Tolnai Népújság, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-08 / 83. szám

A A // HUSVET ELŐTT TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. ÁPRILIS 8., SZOMBAT Bárány, tojás, nyúl és barka: ünnepi jelképek és jelentéseik A templomban megszentelt barkának különleges bajelhárí­tó erőt tulajdonítottak: torokfá­jás, gyomorégés ellen hatásos, de a barkaszemek a bajtól, vil­lámcsapástól is megvédenék. A szentelt ételek maradékait má­gikus célokra használták. A sonka csontját a gyümölcsfára akasztották, hogy bőven terem­jen, a kalács morzsáját pedig a tyúkoknak adták, hogy sokat tojjanak. A legrégebbi húsvéti eledelek közé tartozik a tojás, ami az élet, az újjászületés jel­képe. Amint a tojásból új élet kel, éppen úgy támad fel Krisz­tus is a sírjából az emberek megváltására, tehát a tojás a fel­támadt üdvözítő jelképe. A hús­véti tojást hozó nyúl képzete ná­lunk is csak a legújabb időben, a városi kultúrából került falu­ra. Német eredetű szokásról van szó, amely félreértésen ala­pul. A korábbi évszázadokban egyes német fóldesuraknál a nép kötelező szolgáltatása volt a gyöngytyúk tojásaival együtt. A gyöngytyúk német neve Haselhuhn, sok helyen röviden Hasinak nevezték, így szokás volt a húsvéttal kapcsolatban Hase-ról - ez a nyúl német neve - és tojásairól beszélni. A böjt idején, olajos leves, nyers káposzta A különböző vallásokban más és más böjtölési szokások ala­kultak ki. A zsidó vallásban el­sősorban a bűnbánat és a gyász napján tartanak böjtöt, a mu­zulmánok Ramadán idején, a katolikusok pedig húsvét ünne­pe előtt, Krisztus feltámadását megelőző negyven napon ke­resztül. A hamvazószerda és nagypéntek közötti időszakot, főleg a vidéken, egykor szigorú­an megtartották. Naponta két­szer étkeztek, ebédre olajos le­vest, bojtos süteményt, vékony pitét ettek, vacsorára nyers ká­posztát, diót és mézet. Napja­inkra sokat enyhült az egyház szigora, először a zsírral való fő­zés tilalma, majd a húsfogyasz­tás negyvennapos tilalma szűnt meg. A legtöbben a pénteki na­pokat tartják meg ma is. Nincs húsvét ajándék nélkül vásár Nem marad üres a fészek: mobiltelefon, mp3-lejátszó, utazás Régen erővel vitték, vödörből locsolták a lányt a kútnál A nyuszi, már csak mére­ténél fogva sem igazán al­kalmas arra, hogy nagy ajándékot várjunk tőle. Ennek ellenére a gyere­kekről, szeretteinkről, nem illik megfeledkezni. Mauthner Ilona Az ünnepi készülődést jelzi, hogy a nagyobb városokban megnyíltak a kirakodók. Mesz- sze nincs olyan forgalmuk, mint karácsony előtt, de az emberek kisebb ajándékokat szívesen he­lyeznek el a nyuszi fészkében. Minél kisebb a gyermek, annál jobban várja az ünnepet. Még emeletes házban is kineveznek egy sarkot a kedves kis nagyfülűnek, a kosarat fűvel bé­lelik ki, hogy kényelmes legyen a fészek. Sok kisgyerek harcolja ki magának, hogy élő nyuszija legyen, ami csak akkor szeren­csés, ha később is lesz helye a kis állatnak. A kicsik nem kér­dezik, hogyan hozza a nyuszi az ajándékot, a nagyobbak pedig el­tekintenek a választól, ők meg­elégszenek azzal, ha egy mobü- telefon, egy mp3-lejátszó, esetleg egy fényképezőgép erejéig gon­dolt rájuk a nyúl. A felnőttek kö­rében pedig egyre népszerűbb, hogy pár napos tavaszi utazás­sal lepik meg egymást. A LONDON KISÁRUHÁZ az angol katalógusáruházak értékcsökkentett termékeit kínálja Tolnán, a Zrínyi u. 1/a. szám alatt szezonális áruk - kempingsátor (2-10 személyes), kempingfőző (palackkal), fűnyíró - mellett ipari és műszaki cikkeket, CD-ket, videókat, házimozkendszereket, játékokat, babakocsikat, órákat, óraék­szereket, étkezőgarnitúrákat, lámpákat. Egyes cikkei 5 százalék kedvezménnyel vásárolhatók meg. Nyitva tartás hétköznap 9-17 óráig, szombaton 8-12 óráig. -36204* Kerti bútor «SS^ Kempingcikk- Erkélygarnitúrák (asztal 2 székkel) 4.800 Ft-tól- Flair kerti bútorok 3 év garanciával- Asztalok 50-230 cm-ig- Masszív hintaágyak- Nagyméretű napernyők- Sátrak 2-6 személyesig- Hálózsákok, hátizsákok- Gázfőzők, gázlámpák- Grillezők és tartozékok- Gyerekszékek 5 színben- Gyereksámli akciós áron Weekend Bolt Szekszárd, Kossuth L. u. 8. Tel.: 74/411-600 350 Ft-ért. I 4fW> .ens OPTIKA A változó fényviszonyokhoz gyorsan alkalmazkodó szemüveglencsék szemüvegenként tízezer forint engedménnyel. Óvja meg szemét, egészségét a nap káros UV-sugarainak 100%-OS kiszűrésével. Válassza a megfelelő védelmet Ön és gyermeke számára. Szekszárd, Széchenyi u. 21.1. em. Tel.: 74/311-262 Paks, Dózsa Gy. u. 44. Tel.: 75/511-246 -36245­A megöntözés pogány és ke­resztény elemeket, mondaniva­lót egyaránt tartalmaz. Húsvét másnapján, hétfőn a locsolás pár évtizeddel ezelőtt vidéken nagyon népszerű volt. Sikító hölgyek, az őket kezükben víz­zel teli vödrökkel kergető férfi­ak látványa ma már csak ha­gyományőrzés céljából bukkan fel egy-egy településen. A lá­nyok még ma is elvárják, élje­nek falun vagy városban, hogy meglocsolják őket illatos kölni­vel a korban hozzájuk illő fiúk. A történészek szerint a locsolás kapcsolatban áll a termékeny­ségi kultusszal, ugyanakkor a vízzel való meghintés utal a ke­reszténység jelére és tartalmá­ra. Húsvéthétfőt valamikor víz­bevezető, vízbehányó hétfőnek nevezték, ami utal arra, hogy gyakran erőszakkal a kúthoz, vályúhoz hurcolták a lányokat. A vízbevezető hétfő eredete ar­ra a legendára is visszavezethe­tő, amely szerint a Jézus feltá­madását hirdető jeruzsálemi asszonyokat locsolással akar­ták elhallgattatni a zsidók, illet­ve a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat. íme egy bátortalan gavallér verse szíve hölgyéhez: „Kelj fel párnáidról, szép ibolyavirág, / Nézz ki az ablakon, müyen szép a világ! / Megöntözlek szépen az ég harmatával, / Teljék a tarisz­nya szép, piros tojással!” Nyuszifészek kertben, fűben, ajándékkal A nyuszitól kapott ajándékok el­rejtésére ott a kert. Izgalmas a reggel, ha földbe ásott nyuszi­fészkekben találják meg a gyere­kek az apró ajándékokat. Nem kell tönkretennünk a zöld gye­pet, ha olyan helyet választunk, ahol nem zavaró egy kis földtú­rás, például a bokor alja vagy a virágágyás. Ássunk be ezekre a helyekre tiszta konzervdobozo­kat, rakjunk bele ajándékokat, és szórjunk rá tépett füvet. En­gedjük, hadd keressék meg a gyerekek maguk a nyuszi­fészkeket. A kertet színes lufik­kal is feldíszíthetjük. TAVASZI AKCIÓ A BERTÁK BÚTORHÁZBAN! Április 30-ig a készleten lévő bútorainkra 5-30 százalék árenged­ményt adunk. Szolgáltatásaink: használt bútor beszámítása, ingyenes házhoz szállítás, kárpltozási lehetőség, akár bőrrel Is. Hétfőtől péntekig naponta 9-17 óráig, szombaton 9-12 óráig tartunk nyitva. Címünk: Szekszárd, Ebes (56-os főút, déli városkapu). 74/414-695 *36216* A tojás dísze az ünnepnek praktikák A kézzel festett az igazi A húsvéti tojás színesebbé te­szi a húsvéti ünnepeket, díszíti az ünnepi asztalt, és a magyar népi hagyományokban élő hús­véthétfői locsolkodásért aján­dékba jár. A tojások festése tehát része az ünnepi készülődésnek. Eh­hez szeretnénk néhány ötletet adni. A tojásokat egy-két órá­val a főzés előtt vegyük ki a hű­tőből, így kevésbé repednek meg. Főzzük keményre, majd azonnal hűtsük le a folyóvíz alatt. A fogyasztásra szánt hús­véti tojásokat ételszínezékkel vagy tojásfestékkel fessük, me­lyek a fehér héjú tojásokon mutatnak jól. A festéket te­gyük a vízbe és adjunk hozzá két evőkanál ecetet, ezzel élén­kebbé, teltebbé tehetjük a szí­neket. A készen kapható tojás­festékeken kívül természetes anyagokat is használhatunk. A vöröshagymahéjjal együtt fő­zött tojások színe mélysárga lesz, a vöröskáposzta levelébe csomagolté pedig halványlila. Ha virágszirmokkal vagy ap­ró levelekkel borítjuk be a tojá­sokat, ezeket rákötjük vagy ra­gasztjuk, majd így tesszük a színezőlébe, akkor különlege­sen szép mintákat kapunk. Zsírkrétával is lehet szépen rajzolni, mert a festék nem fog­ja be a krétát. Érdemes kipró­bálni. A festéktől megszáradt tojások szép fényt kapnak, ha vékonyan bekenjük a héjukat zsírral. ■ M. I. »Bed MOBUTELEFON- S2AKÜ2LFT Szekszárd Mészáros L u. 3. TaL/fax: 74/411-446 TeL: 06-30/959-5809, 70/337-5809 e-mail: digitel@tolna.net ... A MOBIL MEGOLDÁS! « á t t \

Next

/
Oldalképek
Tartalom