Tolnai Népújság, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-07 / 56. szám
OLVASTAM A felfújható bili elrepült nagyon kevés innovációból lesz sikeres termék Magyarországon. Az ötletek fele-háromnegyede soha sem ölt testet, s amelyik megvalósul, az is nehezen marad meg a piacon, a szabadalmaztatást követően, egy-két éven belül a gyártás, a propagálás, az értékesítés hiányosságai miatt gyakorlatilag elvész. így járt a felfújható bili is. A semmibe veszett, elrepült. A nemrégiben szabadalmaztatott termék nem sokáig élt. Máris bejelentették mintaoltalmának megszüntetését. Szabad a pálya, jöhetnek az új bilifeltalálók! persze kiötlője nem veheti ennyire lazán a kudarcot. Egy ilyen toalettipari termék megvalósítása nem kis dolog. A tárgyalkotó publikációjából is sugárzott a tudós ember jogos büszkesége, ahogy közreadta a bili rendeltetésszerű használatát annak idején, a Szabadalmi Közlönyben. Lényege, hogy vízhaüan(l), felfújásra alkalmas anyagból készül - természetesen nem akkor kell fújogatni, mikor már tele van, hanem üresen -, s ha a kisgyermekkel utazó házaspár hasznát vette, úgymond praktikusan eldobható. Az útibili tehát kipontozódott. Éppen most, mikor jobbra-balra billeg az ország, és némelyeknek oly nagy szükségük lenne rá. wessely Gábor PROGRAMOK MA MOZI Szekszárd Panoráma nagyterem: Rokonok (magyar filmdráma) 17.30, Kisiklottak (amerikai thriller) 20.00. Artmozi: Anyátlanok (japán film) 17.00, Rokonok (magyar filmdráma) 19.30. ELŐADÁS Bonyhád Solymár Imre Városi Könyvtár: Legkedvesebb olvasmányom... - Nagy Janka Teodóra és Rühl Gizella: Szekszárd - Minden időben és dr. Töttős Gábor: Emlékezetre méltó Tolna megyei évfordulók 2006-ban, 18.00. A könyveket bemutatják: a szerzők. KONCERT Szekszárd Művészetek Háza: 25 éves a Mandel Quartett-jubileumi koncert, 19.30. Mandel Róbert (tekerőlant), Kállay Gábor (blockflőte, rebece, ének), Jabobi László (barokk cselló, basszus rebece), Márta István (zeneszerző, csemballó, ütőhangszerek). FILMVETÍTÉS Paks Gimnázium: a Hortobágyra hurcoltatott című dokumentumfilm vetítése és megbeszélése, 14.00. KIÁLLÍTÁS Simontornya Fried Művelődési Ház: Zajtainé Horváth Zsuzsanna pasztellképfestő kiállításának megnyitója, 17.00. Megtekinthető: 2006. március 16-ig. MOZAIK TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. MÁRCIUS 7., KEDD Kaposvárra ért Munkácsy pákh-gyűjtemény Eddig félmillióan látták a tárlatot Lamperth Mónika belügyminiszter, Winkler Ferenc megyei múzeumigazgató és Pákh Imre a sajtóbemutatón Kaposváron, a Rippl-Rónai Múzeumban látható március 9-től Pákh Imre legendás Munkácsy- gyűjteménye. A csütörtökön 16 órakor nyíló kiállításra több mint háromezer jegy már elővételben elfogyott. A vasárnapi kaposvári sajtóbemutatón Pákh elmondta: eddig a fővárosban, Debrecenben és Pécsen összesen több mint félmillióan láthatták az alkotásokat, ami azt bizonyítja, hogy szükség van ilyen értékes tárlatsorozatokra. A kiállításon összesen 48 festmény látható. Ebből 29 származik a neves Pákh-gyűjteményből, míg nyolc a Magyar Nemzeti Galéria faláról került Somogyba. A magángyűjtőktől kapott festmények mellett a békéscsabai Munkácsy Emlékházból négy, a szegedi Móra Ferenc Múzeumból két kép érkezett a somogyi megyeszékhelyre. A tárlat április 23-ig látható Kaposváron. ■ JOGOSÍTVÁNY- Hát, uram, én ezt a roncsot nem merném autónak nevezni - mondja az igazoltató rendőr az autósnak.- Egyetértek! Ezért nem is. hordok magammal jogosítványt! ODAFAGYOTT?- Hol volt olyan sokáig, Tihamér?- Ne is kérdezze, Klárikám! Még januárban elestem a jégen, és egészen idáig feküdtem.- Miért? Odafagyott? RENDES EMBER- Mama, miért mondod azt, hogy a Kovács bácsi nagyon rendes, kedves ember?- Azért, mert valóban az.- Akkor miért zártad be a. szekrénybe tegnap este, ami-' kor a papa hazajött? TANKÖNYVEK Móricka anyukája a fiával beszélget.- Figyelj, Móricka, megvettem neked az iskolához a tankönyveket. Drágák voltak, úgyhogy nagyon vigyázz rájuk! Erre Móricka:- ígérem, anya, hozzájuk sem nyúlok! HÁROM ÉV- Miért engedi meg, hogy a lánya azzal a börtöntöltelékkel járjon? Hiszen négy évet ült!- A csibész! Nekem meg azt mondta, hogy csak három évet kapott. Kiváló hálózatunkat sokan értékelik, de vannak még kétkedők. Lennél a fültanúnk? Győződj meg a saját füleddel arról, hogy mire képes a Vodafone hálózat! Jelentkezz az országos Térerőpróba 256 helyszínének egyikén, és térj haza személyes tapasztalatokkal, na meg egy értékes nyereménnyel! A Térerőpróba következő helyszínei: 2006. 03. 08. Dunaföldvár, 13.30-17.30 Béke tér, áruház és a Duna Étterem között Dombóvár, 7.30-11.30 Hunyadi tér, Tinódi szobor mellett Tamási, 13.30-17.30 Kossuth tér V Térerőpróba 2006, március 1-től március 31-ig tart. A részvétet feltételeiről a kapcsolódó nyereményjátékról a www.vodafone.hu oldalon, vagy a Térerőpróba hirdetett helyszínein tájékozódhatsz. A nyereményjátékban azok vehetnek részt a helyszínen a te$2tet elvégezték és az adatlapot teljes körűen kitöltötték. vodafone Látogasson el standunkra! Lakáskultúra imíiuTtv kiállítás is visit Hlil'lltll 2006.03.10-12. PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA NYITVA TARTÁS: 10-18 ÓRÁIG A Volánbusz 50%-os ENTERIŐR utazási kedvezményt életstílus biztosit a kiállításra utazóknak! EXTRA ÖTLETEK HHHB Részletek: www.volanliiisz.liii Személyesen találkozhat a Lakáskultúra stábjával a 46/A standon. Ráadásul nyerhet is: 300 000.- Ft értékű exkluzív bútorvásárlási utalványt Ez a kupon a Papp László Budapest Sportaréna helyszíni jegyirodájában 2006. március 10-12 között 300,- Ft kedvezményt biztosit a kiállításra szélé teljes árú belépőjegyek vásárlása esetén. Egy jegyhez egy kupon használható lel. Az elővételben megvásárolt jegyek kapcsán a kupon nem váltható be. Március a Lakáskultúra hónapja í