Tolnai Népújság, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-01 / 27. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. FEBRUÁR 1., SZERDA SPORT Négy-négyig állták a sarat asztalitenisz A 12 éves Folk Zsuzsi ismét lehetőséghez jutott Folk Zsuzsi (jobbról) és Szabó Ági 14 pontot szorgoskodott össze a Braun Éva - Vajda Kornélia pár ellen Fontos meccset vív Baranyában a nyolc közé igyekvő Dombóvár KC Az élvonalbeli férfi kosárlabda­bajnokság alapszakasza első körének utolsó fordulóját játsz- szák szerdán. A bajnoki címvé­dő, éllovas Atomerőmű SE a Debreceni Vadkakasokat fogad­ja, míg a Dombóvár KC a PVSK- Pécs otthonában vizitál. Egyik Tolna megyei gárdának sem lesz könnyű dolga. A pak­siak a hét végén vereséget szen­vedtek az Álba vendégeként (92-95), miközben hajdúsági riválisuk az idény egyik legjobb játékával ütötte ki (99-86) az ASE-t üldöző Univert. Hazai pá­lyán ennek ellenére a Zsoldos ■ „Amelyik gárda nyer, újabb lépéssel kerül kö­zelebb céljai megva­lósításához.” András dirigálta Atom az esé­lyesebb, amely eddigi összes paksi összecsapását biztosan hozta. Mészárosék sikerét ígéri az is, hogy Rajkó Toroman csa­pata eddig háromszor is pont nélkül maradt, ráadásul két olyan csapat (Falco, Sopron) el­len is veszített, amelyek Czig- leréknél jóval szerényebb játék­erőt képviselnek. A szombathelyiek elleni szombati győzelmének (96-86) köszönhetően a hetedik helyről várja a pécsi rangadót a DKC. A nyolc közé jutás szempontjából duplán fontos a ma esti meccs, hiszen a hatodik PVSK és a Dombóvár egyaránt 6 győze­lemmel és 6 vereséggel áll, így amelyik gárda nyer, újabb lé­péssel kerül közelebb céljai megvalósításához. A DKC idén két bravúrt már véghezvitt ide­genben: az Albacompot (84-71) és a Szolnokot (75-72) is saját közönsége előtt múlta felül. A szerdai program: Atomerő­mű SE-Debreceni Vadkakasok (V: Vígh, dr. Ádám, Cziffra), PVSK-Pécs-Dombóvár KC (V: Benczúr, Kiss L, Vétek) 18. A női asztalitenisz Extra Liga szombatról tegnapra halasztott idei második fordulójában a Szekszárd AC tartalékosán is felül­múlta a BSE vendégeként nyújtott produkcióját. Fekete László Szekszárd AC-BSE 4:10 Az őszi, városmajori találkozó (10:0) után a visszavágón is a fő­városiaknak állt a zászló. Sáth Sándor szakmai igazgató ugyanis sérülés miatt kénytelen volt nélkülözni Simon Nórát. Helyén az a 12. évében járó Folk Zsuzsi kapott lehetőséget, aki a Statiszüka ellen már átesett az Extra Liga tűzkeresztségén. Folk párosban az ugyancsak 1994-es születésű Szabó Ágival állt asztalhoz. A Braun-Vajda duó ellen a kicsik - ketten együtt sincsenek annyi idősek, mint a BSE-duó fiatalabb tagja - 14 pontot ügyeskedtek össze. A másik asztalon Li Meng Jiao és Viera Marcekova maga­Hunyadi István Az Öregfiúk 73 FK Bonyhád csapata nem tudta megvédeni bajnoki elsőségét, de az előkelő harmadik helyen fejezte be a Baranya megyei szenior labda­rúgó-bajnokság küzdelmeit. A bajnoki idényt Beke Imre csa­patvezető értékelte.- Az elmúlt évekhez képest erősödött a mezőny, sőt az előt­tünk lévőknek módjukban állt biztosan gyűjtötte be az Iszaje- va - Balas kettős skalpját, s a SZAC két éljátékosa az egyéni találkozókat is jól kezdte. Li Meng Balast verte három szett­ben, míg Marcekova 1:2-ről for­dított Iszajeva ellen. Aztán Li frissíteni, fiatalítani keretüket - mondta Beke Imre. - Mi csupán Szigeti Istvánt igazoltuk le, Bús Attila ellenben távozott tőlünk, így keretünk jelentősen nem változott. Az elhúzódó tél miatt keveset tudtunk szabadban edzeni, sőt olyan időszakok is voltak, amikor sérülések, egyéb elfoglaltságok miatt kulcsem­bereket kellett nélkülöznünk. A bronzéremmel összességében elégedett vagyok, célkitűzé­Meng Iszajevát is legyőzte, vagy­is abban a pillanatban 4:3-ra a hazaiak vezettek. Több mérkő­zést sajnos már nem nyertek a szekszárdiak, Vajda és Braun ugyanis hozta klasszisát. Folk Zsuzsi egyre bátrabban játszott, sünk az első három hely vala­melyikének megszerzése volt. Ami a mutatott játékot illeti: voltak nagyon jó, ugyanakkor gyenge meccseink is. Pontok te­kintetében megismételtük a ta­valyi produktumunkat, de ezút­tal ez csak a harmadik helyhez volt elegendő. A PMFC-vel holt­versenyben a legkevesebb gólt kaptuk, s áüagban három gólt szereztünk egy meccsen. Beke Ferenc 22 találatával harmadik és Balas ellen még szettet is nyert. Győztesek: Li Meng 2, Marce­kova, és a Li Meng-Marcekova pár, illetve Vajda 3, Braun 3, Balas 2, Iszajeva, valamint a Braun-Vajda pár. lett az osztály góllövőlistáján. Idén szándékunkban áll fiatalí­tani, úgy tűnik, hogy Guzorán Ferenc nálunk folytatja. * * * A bajnokság végeredménye: 1. PMFC-Cro-Line 58 (82-21), 2. DDGÁZ 55 (107-34), 3. Öregfi­úk 73 FK 48 (66-21) ponttal. Az alapszakaszban: 15 12 1 2 54-14 37 pont. A rájátszásban: 732212-711 pont. Összesen: 22 15 3 4 66-21 48 pont. Arany után bronz az öregfiúké labdarúgás Tavaly ugyanennyi ponttal bajnoki címet szerzett a Bonyhád A simontornyai szeniorok otthon tartották a kupát Már rájátszanak Szekszárdon teremfoci Négygólos hátrányból mentett pontot a Kovács és Társa együttese A simontornyai sportcsarnok­ban tizenegyedik alkalommal megrendezett öregfiúk fociku­pán hat együttes körmérkőzé­ses rendszerben döntött a helyezésekről. A házigazda két csapata mellett megyénkből a Tolna, a Tolnanémedi, Fejérből pedig a Sárbogárd és az Aba színesítette a mezőnyt. Az öreg­fiúk egy része gyérülő hajjal, megkopott gyorsasággal, de a régi, megszokott lelkesedéssel játszott, reklamált, ám a végén mindig szent volt a béke, hiszen ez Barátság-kupa volt. A tornagyőzelmet veretlenül a Simontornya II szerezte meg az Aba és a Tolna előtt. A gólki­rályi címet büntetőrúgások döntötték el, az egyaránt négy- találatos Győré József (Tolna­némedi) és Balogh Tibor (Si­montornya II) közül előbbi bizo­nyult jobb ítéletvégrehajtónak. A legjobb kapus különdíját Ba­logh László (Aba) kapta. Díjaz­ták a torna legidősebb játéko­sát, ezt Fazekas Gáspár a tolna­iak korábbi kitűnő játékosa ér­demelte ki. Varga László Megkezdődött a rájátszás a szekszárdi városi sport- csarnokban zajló II. Már- Ker-Gems Sport terem­labdarúgó-tornán. TN-információ Szombaton az alapszakasz utol­só fordulóját rendezték, melyek után a csoportok négy-négy leg­jobb gárdája a felsőházban, az 5-8. pozícióban helyezettek a középcsoportban, míg a két-két legrosszabb mérleggel rendel­kező gárda az alsóházban foly­tathatja a rájátszást. Az alapszakasz végeredmé­nye, A-csoport 1. Perfect-Phone Kft. 24 pont, 2. Mindszentek 24, 3. Argentína 18, 4. Dankó 18, 5. Pitbull 18, 6. Tetőfok 9, 7. Kis Dankó 9, 8. Balassa Művek 9, 9. Farkas és Tsa 6, 10. Izomix Tol­na 0. B-csoport: 1. Kovács és Tsa 25 pont, 2. Comp-Gold 19, 3. Agro Tipp Kft. 17, 4. Esély SE ló, 5. Szalon Büfé 16, 6. Légió 12, 7. Non-Stop ABC 11, 8. Már- Ker Kft. 6, 9. Maxi Generál Kft. 4, 10. Hunyadi SE 4. A szoros program miatt va- g sárnap már a rájátszás első for- 3 dulóját rendezték. A játéknap I különösen a két felsőházi cső- f portban hozott színvonalas, ki­élezett összecsapásokat. Két mérkőzésen is csak egy-egy gól döntött, míg a forduló rangadó­ján a címvédő Kovács és Társa és a Dankó megosztozott a pon­tokon, pedig Kovács Ferenc csa­pata már 5-1-re is vezetett... Eredmények. 1. forduló, Rl- csoport: Perfect-Phone-Esély SE 10-9, Comp-Gold-Argentína 8-7. R2-csoport: Mindszentek- Agro Tipp 13-5, Kovács és Tsa- Dankó 7-7. R3-csoport: Pit- bull-Már-Ker 12-9, Kis Dankó- Légió 12-3. R4-csoport: Balassa Művek-Szalon Büfé 5-4, Tető- fok-Non-Stop ABC 16-6. R5- csoport Maxi Generál-Izomix 19-4, Hunyadi FC-Farkas és Tsa 11-6. A góllövőlista élcsoportja, 38 gólos: Dienes Gábor (Kovács és Tsa), 34 gólos: Vida Tamás (Agro Tipp), 33 gólos: Miklós Csaba (Perfect-Phone), 31 gó- A góllövőlistán harmadik Miklós Csaba (a labdával) csapata, a Perfect- los: Lizák Péter (Comp-Gold). Phone csoportelsőként jutott a rájátszásba, ahol győzelemmel kezdett ■«rrn^vjBi Székesfehérváron lép műfűre a PSE csapata Szerdán az NB I-ben máso­dik helyen telelő Fehérvár FC ellen játssza idei harma­dik edzőmeccsét az NB Il-es labdarúgó-bajnokság Nyuga­ti csoportjában élen álló Paksi SE. Lengyel Ferenc gárdája két egy-nullás talál­kozón van túl: Pécsen nyert, Vácon kikapott. A székesfe­hérvári összecsapás 11 óra­kor kezdődik. Pozsonyba utazik az UKSE leánycsapata Rangos nemzetközi utánpót­lástornára utazik az UKSE Szekszárd leány serdülőcsa­pata, amely péntektől vasár­napig a szlovák fővárosban lép pályára. Rácz József edzőtől megtudtuk: a Fe­rencvárost és a Vasast is fel­vonultató pozsonyi viadalon cseh, szlovák és horvát csa­patok is parkettre lépnek. Ismét Kocsmáros-kupa a bonyhádi csarnokban Idén is megrendezik a ha­gyományos Kocsmáros-ku- pát Bonyhádon. A városi és környékben vendéglátóegy­ségek csapatai február 18- án és 19-én mérkőznek meg a legjobb kocsma címéért. A szervezők február 3-ig vár­ják a csapatok jelentkezését. Nevezni és további infor­mációt szerezni Bíró Nor­bertnál (30/400-6076), illet­ve Bölcsföldi Zoltánnál (20/571-6139) lehet. Podolskit és Poulsent akarja a Real Madrid Két Bundesliga-játékost akar szerződtetni a Real Madrid labdarúgócsapata: Lukas Podolski és Christian Poul- sen a kiszemelt. Az As című madridi lap szerint a királyi klub nyáron újra nagybevá­sárlásra készül, és Podolski, az FC Köln, valamint Poul- sen, a Schalke 04 futballis­tája is szerepel a kívánság- listán. A Real állítólag 100 millió eurót költ majd új já­tékosok megszerzésére. Állami kitüntetést kapott a búcsúzó Vasember Parlamenti Aranyéremmel tüntették ki Kropkó Péter triatlonistát: az elismerést Mandur László, az Ország- gyűlés alelnöke adta át az ősszel visszavonult 42 éves Vasembernek. Kropkó, aki 1988 óta összesen ötven Ironman-távú viadalon indult, s ezek közül 13-at meg is nyert, az októberi ha­waii Ironman-világbajnoksá- gon teljesítette profi pályafu­tása utolsó versenyét. Szalai György lett a súlyemelők kapitánya A versenyzőként olimpiai bronzérmes Szalai György, a sportági szövetség (MSSZ) egykori főtitkára lett a ma­gyar súlyemelő-válogatott szövetségi kapitánya. A négy és fél hónapja megüre­sedett posztra hárman pá­lyáztak, s a szavazáson az elnökség tíz tagja foglalt úgy állást, hogy az 55 éves Szalai legyen a kapitány. 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom