Tolnai Népújság, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-02 / 52. szám

4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. MÁRCIUS 2., CSÜTÖRTÖK Ennyi Népújságot még nem láttam egy helyen! A fenti szavakkal reagált Len­gyel János, a Tolnai Népújság fő- szerkesztője arra a látványra, ami a gyönki Tolnai Lajos gim­názium kultúrtermében fogadta február 24-én. A gimnazisták ugyanis szinte betapétázták a fa­lakat a Népújság lapjaival. A mennyezeten is újságok tömege függött egy kifeszített hálóban. A színpad két oldalán pedig az újságlapokból kivágott két fel­irat, SÉTA és LADIK. Ez a két szó jelzi, hogy milyen alkalomra gyűlt össze a sok meghívott ven­dég: a Tolnai Népújság SÉTA - azaz Sajtó és tanulás - program­jának ünnepélyes zárására ke­rült sor. A rendezvényt jelenlé­tükkel megtisztelték a Népújság munkatársai és az Axel Sprin- ger-Magyarország Kft. részéről Kamarás Katalin, a médiapeda­gógiai program szervezője és az oktatási melléklet szerkesztője. Ott voltak a programban részt­vevő diákok szülei és tanárai, va­lamint az érdeklődő gyönkiek is. A gimnázium igazgatója, Dr. Humné Szentesi Katalin köszön­tötte a megjelenteket. Majd a gimnazista „újságírók” egy hu­moros jelenetben mutatták be a SÉTA-program lényegét és hatá­sát egy elképzelt gyönki család elképzelt esti újságolvasási szo­kásaiba bepillantva. Azt játszot­ták el, hogy hogyan és mit olvas­nak a Népújság cikkei közül a családtagok - a legifjabbtól a nagymamáig. Mivel a Népújság olvasóinak nagy családjában kisebb gimna­zisták is vannak, ezután a 8. a osztályosok vették át a szót. Ők a LADIK - azaz Lapot a diákoknak - programba kapcsolódtak be osztályfőnökük, Dömötör Erzsé­bet segítségével. Ezen a délutá­non Gárdonyi Fanni cikkét ol­vasták fel, amelyben bemutatták a gyönki gimnazisták hétközna­pi életét És mivel a tömegkom­munikációval szorosan össze­függ a reklám, a nyolcadikos fi­úk tréfás jelenetükben egy szen­zációs terméket reklámoztak. Ezután ismét az idősebb gim­nazisták, az Ein-Stein című diák­lap szerkesztői álltak a mikro­fonhoz, és egy szintén elképzelt jegyzőkönyv felolvasásával azt illusztrálták, hogy a SÉTA-prog- ramnak köszönhetően hogyan váltak újságolvasókká a gimna­zisták. Ezt követően Feketéné Bí­ró Katalin programvezető tanár értékelte a diákok munkáját, majd átadta a szót a Népújság munkatársainak. A főszerkesz­tő, Lengyel János az újságírás kulisszatitkaiba avatta be a hall­gatókat. Árki Attila szerkesztő pedig a Népújság és a gyönki gimnázium kapcsolatáról be­szélt. A hivatalos program befe­jezéseként néhány kisorsolt vendéget a Népújság 2005-ös Almanachjával ajándékoztak meg. Ezután a rendezvény kötet­len formában folytatódott. A szü­lők jóvoltából rengeteg süte­mény és üdítő került az aszta­lokra. Ezek fogyasztása közben hasznos eszmecserére kerülhe­tett sor a házigazdák és a vendé­gek között. Bödők Zoltán, Makó Gábor, 12. A TLG, Gyönk Folytatjuk Terjedelmi okok miatt ezen az oldalon a diákok írásainak, előadásainak egy része nem jelenhetett meg. Ezeket később közöljük. Visszatekintés egy hosszú SETAfa meglepetés A gyönki tanárok és diákok műsorral kedveskedtek a Népújságnak A gyönki Tolnai Lajos Gimnázium (TLG) egyike azoknak a középiskolák­nak, amelyek partnereink voltak az előző félévben a SÉTA programban. Az is­kola programzáró találko­zóra hívta lapunk munka­társait. A helyszínen kelle­mes meglepetésben volt részük: színvonalas diák­előadásokat láthattak, és vendégül látták őket. Alább két Ein-Stein szerkesztő Ady vagy a Népújság...?! című elő­adásának szövegét adjuk közre. Lány: Az újságolvasási szoká­sok vizsgálatát végeztük a gim­náziumban, mégpedig a 11. C a osztály irodalomóráján. Azért § pont nálunk, mert köztudott, | hogy ez a 15 diák eddig nem ép- | pen arról volt híres, hogy imád- J ják a magyart, és falják az érté- I kés műveket - persze tisztelet a kivételnek. De mintha az újság- olvasással más lenne a helyzet náluk. A vizsgálatomra - amely­be ezúttal egy szerkesztőtársa­mat is bevontam - egy csütörtö­ki napon került sor, amikor szo­kás szerint megkapták a diákok a Népújságot, benne a SÉTA ol­dallal. Tapasztalatainkat egy jegyzőkönyvben rögzítettük a Tömegkommunikációs Kutató- központ számára. íme a jegyző­könyv: Fiú: 8 óra 3 perc. Fekete tanár­nő nagy nehezen keresztülvergő­dik a folyosón az osztályteremig. Ugyanis a diákok a kezükben tartott szétterített Tolnai Népúj­ságokkal szinte elfoglalják a fo­lyosót. A diákokat csak az alsó ruházatukról lehet felismerni, mert felsőtestüket eltakarja az újság, és a külvilágról tudomást sem véve csak falják a betűket Lány: 8 óra 5 perc. Miután a ta­nárnő végre külsérelmek nélkül bejut a 11. C termébe, lelkesen és optimistán kezdi az órát. Célját közli is a tanulókkal: ma Ady ver­A gyönki diákok csak olvasnak, olvasnak, olvasnak... Emlékezetes előadást tartottak az iskolában, amelyre a szülőket is meghívták seinek szépségeivel ismerkedik az osztály. Ékkor kissé csökken a lelkesedése, mert a diákok olyan elmélyülten olvassák a Népújsá­got, hogy észre sem veszik őt, a hangját sem hallják. Az újságol­vasásnak persze örül, de azért most jobban értékelne legalább egyetlen Ady-kötetet. Fiú: 8 óra 10 perc. Miután sen­ki nem reagál a tanárnő szavai­ra, óvatosan megköszörüli a tor­kát. Erre sem reagál senki. Sebaj - gondolja, majd kedves szavak­kal és csendesen köszönti az osz­tályt, nehogy hangos szóval eset­leg megzavarja az újságolvasás áhítatos csendjét. De leginkább arra ügyel, hogy nehogy megse­bezze az újságolvasók lelkét Ez már eredménnyel jár: néhányan felnéznek rá az újság lapjai mö­gül. Na, akkor kezdődhet a tanu­lás - reménykedik magában. Lány: 8 óra 15 perc. Szinte sut­togva kérve kéri az osztályt, hogy vegyék elő a múlt órán kéz­hez kapott vázlatokat. Ez a kérés néhány perc alatt tudatosul a ta­nulókban, de a kérés realizálása hosszabb időt vesz igénybe. Fiú: 8 óra 20 perc. Csakhogy a Népújság lelkes hívei most összehajtják kedves lapjukat, és azt csempészik az adys vázlat alá. Miközben a tanárnő monoló­got mond Adyról, a gyermekek tovább olvasnak. Lány: 8 óra 25 perc. A szeren­csétlen még mindig nem csüg­ged. Bár az zavarja egy kicsit, hogy tekintete soha nem találko­zik a diákokéval. • Fiú: 8 óra 30 perc. Minden di­ák a Népújság olvasottsági sta­tisztikáját javítja. A tanárnő azonban rendítheteüenül elemzi Csinszka érzelmeit Bezzeg az ő érzelmeivel nem törődik senki. Nem beszélve a nézettségi muta­tóiról. Lány: 8 óra 35 perc. Nem, Atti­la most nem érettségire készül. Azért olyan mozdulatlan, mert elaludt újságolvasás közben. Ek­kor a tanárnő tudatalattijában kezdenek gyűlni az elfojtott in­dulatok, mint Édes Annánál a gyilkosság előtt. De ő tanárhoz méltóan uralkodik indulatain. Fiú: 8 óra 40 perc. Csak az óra vége felé omlik össze örök hite a tanári hivatás szépségeiben. Ak­kor, amikor felteszi a kérdést a tananyag Adyhoz méltó zárása­ként A kérdés így hangzik: Ki­nek mi tetszett a legjobban az órán? Az órát a mintadiák, Zoli válasza koronázza meg: „Nekem legjobban a Népújság SÉTA ol­dala tetszett.” Lány: 8 óra 45 perc. A kicsenge­tés után a tanárnő remegő lábak­kal támolyog ki a teremből. Ezt egy diák sem veszi észre, mert a sportoldalra a magyarórán nem maradt már idejük. Miközben ők tovább olvasnak, a tanárnő leros­kad a székére a tanáriban. Homlo­kát az a kollégája borogatja hideg vizes zsebkendővel, aki egyszer köhögési roham közben azzal vi­gasztalta, hogy ne vegyen már több tartós tejet Azonban a tanár­nő életösztöne lassan feltámad, és új csatába indul az áramfejlesztő Zümiék osztályába. Mint később megtudtuk, ezt a harcot sem a ta­nárnő nyerte. Ezúttal Dante vér­zett el a diákok ostromát követő­en. Fiú: aznap este 23 óra. A tanár­nőt idegösszeomlással kórházba szállították. A gyógyszerét nem hajlandó bevenni, csak a Népúj­ságot olvassa éjjel-nappal a kór­teremben. Az orvosa szerint most ez a legjobb terápia számá­ra. Viszont nem kívánatos mel­lékhatása ennek a gyógymód­nak, hogy a páciens szüntelenül a karaktereket számolja a lap­ban. Ha eljut 2050 leütésig, kez­di elölről a számolást Ennek elle­nére mindaddig a Népújsággal kezelik őt, míg nem szűnnek idő­szakos dühkitörései. Ilyenkor azt kiabálja: Csak azért is megtaní­tom Adyt a 11. C-nek! Szereplők: Pallós Veronika, 12. A Makó Gábor 12. A TLG, Gyönk A tanárnő köszöni mindenkinek a munkát Köszönjük a diákok műsorát, és most amatőr újságíró kollégáim­tól kicsit átveszem a szót a SÉTA tanáraként Azt hallottuk az Ein- Stein szerkesztőitől, hogy egy ta­nár kórházba került a gyönki gimnáziumból. Hát tisztelettel je­lentem: átéltem az idegösszeom­lást, kiengedtek a kórházból, és jó egészségnek örvendek. A Nép­újságot továbbra is szívesen olva­som, de a karaktereket már nem számolgatom. Viszont a 11. C- ben még mindig Adyt tanuljuk, hiszen ők a mai napig is lelkes olvasói az újságnak, de már nem csak magyarórán, hanem szabad idejükben is. Azt hiszem, nem én vagyok az egyedüli, akinek eddig a SÉTA szóról nem az újságolvasás jutott eszébe, hanem inkább egy ro­mantikus, kézfogásos séta a ta­vaszi napsütésben. De sétálni úgy is lehet, hogy számunkra ad­dig ismeretlen dolgokat fede­zünk fel. Valami ilyesmi történt a Népújság SÉTA programjában is. Lengyel János főszerkesztő ezút­tal olyan sétára hívott minket, aminek során az újságírás rejtel­meivel ismerkedhettünk meg. Úgy is mondhatnám: sétát tet­Feketéné Bíró Katalin tünk a Népújság birodalmában. Tavaly szeptemberben az igazga­tónőtől értesültem arról, hogy a megye három középiskolája mel­lett mi is résztvehetünk a Népúj­ság heti egy oldalának szerkesz­tésében. Ez a lehetőség nagy megtiszteltetés és egyben nagy kihívás is volt számunkra. A munkába először a már tapasz­taltabb Ein-Stein szerkesztők kapcsolódtak be, majd egyre nőtt a résztvevők száma. Ez a lelkese­dés annak is köszönhető, hogy mindennap megkaptuk - és kap­juk ma is - ingyen a megyei napi­lapot Aztán minden érdeklődő diákot megajándékozott a szer­kesztőség egy szép és hasznos oktatási melléklettel, aminek se­gítségével megtanultuk az újság­írás elméletét. Az elmélet után jöhetett a gya­korlat: a hetenkénti SÉTA oldala­kon a mi cikkeink is megjelen­tek. Minden kinyomtatott cik­künk nagy sikerélményt jelen­tett. Októbertől kezdve ez a mun­kánk nem a séta nyugalmával jellemezhető, hanem egy szédü­letes rohanás részesei lettünk. Hétfőnként izgatottan vártam Árki Attila telefonhívását. Mikor többszörös kölcsönös próbálko­zás után végre sikerült beszél­nünk egy-egy óraközi szünet­ben, megtudtam, hogy milyen cikket várnak tőlünk csütörtök­re, és főleg, hogy hány karakter jut a gyönkieknek a SÉTA olda­lon. Ezek után hétfőn 4-kor ro­hantam a diákokhoz megbeszél­ni, hogy ki miről, mennyit, ho­gyan fog írni másnapra. Kedden reggel rohanás a megírt cikke­kért, majd azok átnézése, esetleg javítása következett. Nem cenzú­ra, csak egy icipici javítgatás. Szerdán újabb rohanással járt a cikkek begépelése, esetleg fotók készítése. Délután 2-re kellett el­készülni mindennel. Akkor nyu­godtam meg, amikor az anyagot átadtam Szverle Árpádnak, aki elektronikus úton elküldte mun­kánk gyümölcsét a Népújság­nak. De megérte a sok rohanás, mert csütörtökön már nyugod­tan és örömmel olvastuk megje­lent cikkeinket. Hétvégén már tervezni kellett a következő heti anyagot, hétfőn pedig kezdődött újra a rohanó SÉTA-munka. Összesen 33 diák vett részt a programban, illetve azon az éj­szakába nyúló szekszárdi és pé­csi kiránduláson, amikor a szer­kesztőségben és a nyomdában járhattunk. Ez volt a legnagyobb élményünk. Feketéné Bíró Katalin, tanár TLG, Gyönk Akik sokat dolgoztak a SÉTA program sikeréért CIKKÍRÓK: 12. A-Pallós Veronika, Makó Gábor, Bödők Zoltán, Heger Dorothea Ágnes, Dránovics György, György imre. 12. B: Lengyel Martin, Zámbó Zsófia, Lukács Hajnalka. 12. C: Bakos Norbert 11. A/B: Pataky Lilla, Schaffhauser Tibor. 10. A Farkas Levente, Homper- ger Andrea, Guth Tibor. 9. A: Andrási Tekla, Kerekes Otília, Horváth Alexandra, Sza­bó Orsolya 9. B: Teszler Zsóka, Cser Berna­dett. 7. Q Horváth Ferenc. GÉPELŐK: 12. A Szegedi Christian, Széth Milán, Bödők Zoltán, Makó Gá­bor. 11. C: Farkas János, Zsúnyi Atti­la, Dudás Tamás, Szekeres Ti­bor. KÜLÖN KÖSZÖNET: Veszprémmé Sánta Mária (rajz­tanár, a dekoráció tervezője és kivitelezője), Szverle Árpád (informatika ta­nár, aki a munka elektronikus részéről gondoskodott), Boksa László (rendszergazda, aki a gépelési folyamatokat jelügyelte).

Next

/
Oldalképek
Tartalom