Tolnai Népújság, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-15 / 63. szám

2 MEGYEI TÜKÖR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. MÁRCIUS 16., CSÜTÖRTÖK TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Sváb-délutánt tartottak a jövő elsőseinek bonyhád Véget ért a Vörös­marty Általános Iskola Szu­perovi programsorozata. Zá­rásként a jövendőbeli elsős diákoknak és szüleiknek rendeztek Sváb-délutánt. A svábság népszokásaival, nép­viseletével, táncaival, zenéi­vel ismertette meg a vendé­geket játékos, mozgásos for­mában a tantestület. Mivel az iskola kéttannyelvű intéz­mény, ez a tematika kiválóan illeszkedik profilúkba, (rt) Dombóvárról is írnak a vasúti magazinban doimbőváb A Dombóvár kör­nyéki gazdasági vasutak törté­netéből is közöl szemelvénye­ket az Indóház című országos vasúti magazin márciusi szá­ma. A lap egyebek mellett a magyarországi közlekedésfej­lesztési elképzelésekkel is fog­lalkozik, az Eljön-e a Kánaán? című írásban, (sk) Koszorúzás és ünnepség civil közreműködéssel harc A Harci Baráti Kör és Ifjúsági Szabadidős Egyesü­let, illetve a helyi polgárőr­ség szervezésében kedden délután megkoszorúzták a községháza előtti emlékmű­vet. Az ünnepi beszédet Bóni Zoltán művelődésszervező mondta. Március 15-én dél­előtt az iskola rendezett ün­nepi megemlékezést a műve­lődési házban, (sk) Pályázatot adtak be a rendelő felújítására izmény A település orvosi rendelőjének rendbetételére nyújtott be pályázatot a tele­pülés. A TEKl-pályázaton a költségek 60 százalékát nyer­heti el a falu a felújításokhoz, melyek összesen egymillió forintba kerülnek. A pénzből a rendelő és váró teljes pad­lózatát kicserélnék. A rende­lő akadálymentesítésére is pályázott a falu vezetősége. Ha nyernek, a kétmilliós be­ruházásnak csak a tíz száza­lékát kell kifizetniük, (sv) Működési hitelt kell felvennie a településnek nasymányok Először fordul elő, hogy működési hitelt vesz fel az önkormányzat. Balogh András polgármester elmondta, az idei költségve­tés felét az óvoda és az iskola működtetése teszi ki, de a ta­valyi évhez képest 25 millió forinttal csökkent az állami normatíva. Megtakarításként vállalkozásba adták az étkez­tetést, ám az ebből eredő megtakarítás csak a követke­ző évben jelentkezik, (rt) Újvidéki fiatalok látogattak a városba szekszárd Kilenc újvidéki fiatal látogatott Szekszárdra az Ifjúsági Unió szervezésé­ben. A Vajdasági Magyar If­júság újvidéki tagszervezeté­től érkezett vendégek az egyesület tagjainak februári látogatását viszonozták. Itt­létük alatt megismerkedtek a város nevezetességeivel, és részt vettek a szervezet jel­mezbálján is. (he) A lánghoz rendelik a lovagot vizsgálják A tűzoltóság erejét a kockázatokhoz kell igazítani Konkrét adatok még nincsenek arról, hogy a Tolna megyei hivatásos, önkormányzati tűzoltóságokat miként érinti az erőátcsoportosítás. Képünk a szek­szárdi lánglovagoknál készült, a fotón (balról jobbra) Liszkai Ferenc, Mathész Zsolt és Ádám Zsolt ellenőrzi az egyik gépjárműfecskendő berendezéseit Az önkormányzati, hivatá­sos tűzoltóságoknál még ebben a félévben felmérik, hogy a lánglovagok felsze­reltsége és létszáma megfe- lelő-e a lehetséges veszé­lyek elhárításához. Steinbach Zsolt A felülvizsgálat során azt mérik fel az önkormányzati, hivatásos tűzoltóságoknál, hogy mekkora az a létszám, milyen az a techni­ka, amely az adott térség kataszt­rófakockázatainak kivédéséhez feltétlenül szükséges - mondta lapunk érdeklődésére Dobson Ti­bor, az Országos Katasztrófavé­delmi Főigazgatóság szóvivője. Ugyanis van, ahol az adott fel­adatokhoz nincs elegendő erőfor­rás, máshol viszont előfordulhat, hogy egy-egy berendezés felesle­gesen porosodik, viszont az álla­mi támogatás jár utána. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a tűzoltóság területi lefe­dettségét, feladatait mintegy húsz éve állapították meg. Azóta jelentősen megváltoztak bizo­nyos körülmények - például a gazdaság, a közlekedés -, ame­lyek új feladatokat szabhatnak a katasztrófavédelemnek, de fe­leslegessé is tehetnek korábbi védelmi célokat. Daróczy Attila, a megyei ka­tasztrófavédelmi igazgatóság osztályvezetője példaként el­Tolnán önkéntes tűzoltóság működik, amely viszont „pro­fi”, körzetközponti feladato­kat lát el. A helyi lánglova­gok külföldi testvérvárosi kapcsolatok révén két öreg, de használható tűzoltóautó­val dolgoznak. Most minősé­gi változás várható: egy ko­mondta: Tolna megyében koráb­bi nagy ipari üzemek megszűn­tek, vagy kisebbekké alakultak át. A nagy ipari létesítmények­nél használatos tűzoltó berende­zésekre és anyagokra tehát ilyen helyeken már nincs szük­ség. Ott azonban, ahol az agrár- gazdaság került előtérbe, a me­zőgazdasági tüzek oltásához szükséges vízszállító eszközök­ből kell több. Hasonló a helyzet a műszaki mentéssel. A közlekedés fejlődé­rábban a honi hivatásosok által használt, felújított gép­járműfecskendőt kapnak. Az önrészt, négymillió forin­tot a tolnai képviselő-testület már felajánlotta, de szeret­nékha a körzet többi önkor­mányzata is hozzájárulna ehhez a kiadáshoz. se, vagy az egyre gyakoribb ter­mészeti csapások miatt műsza­ki mentéshez ma már közel any- nyiszor riasztják a tűzoltókat, mint tűzesetekhez. A technikát is ezekhez a feladatokhoz kell tehát hozzárendelni. A vizsgálat, illetve az ennek nyomán végrehajtandó erőát­csoportosítás másik fontos szempontja a tűzoltók munka­idejének csökkentése. Ahhoz, hogy idén heti ötvenkét órára, végül negyvennyolc órára lehes­sen csökkenteni a munkaidőt, szükség van arra, hogy a meglé­vő létszámot a lehető leghatéko­nyabban használják ki. TŰZOLTÓ VONULÁSOK SZÁMA ORSZÁGOSAN, 2005-ben (kerekített számok) Összesen: 60 ezer Tűzeset: 24 700 Ebbői lakástüzek száma: kb. 6000-6500 Műszaki mentés: 26 700 A fennmaradó vaklárma, téves riasztás. Forrás: Tolnai Népújság adatgyűjtés veiül £iJu 1 SZERI ÁRPÁD Méhek az oviban Sokan talán hajlamosak va­gyunk egy keresetlen mosoly kíséretében nyugtázni azt, ha a lánglovagok időnként nem tüzet oltanak, hanem például egy elszabadult méhrajt fog­nak be egy portán. A tűzol­tókról kialakított képet ugyanis megannyi katasztró­fafilm is formálta: ezekben az alkotásokban a maszkos, oxi­génpalackos, tűzálló ruhába öltözött hősök több emelet magas lángokat fékeznek meg, miközben kisgyermeke­ket és nagymamákat hoznak ki a vörösen izzó, füstölgő épületekből. Természetesen ha úgy adó dik, ezt a klasszikus feladatot is maradéktalanul ellátják a tűzoltók. Tolna megyében is volt már rá számos példa, hogy szorult, életveszélyes helyzetekből mentettek ki em­bereket. Nem véletlen tehát, hogy ennek az egyenruhás testületnek kifejezetten jó a megítélése. Ugyanakkor az is tény, hogy a hagyományos tennivalók újakkal gyarapod­tak, olyanokkal is, melyek ta­lán még szokatlanok. Ám semmiképpen sem lebecsü­lendők. Ezt támasztja alá egy valós hír is, mely így kezdó dik: „Szellőzőnyílásba költó zött méhrajt irtottak ki a tűz­oltók egy óvodában." Senki előtt nem lehet kétséges, hogy milyen súlyos veszéllyel, akár tragédiával is járhatott volna, ha ezek a szúrós rovarok ne­talán beszabadulnak a gyer­mekek közé. Majdnem új tűzoltóautót kapnak a tolnaiak A fiataloké volt a főszerep a megyei emlékezéseken ünnepség Ránk csodálkozott a világ Magunkra csodálkoztunk és a világ ránk csodálkozott. Ezzel a gondolattal érzékeltette 1848/49 önmagán túlmutató jelentőségét Galiger Márk. A szekszárdi Ga­ray János Gimnázium 4. osztá­lyos diákja ünnepi beszéddel kö­szöntötte a megyeszékhelyen a Béla téri megemlékezés résztve­vőit. Ezt követően az V. Számú Általános Iskola tanulói tartot­ták meg műsorukat Dombóváron, a '48-as emlék­műnél Györffy Miklós József, a gyermek- és ifjúsági önkor­mányzat tagja emlékezett a for­radalom és szabadságharc nap­jaira. Hajdú János, Paks polgár- mestere az atomváros Szent Ist­ván terén nemcsak '48-ról, ha­nem 1867-ről is beszélt. Ezt kö­vetően a Vak Bottyán Gimnázi­um adott műsort. A tamási temetőben két '48-as személyiség sírjára került virág, a résztvevők ezután a Vályi Pé­ter Szakképző Iskolába tértek be, ahol a fennállásának 35. év­fordulóját ünneplő helyi zeneis­kola növendékei adtak dísz- hangversenyt. Tolnán a Széchenyi iskolában zajlott a városi ünnepség, a Wosinsky iskola diákjainak köz­reműködésével. Ünnepi beszédet Pirgi József, a Sztárai gimnázium igazgatója mondott. A szónoklat üzenete az volt: egymás kezét fogva kell munkálkodnunk a ha­záért és a haladásért. ■ Sz. Á. Kitüntetést kaptak az ünnep alkalmából Munkája elismeréseként a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét kapta dr. Fischer Sándor, a megyei ipar­kamara elnöke és Ónodi Szabolcs, a bonyhádi Petőfi gimnázium igazgatója. Előbbi Gyurcsány Ferenc miniszterel­nöktől és Káka János gazdasá­gi minisztertől, utóbbi Magyar Bálint oktatási minisztertől vehette át a kitüntetést. ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK 2006 Potápi Árpád a lista élén Fidesz Dr. Braun Márton a második Az országos mellett a megyei vá­lasztási lista is elkészült- mond­ta kedden délelőtt Koltai Tamás, a Fidesz-MPSZ választmányá­nak megyei elnöke. Az első hely­re Potápi Árpád került, őt sor­rendben Braun Márton, Tóth Fe­renc, Fehérvári Tamás, Hirt Fe­renc, Horváth István, Dúzsi Ta­más, Koltai Tamás, Schranz Istvánná, Kern József, Réger Ba­lázs és Filóné Ferenc Ibolya kö­veti a listán. A listán szereplő el­ső öt személy egyéni képviselő- jelöltként indul a parlamenti vá­lasztáson. A sajtótájékoztatón részt vett Potápi Árpád, Braun Márton, Tóth Ferenc és Fehérvá­ri Tamási is. Braun Márton a 2002-es választási eredményt gikszernek nevezte, és elmond­ta, idén a Fidesz minden körzet­ben nyerni akar. Koltai Tamás szerint nem kerülhetik meg az MSZP azon vádját, mely szerint a Fidesznek nincs programja. Koltai Tamás szerint éppen a szocialistáknál van probléma a tervezéssel, programjuk kísérte­tiesen emlékeztet az unió ma­Potápi Árpád gyarországi fejlesztési tervére, vagyis a Fidesz legfőbb választá­si ellenfele plagizál. A választ­mányi elnöktől megtudtuk, a párt vasárnap hirdeti meg prog­ramját, de Braun Márton szerint nem titok, hogy a Fidesz célja az, hogy tényleg dübörögjön a gaz­daság. ■ B. K. MEGYEI FIDESZ USTA 1. Potápi Árpád 2. Braun Márton 3. Tóth Ferenc 4. Fehérvári Tamás 5. Hirt Ferenc 6. Horváth István 7. Dúzsi Tamás 8. Koltai Tamás Iránymutató hiány a Tolna megyei szociális ellátás korszerűsítésében Területi egyenlőtlenségek is fellelhetők Tolna megye szociá­lis ellátórendszerében. Ez ol­vasható abban a felmérésben, melyet Pintér Györgyi, a gyön- ki Módszertani Otthon osztály- vezetője részletezett a Tolna Megyei Területfejlesztési Ta­nács Dombóvárott tartott ülé­sén. Hiány mutatkozik az úgy­nevezett speciális - mindenek­előtt a pszichiátriai és szenve­délybetegeket érintő - ellátás­ban. Több intézmény a már részlegesen megvalósított re­konstrukció ellenére is rászol­gálna a további korszerűsítés­re: ezek közé tartozik a Regöly- Majsapusztán, az Alsótengeli­cen és a Gyönkön található ott­hon is. A gondok egyúttal a fejlesz­tés irányait és tartalmát is egyértelműen kijelölik: a szak­emberek abban bíznak, hogy a bővebb forrásokkal. EU-s pénzekkel is számoló Nemzeti Fejlesztési Terv II. jelentősebb előrelépést biztosít a korábbi­hoz képest. ■ Sz. Á. # j i A

Next

/
Oldalképek
Tartalom