Tolnai Népújság, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-03 / 102. szám
2006. MÁJUS 3., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TŰKOR JEGYZET SZERI ÁRPÁD Miénk itt a tér... Az már biztos, hogy sok minden, de sikertörténet a legkevésbé sem lesz a szekszárdi központ újjáépítése. Mármint az a folyamat, melynek végeztével végre elkészül a megyeszékhely centrumát jelentő, sétálóutcává alakított Garay tér. Ettől persze még lehet jó és szép maga az átalakított terület, mint ahogyan sokak szerint kétségkívül az is lesz. Csakhogy a második nekifutásra. Kellemetlen dolog ez, vélhetően ugyanezt érzi az építő cég egyik vezetője is. Talán nem véletlen, hogy nem akart nyilatkozni az ügyről. Pedig szívesen helyt adtunk volna véleményének. A kérdések persze nem váltak semmivé. Sőt, ugyanúgy megmaradnak, ha teljesül az ígéret, s most már egészen biztosan átadják a teret. A tavalyi esztendő végéhez képest ez év májusának végére. A megye érdekében akar egyeztetni a Fidesz az MSZP-vet Egymással és az MSZP képviselőivel is egyeztetve akarják érvényesíteni Tolna megye érdekeit az Országgyűlésben a Fidesz-KDNP-s honatyák - tudtuk meg a tegnapi Fidesz-sajtó- tájékoztatón Bonyhádon, a Városházán. - A Fidesz képviselői ezentúl minden Tolna megyét érintő kérdésben együttesen, egységesen fognak dönteni, változtatunk azon stratégián, hogy mindannyian egy-egy körzetet képviselünk - mondta Potápi Árpád, a bonyhádi körzet képviselője. - Össze kell fognunk, hogy a megye lakosságának érdekeit érvényesíteni tudjuk. Minderre a kormány megalakulását követően, az MSZP programját megismerve lesz lehetőségünk - tette hozzá. ■ R. T. Hetvenmilliót visszatartottak Garay tér A város ragaszkodik a tervhez és a jó minőséghez Az ígérik, május végére elkészül a szekszárdi Garay tér felújítása. Azt viszont nem tudtuk meg, hogy melyek voltak a minőségi hibák okai, mert a kivitelező képviselője nem kívánt nyilatkozni. Ihárosi Ibolya Nehéz időszakon lesznek túl, ha elkészül a szekszárdi Garay tér felújítása - mondta Keszthelyi Orsolya, a Keszthelyiné és társa Bt. üzletvezetője. Ugyanakkor azt remélik, hogy az eredmény kárpótolni fogja azokat, akik elszenvedői a munkálatok kellemetlenségeinek. Mint ismeretes, a cég üzemelteti a Szász Sörözőt és a Belvárosi Kávéházat.- A helyzet mindenképpen jobb lesz, hiszen pöfögő taxik helyett szép környezet várja a szekszárdiakat és város vendégeit - mondta az üzletvezető. Arra számítanak, hogy sok lesz a rendezvény, és a Garay térre kerülnek az ünnepi vásárok. Az idén nem a tér, hanem az épület felújítása miatt nem települtek ki május elsején, de ez már csak napok kérdése. Ä Garay téren a minőségi kifogások kijavításának a határideje május vége. Szeleczki József, a műszaki iroda vezetője elmondta: napra lebontva ütemtervet készítettek, s erről hetente egyeztetnek a Betonút Zrt-vel. Utóbbinak, alvállalkozókra bízott munkáját érte sok minőségi kifogás a műszaki átadás során. Ezek kijavításáig a város mintÚjra kellett rakni a macskakövet. Képünkön: tegnap Katona József és Erdős János burkolta a teret Az első határidőt elmosta az eső A nagy nyári esőzések miatt úszott el a tér felújításának eredeti határideje. A kivitelező az Alisca Bau Kft és a Betonút Zrt konzorciuma. Tavaly október 13-ról november 21-re módosították a felújítás befejezését Az első műszaki átadás meghiúsult, mert a felújítás során akadtak anyaghibák, a technológiai fegyelem megsértéséből adódó hiányosságok. Szeleczki József irodavezető kérdésünkre elmondta, hogy a virágágyásokat is fel kellett bontani, a ládákban a növényeket újratelepítik. A szökőkutat csiszolni kellet, a csobogót átépítik. A térburkolat lerakásának hibáit bárki láthatta, aki arra járt. egy hetvenmillió forintot nem fizetett ki. A kötbér napi hatszázezer forint, de a szerződés szerint ennek maximális összege a kivitelezési összeg tíz százaléka. Ez mintegy 35 millió forint. Ma már más a felújítás főépítésvezetője, mint tavaly, de ő nem nyilatkozhat. Spánicz János, a Betonút Zrt. kaposvári főmérnökségének főmérnöke pedig nem akart válaszolni kérdéseinkre. Itt a tavasz, ilyenkor több a beteg asztma, allergia Fiatalkorban gyakoribb, mint az idősebbeknél F. Kováts Éva A szekszárdi tüdőszűrő-tüdőgondozó betegforgalma tavasz- szal, az allergiát kiváltó növények virágzásával mindig megemelkedik.- Sajnos, évek óta folyamatosan nő az asztmás és allergiás betegeink száma, mivel egyre több a környezeti allergén. Tolna megyében jelenleg 4749 nyilvántartott asztmás beteg van, akik közül 3567 asztmás-allergiás, a regisztrált allergiások száma 10.971 - mondta dr. Gagyi Emma főorvos, hozzáfűzve, hogy az allergia olykor átmehet asztmába, illetve azzal párhuzamosan is jelentkezhet. Az allergiás megbetegedés gyakoribb gyermek- és fiatalkorban, mivel a szervezet ekkor találkozik először azokkal az allergénekkel - virág-, fűpollenek, gyomnövények, gombák, állati szőrök, házipor- és lisztatka, táplálék allergének - amelyek megbetegítik. Most a mogyoró és a nyírfa virágzik, mindkét növény allergizáló hatású. Az allergiát lehet és kell is kezelni a kivizsgálást követően tablettával, orrspray-vel, szem- cseppel. Az asztmát gyógyszeresen kezelik, de adott esetben a betegeket szanatóriumi gyógykezelésre utalják. A főorvosnő azt tanácsolja, feltétlenül forduljon szakorvoshoz az, aki észleli magán a szénanátha tüneteit, mert az allergiából, ha nem kezelik, kialakulhat a súlyosabb asztma. Akadnak még lyukak a hálón a foglalkoztatásban A foglalkoztatási szint emelése, a munkaerő versenyképességének javítása, valamint a társadalmi beilleszkedés elősegítése. Ezeket az alapvető célokat fogalmazza meg a Humán Erőforrás Fejlesztés Operatív Program. Ennek a programnak a 2007-től 2013-ig tartó szakaszát tekintette át tegnap Szekszárdon a Tolna Megyei Szociálpolitikai Kerékasztal. Waffenschmidt Ibolya, a testület alelnöke elmondta: a megyében, részben a kistérségek közötti egyenlőtlenségek miatt, nem teljes a közösségi ellátás. ■ Sz. Á. Jogsértésről döntött a bíróság végzés Mind az írott, mind az elektronikus médiára vonatkozik A Tolna Megyei Bíróság sajtó- szóvivője az alábbiak közlésére kérte a Tolnai Népújságot: „A Tolna Megyei Bíróság a Tolna Megyei Területi Választási Bizottság 20/2006. /IV. 26./ TVB. határozata ellen benyújtott bírósági felülvizsgálat iránti kérelem tárgyában meghozta a következő végzést: A megyei bíróság a Tolna Megyei Területi Választási Bizottság 20/2006. /IV. 26/ TVB. határozatát megváltoztatja, - megállapítja, hogy az MSZP Paks Városi Szervezete kiadásában megjelent Választókerületi IRÁNYTŰ című közéleti lap 2006. évi április hó 2. számában „Egyszerű számtan: kettő több mint egy!” címmel megjelent írásának az a kitétele, hogy „Tóth Ferenc viszont a FIDESZ megyei listájáról már biztosította a helyét az Országgyűlésben”, és ennek a lapnak 2006. évi április hó 19-éig történő terjesztése; a Fortuna Rádió adásában 2006. évi április hó 18. napjától 2006. évi.április hó 21. napjáig sugárzott hirdetésével, melyben Molnár József MSZP-s ország- gyűlési képviselőjelölt gratulált Tóth Ferencnek „aki listán már bejutott a parlamentbe”; a Tolnatáj Televízió és a TelePaks Kht. az MSZP Paksi Városi Szervezetének megrendelésére Molnár József MSZP-s országgyűlési képviselőjelölttel készített reklámfilmnek 2006. évi április hó 18. napjától 2006. év április hó 21. napjáig azon részének sugárzásával „A már parlamentbe jutott Tóth Ferenc mellé válasszanak engem!” megsértette a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 3.§-ában megfogalmazott, a választás tisztaságának megóvása, a jelöltek közötti esélyegyenlőség, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelveit. A megyei bíróság kötelezi az MSZP Paksi Városi Szervezetét, hogy a Választókerületi IRÁNYTŰ közéleti lap legközelebbi számában azonos módon, a Fortuna Rádió, a Tolnatáj Televízió és a TelePaks Kht. műsorszolgáltatókat, hogy három napon belül, a jogsértő közléssel azonos napszakban és azonos számú alkalommal a jogsértés megállapítását tegye közzé. A végzés ellen jogorvoslatnak helye nincs.” TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Felújították a Béke és a Temető utcát Alsónyéken alsónyék Befejeződött a Béke és a Temető utca felújítása Alsónyéken. A település a regionális tanácstól pályázaton nyert 2 millió 600 ezer forintot az utcák szilárd burkolatának rendbetételére, az önkormányzat ugyanekkora összeggel járult hozzá a felújításhoz. (bk) Öt jelentkező közül választottak egyet őcsény Rendkívüli testületi ülést tartottak Őcsényben. Az Általános Művelődési Központ (ÁMK) élére kiírt pályázatra öten jelentkeztek. A képviselők meghallgatták a jelölteket, átnézték a pályázataikat, majd többségi szavazattal úgy döntöttek, hogy Ősze Józsefnét bízzák meg öt évre igazgatónak. Ősze József- né, végzettsége szerint tanár, a múlt év augusztusától mint megbízott igazgató látja el az ÁMK irányítását (mi) Nemzetközivé lett a kisdobosok versenye PAKS Harminckettedik alkalommal rendezte meg a Kisokos-Kisdobos elnevezésű tanulmányi versenyt a paksi úttörőszervezet, negyedikes diákok részére. Ebben az esztendőben 10 éve, hogy nemzetközi a verseny, így természetes, hogy neveztek a tantárgyi vetélkedőre a Felvidékről, Kárpátaljáról és Erdélyből is. (vt) A legnépszerűbb szakok a szakmunkásképzőben simontornya A nőiruha-ké- szítő, a zöldség- és dísznövénytermesztő, valamint a ló- tenyésztő-lóápoló szakmunkásképzésre eddig már első helyen több mint huszonha- tan jelentkeztek a simontor- nyai szakmunkásképzőbe. A jelentkezők száma alapján várhatóan mindhárom szakot indítják a szeptemberben kezdődő tanévben, (vl) A névadó centenáriumát koncerttel ünnepelték szekszárd Gárdonyi Zoltán születésének századik évfordulója alkalmából a zeneszerző nevét viselő szekszárdi református együttes szervezésében hangversenyt rendeztek a szekszárdi Művészetek Házában. A koncerten Gárdonyi Zoltán és Zsolt művei mellett Kodály Zoltán, Farkas Ferenc, Tillai Aurél és Georg Philipp Telemann szerzeményei szerepeltek, (vm) Könyvtári előadások aNobel-díjasok életéről szekszárd Előadássorozat zajlik az Illyés Gyula Megyei Könyvtárban a Nobel-díjas írók életéről, műveiről. Az idei negyedik rendezvényen Daczi Margit főiskolai tanár beszélt Hermann Hesse prózájáról. Az előző három előadást Gacsályi József könyvtáros, dr. Töttős Gábor irodalomtörténész és Boronkai Dóra főiskolai oktató tartották. A következő előadó - májusban - N. Horváth Béla irodalomtörténész lesz. (wg)