Tolnai Népújság, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-03 / 78. szám
6 PANORÁMA 2006. ÁPRILIS 3., HÉTFŐ Gyurcsány: bátorság! Orbán: ébresztő! belehúznak Sok tízezren hallgatták a kormányfőt nem féltek Hatalmas tömeg a Kossuth téren A kormányfő azt mondta, baloldali politikus régen nem láthatott ilyen csodálatos közönséget Orbán Viktor Fidesz-elnök szerint a szocialisták egy régi világot akarnak visszacsempészni Főleg az ellenzék bírálata foglalta le az MSZP szombati nagygyűlésén felszólaló szocialista politikusokat. Gyurcsány Ferenc kormányfő győzelemről vizionált és igazságos, bátor országról beszélt. Szakács Árpád Néhány éve az MSZP-ben is kevesen gondolhattak arra, hogy az általuk kritizált fideszes demonstrációk mintájára ők is az utcára vonulnak. A budapesti Hősök tere előtt szombaton felállított színpad abban is hasonlított az egy nappal későbbi fideszes változathoz, hogy az MSZP-s felszólalók mögött fiatalok, vezető szocialista és volt állampárti politikusok is helyet foglaltak. A gyülekező tömegben több száz aktivista „Igen MSZP” feliratú táblákat és kis zászlókat osztogatott. Aki akart, vehetett pólót 600 forintért vagy piros sapkát nyolcszázért. Közben a fejünk felett köröző helikopterek többször is felmérték a terepet, az utcasarkokon rendőrök hada posztolt, és több helyen civil ruhás nyomozók vegyültek a tömegbe. 14 óra után a hangszórókból felcsendülő Himnusz éreztette, hogy hamarosan kezdődik a főrendezvény. A tömeg szemlesütve hallgatta végig a dallamot, majd a zene elhalkulása után Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és Gál J. Zoltán volt kormányszóvivő vette át a konferanszié szerepét. Utóbbi Fjdesz-győzelem esetére olyan jövőt vizionált, amelyben „félni kell”. Orbán Viktorra utalva az ellenzéki politikust olyan vezetőnek tüntette fel, „aki a hatalom birtokában mindent meg tud tenni”. „Nem akarjuk, hogy ilyen fajta diktátorok jöjjenek” - hangoztatta. A „hamis prófétákról” szónokló Szili Katalin házelnök után Hiller István pártelnök lépett színpadra, aki a „köztársaság felruházott barátaihoz” arról beszélt, hogy a Gyurcsány-kor- mány a legsikeresebb a nemzeti érdekérvényesítés terén. Hiller is bírálta a Fideszt, az ellenzéki megnyilvánulásokat a „minden rossz” politikájának nevezte. „Magyarországon baloldali politikus ilyen csodálatos közönséget régen látott” - kezdte beszédét a nagygyűlés csúcspontjaként színpadra lépő Gyurcsány Ferenc, aki előzőleg a párt kampánydalát az énekesekkel együtt skandálva, aprócska tánclépések közepette melegített a színfalak mögött. A miniszterelnököt a tömeg hangos ovációval fogadta, sokan azt kiabálták, hogy „szeretünk, Feri”, Később a „húzzunk bele” szlogentől volt hangos az út. „Magyarországon ma nagyvonalúságra, méltóságra és bátorságra van szükség a kicsinyeskedés helyett” - folytatta felszólalását a kormányfő. Gyurcsány kijelentette: „igen, bele fogunk húzni az országért, hogy megmutassuk: itt van egy új, büszkeségében, hitében megerősödött baloldal”. A kormányfő közölte hallgatóságával: április 9-én győzni fog az MSZP. a KÉT NAGY párt elnöke egyaránt a múlttól akarja megvédeni az országot, azzal a különbséggel, hogy Gyurcsány az 1945 előtti, míg Orbán az 1945 és 1990 közötti múltról beszélt - így kommentálta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke a két nagygyűlést. A liberális politikus szerint inkább arról kellene beszélni, hogyan lehet az országot sikeressé tenni. Az SZDSZ azt javasolta, gyűlések heA múlt visszalopakodna az országba, a Fidesz feladata, hogy ezt megakadályozza - így összegezhetők Orbán Viktor szavai. Az ellenzéki erő tegnap hívta szimpatizánsait a budapesti Kossuth térre. Tibay Gábor „Egyedül azért szégyellem magam, mert engem is Ferencnek hívnak” - összegzi Gyurcsány Ferenc kormányfőről alkotott, finoman szólva is lesújtó véleményét egy sámlin ülő öregúr a Kossuth térrel szomszédos Allyett inkább házibulit rendezzenek az emberek. Dávid ibolya, az MDF vezetője a magyar nép nyugalmát félti a két nagy párt vezetőitől. Pártja a tisztelet hétvégéjét hirdette meg, arra buzdítva mindenkit, hogy „mint egy normális országban a normális emberek", a hét végét családjukkal, szeretteikkel töltsék. A pártelnök a maga részéről tegnap egy kórházba és egy nyugdíjasotthonba látogatott el. kotmány utcában. A Fidesz vasárnapi nagygyűlésén zsúfolásig megtelt a Kossuth tér, a szomszédos utcákban is állt a több százezres tömeg. A párt aktivistái mindenkinek narancs- sárga kartonkorongokat osztogattak: a tábla legnépszerűbbnek szemellenzővé, illetve sapkává hajtogatva bizonyult. Élelmes jobboldaliak azt is kiszúrták, hogy a térről nyíló Szalay utcában található Gyurcsány cégének, az Altus Rt.-nek a székhelye: a portát szintén kidekorálták a narancsszínű papírral. A szimpatizánsok transzparensein felirat: „Hol a bomba, Feri?”, illetve „Nem félünk”. Nem is volt mitől: a gyűlést nem zavarta meg incidens, a Kossuth téri zászlóerdős politikai demonstráció kicsit távolabb piknikké finomodott. Az érkezőket egyébként adománygyűjtő ládák fogadták: a párt azt kérte, hogy mindenki százforintossal érkezzen. Ez privát felmérésnek sem utolsó: a százasok számából elvileg a részt vevők számára is következtetni lehet. A párt vezetőit közéleti szereplők, művészek, színészek, zenészek előzték meg a pódiumon, valamennyien támogatásukról biztosították a Fideszt. A vezetők közül elsőként Mikola István, a párt miniszterelnökhe- lyettes-jelöltje lépett a mikrofonhoz. Biztosította hallgatóságát arról, nemet mondanak az egészségügy privatizációjára; „el az enyves kezekkel az egészség- ügyi közvagyontól” - fogalmazott. Utalva a személyét ért támadásokra azt mondta: megpróbálják ellehetetleníteni őt és társait. „Nem hagyjuk!” - reagált a tömeg. Schmitt Pál Fidesz-alel- nök arra kért minden szimpatizánst, buzdítsák szavazásra barátaikat, családtagjaikat. Orbán Viktor ezúttal a szocialisták működése és a kommunista időszak között vont párhuzamot. Gyurcsány Ferenc budapesti, tizennyolc emeletes óriásposzterére - Orbán szavaival papírszoborra - utalva arról beszélt: egyesek a huszadik századot csempésznék vissza. „Az egyszer már eltávolított szobrok a szoborparkból ismét visszalopakodnak a városba” - tette hozzá. Azt mondta: a romlott árut újracsomagolva próbálják ismét eladni azok, akik egyszer már a csőd szélére taszították az országot. „Ideje észrevenni, mi folyik. Ébresztő, Magyarország!” - mondta. Szerinte Sztálin szobrát soktonnányi bronzból öntötték, mégis le lehetett dönteni: nehezebb munka most sem vár az ellenzékre. A kis pártok a nagyoktól féltik az országot Tizenegyre lesz végeredmény Megoszlanak a vélemények a magyar bor híréről Letesztelték a választások országos technikai informatikai rendszerét. A valasztas.hu honlapon idén már szavazóköri adatokat is találnak az érdeklődők. Az informatikusok április 9-én este 11 órára már 99 százalékos feldolgozottságot ígérnek. Kovács Zoltán, a rendszervezető fejlesztője elmondta, hogy a számítógépes rendszer biztonsága fontos kérdés, bár így választási csalást igazából nem lehet elkövetni, hiszen a végleges eredményt a választási bizottságok tagjai állapítják meg. „A számító- gépes rendszer hibája azonban zavart kelthet” - hangsúlyozta Kovács Zoltán, aki hozzátette: egy külön szakvállalatot bíztak meg azzal, hogy biztosítsa a rendszer védelmét a betörések ellen. Az Európai Unió várhatóan 2007- ben lépteti életbe az új borpiaci szabályrendszerét. Az 1999 óta érvényben levő szabályozás nem védi kellően az európai bortermelők érdekeit, így jelentős hátrányba kerültek az új-zélandi, ausztráliai, dél-afrikai, és utóbbi időben a kínai borokkal szemben is. A magyar érdekek érvényesítéséhez összefogásra van szükség, amelyről elhatározás is született egy nemrég megrendezett szekszárdi találkozón. A tanácskozás résztvevői abban állapodtak meg, hogy jól előkészített, szakmailag megalapozott javaslatcsomagot állítanak össze, amelyről a megfelelő egyeztetések után Brüsszelben döntenek majd. Az elmúlt héten arról kérdeztünk meg közel hatszáz napilapÖn szerint mennyire ismert a magyar bor Európában? Nem tudom A szakértők közül is kevesen ismerik Egyáltalán nem ismerik FORRÁS: BUDAPESTI CORVÍNUS EGYETEM MARKETINGKUTATÁS ÉS FOGYASZTÓI MAGATARTÁS A KUTATÁS VEZETŐI: DR SIMON JUDIT ÉS DR. HOFMEISTER TÓTH ÁGNES Csak a szakértők ismerik Széles körben A Budapesti Corvinus Egyetem Marketingkutatás és Fogyasztói Magatartás Tanszéke az AS-M. Kft.-vel együttműködve közvélemény-kutatást végez a lakosságot foglalkoztató közéleti kérdésekről. A megkérdezettek a napilapot vásárló, felnőtt magyar lakosságból kerülnek ki Budapesten, és az ország különböző városaiban. A minta ugyan nem reprezentálja a teljes felnőtt lakosságot, de alkalmas arra, hogy a 18 év feletti napilapvásárlókról következtetéseket vonjunk le. Kérdéseinkre ezen a héten 594-en válaszoltak. A kutatás vezetői: Dr. Simon Judit és Dr. Hofmeister-Tóth Ágnes. vásárlót, hogy véleményük szerint mennyire ismert a magyar bor Európában. Az eredmények azt mutatják, hogy a válaszadók 35 százaléka véli úgy: széles körben ismert a hazai bor. Valamivel kevesebb, mintegy 31 százalék szerint csak a borbarátok körében ismerik. 15 százalék azonban azt válaszolta kérdésünkre, hogy még közöttük is kevesen vannak olyanok, akik információval rendelkeznek e kiváló magyar termékről. 5,6 százalék azt gondolja, hogy teljesen ismeretlen a magyar bor Európában. Eltérően vélekedtek a férfiak és a nők. A férfiak valamivel ismertebbnek tartják a magyar hegy levét, amellett, hogy a nők körében magasabb volt azok aránya, akik nem tudtak véleményt nyilvánítani a kérdésben. A különböző korosztályok álláspontját illetően is van néhány említésre méltó különbség. A18-29 évesek több mint 20 százaléka nem tudta megítélni a kérdést. Legoptimistábban a 3044 éves korosztály vélekedik, közülük 40 százalék feletti azok aránya, akik szerint széles körben ismert a magyar bor Európában. A 45-59 évesek közt az átlagnál többen gondolják úgy, hogy még a szakértők közül is kevesen ismerik a magyar bort. Iskolai végzettséget tekintve elmondható, hogy a magasabb végzettséggel rendelkezők pozitívabbnak ítélték a helyzetet A felsőfokú végzettségűek között 10 százalékkal magasabb azok aránya, akik szerint a hazai bor széles körben ismert Európában. c