Tolnai Népújság, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-05 / 80. szám

2006. ÁPRILIS 5., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MEGYEI TÜKÖR IHÁROSI IBOLYA Együtt többre megyünk Furcsa nép ez a magyar. Küí ßldre vetődött hazánk fiai mindenütt karriert csináltak, csinálnak legendás alkotó- készségünk révén. Ugyanak­kor minden felmérés azt bizo­nyítja, hogy pesszimisták va­gyunk, és nem szívesen mű­ködünk együtt másokkal. Mármint másik honfitár­sunkkal. Két-három magyar legfeljebb akkor fog össze, ha már minden más lehetőséget kimerítettek. Kivéve, ha valami baj van. Kiderült már az ázsiai szökő­ár idején, amikor példátlan adományozási hullám indult el, hogy részvéttel vagyunk a bajbajutottak iránt. Most meg az árvíz bizonyította, hogy tudunk önzetlenül segí­teni másokon. Még egymá­son is. Sokan legények a gá­ton szerte az országban, s így Tolna megyében is. Semmi esetre sem az a megoldás, hogy bajt kell csi­nálni annak érdekében, hogy megmaradjon az összhang, főbb lenne fordítva, békeidő­ben is összefogva. Kevés a megyében a fogyatékosok nappali intézménye Bemutatták tegnap Gyönkön, a módszertani otthonban a me­gyei szociálpolitikai kerékasztal­nak a szociális ellátórendszer fejlesztési programját. Waffen­schmidt Ibolya, a kerekasztal tagja elmondta, hogy a helyzet- elemzés és az ellátandó felada­tok feltérképezése kistérségen­ként és megyei összesítésben is elkészült. Tolnában a legtöbb fe­hér folt a szenvedély- és pszichi­átriai betegek közösségi, vala­mint a fogyatékkal élők nappali ellátásában van. Hiányoznak a nekik készült lakóotthonok is. Az, hogy a tervekből mi valósul meg, azon múlik, hogy a nemze­tt fejlesztési tervben milyen cé­lok kapnak elsőbbséget. ■ 1.1. s A Duna már a kertben van árvíz A védekezés jól halad, tartalékolják az önkénteseket Az elöntött Gemencből menekülnek a szarvasok. A vadállomány csak a forgalomtól elzárt 55-ös főút felé talál kiutat magának az árvíz elől PH Csütörtökön tetőzik máj d az árvíz Bátán. A védeke­zés jól halad. Egy új töl­tést és homokzsákfalat húztak az önkéntesek a falu és a folyó közé. Rácz Tibor Négy évvel ezelőtt 38 ezer ho­mokzsákból építettek gátat Bátán, hogy a víz ne árassza el a házakat. - Idén kevesebb is elég lesz - tudtuk meg Sziebert György polgármestertől. Hozzá­tette, körülbelül 17 ezer zsákot raktak egymásra, mintegy két kilométer hosszúságban, ami­hez azért nem kell már túl sok, mert egy töltést is építettek a markoló- és rakodógépekkel a Bercsényi utcára, úgy egy méter magasságban. - Egy házba sem tört még be a víz. A későbbiek­ben ez a töltés lesz majd az utca - mondta. Mintegy ötven falubeli közmunkás pakolja folyamato­san a zsákokat. Egyikük, Budi Zoltán néhány perc pihenő köz­ben elmondta, a környező tele­pülésekről érkezett segítség. Hétfő éjszaka két óráig dolgoz­tak. Tarján András az utca végé­ben él, egyedül. Házát egy fóliá­val bevont, homokzsákokból épí­tett fallal vették körül, a víz né­hány méterre a faltól nyaldossa a kertet. Elkeseredésében sírva fakadt, elmondta, nagyon fél. A szomszédok szánták meg étellel.- Rengetegen ajánlották fel a segítségüket, amit majd a csü­törtöki tetőzéskor talán igénybe is veszünk, hisz még körülbelül egy métert emelkedik a víz - utalt a polgármester a következő napokra. Kertet nem védünk, csak házat. - Nagy az összetar­tás. Pihenni senki sem akar. Még Nagymányok is felajánlotta a segítségét. Van, aki étellel, ás­ványvízzel támogatja a telepü­lést. Frankné dr. Kovács Szilvia, a megyei védelmi bizottság elnö­ke is a helyszínen volt. Elmond­ta: a település húszmillió forint vis major támogatást kap. A Baja felé vezető 55-ös számú főutat Pörböly után a rendőrség lezárta. Az állatok vonulása és a közlekedés ellehetetlenülése mi­att. A faluból és Bátaszékről az iskolabusz Szekszárdon keresz­tül hordja át a gyerekeket Bajá­ra, hatvan kilométeres kerülő­vel. A vonatok közlekedhetnek a vonalon, igaz csak óránként húsz kilométeres sebességgel. Jelenleg a megyében körülbelül háromszázan dolgoznak az árví­zi területeken, közülük száz­Frankné dr. Kovács Szilvia negyvenen a Gemencben a vad­mentő dombokat töltik, s bont­ják a kerítéseket, mentik az álla­tokat. A védelmi bizottság elnö­ke ezúton is köszöni a magán- személyek és civil szervezetek felajánlásait. Külön kiemelte a munkaügyi központot, amely nagy segítséget nyújt a védeke­zéshez. Mégis leállítják a balatoni vízeresztést Bár a Balaton vízszintje to­vábbra is négy centivel maga­sabb a megengedettnél, egy­másfél napon belül teljesen le­állítják a tó csapolását a Sión keresztül - tudtuk meg tegnap a Közép-Dunántúli Környezet­védelmi és Vízügyi Igazgató­ságtól. Kedden délelőtt még azt tervezték a vtügyi szakem­berek, hogy a Sió-árvízkapu - a dunai magas vízállás kire­kesztése érdekében történő - lezárása ellenére továbbra is engedik a vizet a Balatonból. Igaz, másodpercenként tíz köb­méterre csökkentett mennyi­ségben. Önkénteseket, adományokat várnak a védelemhez Bogyiszló és Báta környékére az árvízvédelemhez önkéntesek jelentkezését, civil szervezetek, magánszemélyek felajánlásait várja a Tolna Megyei Civil Szol­gáltató Központ és a Polgári Vé­delmi Kirendeltség. A szerve­zetek a 74/511-722 telefonszá­mon, Szekszárdon, az Arany Já­nos utca 13. szám alatti irodá­jukban fogadják az adományo­kat (8-17, ügyelet: 17-21 óráig). Amire szükség van: személy- és teherszállítási felajánlások, élelmiszerek, palackozott víz, konyhai, esővédő, és világító- eszközök, kézi szerszámok, homokzsák, fólia. TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Túraútvonal készül az északi gyalogláshoz dombóvár Húsz kilométeres Nordic Walking parkot tervez­nek létrehozni Dombóváron az északi gyaloglás kedvelőinek. A túraútvonal egy részét a Kis­konda patak völgyében építe­nék ki rövidesen, ami egyedül­álló Magyarországon - mondta el Szabó Loránd polgármester. Az előkészítés már a hónap végén elkezdődik, hiszen oszt­rák oktatók segítségével Nordic Walking akadémiát rendeznek a városban, (tgy) Tíz idős ember kapta meg a jelzőkészüléket nagydorog E hónap elején Nagydorogon is elindult a há­zi segítségnyújtó szolgálat - tudtuk meg Gerzsei Jánosné- tól, az idősek napközi otthona helyettes vezetőjétől. Tíz idős ember kapott a jelzőkészü­lékből, és két házigondozó se­gítségére számíthatnak. A rendszert a paksi szociális otthonon keresztül működte­tik, a készülékeket a Tolna megyei német kisebbségi ön- kormányzat támogatásával vásárolták meg. (he) Számítástechnikát tanultak a börtönben szekszárd Tíz elítélt kapta meg tegnap a szekszárdi bör­tönben számítástechnikai vég­zettségéről szóló bizonyítványt - tájékoztatta lapunkat Balázs Péter ezredes, a büntetés-vég­rehajtási intézet parancsnoka. A Tolna Megyei Igazságügyi Hivatal és a börtön közös pá­lyázaton nyert pénzt a képzés­re, amelynek keretében tíz pártfogói felügyelet alatt álló is tanulhat. Az oktatási program májusban fejeződik be, és a célja, hogy szabadulásuk után segítse az elítéltek visszaillesz­kedését a munkába, (ii) A helyi adóbevételekről tájékoztatott a jegyző TAMÁSI Az elmúlt év adóügyi feladatainak ellátásáról és az adóbevételek teljesítéséről tá­jékoztatta a testület tagjait kedden dr. Schutzbach Fe­renc címzetes főjegyző. A város testületi ülésén a Ta­mási Gimnáziumért Közala­pítvány 2005-ös tevékenysé­géről is beszámolót hallhattak a képviselők, (tgy) Mintaprogram: nyolc végzős gazdaságfejlesztés Eredményt várnak a gyakorlatias képzéstől Az elitkatonák is követnek el bűncselekményeket Használható, kézzel fog­ható tudást mondhat ma­gáénak az a nyolc báta- apáti és környékbeli em­ber, aki elvégezte a Dél- Dunántúli Regionális Fej­lesztési Zrt. tanfolyamát. Vida Tünde A tegnapi záróünnepségen a ti­zenöt hallgatóból nyolcán vehet­ték át a részvételt igazoló okleve­let. Dióssy Gábor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium poli­tikai államtitkára azt mondta: - Nemcsak akadémiai tudásra van szükség, hanem az életben kipróbáltra, a tapasztalatokon alapulóra is. Szerinte az angolok bevonásával lebonyolított minta- program jól vizsgázott, érdemes arra, hogy szélesebb körben is terjesszék. Dr.Varga-Sabján László, az anyagi segítséget nyújtó Paksi Atomerőmű Rt. humán és törzs­kari igazgatója elmondta, önma­gában a tudás nem elég, de a leg­fontosabb a gazdasági sikerhez. Kiemelte: korábban többnyire segélytípusú támogatásokat ad­tak, újabban azonban hangsú­lyozottan a térség-, település- és gazdaságfejlesztést kívánják se­gíteni, egyebek között verseny- képes tudás megszerzésével.- Itt nem a hagyományos ta­nár-diák kapcsolat volt, nagy hangsúlyt helyeztünk a szemé­lyes konzultációkra, az esetta­nulmányokra - emelte ki Frey Tamás, a szervező Dél-Dunántú­li Regionális Fejlesztési Zrt. ve­zérigazgatója. Dr. Kovács Tamás katonai fő­ügyész, a legfőbb ügyész helyet­tese szerint az uniós csatlakozás nem járt számukra változással. A sorállományú katonák lesze­relése a bűncselekmények szá­mának némi csökkenését hozta. Lapunk kérdésére elmondta, évente háromezer körül alakul a fegyveres testületek tagjai által elkövetett, a katonai ügyészség hatáskörébe tartozó bűncselek­mények száma. Újdonság, hogy a magyar had­sereg egyre nagyobb nemzetkö­zi szerepet vállal a békefenntar­tásban és válságkezelésben. - A külföldön elkövetett bűncselek­mények felderítése okozott bo­nyodalmakat, elsősorban a távol­ság miatt. Pár éve a legfőbb ügyész javaslatomra mobil kato­nai ügyész csoportot hozott létre - mondta Kovács Tamás. Hozzá­tette: tagjainak természetesen nem csak ez a munkája. - Nem sok bűncselekményt követnek el külföldön a hivatásos katoná­ink, de én ezeket nagyon deho- nesztálónak tartom. A válogatott legénység tagjai a hazát, a ma­gyar honvédséget képviselik. Aki ezzel visszaél, azt erkölcsi­leg mélyen elítélem - fogalma­zott a katonai főügyész tegnapi szekszárdi látogatásán. ■ 1.1. Külföldi érdekeltségű vállalkozást indít A ma még gyermeke nevelésé vei foglalkozó Daniné Turcsá- nyi Éva az egyike azoknak, akik mindenképpen vállalko­zásba fognak - Eddig ez csu­pán elképzelés volt, mostanra komoly tervvé vált - mondta. Daniné egy magyar szabada­lommal rendelkező inhalációs készüléket forgalmazna kül­földön. Mint elmondta, a kép­zésen szerzett tudással felvérte- ződve és itt elkészített üzleti terve birtokában neki mer vág ni a vállalkozásnak. A legfon­tosabbak között említette a ter­vezés, a marketing és a promó ció fontosságát | ! ! I i i i í i i I j 1 i I I I A K i

Next

/
Oldalképek
Tartalom