Tolnai Népújság, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-14 / 62. szám

7 2006. MÁRCIUS 14., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG VILÁGTÜKÖR Öngyilkos lett a szerb exelnök? Szerbia Gyógyszermérgezés is közrejátszhatott Szlobodan Milosevics halálában Komoly politikai válság alakulhat ki Szlobodan Milosevics halála miatt. A volt szerb elnök teteme tegnap érkezett Belgrádba. Farkas Károly Valószínűleg gyógyszermérgezés is közrejátszhatott Szlobodan Milosevics volt szerb elnök szom­bati halálában - jelentette be Do­nald Uges holland toxikológus tegnap. A gronijngeni egyetem munkatársa az exdiktátor két hét­tel korábbi vérmintájának elem­zése során bukkant rá az erre utaló vegyi anyagokra. - A mintá­ban a lepra és a tuberkulózis el­leni gyógyszerek hatóanyagát, rimfapicint találtuk. Mivel a szerb elnök nem szenvedett ezek­ben a betegségekben, ezért hiva­talos úton nem is juthatott hozzá ezekhez a gyógyszerekhez - kö­zölte a toxikológus. Donald Uges véleménye szerint a diktátor saját maga szedte be gyógyszereit, hogy így súlyosbítsa meglévő szívpanaszait, s Moszkvába ke­rüljön. Kérdéses, hogyan jutha­tott hozzá a szerb elnök egysze­mélyes fogdájában a gyógysze­rekhez. Milosevicset 2001 óta őrizték a csúcstechnológiával fel­szerelt scheveningeni börtönben, végig a legszigorúbb biztonsági szabályok között. A vért azért vizsgálták, mert az exdiktátor szervezete nem reagált a vérnyo­máscsökkentő szerekre. A bukott diktátort Szerbiában még mindig nemzeti hősként, valóságos szentként tisztelik hívei Szlobodan Milosevics már ko­rábban is panaszkodott ügyvédjé­nek. A halála előtti napon, pénte­ken írott levelében a volt diktátor arról számolt be, hogy valószínű­leg megmérgezték. A levelet a család hozzátartozói idézték, a nyilvánosságnak nem mutatták. Nyíltabban fogalmazott Mira Markovics, a bukott diktátor felesége. - A törvényszék mérgez­te meg a férjemet, mert elítélni nem tudták, szabadon engedni pedig nem akarták - jelentette ki a szökésben lévő özvegy a Vecsernje Novosztyi című belg­rádi lapnak. - A gyilkosság vagy öngyilkosság tényét kizárni a vizsgálatok végéig nem lehet - is­merte el sajtótájékoztatóján Carla del Ponte, a nemzetközi bíróság főügyésze. Holland lapok értesü­lései szerint a toxikológiai vizs­gálat idegen anyagot mutatott ki a boncolás során, de ennek ered­ményeit csak a mai nap folyamán teszik közzé. Szerbiában és Hollandiában sokan felteszik a kérdést: hogyan lehetséges, hogy néhány nap le­forgása alatt két háborús bűnös is elhalálozott a szupermodern scheveningeni börtönben. A múlt héten ugyanis Milan Babies, a horvátországi Krajinai Szerb Köztársaság elnöke öngyilkossá­got követett el, cellájában fel­akasztotta magát. Kristin von Kohl osztrák publicista szerint Milosevicset megölték, hogy megakadályozzák Ratko Mladics tábornokkal való szembesítését. Polgárháború felé sodródik Irak dzsalal TALABANi, Irak elnö­ke arra figyelmeztette or­szága politikai erőit, hogy az elmúlt hetek merénylet­sorozata vallási és etnikai polgárháború szélére sodor­ta a szunnitákat, a síitákat és a kurd kisebbséget. A politikus felkérte a befolyá­sos vallási vezetőket, és pártfunkcionáriusokat, te­gyenek meg mindent a bé­ke érdekében. Szabad az út a francia munkavállalás előtt fokozatosan nyitja meg munkaerőpiacát az új EU- tagok munkavállalói előtt Franciaország - jelentette be Dominique de Villepin, az ország miniszterelnöke. Elő­ször azon munkák esetében J oldják fel a 2004-es bővítés- | kor bevezetett szigorítást, amelyeknél munkaerőhiány adódhat Franciaországban. Bordömping az Egyesült Államokból? A pénteken az Európai Unió és az Egyesült Államok között aláírt borkereskedel­mi egyezmény lehetővé te­szi, hogy Európában gya­núsnak ítélt technológiával készült amerikai borok is bejussanak az unió piacára. A megállapodásért cserébe megoldódhatna egyes euró­pai borok névhasználatá­nak védelme az Újvilágban. Pogányban épülő, kétlakásos társasház 155 E Ft/nm eladó. Érd.: 30/227-9628 *1247051* Lakást akar cserélni? Segítünk! Költözési lakáshitel 0 Ft-os havi törlesztéssel akár 2 éven keresztül! (THM: 5,84) Egy-tizenötmillió Ft között Inter-Európa Értékesítési Kft. Szekszárd: Széchenyi u. 21. 74/512-357, 30/678-1175 Pécs: Ferencesek utcája 41. 72/510-700,30/678-1174 Kaposvár: Kontrássv u. 4. 82/512-465, 30/678-1173 ELAÍ Pécsett a Gém utcában, igényes 6 lakásos társasházban 49-90 nm-es lakások eladók. 249.000 Ft/nm. Költözés: 2006. nyár frwewiu.11» Építőipari <n Szolgai faló Kfi Beruházás, tervezés, kivitelezés, mérnöki fondesadös. Pécs, Vörösbegy-dűlő 9. Tel.Fax: 72/226-127 Mobil: 06-20-9778-235 E-mail: abeaver@abeaver.hu Web: www.abeaver.hu Pécs. Perczel u.-ban új 36-61 nm, 1 és 1,5 sz. lakások 350 000 Ft/nm és 1 db üzlethelyiség még leköthetők. 20/32-10-115 www.lakascentrum.hu Pécsett, a Siklósi úti Interspar folyosóján 10-330 nm-es üzlethelyiségek kiadók. Pentz Kft. Tel.: 20/569-1177 Uj lakónegyed Pécsett! LAKÁSOK, GARÁZSOK, ÜZLETEK, IRODÁK! Ilslf INGATLANKÖZVETÍTŐ kft Pécs, Mohácsi út 16. Tel.: 315-821, 20/3908-196 perak.zsuzsa@pentz.hu www.pentz.hu L N i S S Vedd kezedbe az egészséged! Kehídakustányban,a fürdőhöz közel, igényesen kialakított 2-4 személyes Üdülési csekket is elfogadunk. rÉftfv 0:30/7001125 • MUÉfaninB ti Balatonlelie központjában összkomfortos társasházi lakások MOST 15% KEDVEZMÉNNYEL eladók! A társasház udvara zárt árkádokkal szegélyezett a közepén díszkerttel, úszómedencével és pezsgőfürdővel. Érdeklődni: 06-30-219-9496 _____________________________________________(171626)/ Ú| tirsasházl lakások az Alkotmány és a Bartók bála utcánba év vé­gi átadással leköthetők. Teljes körű szocpoL és hitelügyintézési Workmate Kft. Pécs. Ferencesek u. 41. Tel: 72/222-247. 30/678-4870 Igényű, új tárusházl lakások azonnali bskőit&zésMk Harkány, Kossuth u. 48. bruttó 230 OOO Ft/nm. Áprilisig ajándék konyha, vagy engedményes parkolóhely. Kölcsön, illetékmentesség, további kedvezmények. TeL/fax: 72/333-684. mobil: 20/942-8695 E-mail: archltechno@t-online.hu *1246748* Ingatlanfejlesztő és Tanácsadó Rt. 7627 Pécs, Puskin tér 12/1 Tel: 72555844 Mobil: 20 2421111 E-mail: info@linvesSleKl.hu Pécsi, belvárosi, 6 lakásos társasházban lakások - 2006. novemberi átadással - leköthetó'k, * jól szeparált, tágas, napfényes lakások « város szívétől 500 m-re X parkosított udvar ts gondnoki szolgálat «teremgarázs www.tolnainepujsag.hu ril MEDITERRAN LAKÓPARK §É1 Új életminőség — elérhető áron • szoc.pol. támogatás .«tas • illetékmentes • széles körű ügyintézés (bank, földhivatal, ügyvédj' • Pécs-Rigóder városrészben, zöldövezetben • panorámás, teraszos 44-80 nm-es lakások • kulcsrakészenJZá&IHFlffim 239 E ft/nm áron S • 4 épületben, összesen 24 lakás zárt, parkosított területen, mélygarázsokkal • Várható beköltözés ideje: 2006. tavasz Értékesítés: Adaste Kft. Pécs, Zsinkó u. 3-5. Tel.: 72/212-684, 30/2897-413 AKCIÓS LAKAS! Balatonlelleii 50 méterre a strandtól csendes parkban, a jachtkikötőnél rendkívül igényes apartmanházban 24 m2-es lakás 6,5 M Ft áron eladó! Érdeklődni: 06-30-219-9496 Balatonlellén mediterrán hangulatú társasházban, medencés udvarra nyíl stúdió lakások (32 m!) 2006 júniusi átadással 6,4 M Ft áron eladók! A ház udvara zárt árkádokkal szegélyezett közepén díszkertteL Érdeklődni: 06-30-219-9496 (171828) A Dél-Magyarországi MÉH ZRT. szekszárdi és bonyhádi telepe magas árakkal és kulturált kiszolgálással várja Tisztelt Ügyfeleit! A hulladékot minőségtől függően az alábbi áron vásároljuk: Vas hulladék 30-42 Ft/kg Lemez hulladék 18-24 Ft/kg Vörösréz 650-800 Ft/kg Sárgaréz 450-520 Ft/kg Alumínium hulladék 260-350 Ft/kg Megfelelő mennyiség esetén vállaljuk a hulladék darabolását és beszállítását. Várjuk kedves ügyfeleinket a hét minden napján: Hétfő-csütörtök 7-15 óráig Péntek 7-12 óráig Érdeklődni lehet: Szekszárd, Epreskert u. 3. Tel.: 74/411-897,411-665 Bonyhád, Sport u. 2/b. (Spar mellett) Tel.: 74/456-976 M#H Dél-HAGYASQRSZÁG) HEH RT. *34791* Hirdetésfelvétel: 74/511-534 A német-magyar tulajdonú ELEKTRAPONT Műszaki Áruházlánc jó kereseti lehetőséggel munkatársakat keres újonnan nyíló TAMASI áruházába az alábbi munkakörökbe: ÉRTÉKESÍTŐ- TERMÉKMANAGER Elvárásaink: • kereskedelmi végzettség vagy érettségi, * jó kommunikációs képesség. PÉNZTÁROS­HITELÜGYINTÉZŐ Elvárásaink: ♦ érettségi. Előnyt jelent: * jó kommunikációs képesség, * minimum 1 /2 éves pénztárosi tapasztalat. RAKTÁROS Elvárásaink: • áru átvétele, * kézi anyagmozgatás. Amit nyújtunk: • versenyképes jövedelem, • fiatal, dinamikus csapat, A bemutatkozó levelet és a szakmai önéletrajzot az allas@elektropont.hu e-mail címre vagy: az Elektra Computer Rt., 6500 Baja, Pf: 317-es postai címre várjuk, www.elektropont .hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom