Tolnai Népújság, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-30 / 75. szám

2006. MÁRCIUS 30., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG PAKS, DUNAFOLDVAR ES TÉRSÉGÉ 3 Találkozót adnak egymásnak Pakson a harmonikások PAKS Első ízben rendeznek har- monikás találkozót Pakson. Szervezője, Papp Olga zeneta­nár elmondta, hogy céljuk tulaj­donképpen pénzgyűjtés az Ifjú Harmonikások Alapítványnak, de úgy gondolták, a támogatá­sért cserébe nyújtanak valamit, mégpedig egy részt jó szórako­zási lehetőséget, másrészt reklá­mot. Az április 8-i fesztiválon fellép Orosz Zoltán harmonika­művész, aki tavaly is bemutat­kozott már Pakson. Meghívták a Győri harmonika együttest, a madarasi 36 fős zenekart, Kár­pátaljáról a Beregszászi Művé­szeti Iskola együttesét. Ha a tár­gyalások eredménnyel járnak, Paks két testvérvárosából, Viskről és Galántáról is érkezik egy-egy idős harmonikás. ■ V. T. Föld alá temetik a kábelt, ha nyernek a pályázaton dunaföldvár A területkiegyen­lítését szolgáló önkormányzati fejlesztésekre nyújtott be pályá­zatot Dunaföldvár az Orpheus programhoz kapcsolódva. A köz- világítás korszerűsítésének ke­retében az önkormányzat a vá­roshoz vezető utak légvezetékes hálózatát földkábelesre kívánja cserélni, azért hogy a belváros még vonzóbb legyen a látogatók számára. A 16 millió forintos be­ruházás 35 százalékát fedezik a költségvetésből. A települési hul­ladék szállításának fejlesztését is szeretnék pályázati úton meg­valósítani. Egy speciális szelek­tívhulladék-gyűjtő jármű vásár­lását célozta meg a képviselő- testület. A gépjármű közel har­minckétmillió forint. Az ehhez szükséges 30 százalékos önerőt a Dunanett Kft. biztosítja. Ugyancsak hasonló forrásból az önkormányzat akadálymentesí­tését is tervezik. ■ SEREGÉLY mm&Jm Bolgárkertész ősök alapították azt a Csámpán, Paks mellett található kertészetet, mely családi vállalkozásként működik. Vilmányi Andrea és a família több tagja is munkát talál ezen a jól felszerelt birtokon. Vetik a magot a palántákat nevelik. A fotón a paprikapalántákat készíti elő Vilmányi Andrea Pihen a komp, talán örökre közlekedés Megszűnhet az átkelési lehetőség a Dunán Új üzemeltetőt keres a gerjeni önkormányzat a komp működtetésére, mi­vel a régi bérlővel nem tudtak megegyezni a tá­mogatások mértékéről. Steiner Viktor Gerten Az önkormányzat és a kompot üzemeltető Molnár és Fia Rév Közlekedési Bt. közös megegyezéssel egyhónapos fel­mondási határidővel bontott szerződést - tudtuk meg Molnár Sándortól, a cég tulajdonosától. Mióta három éve, a közeli Duna­iadat átadták, a komp forgalma a korábbi 20 százalékára esett vissza. A remélt bevételek is el­maradtak. Leginkább a jármű- forgalom csökkent le, de a sze­mélyforgalom is jócskán meg­csappant. Az üzemeltető nem tudja kifizetni az önkormányzat­nak a havi háromszázezer forin­tos bérleti díjat. A település ön- kormányzata a híd felépítése óta küzd a komp fenntartásáért. Az idén 65 millió a forráshiányuk, nem támogathatják az üzemelte­tő céget - mondta Molnár József, Gerjen polgármestere. A forgal­mon a fajszi rév két évvel ezelőt­ti megszűnése sem lendített. A kompjárat működtetését a kalocsai önkormányzat is támo­gatná négyszázezer forinttal, bizonyítva, hogy a Duna két partján található közeli telepü­lések számára fontos az átkelé­si lehetőség. A támogatásért cserébe az önkormányzat in­gyen használhatná a kompot, de a felajánlott összeg kevés. Magát a kompot egyébként most újították fel kétmillió fo­rintból, melyet a Gazdasági és Közlekedésügyi Minisztérium pályázatán nyert a település. Ha nem sikerül új üzemeltetőre lelnie a falunak, az is elképzel­hető, hogy a kompot, illetve vontatóhajóját el kell adni, és az átkelés lehetősége elvész. Munkába, pihenni és bevásárolni jártak át A járat egész évben üzemelt, csak a jégzajlások idején nem. Reggel hattól este hétig elérhe­tővé tette Kalocsát, ahol több munkalehetőség is adódott. A környékbeliek főként idény­munkákat találtak a közeli vá­rosban, de piacozni is sokan jártak át. A környékbeliek a napi bevásárlást is ott intéz­ték. A város az eddigi hat he­lyett most mintegy ötven kilo­méteres távolságba került. A túloldalról főként, a közeli Dombodban található üdülőte­lepre érkeztek látogatók. TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Meghosszabbították a pályázati határidőt bonyhád Két héttel meg­hosszabbította az önkormány­zat a munkahelyteremtő be­ruházásokra kiüt pályázat határidejét, ami március 31 - én járt volna le. Potápi Árpád polgármester elmondta, így lesz még a beruházóknak ide­jük, hogy felkészüljenek a pá­lyázatra, amely a munkahe­lyek létrehozását, a vállalko­zások versenyképességének javítását célozza, (rt) Számítógépet, könyvet kap a helyi bibliotéka KALAZNÓ A tamási városi könyvtárhoz való társulás mellett döntött a kalaznói önkormányzat. Idén 1,2 mil­lió forintot fordítnak a kis község könyvtár állományá­nak bővítésére és újabb szá­mítógépek vásárlására, (fké) Pályáznak a művelődési ház teljes felújítására SÁRSZENTLŐRINC Tavaly nem sikerült befejezni a művelő­dési ház teljes rekonstrukció­ját. A ház belső udvarának térburkolat-felújítása elma­radt, erre az önkormányzat pályázatot nyújtott be a terü­letfejlesztési tanácshoz. A 17 millió forintos költségvetés harminc százalékát az önkor­mányzat finanszírozza, (se) Hét bortermelő kapott aranyat az idei versenyen siMONTORNYA Közel 50 mintát adtak le a bortermelők az idei borversenyre. Négy gaz­da, Mónos János, ifj. Vádi Jó­zsef, Bognár László és Hor­váth Péterné fehérbora arany­minősítést érdemelt ki. A vö­rösbor kategóriában Borbás Imre, Závodi László és Péti Vendel büszkélkedhet arany­érmes borral, (vl) KÜLÖNLEGES AKCIÓ A IV1ILDNÉL Mild-invest Kft. 7020 Dunaföldvár, Kéri 19. Tel.: 75/541-020 Fax: 75/343-507 Co2 kibocsátás (kombinált): 122-170 g/km, akció a készlet erejéig Válasszon kettőt, a pluszt mi adjuk! I THM AKCIÓ DÉK ALUFELNI _ CD RÁDIÓ CASCO ZÁR ELEKTROMOS | ARUK $ Suzuki MíM DUNAFÖLDVÁR Miért menne & Const rumár a? A Kispál tüzépen megtalálja! Akciós ajánlataink:- Wienerberger téglák: pl. 38 N+F 266 Ft/db- Bramac cserepek- Rockwool szigetelők: pl. 5 cm-es 330 Ft/m2- Gerard (Decrabond) tetőcserepek -12% Telepeink: Dunaföldvár, Paksi 57/A Tel.: 75/541-200 Bölcske, Szentháromság tér 1. 75/335-292 MECSEKVIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET A 6,5% néha több, mint a 7%! Mi nem bosszantjuk azzal, hogy betétjét kifizetéskor levonásokkal csökkentjük! Nyitási betétakció Pakson 3 hónapra évi 6,5% kamat! 6 hónapra évi 6,25%, 12 hónapra évi 6% (EBKM: 6,00-6,66%) bármilyen összegű számlalekötésre Szeretettel várjuk Önöket Paks, Villany u. 4. szám (volt német söröző) alatti fiókunkban. Telefon: 75/511-240 • • 45 éve Ügyfeleink szolgálatában! Jelen tájékoztató nem minősül ajánlattételnek. A szerződések részletes leírását az üzlet- és termékszabáíyzalok tartalmazzák! Építkezők figyelem! Folyamatosan bővülő árukészlettel az építőanyag­kereskedelem tovább folytatódik. Dunaföldvár, Paksi u. 51. (volt FÉRA Tüzép) Szolid árakkal várjuk régi és új vásárlóinkat. Tel.: 75/342-035, Fax: 75/341-731 *. Nyitva: H-P: 7.00-17.00 óráig Sz: 7.00-12.00 óráig VILLAMOSSÁGI BOLT Dunaföldvár, Pentelei u. 16. Nyitva tartás: H-P: 8-17-ig Szó: 8-12-ig 75/341-017 30/9958-303 ,- kivitelezés: I 20/9580-090 E szelvény felmutatója vásárlás esetén 5% kedvezményt kap! 4 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom