Tolnai Népújság, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-11 / 85. szám
6 PANORÁMA 2006. ÁPRILIS 11., KEDD Éber Sándor A szakértők szerint a Fidesznek kevés esélye lesz megfordítani a választásokat a második fordulóban, valószínűbbnek tekintik a jelenlegi kormánykoalíció győzelmét. „A Fidesznek a 2002-es választásokhoz képest most még kisebb az esélye, hogy a maga javára fordítsa a voksolásokat” - mondta lapunknak Kumin Ferenc. A politológus arra emlékeztet, hogy idén kevesebb olyan egyéni választókerület van, ahol még nem dőlt el a mandátum sorsa. A számítások szerint 110 választókerület háromnegyedében kellene győzniük. Kumin szerint, ha az MDF nem lép vissza, a demokrata fórum szavazóira sem számíthatnak, az MSZP és az SZDSZ ugyanakkor már megegyezett az együttműködésről. „A jelenlegi kormánykoalíció győzelmére 60 százalékot adnék” - jelentette ki lapunknak Kiszelly Zoltán. A politikai elemző szerint nem lehetetlen a Fidesz számára az eredmény megfordítása, de igen nehéz dolguk lesz. „Dávid Ibolya eddigi nyilatkozataiból az szűrhető le, hogy senkivel sem hajlandó koalícióra lépni, s nem hiszem, hogy megváltoztatná az álláspontját” - mondta Kumin Ferenc. Az MDF megosztott volt a Fidesszel való kapcsolatban, de akik Dávid Ibolyával végigcsinálták a kampányt, már nem valószínű, hogy kihátrálnának a pártelnök mögül. Kumin szerint a demokrata fórum most önállóan tudna megerősödni, nem érdeke, hogy együttműködjön bárkivel is. Nagyon valószínű, hogy két, a maga útját járó jobboldali ellenzéki párt lesz a parlamentben. A politológus úgy véli, az MDF valószíÖrömünnep vasárnap este az MDF-székházban. A párt elutasítja a fideszes közeledést, ez az MSZP-SZDSZ koalíciónak kedvez. nűleg kevésbé lesz konfrontativ mint a Fidesz, sőt bizonyos kérdésekben akár együtt is működhet az MSZP-SZDSZ koalícióval. A második fordulóig igen intenzív kampányt vár Kumin Ferenc. Sokat számíthat, hogy a FiBÁR AZ ÖTSZÁZALÉKOS parlamenti küszöb átugrása nem sikerült a MIÉP-Jobbik párt- szövetségnek, de a rájuk leadott 119 ezer szavazat felértékelődik a választások második fordulójában. Ugyanis két százalékot meghaladó listás eredményükkel a legnagyobb parlamenten kívüli jobboldali erőt képviselik. A Jobbik tegnap útmutatást adott szavazóinak. A dokumentumban azt közölték: „esélyének fenntartásához azt javasolja, hogy az MSZP-SZDSZ hatalmon maradásának megakadályozása érdekében desz meg tudja-e szólítani az MDF választóit. Radikális mozgósítással azonban elijeszthetik őket, valamint a még bizonytalankodókat is. Az MSZP-SZDSZ az eddig elért eredményekkel erőt deéljenek második fordulós szavazatukkal”. A NÉGY Évvel EZELŐTTI 2,2 százalékos listás eredményével szemben a Munkáspártra most csak 22 ezer választópolgár adta szavazatát, ami még az 1 százalékos határ eléréséhez is kevésnek bizonyult „Mivel a munkás embert sem az MSZP, sem a Fidesz nem képviseli, így sem Gyurcsány Ferencet, sem Orbán Viktort nem támogatjuk” - mondta lapunknak Thürmer Gyula. A Munkáspárt elnökét elmondása szerint nem lepte meg pártja gyenge szereplése. „Erre számímonstrálhat. Tovább segítheti őket, hogy sokan a győztesre szavaznak. „Orbán Viktorral ellentétben Gyurcsány Ferenc nem ideológiai kampányt folytatott” - mondta Kiszelly Zoltán. A politikai elemtottunk. Elég cudar idők jönnek a munkásokra, de előbb- utóbb újra sokan ráébrednek, hogy csak mi képviselhetjük őszintén az érdekeiket” - hangoztatta a politikus. A MOSTANI VÁLASZTÁSOK talán legnagyobb vesztese a Centrum Párt, amely 2002-ben új pártként 3,9 százalékos eredménnyel jelent meg a politikai palettán. Vasárnap mindössze 17 ezren szavaztak a pártra, ami 0,32 százalék eléréséhez volt elegendő. „A Centrum nem kampányol senki mellett” - szögezte le Kupa Mihály pártelnök. ■ Vég M. ző szerint a Fidesz, ha továbbra is ideológiai síkon folyik tovább a kampány, az most elijesztheti a másodlagos szavazóit az MDF és a MIÉP-Jobbik táborából. Kiszelly Zoltán szerint a Fidesz az „egyedül győzni” elve mellett tartott ki, azonban ez nem volt kivitelezhető olyan stratégiai partner nélkül, mint amivel az MSZP rendelkezett az SZDSZ esetében. A Fidesz nem tudja tovább erősíteni táborát, mivel Orbán Viktort sokan elutasítják, főleg a nyugdíjasok körében, akik főként a szocialistákra szavaztak. Kumin Ferenc szerint a Fidesz veresége esetén Orbán Viktor továbbra is a helyén fog maradni, mivel nincs más helyette. Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke szerint elképzelhető egy olyan helyzet is, hogy rendkívüli választásokat kell kiírni, mivel a második fordulóban megszerzett 1-2 mandátumnyi többséggel egyik párt sem vállalja azokat a lépéseket, amelyeket meg kell tennie. A Jobbik a Fideszt támogatja, a többi kis párt senki mellett nem döntött Megfordítható« az eredmény? választás A szakértők szerint a Fidesznek nehezebb lesz, mint négy éve A tüntetők győztek Franciaországban Jacques Chirac köztársasági elnök döntése értelmében visszavonják a vitatott első munkavállalási törvényt, amely hátrányosan érintette volna a 26 éven aluliakat. A jogszabály miatt az elmúlt hetekben több francia nagyvárosban is zavargások törtek ki. Magyar bíró eskütétele a hágai törvényszéken PRANDLER árpád személyében magyar bíró esküdött fel a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék testületébe. A nemzetközi jogi életben jól ismert Prandler Árpád úgynevezett ad litem bíró lett, az állandó bírák 16 fős testületét kiegészítő megbízott bírák közé tartozik. Nem kapnak vízumot a fehérorosz vezetők az EURÓPAI UNIÓ továbbra sem engedélyezi a beutazást a múlt hónapban újraválasztott Alekszander Lukasenko fehérorosz elnöknek és harminc vezetőtársának a demokratikus szabadságjogok megsértése miatt. A magyar főbíró Ljubljanában tárgyal LJUBLJANÁBAN ülésezik az Államtanácsok Világszervezetének igazgató tanácsa - tudatta a magyar Legfelsőbb Bíróság (LB) sajtóirodája. A testületbe két évvel ezelőtt beválasztották Lomnici Zoltán LB-elnököt. Ez a világ egyik legnagyobb nemzetközi szervezete, összesen több mint száz tagállama van. @ további hírek: www.reggel.hu HIRDETÉS Kiy* h nem csak három kívánságod teljesítem! © induló költségek nélkül** © 9,99%-os kamattal forint hitelek esetén*** © bármely magyarországi Bank által igazolt 6 havi számlaforgalom alapján is Ez a hirdetés nem minisül alttattéMnsk. A megkövetelt biztosnékrOt a hitelkeret OsKegíről es rendelkezésre bocsátásiról a K4H Bank minden esetben önállóan, kizárólag a saját leltéteiei szedni dó«. A termek részletes leírását a vonatkozó szerződés, az Általános Szerződési Feltételek és a Hirdetmény tartalmazza A kondíciók módosításának jogét a Bank lentttarga. ‘A hitelminősítés függvényeden a Bank magánszemélyi készfizető kezességvállalást is kémet biztosítékként. *'A 2006 áoitlis 3. és 2006. május 30. között headott hitelkérelmek esetéhen elengedjük a hiraiati, szerződéskötési, folyósítási dijat. *"A 9.99 %-os hitelkamat az éven Muh lejáratú forint hitelek eseten, e folyósítás napiSn érvényes. A kamattá!) a kamatperiódus első hamo munkanapján érvényes rolerencia kamatlé!) értekéhez Igazodva, azzal megegyező mértékűén és azzal egyidelölag változik a soron kővetkező kamatperiódusra A kapcsolódd kamatmarzs mértéke nem változik á futamidő alatt. Kamatajánlatunk 2006. április 1 -jétől visszavonásig érvényes. K&H Cégvonal 06 40 444 444 www.khb.hu Ä Változásra szavazott az olasz szavazók többsége Olaszországban az első, nem hivatalos összesítés szerint a Romano Prodi vezette baloldali unió nyerte a parlamenti választásokat. A jobboldal, amelyet az ország leggazdagabb embere, Silvio Berlusconi miniszterelnök vezet, a vasárnap és hétfőn tartott képviselőházi és szenátusi szavazáson 50 százaléknál kevesebb vok- sot szerzett. így immár bizonyos, hogy az a Romano Prodi alakíthat kormányt, aki 1996 és 1998 között már volt miniszterelnök. Öt évvel ezelőtt Berlusconi a Forza Italia (Hajrá, Olaszország!) jelszóval és párttal aratott győzelmet. Azt ígérte választóinak, hogy saját vállalkozásainak mintájára fellendíti a gazdaságot, csökkenti a bürokráciát, és átláthatóbbá teszi az igazságszolgáltatást. Sokan feltehetően azért nem mentek el szavazni, mert a milliárdos politikus adós maradt ígéreteinek beváltásával. Négy esztendeje az olasz gazdaság mélyrepülésbe kezdett, de reformok helyett a kormányfő csak az állami kiadások és egyes adók némi csökkentésére szánta el magát. így végül az üzleti szféra csalódott a legjobban, amely a hazai ipar védelmét várta volna a miniszterelnöktől. Berlusconi számos olyan törvénymódosítást harcolt ki, amely révén egy csapásra elévültek a médiabirodalom előéletének jogilag zavaros ügyei. A kormányfő még így is nyolc korrupciós perben ült a vádlottak padján. A jogi és közgazda- sági diplomával rendelkező Prodi (67) negyed évszázadon át a bolognai egyetemen tanított, közben az amerikai Harvard vendégprofesszora is volt. 1995-ben alapította meg az Ulivo (Olajág) baloldali pártszövetséget. Miniszterelnöksége után 1999 és 2004 között az Európai Unió Bizottságának elnökeként tevékenykedett a politikus. Olaszországban tavaly módosították a választási törvényt, s visz- szatértek a teljes pártlistához mindkét ház esetében. Az alsóháznak 630 tagja van, a felsőházba 315 szenátort lehetett választani az olaszoknak. ■ Csák Elemér ■ Az előzetes adatok szerint Prodi alakíthat kormányt. <