Tolnai Népújság, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-27 / 98. szám

2 TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Könyvbemutató a városi könyvtárban dombóvár Történelmi emlé­kezet és mitikus történet Krúdy Gyula műveiben cí­mű könyvét mutatta be az érdeklődőknek Kelemen Zol­tán irodalmár a városi könyvtárban. A dombóvári születésű fiatalember kötet formában is megjelent dok­tori disszertációjában a híres író azon írásait elemezte, melyek a Habsburg család­ról szólnak, (tgy) Utat és útpadkát javítanak a faluban serien Elkészült az Alkot­mány utcában az út 400 mé­teres szakaszának felújítása - tudtuk meg Molnár József polgármestertől. A padka és a vízelvezetők kialakításával is hamarosan végeznek. Az összesen 4 millió forintos be­ruházásra TEKI pályázaton nyertek 2,6 millió forintot, a hiányzó összeget az önkor­mányzat pótolta ki. (he) Százezrekkel támogatták a civil szervezeteket kaposszekcső A faluszépítő egyesület és a nyugdíjas­klub százezer forintos támo­gatásban részesült, míg a hímzőszakkör ötvenezer fo­rintot kapott az önkormány­zattól - tudtuk meg Tóth Im­re polgármestertől. Az egye­sületek ezenkívül ingyene­sen használhatják összejöve­teleiken a közösségi házat Kaposszekcsőn. (tgy) Kiválóan versenyeztek a Vak Bottyán diákjai PAKS Értékes eredményeket értek el a paksi Vak Bottyán gimnázium tanulói. Az Or­szágos Középiskolai Tanul­mányi Versenyen német nyelvből Szabados Dzso- anna 10. helyen végzett, így e tárgyból nem kell felvéte­liznie az egyetemre. A Gor­dius matematika verseny megyei fordulóján első lett C. Szabó Bence, így orszá­gos döntőbe jutott. Az Irinyi János kémia versenyen Lamm Lotti első, Hesz Mag­dolna második lett. (vt) Két hónapig láthatóak a képek a Vármúzeumban simontornya Molnár József budapesti festőművész tájké­peit, csendéleteit és portréit tekinthetik meg a látogatók a Vármúzeumban. A nemrég megnyílt kiállítás közel 60 festménye június 18-ig látha­tó a múzeum nyitvatartási idejében, (vl) Most is rózsás a hangulat a Rózsa kollégiumban szekszárd Javában zajlanak a hagyományos Rózsa-napok Szekszárdon a Rózsa Ferenc Középiskolai Kollégiumban. Hétfőtől csütörtökig délután három órai kezdettel egé­szen estig szórakoztató sport- és kulturális progra­mokkal, vetélkedőkkel, pén­teken pedig délelőtti foglal­kozásokkal várják a diáko­kat. Ma Sötétvölgybe kirán­dulnak, ahol többek között bográcsgulyás főző versenyt is tartanak, (he) PAKS, DÜNAFÖLDVÁR ÉS TÉRSÉGE NÉPÚJSÁG 2006. ÁPRILIS 27.. CSÜTÖRTÖK Idén is gyarapszik a város beruházások Másfél milliárd jut fejlesztésre, útra, házra, kultúrára Ebben az évben még nem pihen el végleg a komp a gerjeni parton Az építkezés éve lesz a 2006-os az atomváros­ban. A korábbi döntések­nek megfelelően fejleszti a várost az önkormány­zat, bízva abban, hogy a kényelmetlenségeket, a feltúrt utcákat, a forga­lomelterelést türelemmel viselik majd a paksiak. Venter Marianna Paks Az idén másfél milliárdot fordítunk fejlesztésre a múlt év­ből áthúzódó beruházásokkal együtt - mondta Hajdú János, Paks polgármestere. A vár- sopvezető hozzátette azt is: eb­ből több mint 100 millió forintot tervezésekre különítettek el, j mert felkészülten szeretnék várni a 2007-től megnyíló euró­pai uniós pályázati lehetősége­ket is. Az elmúlt esztendőről jelen­tős beruházások húzódtak át az idei évre. Többek között befeje­zés előtt áll a szociális otthon új épületszárnya, és június végére tervezik a Táncsics utcai körfor­gó átadását, amellyel együtt megújul a főutca egy része is. A Deák utcai épületrész újjáépí­tése és bővítése után, szeptem­bertől egy megújult épület- együttes fogadja a művészeti is­kola diákjait. ■ A nemrégiben levonult árhullám ismét felhívta a figyelmet, hogy a védekezés milyen fontos egy Duna menti településen. Háromszáznál is több lakás energiatakarékos felújítása kez­dődik meg a nyáron, hiszen a tulajdonosok, az önkormányzat és az állam összefogása ered­Az önkormányzat meg akar ragadni minden pályázati lehetőséget a ter­vezett beruházásokhoz - mondta Hajdú János, Paks polgármestere ményeként négyszázmillió fo­rintot meghaladó beruházást terveznek a lakótelepen. Min­dennek az előkészítése a múlt évben történt, az idén újabb pályázatot ír ki az önkormány­zat, melyben a lakástulajdono­sok figyelmét felhívja a közös jelentkezésre. De nemcsak az infrastruktú­rát fejlesztjük, hanem kulturális értékeinket is gyarapítjuk - foly­tatta a polgármester. A képvise­lő-testület a közelmúltban dön­tött a város sport- és kulturális életét is megújító beruházások­ról is. A nemrég átadott tenisz­csarnok után hamarosan meg­kezdik a Paksi Sportegyesület Fehérvári úti sporttelepén az új klubház felépítését, míg Duna- kömlődön a helyi sportegyesü­let új öltözőket kap. A tervek szerint a volt konzervgyár terü­letén egy, a közelmúltban vásá­rolt, ezer négyzetméteres üzem­csarnok átépítése után új helyre költözik a Paksi Képtár. A fentieken kívül játszótere­ket építenek újjá ebben az esz­tendőben. Részben pályázati pénzből felújított helyre költö­zik a Családsegítő és Gyermek- jóléti Szolgálat, valamint a Paks Térségi Pedagógiai Szakszolgá­lat. A két éve avatott Deák szo­bor után újabb köztéri alkotás felállításáról döntöttek. Terveik szerint október 23-án, a polgár- mesteri hivatal előtt, az 1956-os forradalom 50. évfordulóján emlékműavatással tiszteleg az önkormányzati testület a mártí­rok emlékezete előtt. A nemrégiben levonult du­nai árhullám ismét felhívta a figyelmet arra, hogy az ár- és belvíz elleni védekezés milyen fontos egy Duna menti telepü­lésen. Tervezik egy teljesen au­tomatizált szivattyú próbajel- legű telepítését a legjobban ve­szélyeztetett zsilipre. Az életkezdési támogatás lehetőség a jövőre Új utakon járhatnak, pályázati pénz is segít Ötmillió forintot különített el a költségvetésben az önkor­mányzata fiatalok életkezdési támogatására. A város a 2006. Január 1-jén és azt köve­tően született és születendő gyermekeknek a születés évé­ben harmincezer, öt év eltelté­vel húszezer, tíz év elteltével is­mét húszezer forintot utal át a gyermek nevére szóló bank­számlára. A tizennyolcadik életév betöltése után az össze­gyűlt pénzt többek között ta­nulmányokra, lakhatásra és pályakezdésre fordíthatják majd a fiatalok. A bankszám­la egyben lehetőség is: a szü­lők, nagyszülők, rokonok ma­guk is tehetnek hozzá az ösz- szeghez, ha ezt a család anya­gi helyzete megengedi. Elkezdődött a Kurcz György ut­ca nagyobb részének teljes fel­újítása, és folyik az Akác utca rekonstrukciója. A további út­felújításoknál sem csak saját forrásra támaszkodnak, ha­nem éltek a kormány nyújtotta ,,eg)' forinthoz - egy forintot” pályázati programmal és ki­lenc utca új aszfaltszőnyeges felújítására pályáztak, amiből hetet el is nyertek.Most a Domb, a Gyár, a Vak Bottyán, a Zápor, a Csendes, a Szérűs, valamint a Bástya utca kivite­lezésére szóló pályázat kiírását készítik elő. Az idén több mint 350 milliót csak utak felújítá­sára fordítanak, benne a Sík­sori útépítést és a Sárgödör tér jelentős pályázati forrásból ter­vezett rekonstrukcióját is. gerjenben április 25-én reggel hét órakor hosszas szünet után ismét elindult a kompjárat. Né­hány hete még úgy látszott, ta­lán örökre elpihen a komp. Az önkormányzat és a kompot üze­meltető Molnár és Fia Rév Közle­kedési Bt. között nehezen szüle­tett megegyezés. Mióta három éve átadták a Szent László hidat, a komp forgalma a korábbi 20 százalékára esett vissza, a bevé­tel messze elmaradt a várako­zástól. Leginkább a járműforga­lom csökkent, de a személyfor­galom is megcsappant. A község a híd felépítése óta küzd a komp fenntartásáért. Az önkormány­zat és a bt. közötti tárgyalások végül sikerrel jártak, utóbbi egy évre még vállalta a működtetést, de kérdéses, hogy ezután mi lesz a komp sorsa. A szerkezetet nemrégiben újították fel kétmil­lió forintból, melyet a gazdasági minisztérium pályázatán nyert a település. ■ H. E. - V. M. Kitüntető címért versenghetnek a kömlödi porták dunakömlődön azt szeretnék, hogy tiszta, virágos, rendezett települést lássanak azok, akik a településre érkeznek. A kömlő- di faluház a cél érdekében az idén ismét meghirdette a Virá­gos udvar, rendezett ház és a Rendezett utca elnevezésű akci­óit. Bodó Katalin, a faluház veze­tője elmondta, a Virágos udvar, rendezett ház címet azok a ma­gánházak nyerhetik el, ame­lyeknek udvara, kertje, az épü­let előtti utcarésze folyamatosan karbantartott, tiszta, rendezett, parkosított és virágosított. A rendezett utca cím elnyerésé­nek feltétele, hogy az utca teljes hosszában rendezett, virágosí­tott és folyamatosan tisztán tar­tott legyen. A megtisztelő címe­ket egy társadalmi bizottság íté­li oda. A dunakömlődiek komo­lyan veszik az akciót. Az ítészek a bejárásokon nemcsak az új pá­lyázókat ellenőrzik, hanem azo­kat is, akik már elnyerték a cí­met az elmúlt években. A koráb­ban odaítélt díjat ugyanis visz- szavonják, ha a körülmények úgy megváltoztak, hogy azt in­dokolttá teszik. ■ V. M. Négy ESZI-s lány a Monetáris Tanácsban verseny A diákok elismert szakemberektől kaptak ízelítőt a pénzvilágból Vida Tünde Egyelőre még szokatlan terület­tel ismerkedett az Energetikai Szakközépiskola négy 11. évfo­lyamos diákja. A téma nem volt új, hiszen közgazdasági szak­irányon tanulnak, most azon­ban belecsöppentek a nagybe­tűs pénzvilágba is. Kovács Adri­enn, Kovács Gabriella, Solymosi Gabriella és Schmidt Anita a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi politikáról szóló ver­senyébe nevezett. A vetélkedés­re tanárnőjük, Mittlerné Kövér Éva hívta fel a figyelmüket. Az első fordulóban egy tízoldalas dolgozatot kellett írni. A kamat­Kovács Adrienn, Kovács Gabriella, Solymosi Gabriella és Schmidt Anita derekasan helytállt a pénz világában: negyedikek lettek a versenyen ról szóló dolgozat olyan jól sike­rült, hogy bejutottak a regioná­lis döntőbe. Ezen Adrienn pre­zentációt tartott, amit négyes­ben védtek meg a szakemberek kérdéseinek kereszttüzében. Ezt az akadályt is sikerrel vet­ték. A következő feladat az volt, hogy mint a Monetáris Tanács tagjai, hozzanak döntéseket az aktuális kamatról, amit sajtótá­jékoztatón kellett ismertetni, és ismét állni a Magyar Nemzeti Bank vezető szakembereinek kérdéseit. A lányok ezt a próbát is jól teljesítették: az előkelő ne­gyedik helyen végeztek. A ver­senyre az országból közel két­száz csapat nevezett be. Víz-, gáz-, fűtésszerelés, tervezés, hőszivattyús fűtés, falfűtés rendszerek, hűtés klíma szerelés, gázkészülékek árusítása, beüzemelése, karbantartása, Javítása. Cég: Fábi és Fábi Bt. Paks, Dózsa u. 15. Nyitva: H-P 9-16-ig Tel.: 75/313-524,511-116 ^06-30/9315-754 á

Next

/
Oldalképek
Tartalom