Tolnai Népújság, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-02 / 52. szám
6 2006. MÁRCIUS 2., CSÜTÖRTÖK HAZAI TÜKÖR HÍRSÁV Folytatná az ellenzék a nyomozást A FIDESZ SZERDÁN arra kérte a Legfőbb Ügyészséget, hogy folytassa tovább a nyomozást a Nomentana Kft. ügyében. Szerintük - az ügyészség álláspontjával szemben - elképzelhető, hogy nem évült el még az ügy. A párt február 2-án tett feljelentést közokirat-hamisítás és más bűncselekmények miatt a kormányfő egykori cége ügyében. Az ügyészség a nyomozást magához vonta, majd részben bűncselekmény hiányában, részben elévülés miatt megszüntette. Fejelés és orrtörés a Fidesz-kongresszuson NEM MOND LE posztjáról az a Budapest belvárosi ön- kormányzati képviselő, aki eltörte egy állítólagos újságíró orrát a Fidesz egyik tavalyi kongresszusán - írja az Index. Schneider Mihály bolgár kisebbségi jelöltként került be a testületbe, de az utóbbi hónapokban voksaival a jobboldalt támogatja. Az eddig titokban tartott incidensért a képviselő nemrégiben jogerősen négy hónap börtönt kapott, két évre felfüggesztve. Belvíz: újabb hat embert költöztettek ki továbbra is gondokat okoz a belvíz az országban. Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében tegnap egy hattagú családot kellett kiköltöztetni a belvíz miatt. így már 30 lakóház vált lakhatatlanná, és 18-ra emelkedett azon települések száma, ahol kiköltöztetésre volt szükség. Jelenleg 191 ezer hektárt borít belvíz, és 120 településen van védelmi készültség vagy folyik védekezés. Magasságtévesztés miatt zuhant le a gép a vizsgálatok eddigi eredményei alapján „a magassági orientáció elvesztése” volt a fő oka a január 19-én Magyarországon lezuhant szlovák AN-24-es katonai repülőgép balesetének - közölte a Honvédelmi Minisztérium. Bocskai István szóvivő ismertetése szerint a szlovák honvédelmi tárca szerdán diplomáciai úton tájékoztatta hazánkat a gép katasztrófájának előzetes vizsgálati eredményéről. Kétórás sztrájk a közrádiónál ma 12 És 14 óra között kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a Magyar Rádióban. A minimális szolgáltatást biztosítják, így a munkabeszüntetés alatt csak zenei anyagok, rövid hírek, hivatalos közlemények, valamint közérdekű információk hangzanak el. A dolgozók a munkafeltételek átszervezése miatt elégedetlenkednek. @ további hírek: www.reggel.hu z I Szigetmonostor határában minden autóst ellenőriztek a rendőrök. Az országban egyre több helyen kell felkészülni hasonló esetekre. Hat védőzóna a veszély miatt madárkor A szakemberek eddig huszonöt tetemben ismerték fel a betegséget Egyre több helyen bukkan fel az országban a madárinfluenza vírusa. Munkatársunk tegnap az egyik fertőzött térségben járt. Tibay Gábor - Éber Sándor „Nem háborognak az autósok az ellenőrzés miatt” - mondja kérdésünkre Szigetmonostor határában a kocsinkat ellenőrző rendőr. A hatóság a Szentendrei-szigeten lévő település szélén állítja meg a járműveket, velünk sem tesznek kivételt: arról érdeklődnek, van-e szárnyashúsból készült termék nálunk, közben a csomagtartót is áttekintik. Felhívják a figyelmünket arra, hogy ha húst szállítunk, a számlát is őrizzük meg: ezzel tudnánk alkalmasint bizonyítani, hogy biztonságos forrásból származik a nálunk lévő áru. A községben és környékén azért rendeltek el három kilométeres körben zárlatot, mert a horá- nyi révnél február 17-én talált elhullott hattyúról kedden bebizonyosodott, hogy a madárinfluenza H5N1 törzsével volt fertőzött. Ami első pillantásra kiderül: a zárlat alá vont Szigetmonostoron és a hozzá tartozó Horányban nincs pánik, téma ugyan a madárkor, de senki sem hiszi, hogy éppen őt veszélyeztetné a madárinfluenza. Diákoktól kérünk útbaigazítást: amikor kiderül, mi járatban vagyunk, nevetnek, mondván, már megint ügyet csinál a dologból a sajtó. Szón _ .k János helyi galambtenyésztő azt mondja, őt ugyan még nem értesítették semmiről, de magától is megtette az óvintézkedéseket: ősz óta nem repteti szabadon a madarait. Hozzátette: volt már korábban is madárinfluenza Magyarországon, akkor nem csináltak belőle hisztériát, most sem kellene. Szilágyi Lajos szigetmonostori polgármester a hivatalában fogad: kérdéseinket azonban elutasítja, mondván, az állat-egészségügyi hatóságok, illetve a területi védelmi bizottság illetékes nyilatkozni. Annyit megtudtunk, A szakemberek szerint további megbetegedésekre lehet számítani a madárinfluenza miatt eddig hat véd& és ugyanennyi megfigyelési zónát jelöltek ki Magyarországon - jelentette be tegnap Batiz András kormányszóvivő. Három kilométeres védőzónát Nagybaracská- nál, Dunaszentbenedeknél, Horánynál, Százhalombattánál és Szentendrénél alakítottak ki. A hatodik ilyen terület Győr- Moson-Sopron megyében van. Közben késő délutánra kiderült, vm. újabb tizenkét hattyú pusztult el a veszélyes betegségtől. A Hő-ős vírust így eddig 25 madártetemben mutatták ki, ezek közül hét hattyú maradványaiban az emberre is veszélyes H5Nl-es vírus volt, és ezt a hivatalos brit vizsgálatok is megerősítették. „Háziállatokat és embereket egyelőre nem veszélyeztet a kór” - hangoztatta a kormányszóvivő. a vízi élőhelyek környékén további madárinfluenzás esetekre lehet számítani tavasszal - jelentette ki Süth Miklós. A főállatorvos szerint a fert& zési lánc megszakadása a költözés befejeztével a madarak párba állásától várható, ami május végéig történik meg. Süth hangsúlyozta, hogy kizárt annak a lehetősége, hogy valaki a természetes vizektől megfertőződjön a firdési szezonban, mivel a vírus a vízben felhígul. újabb öt madártetemről bizonyosodott be az Állat-egészségügyi Intézet laborvizsgálatai alapján, hogy a madárinfluenza vírusától pusztultak el. A szükséges biztonsági óvintézkedéseket mindegyik helyszínen meghozták. a szakemberek szerdára végeztek a szárnyasállomány összeírásával, kaptunk továbbá abból a szórólapból, amelyet a településen terjesztettek, miután kiderült a fertőzés. Ebben a madárinfluenza ismérvei mellett többek között arra hívják fel a figyelmet, az érintett területeken kerülni kell az állatvásárokat, baromfitenyésztő gazdaságokat, a közvetlen kapcsolatot az élő baromfival, illetve elhullott vadmadárral. Tilos továbbá megérinteni és szájba venni „állati ürülékkel szennyezett felületeket”. Annyit még az utcán beszélgetve megtudtunk: Szigetmonostoron nehezményezik, hogy a helyiek - a vezetők is - gyakorlatilag a kiérkező tévéstáboktól tudták meg, hogy fertőzött volt az elhullott hattyú; állítják, őket, és nem a települést értesítették először. Van, aki azt gyanítja, nem is horányi, hanem alsógödi volt az elpusztult szárnyas. Visz- szafelé már Szentendrénél is ellenőriztek, minket nem állítottak félre, pedig pont a zónából jöttünk. A rádióból azt hallani: új zárlatok lesznek. Gyógyszerígéret és kötelező torna a Fidesz elnökétől Az egész országban biztosított a mentés helikopter Közhasznú társaság fogja üzemeltetni ezentúl a gépeket Ha a Fidesz kormányra kerül, az időseknek és a gyerekeknek olyan kedvezményeket dolgoznak ki, amelyek szerint ingyen kapnak bizonyos gyógyszereket - jelentette ki tegnap Székesfehérvárott Orbán Viktor. Elsősorban a láz- és fájdalomcsillapók kerülnének ebbe a körbe - tette hozzá a Fidesz elnöke. Szavai szerint a 65 év felettiek számára a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek elleni szerek lennének ingyenesek. Orbán azt is elmondta: bevezetik az iskolákban a napi egyszeri kötelező testnevelésórát, erősítik az élelmiszer-biztonságot, és támogatják az egészséges magyar termékeket. ■ Sz. Sz. Lezárult a krízishelyzet a hazai légi mentésben, miután tegnap szolgálatba állították a francia- országi nagyjavításból visszaérkezett két AS-350 típusú mentő- helikoptert. A két gép korszerűsítése több mint 400 millió forintba került. Az egyik helikopter a budaörsi, a másik a debreceni bázison állomásozik majd - hangsúlyozta Takács Zoltán. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója elmondta, a hajdúsági megyeszékhelyen működő helikopter a hét végétől Pécsett teljesít majd szolgálatot, így a miskolci és a pápai flottával kiegészülve már csaknem az egész ország területén biztosított a légi mentés. Júniusban kijelölik a hatodik bázist is, amely a dél-alföldi régióért lesz felelős - jelentette be Juhász László. Az OMSZ Légimentő Kht. ügyvezető igazgatója elárulta, hogy a Szeged, Szentes, Kiskunfélegyháza közül kerül ki a győztes város. A mentőszolgálat tulajdonában lévő nyolc helikopter üzemeltetője a közhasznú társaság lesz. „Nem kívánunk újra alvállalkozókkal szerződni” - célzott Takács Zoltán a BASe Kft.-vel rosszul sikerült kapcsolatra. Az OMSZ január 10-én bontotta fel a céggel kötött szerződést. ■ Vég M. ■ Júniusban kijelölik a hatodik bázist is. A helikopterek korszerűsítése több mint 400 millió forintba került