc versenyző szállt pénzzel, munkával és időnként építőanyaggal járulnak hozzá a felújításokhoz. A Vasút utcában önerőből fedezték a költségeket, amelyek mintegy 800 ezer forintra rúgtak. - Közös érdekünk, hogy szebb legyen a falu, a vendég, a vásárló is szívesebben megy egy rendezettebb környékre, a vállalkozóknak is jobb harcba. A helyieken kívül többek között Pálfáról, Dunaföld- várról, Kővágószőllősről érkeztek a sportolók és szurkolóik. Török Árpád, a Titánok egyesület vezetője elmondta, a legélesebb küzdelmek az úgynevezett low kick és a thai kick kategóriában zajlottak. Az előbbiben Sebestyén György (Nagyfesz a forgalmuk - mondta a faluvezető. A legfontosabbként azt említette, hogy parkolókat építenek, hiszen a falu főutcája a 63-as főút, ahol nagy az átmenő forgalom. Az autóbeállók kialakítása mellett mindenütt parkosítanak, padokat, hulladékgyűjtőket helyeznek ki. dörög) és Tóth-Miklai Tibor (Kővágószőllős) volt a legeredményesebb, míg az utóbbiban két helybeli, Lakatos Gábor és Török Árpád. A versenyek szünetében a Krasznai Tamás vezette paksi Kyokushin Karate Szakosztály bemutatóit láthatta a közönség. ■ T.V. KÉSZPÉNZÉRT személyautót vásárolnék 6 éves korig! Lehel banki hitellel Ifi hell is. 20/942-1524, 30/226-0677 HONDA 71 »3 Szék szárd, Palánk! úl 1 Telefon 74 520 880 HASZNÁLTAUTÓ KÍNÁLATA: Honda Accord Sport 2.BÍ is S.300E Ft 0-km. bemutatóiul ti, Úl ár 6.5S0 f Fi Honda Civic 1.4ÍLS Se. 3.768E Ft B-km, bemutató au ló. Úl ár 4.10» E Ft Honda Au. 2.2 CTDI Sp. «5 B. 100E Ft teszláutó, Óját: 7.23» EFt Peugeot 307 Pr. 2.0 m 2.190E Ft Fűlt Peugeot 307 Or. Pr. 1.6 02 2.190E Ft dig. klíma, MS, B légzsák, stb... Peugeot Expert 1.9 TO S3 1.490EFt szánó, stb... Opel Vecira 2.0 % 1.290EFt smvó, 2x légzsák, digit kiírna, ABS, kpz. stb... VW Solt Var. 1.4 Trend. 1.949E Ft me. ABS, klíma, 2 lógnák, metáltóitf, el. ablakok Skoda Fabía 1J 1.190E Ft 2003. légzsák, rádiómagad Nissan Vanette Cargo Br.1.350E Ft 199$. Sszem., Tgk., klíma, szered, stb... Renault Twingo Helios 1.100E Ft 2000. légzsák, kp. zár, el. ablak-tükör rádiómagnó A jótékonyság nem áll távol a nagydorogiaktól. A református egyházközség például rendszeresen segít felsőfokú iskolásokat. Nem nagy az ajándék értéke, de nem az, hanem a gesztus számít. Ez a gesztus hiányzott az első jótékonysági küzdősport rendezvényről. A vendégek nem vállalták, hogy az ingyen belépő ért vért adjanak. A szervezők nem adják fel, jótékonysági rendezvény máskor is lesz, de arra ügyelnek majd, hogy az ne legyen vérre menő. (vt) Tájak és virágok a festő tanítónő kiállított képein A Pusztahencsén dolgozó, Pakson élő Erős Józsefné festményeiből nyílt kiállítás a sportcsarnok előterében található klubhelyiségben. Az alkotásokat két héten keresztül láthatja a közönség. Erős Józsefné pedagógus, pályáját Nagydorogon kezdte. Képein tájakat, városrészeket örökít meg, de gyakran felmerülő motívum nála a virág is. Hurkát, kolbászt kaptak a nagykőrösi főiskolások Disznótorossal ajándékozta meg a nagydorogi református egyházközség a Károli Gáspár Református Egyetem nagykőrösi Tanítóképző Főiskolai Karát. A régi hagyományt tavaly élesztették fel. A férfiak levágtak egy malacot, hurkát, kolbászt készítettek, az asszonyok levesbe való tésztát gyúrtak. Ezeket adományozták az iskolának. Szépen mondanak verset az általános iskolások Az ötödik-hatodik osztályos korcsoportban Lőrincz Ernő, hetedik-nyolcadikban Baranyai Csilla nyerte a Széchényi Sándor Általános Iskola költészet napi versmondó versenyét Mint Szabó J. Csabáné igazgató elmondta, a profi szavalok most versenyen kívül indultak, közülük Gangéi Gréta, Gracza Virág és Veress Andrea egyaránt különdíjat kapott. Gracza Virág egy országos versmondó versenyen, Budapesten, illetve egy megyei szavalóversenyen is harmadik díjat szerzett a napokban. Az alsó tagozatosok költészet napi megmérettetését jövő héten rendezik. A Szent Pantaleon Kórház Kht Dunaújvárosban, a 2006. június 1-jén induló Sürgősségi Betegellátó Osztályára 5 éves szakmai gyakorlattal, érettségivel, minimum felnőtt szakápolói képesítéssel rendelkező ÁPOLÓKAT KERES. A munkakört betöltőket kiemelt díjazásban részesítjük, valamint lehetőség van képzési támogatás igénybevételére is. Érdeklődni az ápolási igazgató titkárságán lehet. TeL: 06-25/550-400 *37214* Gépbemutató: Megérkezett hazánkba is az Európában már bizonyított, korszerű KIOTI DK 901 90 lóerő, irányváltó, klíma, szinkronváltó, Perkins-motor, hűtődoboz, rádiós magnó! Bevezető ára: 820 000 Ft+áfa Megtekinthető május 5-töf Kaposváron! Jutái út fvolt Agroker) Interusz Kft. Tel.: 30/9467-995 L^J Zalai Autóház Kft Weltauto-ajánlatok 7631 Pécs, Északmegyer-dűlő 2. Tel.: 72/548-109, 70/314-3740 HASZNÁLT AUTÓK GARANCIÁVAL* ■ Kia Pride Kombi GLXi 2000. 799 000 Ft ■Suzuki Swift Sedan 1.3 GLX 1993. 519 000 Ft ■Skoda Fabia 1.2 12V Joy 2004. 2 339 000 Ft ■Skoda Superb 1.9 PD TDI Elegance Tip. 2004. 6 999 000 Ft ■Skoda Felicia 1.3 Ui Pearl 1998. 899 000 Ft ■Skoda Felicia 1.3 Ui 1999. 929 000 Ft ■ Skoda Felicia 1.3 U 1995. 599 000 Ft ■ Skoda Superb Classic 1.9 PD TDI 2002. 3 489 000 Ft ■Suzuki Swift Sedan 1.3GU 2002. 1 349 000 Ft ■ VW Sharan 1.9 TDI 2000. 2 899 000 Ft www.zalaiauto.hu Mozgáskorlátozott utalványt beszámítunk! ALKATRÉSZ KIS- ÉS NAGYKERESKEDELEM Cramax Ciub kártya kedvezmények F O 7601 Pécs, Rákóczi út 3-5. OG-7Ü-ÜÜ2-715, 06-30-300-1280 wvww.cramax.hu Cramax m Nem adták a vérüket a versenyért t,