Tolnai Népújság, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-01 / 77. szám
2006. ÁPRILIS 1., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG CSALAD&NEVELES Önvédelemre szerveződött galerik bandázás Gazdag szülők kamasz gyerekei csupán dacból öltözködnek szakadtán Egymás testi épségének hatékonyabb védelme miatt szerveződnek galerikbe a rossz környéken élő tizenévesek - derítették ki brit kutatók. Az önálló személyiség kialakulásában fontos szerepe van a gyerekkori bandázásnak. Bánky Bea A brit Joseph Rowntree Alapítvány szakemberei Glasgow környékén élő családokat vizsgáltak. Arra a megállapításra jutottak, hogy a fiatalok azért lógnak együtt, mert így félelmetesebbnek tűnnek, ez pedig nagyobb biztonságérzettel tölti el őket. „Lenyűgözött bennünket az a pozitív értékrend, amely a fiatalok bandákba verődésének fő oka: egymás biztonságának szavatolása” - mondta Malcolm Hill professzor, a kutatás vezetője. Az önvédelem különösen fontos a „rossz környéken" élő gyerekek esetében. Főleg olyan régiókban, ahol magas a munka- nélküliség, alacsonyak a jövedelmek, sok a drogfogyasztó és az alkoholista. A fiatalok azért tömörülnek „érdekszövetségbe”, hogy elkerüljék a veszélyt. „A csoportokba, bandákba szerveződés alapvetően jellemző a tizenévesekre" - állítja dr. Almási Kitty klinikai szakpszichológus. Szerinte a bandázás alapvetően ártalmatlan, a legtöbb kamasz egyszerűen saját egyéniségét keresi. Ezért váltogatja zenei stílusát, próbálgatja a feltűnőbbnél feltűnőbb ruhákat és hajviseleteket. Ebből a szülő gyakran csak annyit érzékel, hogy jó tanuló kislánya egyik napról a másikra rózsaszínre festi haját, karikát tűz a köldökébe, feketére lakkozza körmeit, és zörejt hallgat zene helyett. Fia pedig élre vasalt nadrágját cseréli le egy valószínűtlenül bő farmerre, hetente töri el valamelyik csontját gördeszkaőrülete miatt, és álló nap afroamerikai fiatalemberek szótagolását hallgatja zene gyanánt. A szülőktől való elszakadás és az önálló egyéniség kialakítása hosszú folyamat, ami nem egyik napról a másikra zajlik. A kamaszkori különcködés, galerikbe szerveződés általában teljesen ártalmatlan. A fiatalok személyiségfejlődésének fontos eleme a közösségi élet A szülők megijednek, ha kiderül, hogy csemetéjük egy banda tagja. „Tíz-tizenkét éveseknél már megfigyelhető, hogy szüleik véleményénél fontosabbá válik, hogy kortársaik mit gondolnak róluk” - mondja a szakember. „Ekkor kezdenek barátságokat kialakítani és több időt tölteni osztálytársaikkal, haverjaikkal, mint szüleikkel vagy más felnőttekkel. Bizonytalanságot, zavarodottságot éreznek, hiszen még nem alakult ki az egyéniségük.” A fiatal rádöbben, hogy egész gyerekkorában feltétel nélkül elfogadta szülei álláspontját, életstílusát, erkölcsi, vallási, politikai nézeteit. Felerősödik benne saját világa kialakításának vágya. Az ehhez vezető út a különféle kortárscsoportokon keresztül vezet. Almási Kitty hangsúlyozza: a kamaszok identitáskeresése természetes folyamat. A lázadás 20-25 éves korra elmúlik, kialakul a személyiség. Né- hányan leragadnak a kamasz- korban: negyvenévesen is harcolnak a külvilággal, provokálják a „kispolgárokat”, látványosan dacolnak az általánosan elfogadott társadalmi értékekkel. Ezek a viselkedésformák éretlen személyiségről árulkodnak. A túlontúl szélsőséges, kizárólag a külsőségekben megnyilvánuló serdülőkori lázadás mélyebb sérülésre utal. Gazdag szülők gyerekei például gyakran hordanak szakadt ruhákat, elutasítva az anyagi javak megszerzésére irányuló erőfeszítést. Az agresszív, szegecses bőrpántok, bakancsok viselői is úgy gondolják: nincs saját egyéniségük, ha szüleiket követik. „A különféle szubkultúrákhoz való tartozás megadja a kamaszoknak azt az érzést, mintha önálló személyiséggel j-endel- keznének” - mondja a pszichológus. „Furcsa ellentmondás, hogy vágynak arra, hogy az extremitás határát messze túlszárnyalva a lehető legjobban különbözzenek az „átlagemberektől”. Ugyanakkor buzog bennük a társaiknak való megfelelni akarás. Ezeket a csoportokat általában a hasonló hajviselet, zenei ízlés tartja össze, ritkán van mögöttük valódi belső érték. A bandába szerveződés néha veszélyes is lehet DR. ALMAS! KITTY KLINIKAI SZAKPSZICHOLÓGUS Á \ M- _ 1 „Háromnál több | ^ #1 ember, azaz egy 11 Tgr ’' csoport veszélyes- is lehet. A ban- dákban az egyéneknek nagyobb a biztonság- érzetük, erősnek és hatalmasnak érzik magukat, ráadásul a felelősség is kisebbnek tűnik. Ha a csoport egyik tagját megtámadják, az egész társaság felhatalmazva érzi magát, hogy azt megtorolja. „Tömegben ” sem a gyávaság, sem a felelősségérzet nem tartja visz- sza az embereket, így köny- nyebben elszabadulhatnak az indulatok. Az egyesült erő súlyos tettekre késztethet. Két rivális társaság összecsapása olyan, mint egy kis háború. ” De egy ilyen bandához tartozás is lehet az önálló személyiség keresésének egyik állomása.” Késő kamaszkorban a fiatal már nem a külsőségekre, inkább a saját erkölcsi értékrend, az életmód és életfilozófia kialakítására koncentrál. Ezt.is,áthatja a szülőkkel való szembefordulás: az ateista család gyermeke megtér, vagy a katolikus környezetben felnőtt kamasz kifejti egyházellenes nézeteit. Az csak később derül ki, hogy a hangoztatott erkölcsi, vallási, politikai nézetek beépülnek-e az életébe. A szülőket általában felkészületlenül éri gyermekük lázadása. Megijednek, ha megtudják, csemetéjük egy galeri tagja. Almási Kitty azt javasolja, nyitottan és türelmesen beszélgessenek a kamaszokkal. Orrkarikát hordó lányuktól kérdezzék meg: szerinte mit fejez ki a testékszer, kik hordanak ilyet, kikkel barátkozik, melyik a kedvenc klubja. Ismerjük el: „látom, neked más a világod, avass be, mert érdekel”. Ez a fajta szülői viselkedés a legeredményesebb a szakértő szerint. HÍRSÁV Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái HÉTFŐ SZÉPSÉG & DIVAT KEDD EGÉSZSÉG SZERDA AUTÓ & MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK ♦SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS Háromszor többet takarítanak a nők A nőkre hárulnak a takarítási feladatok a magyar családokban - derül ki a GfK piackutató cég felméréséből. A férfiak hetente átlagosan egyszer, a nők viszont minden második nap takarítanak. A gazdagabb családokban élők ritkábban végeznek ilyen házimunkákat, ők gyakran mással végeztetik ezt a feladatot. Kártérítés a megrontott portugál árváknak kétmillió euró kártérítést fizet a portugál állam annak a 40 személynek, akik évtizedekkel ezelőtt, még gyermekként megrontás áldozatai lettek árvaházakban. Az ügyet súlyosbította, hogy a hét feltételezett elkövető között egy híres előadóművész és egy korábbi nagykövet is volt. Sir Paul McCartney gyermekkönyve McCartney meseolvasásban is jó A Beatles legendás tagjáról kevesen tudják, hogy mesekönyveket ír. A tavaly októberi londoni bemutatón Sir Paul McCartney angyali türelemmel állta a lurkók rohamát, és olvasott fel részleteket a könyvből. A felhők fölött című népszerű könyv most magyarul is megjelenik. Április 10-én kerül a hazai boltokba. @ további érdekességek: www.reggel.hu Mindig az élet napos oldalára figyeljen gyermekhumor A bolondos bohócok a legkeményebb tabukat döntögetik Nevetve tanulják, hogy hol a határ „Néha egészen kifinomult, szójátékos, máskor durva, otromba viccek hagyják el csöpp kis száját. A szülők nem gondolják végig, hogy a gyerekhumor menynyire sokat elárul a kicsi fejlődéséről. Pimaszsága magabiztosságról, talpraesettségről, kreatív gondolkodásról állít ki bizonyítványt”- mondja Louis Franzini pszichológiaprofesszor. A kicsik öt-hat éves korukban kezdik felfedezni és többre becsülni a szavakban rejlő lehetőségeket, mint a helyzetkomikumot. „A gyerekek ennyi idős korukra elsajátították az alapvető nyelvtani szabályokat. A szójátékok megmutatják, hogyan hágják át ezeket” - véli Joseph Michelli pszichológus. „A beszéd kétértelműségében rejlő lehetőségek foglalkoztatják őket.” A másik dolog, amitől bediliz- nek, a fürdőszobai humor. „Hihetetlen, hányszor tudják elismételni ugyanazt a flúgos szót. A felnőttek számára értelmezhetetlen játék segíti az alkalmazkodás kialakulását” - mondja a pszichológus. Már tudják, hogy vannak olyan témák, amelyek ke- rülendők nagyközönség előtt. A fürdőszoba magányában elsütött pukis-pisis poénok arra jók, hogy feszegessék ezeket a határokat. Nevetésük is izgatottabb, ilyenkor ugyanis a tabukkal kacérkodnak. A gyermekpszichológus Joshua Sparrow szerint az öt-hat éves korosztály egyre inkább figyel arra, hogy rossz dolgok is történnek a világban. Véres, néha sötét humorukkal ellentételezik a félelmet, hogy veszélyben vannak. A kicsik roppant büszkék humorukra. Sharon Carnahan pszichológiaprofesszor hozzáteszi: „Amikor elsütnek egy viccet és működik, azaz a környezetükben mindenki a hasát fogja a nevetéstől, az a pillanat tiszta öröm a gyermekek számára.” ■ B. B. ■ A gyermekhumor rengeteget elárul a kicsik szellemi fejlődéséről is. Megnyitotta kapuit a T-ház A jövő kényelmes otthonai már mindenki számára hozzáférhetővé váltak A Magyar Telekom Aranyfokozatú támogatója az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által elindított Jövő Háza Kiállításnak. E támogatás része a T-ház is, amely egy hete fogadja a látogatókat Budapesten. A Magyar Telekom és a Siemens Communications együttműködésével felépített házban a látogatók megnézhetik, hogyan teszik a távközlési cégek szolgáltatásai kényelmesebbé életüket. A Magyar Telekom szolgáltatásai mellett a Siemens Smart Home (Intelligens otthon) biztosítja a kényelmet. A legmodernebb informatikai és telekommunikációs megoldásokkal felszerelt ház igazi futurisztikus élmény, noha csak olyan megoldásokat mutatnak be, amelyek többsége hozzáférhető a Magyar Telekom Csoport és a Siemens szolgáltatásai révén. ▲