Tolnai Népújság, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-18 / 65. szám
2006. MÁRCIUS 18., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG KEK TŰKOR - TV-MUSOR Hárommillió forint értékben loptak ruhát Pakson egy ruházati üzletbe törtek be tegnapra virradóra ismeretlen tettesek. Miután az ajtót felfeszítették, az üzletből ruházati cikkeket loptak el, mintegy 3 millió forintos kárt okozva. Megsérült az is, aki segíteni akart egy vízelvezető árokba esett kutya miatt riasztották tegnap délután a tűzoltókat Szekszárdon. A kutyát sikerült kiszabadítani, de a mentés közben az állatmenhely egyik jelenlevő munkatársa beleesett az árokba, és könnyebb sérüléseket szenvedett. Tamásinál kisodródott autóhoz vonultak tamási Rác-völgyben tegnap az esti órákban egy személygépkocsi kisodródott az úttestről. A helyszínre riasztották a tűzoltókat, akik áramtalanították az autót, és megszüntették a forgalmi akadályt. Ötvenezret nyertek a tolvajok az automatán egy presszóba törtek be Mözsön tegnapra virradóra. Az üzletben feltörték az egyik nyerőautomatát, és mintegy 50 ezer forintos anyagi kárt okoztak. Adópapírokat hamisítottak ellenőrzés Eddig félezer autó akadt fenn a vámosok hálóján Akár egymilliárd forintnyi is lehet a regisztrációs adócsalások által okozott kár. A vámhatóság még nem fejezte be a vizsgálódást. Nagy Eszter Dóra „Eddig 525 olyan autót és 6 olyan motorkerékpárt találtak a vámosok, melyek behozatala során regisztrációs adóval kapcsolatos jogsértést követtek el. Ez csak eddig mintegy félmilliárdos adóhiányt jelent” - mondta Nagy János vezérőrnagy, országos vámparancsnok. A hatóság február óta ellenőrzi, hogy a 2004. május elseje és 2005. december 31-e között külföldről behozott járművek után befizették-e a regisztrációs adót. Az eddig leleplezett jogsértések ügyében még egy eljárás sem zárult le, így vádemelés sem történt. A vezérőrnagy hozzátette: elsősorban olyan esetek akadtak, amikor a regisztrációs adó befizetését hamis irattal igazolták. Ezért március 1-től új, sorszámozott hologrammal is ellátják a befizetést igazoló, biztonsági papírra nyomtatott dokumentumot. Emellett a Belügyminisztérium Központi Hivatala mostantól minden hónap 15-éig átadja a vámosoknak az előző hónapban forgalomba helyezett autók és motorok rendszámára, alvázAz ügyintézők addig nem helyezik forgalomba a kocsikat, amíg le nem ellenőrzik a regisztrációs adó befizetését számára, motorszámára vonatkozó adatokat, illetve tájékoztatást ad a forgalomba helyezés időpontjáról. A külföldről behozott autók márciustól csak akkor közlekedhetnek, ha a vámosok és az okmányirodák között létrejött megállapodás alapján az ügyintézők ellenőrzik, hogy a regisztrációs adót befizették-e az adott jármű után. Nagy János szerint mindez nem hosszabbítja meg a forgalombahelyezési eljárást. Hozzátette: a jogsértéseket elsősorban nagy értékű gépjárművekre követik el, melyeknél akár egymillió forintra is rúghat a regisztrációs adó mértéke. A vezérőrnagy becslései szerint április végére fejezik be a korábban forgalomba helyezett kocsik ellenőrzését, a vámosok ezer érintett járművel és egymilliárd forint regisztrációs adócsalással számolnak. Újabb autók és milliók nemrég fülelt le a rendőrség egy bandát: a háromfős csoport hamis iratokkal igazolta a külföldről behozott gépkocsik utáni adóbefizetést A Pest megyében tevékenykedő gyanúsítottak több mint 80 járművet hoztak be így az országba. Kiderült: további 80 autó írható a számlájukra, így a regisztrációs adócsalás már 140 millió forintra tehető. Piromániás beteg a csütörtökön házában megégett simontornyai nő Lapzártakor még kómában feküdt a megégett simontornyai asszony. Tegnapi számunkban beszámoltunk róla, hogy egy hatvan év körüli nő véletlenül okozott tüzet lakásán. Ezt a rendőrség és a tűzvédelmi hatóság vizsgálata is megerősítette. Az égési sérülést szenvedett Sz. Árpádné Könyök utcai lakos hat éve költözött a városba. Testvére, aki a szomszédban lakik, lapunknak elmondta, hogy Sz. Árpádné korlátozottan cselekvő- képes, leépülésben lévő személy, aki többek között piromá- niában is szenved, ezért a gyufát és a gyújtóeszközöket elzárta előle. A baleset napján valakitől egy öngyújtót szerzett, ezzel be akart gyújtani a hagyományos tüzelésű kályhába, de valószínű, hogy az öngyújtó belobbant, és a nő ruhája lángra kapott. A száz- százalékos égési sérülést szenvedett asszony jelenleg is kómában van, és a budapesti István kórházban ápolják. ■ VARGA L. 11 TRAFFIPAX Március 18-án, szombaton: 6.3010.00- ig a 6-os főúton, Bonyhád, Ladomány és Kakasd belterületén, 10.45-11.45-ig a 6-os főúton, a 142-146 km-es szelvénynél, 12.00- 13.00-ig a 6-os főúton, a 137-142 km-es szelvénynél, március 19-én, vasárnap: 7.30- 11.30-ig Dunafóldvár belterületén (6,61-es főút, Pentelei u.). •Mi H2 6. MÁRCIUS 18., SZOMBAT >0 H 'H P 'ti"'-? 'k'CíSii 6.25 Lisa 6.40 FI - Maláj Nagydíj 8.20 Kölyökklub 9.30 Disney-rajzfilmek 10.20 Receptklub 10.35 06-81-603-000 11.30 Ötletház 6.00 TV2-matiné (rajzfilmek) 9.50 Kalandos szafari 10.20 A vadon naplója © (angol természetfilm-sor.) 10.50 Kalandjárat 11.25 Laktérítő 11.55 TotalCar 5.50 NAP KELTE 9.00 Izomláz 9.35 Glóbusz 10.05 Bundás és Rozsdás 10.30 Sandokan (olasz rajzfilmsorozat) 11.30 Főzzünk megint egészemen! 5.50 NAP KELTE 9.00 Válaszd a tudást! -junior 10.00 KorszakAlkotás 10.25 Vidéki Anglia (31/27.) 10.55 Családi délelőtt 12.00 Délidőben 6.55 Rablóból pandúr © 7.55 Derült égből Elvis © 9.45 Tarzan © (amerikai kalandfilmsor. 10.40 Start (autósmagazin) 11.10 Ötödik sebesség 11.40 A Simpson család © 7.) 6.30 Cimbora Egyetem 7.35 Gyerekeknek 8.30 Cimbora 8.55 Gyereknevelés © 9.50 Kelet kapuja Harcművészeti magazin 10.40 Mindentudás Egyeteme spektrum! 6.00 Szépítkezés Egyiptomban 7.00 Anglia uralkodói © 7.55 A nagy fehérség © 8.55 Híres erődök, csodás paloták (2.) 9.55 Kertész leszek... 11.05 Kölcsönkonyha visszajár | 'W p 12.10 AutóMánia Autósmagazin 12.40 Egy rém rendes család © (amerikai vígjátéksorozat) 13.40 Forma-1 - Maláj Nagydíj Az időmérő edzés - élő 15.20 Papás-mamás 15.45 Dinotópia 16.50 Holtomiglan, holtodiglan 18.30 Híradó Esti kiadás 12.30 Az igazság napja © (amerikai sorozat - 3.) 13.25 Országutak őrangyala © (am. akciófilm-sorozat- 43.) 14.25 Csillagközi romboló © (am. sci-fi akciófilm-sor. - 5.) 15.30 Bűbájos boszorkák © (amerikai sorozat-33.) 16.30 Csillagkapu © 17.30 Rex felügyelő © (osztrák-német krimisor. - 50.) 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Activity © 19.30 Megasztár - Döntő A Tv2 tehetségkutató műsora Műsorvezető: Tillaés Görög Zita Zsűritagok: Presser Gábor, Novak Péter, Pély Barna, Soma, Bakács Tibor Settenkedő 12.10 Kliqperek (21.) 12.50 Felfedezők 13.30 Momentán 14.00 Légcsavar 15.00 Hangár 15.30 Feszti körkép 16.05 TS-Dunaferr SE-MKB Veszprém KC Férfi kézilabda mérkőzés 12.30 Példabeszéd 12.55 Telezőid 13.25 A Calcutta trió műsorából 13.40 Alpok-Duna-Adria 14.05 Roma magazin 14.35 Unser Bildschirm 15.00 A törvény kötelez 15.25 NAP NYUGTA 18.00 Delta plusz 12.40 Sabrina, a tini boszorkány (am. ifjúsági sorozat - 55-56.) 13.40 Mindig nyár© 14.40 A jövő hírnöke © (amerikai kalandfilm) 164' Fsz.: Kevin Costner, Will Patton, LarenzTate 12.05 Isten kezében 12.35 Élő népzene 13.05 Rémület a színpadon © (am. thriller, 1950) FF 110' 14.55 A reneszánsz titkai 15.25 A Cirque du Soleil előadása (cirkuszfilm) 16.55 Egy lépés előre © (spanyol sorozat - 62/30.) 12.10 Állati évfordulók 13.10 Őslénytalány (3.) Törpék és órások 13.50 Kikelet (1.) Dél-Afrika 14.25 Szárnyalni Kanada egén 15.00 TELEFORTUNA 16.00 Alternatív (12.) Allergia, siacu masszázs, sportsérülések g W 19.00 Fókusz plusz © 19.30 Szupervihar © (amerikai katasztrófafilm, 2004-2/1-2.) Fsz.: Thomas Gibson, Nancy McKeon, Randy Quaid 22.40 Az igazságosztó © (am. akciófilm, 1976) 93' Fsz.: Clint Eastwood, Tyne Daly, Harry Guardino 18.05 Félszázadunk 19.00 Luxor-show 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Ötöslottó-sorsolás 20.20 Lázadás a Bountyn © (am. kalandfilm, 1961) Fsz.: Marion Brando, Trevor Howard, Richard Harris, Tarita, Hugh Griffith, Richard Haydn, Percy Herbert 18.30 Repeta + 18.55 Felfedezők 19.25 Esti mese 20.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.30 Kultúrház extra 21.00 ANDRZEJ WAJDA Nyírfaliget © (lengyel film, 1970) 91' Fsz.: Olgierd Lukaszewicz, Dániel Olbrychski 18.05 Motoros zsaruk © (német akciófilmsorozat - 5.) 19.05 A tökéletes gyanúsított (amerikai film) © Fsz.: Tom Atkins, Jack Blessing, Daniel Davis 21.05 Miami helyszínelők ® (amerikai krimisorozat-5.) 18.00 Híradó. Sport 18.30 Mese 19.00 Fekete rapszódia (kanadai zenés film, 2002) 20.00 Bírd- Charlie Parker élete © (amerikai film, 1988) 154' 22.30 Dunasport 22.50 Cecil B. Demented (francia-am. film, 2000) © Fsz.: Melanie Griffith 16.35 Kapa, kasza, fakanál 17.40 Mit ültet Matt? (5-6.) 18.45 Dolgos állatok (5-6.) A törvény szolgálatában © Harc a kártevők ellen 19.45 Éltető jégárak, eltűnő gleccserek 20.50 A tökéletes világmindenség (2.) Szuperhúrok 21.50 Hadlterv(ll.) *•9 'H 0.35 A titkos csapat © (amerikai akciófilm-sorozat) Egyedül nem megy Fsz.: Vera Farmiga, Oded Fehr, William Forsythe 1.25 A GEO bemutatja © (ismeretterjesztő film) 23.30 Végső vágás © (angol thriller, 1998) 91' Fsz.: Lude Law, Sadie Frost, Ray Winstone, John Beckett 1.15 Gyilkossági akták © (amerikai krimisorozat - 4.) 2.10 TotalCar 23.15 Híradó. Időjárás 23.20 Sporthírek 23.30 Ha szeretlek, védd magad (francia film, 1998) © Fsz.: Nathalie Baye, Daniel Duval, Peter Bonke, Jean-Pierre Darroussin 22.35 Kultúrház- Filmintézet 23.00 Kortárs dzsessz-estek az A38 hajón 23.35 Filmrendezőportrék 0.35 Válaszd a tudást!-Junior 22.05 Szemet szemért © (amerikai vígjáték) Fsz.: Danny Aiello, Ossie Davis, Ruby Dee 0.25 Végső megoldás © (hongkongi akciófilm) 0.20 Rost Andrea és a Liszt Ferenc Kamara- zenekar hangversenye 1.50 Labdarúgó Borsodi Liga (ismétlés) 3.40 Molto Vivace - After Crying (magyar koncertf., 2005) 22.50 A hadviselés művészete (4.)© Háború a levegőben 23.50 Lényakták (3.) (ismeretterjesztőfilm 0.50 Vonalak, formák, színek (francia sorozat 5-6.) © 22.40 Az igazságosztó amerikai akciófilm 19.30 Megasztár tehetségkutató műsor 23.30 Ha szeretlek... francia film 21.00 Nyírfaliget lengyel film 19.05 A tökéletes... amerikai film 22.50 Cecil B. Demented francia-amerikai film 16.00 Alternatív ismeretterjesztő sorozat 16.35 BBC Reporters (ism.). 17.00 Híradó. Sport. 1735 Családmese. Borbás Mária műsora. 1835 Napról napra (belpolitikai összefoglaló.). 19.05 Célpont (ism.). 19.30 Híradó. Sport 20.05 Dosszié. 21.00 Híradó 21. Sport. 2135 Visszhang. 2230 BBC-híradó. 23.05 Dosszié (ism.). 2330 Click (ism.) mmjMM ATV 1135 Új mezőgazdasági magazin. 12.00 Ebugatta. 13.00 Közvetlen ajánlat. 15.05 Zene- expressz. 16.00Tempó. 1630 Extrém ékszer. 17.00 Filmsorozat 18.00 A nő helye. 19.00 Híradó. 1935 Egyenes beszéd. 20.00 Bűvölet. 21.00 Vonósnégyes. 22.00 Zeneexpressz. 23.00 Egyenes beszéd. HAL0ZÄT 7.45 Mindörökké rock and roll. 9.30 Az otthon kék ege. 11.15 Herkules. 13.00 McLeod lányai. 14.00 Mindörökké rock and roll. 15.45 Az otthon kék ege. 17.30 Herkules(2/1.). 19.15 McLeod lányai. 20.15 Nyíltszívvel (kan. film). 22.00 Nyughatatlan Jordan (am. sor.). 23.00 Rémült hallgatás BUDAPEST TV «Hi 8.00 Közvetlen ajánlat 9.00 Pénzeső. 11.00 Közvetlen ajánlat 1230 Nótakincs. 14.15 Válogatása vasámapesd kivánságTiűsorprodukcióibót 1535 Mesezug. 16.00 Gyöngyszemek. 17.00 Pénzeső. 19.05 Híradó. 1930 Mosolyszünet 19.40 Diagnózis. 2020 Robelin tanácsai. 21.15 Zenés Kataságok. 22.00 Házibuli Attilával. mmmuűí DISCOVERY 9.00 Full kontakt magazin. 10.00 Futtában. 10.15 NBA Action. 11.15T-Mobile-sportmaga- zin. 1130 Gillette World Cup. 12.00 Premier-síp. 13.00 Mezeket fel!. 1330 Angol labdarú- gás.Everton-Aston Villa. 15.45 Angol labdarúgás. West Bromwich-ManchesterUnited. 18.00 Női kézilabda. 20.00 Spanyol labdarúgás. 6.00 Rajzfilmek. 15.30 Hunyor-major. 15.55 Mini News. 16.00 Az elsüllyedt világok. 16.30 Rolie, Polie, Olie. 16.40 Noddy kalandjai Játékvárosban. 16.55 Miss Spider. 17.20 Marcelino. 17.55 Anne Zöld Oromból. 18.25 Maya és Miguel. 18.55 Mini News. 19.00 Esti mese. 19.05 Arthur. 11.00 Állítólag.... 12.00 A legmerészebb konstrukció. 13.00 Roncstelepi csaták. 14.00 Amcsi motorok. 15.00 Autókereskedők. 16.00 Eszement tudomány. 17.00 Világturista. 18.00 Európa leggazdagabb emberei. 19.00 Szupergépek. 20.00 Ma te választhatsz!. 23.00 A legjobb....