Tolnai Népújság, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-01 / 27. szám
10 I 8 ^ M AUTO&MOTOR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. FEBRUAR 1., SZERDA A PSA Peugeot Citroen dízelhibridet fejleszt A PSA Peugeot Citroen csoport bejelentette, hogy kifejlesztette a Peugeot 307 illetve Citroen C4 alapú dízelhibrid tanulmányautót. Ezen modellek vásárlói a dízelek és a hibridek előnyeit egyaránt élvezhetik, hiszen alacsonyabb lesz a fogyasztás, így az üvegházhatásért felelős C02"kibocsá- tás is. A dízelhibrid forgalmazása 2010-re várható. Válogatottan jó használt BMW-k A BMW januárban indítja el Premium Selection elnevezésű hivatalos újraértékesítési programját Magyarországon. A program lényege, hogy a BMW hivatalos márkakereskedéseinél kiváló minőségű és megbízható, fiatal használt BMW-k vásárlására nyílik lehetőség. A program keretében értékesített gépkocsikkal együtt járnak a prémium szolgáltatások, a tizenkét hónapos garancia és az egyéni finanszírozási lehetőség is. Újjáformált svéd nagyvas generációváltás A Volvo Genfben mutatja be az S80-as utódját Lecserélik a Volvo zászlóshajóját, azaz jön az S80-as új generációja. Az autó hivatalos premierjét a Genfi Autószalonon tartják. Az új nagy limuzin nem tagadhatja le örökségét, formavilágát tekintve folytatja az előd, illetve az S40/V50 páros által megkezdett stílusirányzatot. Lágy, letisztult vonalak elöl-hátul, minden csavarjában új, mégis tipikusan volvós. A beltér, de leginkább a középkonzol kialakítása szintén követi a legfrissebb Vol- vókban megismert megoldásokat, egyedül a tágasabb helykínálat és az extrák garmadája jelzi, hogy itt a cég csúcsmo- delljéről van szó. A motorpalettával kapcsolatban az már biztos, hogy a benzines kínálat csúcsát - az XC90- ből már ismert - 4,4 literes V8- as képezi, ez alatt egy teljesen új fejlesztésű 3,2 literes, hathengeres áll majd 238 lóerővel, de rendelhető lesz a jó öreg öthengeres turbómotor is 210 lóerős teljesítménnyel. A dízelpártiak a felújított D5-ÖS motorral vigasztalódhatnak, amelynek teljesítményét - a korábbi 163-ról - 185 lóerőre tornázták fel a svédek. Az S80-ban debütál még egy sereg új járműtechnikai fejlesztés is, ám ezekről még meglehetősen keveset tudni. Az biztos, hogy a biztonság terén hű marad nevéhez az új Volvo is. A Los Angeles-i Autószalonon mutatkozik be a Volkswagen GX3 Nyers erő, elérhető áron: ez a Volkswagen GX3, amely egy sportautó és egy motorkerékpár keveréke. Az új jármű 5,7 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100 km/óra sebességre és csupán 5,2 liter üzemanyagot fogyaszt 100 kilométerenként. További jellemzők: három kerék, két ülés, 92 kW (125 LE) teljesítmény. A Volkswagen a Los Angeles-i Autószalonon tartja az amerikai piacra szánt jármű világpremierjét. A kétüléses Volkswagen egyszerre szemtelen, fiatalos és szélsebes. Egy biztos: három kerekével és egyedülálló formájával a Volkswagen GX3 egy teljesen új dimenziót nyit meg az autózás és a motorozás történetében. www.tolnainepujsag.hu SOUTH-CAR KFT. Péc*, Vadász u. 83. Tel: 72/215-970 www.nissan.hu Használtautó kiárusítás UNIÓS árakon! 649E Ft 999E Ft Mercedes A 140 1.595E Ft 1998. piros, ABS. Míma, kp. zár, szervo, stb. n Passat Vemet U 6L 1993.200.000km. giattmetil Suzuki Swift Sedan 1.3 SLX 2000. ezüstmetál. 50.000 km Toyota Yaris 1.0 Linealem 1.9S0E Ft 2003.08 .22.000km. piros, klíma, szervo, nd.magnó Fiat MaceraWeekend 1.1 JTB | 7S0E Ft 2000. 03.130.000km, leltér. ABS. klíma szervó, stó Toyota Corolla Sedan 1.6 Sot 1.798E Ft 2003.lt. 20 ftol. erűshwt. klíma. ABS, 4 légzsák CDs rádió Hissan Príma 1.6 Comfort 2.580E Ft 2000.12. 5 ajtós. 73.000 km. jól felszerelt, karamell Renault Twingo 12 Pack 1.095E Ft 1999. OS. zöld 53.000 km Ford Ka 1.3 1.059E Ft 2000 03 fekete rádió, el szett, akiket# Pa autók képei, felszereltségei megtalálhatóak a www.southca-.vezess.hu w eboldalon. Hitel: már 20% önerőtől! CENTRUM KFT.I eladásra kínál használt gépkocsikat:- Daewoo Lacelti 04.12 2 290 000 Ft 1!- Daewoo Kolos 1,2 ki. 03.09. 1 490 000 Ft- Daewoo Kolos 1,4 03.07. 1 450 000 fi |- Daewoo Kolos 8900 km 05.07. 1 650 000 Ft- Daewoo Nexia 96.09. 620 000 Fi s-Rover 618 99.10. 1 150 000 Ft®- Daewoo bpero ki. 95.10. 490 000 Ft- Daewoo Nubra I ki. 99.03. 1 100 000 Ftl- Daewoo Matiz SE* 02.03. 1 090 000 Ft-Daewoo Moth II* 03.10. 1 290 000 Ftl Opel Astra F 2.0 i 92 09 600 000 Ft- Fiat Tipo 92 06. 190 000 Ft | Roncsautó + 60 x 27700 Ft = Matiz I 1Ű évnél fiatalabb személygépkocsik készpénzes vétele 30/749-1770 Daewoo-FSO-Lublin szerviz, alkatrész értékesítés Pécs, Komlói út 111. « 72/238-467,72/239-360 Pécs, Siklósi út 122. Web: www.autoszlget.bu Tel.: 72/550-551, 550-555, 20/464-7375 Peugeot 407 SW Sportline 2.0HOÍ-16V OS. Tesztautó g-lTfiFTf Peugeot 407 SW Symbole 2.0HDÍ-16V 05. Tesztautó TLAMÍTFí Peugeot 307 SW Premium 2.0HDÍ-16V 05. Tesztautó OJSáUHrFt P. 307 Sphere 1.4Í-16V 05. ABS. klíma, 2 Légzsák, metál, stb ÍSSOtrfí Peugeot 106 XS 1.4i 97. klíma, légzsák el. ablak, stb jLMOErt P. 206 RC 180 LE2.OÍ-16V04 aut. klíma. ABS. 4 légzsák,metál P. 206 CC2.0Í-16V P. 206 Presence 1.4i P. 206 Presence 1.4i P. 206 Presence 1.4i P. 206 Presence 1.4i P. 206 Presence 1.4i P. 206 SW Sport 1.4i P. 206 SW Prés. 1.4i 02. aut. klíma, ABS, 4 légzsákmetál ZJOÍNTFi 03. metál, 2 légzsák, el. ablak, kp. zár. JJBROtTfi P. 206 SW Presence 1.4Í 04. metál 01. klíma, légzsák el. ablak. stb... '02. metál '01. métái OO. metál 03. aut. klíma, ABS, metal 04. klíma, metál P. 307 Profil 1.4i P. 307 Profil 1.4i P. 307 Presence 1.6/ P. 307 Husky 1.4i P. 307 Prem. 2.0Í-16V P. 307 Pres.1.6-16V P. 307 Riviera 1.6-16V P. 307 Riviera 2.0H0Í P. 307 X-Design 1.6HDÍ UaSi9fft ueoarfí jjssorFí t*sam ZJomeTt ZJtaatn Zjoaert 2M60frn ZA50FTÍ Zjuarfí Zjssaim 2.SOOEFÍ £J39anFÍ ZrSOXFt UsoarFi lM9E~fí 02. ABS. légzsák, metál '01. ABS. klíma, légzsák, metál '01. ABS. aut. klíma, légzsák, metál 03. ABS, klíma, légzsák, metál 01. ABS, aut. klíma, CD-tár, metál 01. ABS. aut. klíma, metál. 16”alu 05. ABS, aut. klíma, légzsák, metál 03. ABS, aut. klíma. 6 légzsák, stb.. ’04. aut. klíma. ABS, légzsák stb.. P. 307 SW Prém.2.Oi-16V04 ABS, aut. klíma, légzsák, stb... P. 307 SW Pres.1.6i-16V '04. ABS. aut klíma, légzsák. stb.. P. 307 Break Profil 1.4i 02. ABS, 2 légzsák, metál P. 406 Sym.Break2.0HDi 02. ABS. aut. klíma, 4 légzsák, stb.. P. 406 ST 1.8Í-16V 'OO. ABS, klíma, légzsák, stb .. VW Passat 1.9PDTOÍ OO. ABS, aut. klíma, légzsák, stb.. Suzuki Wagon R+ 1.3JTd 05. ABS. klíma, 2 légzsák, el. ablak, stb Seat Alhambra 2.0Í-16V 96.ABS, klíma, légzsák, metál stb.. JjBSórfí Citroen Berlingo 1.9D '99. klíma, el. ablak. kp. zár, stb. U89FTi Opel C. C. Tour 1.6Í-16V 02. légzsák, kp. zár, el. ablak, stb. ÍT700P FÍ Opel Astra 1.4i '92.5 ajtós, metál —63«Tt H. Civic Coupe 1.6-16V 96. ABS, klíma. el. ablak. stb... l-r499BTt ##«» -s. v « »#-»/■.-» rm * m : :Ft ZASOTFl 2,6906 Ft P. Expert FV 2.0HDÍ P. Partner 170 C 2. OHDi P. Partner 190C 2.0HDÍ P. Partner 170 CD 1.9D P. Partner 170C 2.0H4Í Nissan Vanette C. 2.3D P.Partner 170 CD 1.9D Peugeot 206 Van 1.H Fiat Ducato 2.5D Ford Transit 2.5D Ford Fiesta Courier 1,80 02. klíma, ABS. légzsák, el. ablak. stb... ZjM&rft 01. metál, 4 db oldalüveg, oldalajtó 1.ßOOE*äfa 04. klíma, légzsák tolóajtó, stb... 2Jii90&f<STa 07. klíma, kp. zár szervó 1.JŰ0E*3fá 00 1-5Q0F?áfá 01. I.JlBOFrSfá 01 1~280Emffö 02.. 1JL2DBFST5 fiDOfbPSIá SQOEfáTa I AKCIÓS ÁR 6.800E Ft 6.750E Ft S.100E Ft 3.4SOE Ft 1.099E Ft 3.490E Ft 2.399E Ft 1.8S0E Ft 1.699E Ft 1.599E Ft 1.600E Ft 1.550E Ft 2.S50E Ft 2.399E Ft 2.190E Ft 1.990E Ft 1.950E Ft 2.399E Ft 2.350E Ft 2.400E Ft 2.400E Ft 3.2S0E Ft 2.SS0E Ft 3.500E Ft 3.699E Ft 3.399E Ft 2.190E Ft 2.06« Ft 1.9S« Ft 2.49« Ft 2.23« Ft 1.50« Ft 1.75« Ft 1.65« Ft 45« Ft 1.399E Ft 2.699E Ft 1.33SE+áfa 2.40«+áta 1.5S«+áfa 1,40«+áfa 1.18«+áta 1.18«+áta 1.099E+áta 625E+áfa 499E+áfa 40«+áfa V NY1TRAI AUTÓHÁZ Pécs, Sehol Józsefe. 5 Tel.: 72270-027,270028 Használtautó kínálata: R. Clio Oyn.KI.1.4-16Vá m 1.999E Ft fl. Clio Azur 1.4-16V s..« 2.54« Ft Ren. Meg. CL 1.4-16V u.m 1.99« Ft ff. Megane CL 1.4-16V ta.w 1.599E Ft ff. Scenic KI. Aut 2.0 &..n 1.399E Ft ff. Thalia Alizé 1.50CÍ i.« 1.999EFt Ren. Espace2.1D 5a, rszm..’n 94« Ft Renault 19 1.9D se. uz 549E Ft Daewoo Kalos KI. 1.4 ie.'os 1.99« Ft Daewoo Matiz S 0.8 sa.-or 1.349E Ft Cit Berlingo 1.4 se., srek.vá 1.99« Ft VW Pas.Highl. 1.9Pdtdi u. m 3.89« Ft BMW 2.5TDS te., re 79« Ft Ford Fiesta 1.1 se.. « 65« Ft Ford Escort Ko. Cl 1.8D m 75« Ft Alfa ff. 166 KI.2.4JTD4e 'is 2.49X Ft Seat Cor. S. Mai. 1.4 u.m 1.899E Ft Opel Astra Kombi 1.6 re 449E Ft Opel V. Ko. CD Kl.2.0 DT re 1.69X Ft Suzuki Wagon ff +1.3 se. no 1.14« Ft Suzuki Swift GLX 1.0 se.-txz 1.09X Ft Suzuki Swift GL 1.3 se ts 79« Ft VW T4 Tgk 2.40 re 99« Ft VW T4 Tgk 2.4D vo 1.65« Ft Cit Jumpy Tgk 2.0HDÍ ot 1.85« Ft Toyota Hiace Tgk 2.40 w 1.49« Ft Kia Pregia Tgk 2.70s er. w 1.299E Ft Hissan V. C. Tgk 2.30s sz. no 1.599E Ft Nissan V. C. Tgk 2.3Ds er re 899E Ft Fiat Ducato Maxi 2.8D oo 1.69« Ft Fiat Dúc. 14 Tgk 2.8Jtd m 2.29« Ft Peugeot Boxer Tgk 2. STd oo1.99X Ft Autó-LargoKft.JL HASZNÁLTAUTÓ KÍNALATA: [0% indulóval akár I00 havi törlesztéssel! Pécs, Vadász u. 83. Tel.: (72) 236-220 20/9194-663, 20/9767-767 Citroen C4 1.6HDÍ-16V X 3.42X Ft 2005. 06 ABS. klíma, légzsákok, stb... Citroen Picasso 1.6i SX 3.35« Ft 2005. OS. bemutató autó. klíma. 1 év gat. stb.. Citroen Picasso 1.6i SX 1.89X Ft 2001. 12 klíma. ABS, légzsákok, stb. ff. Megane Alizé 1.4Í-16V 1.644E Ft 2001. 05.626 Km. 4 a., klíma. ABS, stb.. Opel Astra 1.4Í-16V 1.46« Ft 1998.4 ajtós, el. csomag, stb... Citroen Xsara 1.4i Beach 1.445E Ft 2000.07. aut klíma, légzsákok szervó. stb... Citroen Xsara 1.4i Kombi 1.34« Ft 1999.05. aut.klíma, el csomag, szervó, stb... Suzuki Wagon R+ 1.3GLX 1.149E Ft 2001 03. 28E Km. Hibám sz. könyv. I. túl. Citroen Xsara 1.6i SX Co. 1.099E Ft 1998. OS szervó. légzsák, kp. zár. stb . Renault Twingo 1.21 1.04X Ft 2000.05. 35E Km. kp. zár. riasztó, stb .. Fiat Seicento Sporting 1.1i 945E Ft 2001. kp. zár. szervi, légzsák, stb... Daewoo Matiz 93« Ft 2001. resztó, kp. zár Peugeot 306 Sedan 1.4/ SOßE Ft 1996. kp. zár. rádiós magnó Renault Megane 1.6/ RN 899E Ft 1996. szervó, légzsák, kp. zár, stb... Mazda Xedos 6 1.6Í-16V 89SE Ft 1994 ABS, tetőablak, el. csomagt. Citroen AX 1.1 i 30« Ft 1993. napfénytető Skoda Favorit 135 L 19SE Ft 1990. jó gumik, 1 év műszaki, jó állapotban VW Transporter 2.5 TOi 1.12«+Áfa 1993. duplakabin-plató. részletre is VW Transporter 95« Ft 1993. 5sz. tgk. szervó. kp.zár Citroen Szekszárd HASZNÁLTAUTÓ KÍNALATA: CITROEN Szekszárd, Bor u. 8. Tel.: (74) 512-233 20/264-1178, 30/398-5001 Citroen Xsara 1.6/ SX 1.81« Ft 2001. 11. ABS. klíma, szervó. alufelni. 5 ajtós Suzuki Swift Sedan 1.3 GLX 74« Ft 1998. 11 kp. zár. el. ablak-tükör, benzin-gáz Fiat Puntol.1i 86« Ft 1998. 05. 5 ajtós, rádtósmgnó. szép állapot Skoda Forman Plus 1.3i 13K+Áfa 1994. 12. vonóhomg. jó gumik Suz S. Séd. 1.6 GX 999E Ft 1999. 04 kiima 4 el.ablak 2 légzsák, kpzár Citroen BX 1.9 TRO 21« Ft 1987. 07 szervó, 4 elablak. kpzár, v.horog Zastava Yugo Poll 1.1 tgk 8« Ft 1992. jó műszaki, platós Opel Astra G 1.2i Sedan 1.99« Ft 2003.03.41.000km, klíma. 2légzsák, kpzár. NISSAN Hiezl és Társa Kft. I 6500 Baja, Kölcsey u. 73. Tel.: 79/422422 iMobiltelefon: 30/9383-666, 30/9839-749 Használtautó-kínálatunk: Fial Bravo 1,2 16V 2000. 1 390 OOO Ft Fiat Stilo 1,2 5 ajtós 2001. 1 650 OOO Ft Fiat Seicento 0,9 1999. 890 OOO Ft Hyundai Pony 1,4 Sedan 1991. 280 OOO Ft Mazda 626 2,OD 5 ajtós 1993. 850 OOO Ft Mitsubishi L200 Pick Up GLS 2001. 3 600 OOO Ft Nissan Almera Sedan 1,5 Full 2000. 1 890 OOO Ft Nissan Micra 1,0 Fitt 5 ajtós 1998 1 150 OOO Ft Nissan Micra 1,3Sri 3 ajtós 2000. 1 450 OOO Ft Nissan Almera 1,4 1997. 1 150 OOO Ft Nissan Almera 1,5 P7 2002. 2 190 OOO Ft Nissan Terrano 2,7TDi SR TGK 1998 2 190 OOO Ft Nissan Vanette Cargo 2,3 D 2000. 1 590 OOO Ft Nissan Cabstar 3,0TDi 2002. 3 OOO OOO Ft Nissan Pick Up 2WD DC 2004. 3 500 OOO Ft Nissan Vanette Cargo 2,3D 1998. 1250 OOO Ft Opel Corsa 1,5TD 5 ajtós 1998 1 050 OOO Ft Opel Astra Caravan 1,4 SE 1994. 690 OOO Ft Peugeot 206 SW 1,4 2003. 1 890 OOO Ft Peugeot 307 2,0 HDi 2002. 2 690 OOO Ft Renault Megane 1,4 1996. 850 OOO Ft Renault CUo 1,2 RL 5 ajtós 1995. 700 OOO Ft Renault Megane 1,6 RT 1998 1 350 OOO Ft Suzuki Sedan 1,3 Manager 2002. 1 490 OOO Ft Suzuki Wagon-R 1,3 klíma, ABS 2002. 1490 OOO Ft Suzuki Swift 1,3 GL 2001. 990 OOO Ft Suzuki Swift Sedan 1,3 GL 2000. 900 OOO Ft Skoda Fabia 1.4 Style 2002. 1 590 OOO Ft Skoda Felicia 1,3 LXi 2000. 1 050 OOO Ft Skoda Fabia Sedan 1,4 Cool 2002. 1 690 OOO Ft Skoda Octavia Combi 1,6 2001. 1890 OOO Ft VW Bora 1,6 16V Comfortline 2001. 2 490 OOO Ft VW Polo 1,4 16V Comfortline ~ 2002. 1 8)0 OOO Ft VW Passat Variant 1,9PD TDi 2003. 3'790 OOO Ft VW Caddy 1,9 D TGK 2001. 960 OOO Ft Új autó vásárlása esetén használt gépkocsiját beszámítjuk! Kedvező hitellehetőségek 30% befizetésétől! Használt autók Kampf és Társa Kft 0 PEUGEOT Peugeot 407 2.0 HDi Supreme ki., ABS, stb. 14200 km 2004. 6 350 000 Ft Peugeot 407 2.0 HDi Supreme kl., ABS. stb. 73000 km 2004. 5 200 000 Ft Peugeot 307 1.6 16V Premium, kiima, ABS, stb. 35000 km 2002. 2 390 000 Ft Fiat Stilo 1.616V Comfort klíma, ABS 2002. 1 850 000 Ft Suzuki ignis 1.3 GLX 24000 km 2003. 1 690 000 Ft Peugeot 206 1.4 Color Line klíma 2001. 1 570 000 Ft Peugeot 406 1.6 Sphere, klíma, ABS '99 1 350 000 Ft VW Polo Variant 1.6 Comfortline Cool klíma '98 1 250 000 Ft Daewoo Matiz 0.8 S 37000 km 2002. 1 050 000 Ft Peugeot 106 Mistral '99 870 000 Ft Peugeot 106 Itinea 99 850 000 Ft Peugeot 106 KID '96 690 000 Ft Ford Escort 1.8 D '96 650 000 Ft Toyota Dyna ISO Aiu, ÁFA vísszaig. '96 850 000 Ft Renault Kangoo Express 1.9 D '99 900 000 Ft Peugeot Partner 170 CD 2000. 1 200 000 Ft Citroen Berlingo 1.9 D ÁFA visszaig. 2000. 1200 000 Ft EREDETISÉG VIZSGÁLAT! MŰSZERES FUTÓMŰ BEÁLLÍTÁS 3000 FT GUMISZERELÉS-CENTÍROZÁS 350 FT+KERÉKSŰLY Kaposvár-Car Renault Renault Thalia 1.5 DCi 2003. 09. klíma 1 990 000 Ft Renault Thalia 1.5 DCI 2002. 07. klíma 1 799 000 Ft Ford Mondeo 2.0 16V 2001. 06. ABS, aut. klíma 2 395 000 Ft Renault Thalia 1.4 2002.11. 1 490 000 Ft Renault Clio II. 2004. 04. ABS, klíma 2 270 000 Ft Renault Megane Classic 1.4 16V '99 09. ABS 1 450 000 Ft Renault Twingo 1.2 16V 2002. 08. klíma 1 590 000 Ft Renault Thalia 1.4 16V 2003.12. klíma 1 899 000 Ft Renault Megane Classic 1.4 16V 2002.11. ABS, klíma 1 890 000 Ft Renault Megane 1.4 '96 12. 61000 km 939 000 Ft VW Poip kombi 1.4 '98 01. 45000 km 1 260 000 Ft Renault Scenic 1.4 16V 2000. 04. klíma, ABS 1840 000 Ft Renault Scenic 1.9 DCI 2001.12. klíma, ABS 2 590 000 Ft Peugeot 206 1.4 2003. 09. klíma 1 970 000 Ft Renault Clio II. 1.5 DCi 2003. klíma, ABS 2 090 000 Ft HITEL CASCO MENTESEN AKÁR 10% BEFIZETÉSTŐL! HITEL KÖZVETÍTÉS KÖZVETÍTÉSI JUTALÉK NÉLKÜL MINDEN AUTÓ TÍPUSRA! Ford-Tóth Kaposvár, Damjanich u. 98. Tel.: 82/421421 Ford Focus 1.4i klíma 2001. 1 890 000 Ft Ford Escort kombi 1.6 CLX '99 1 250 000 Ft Ford Escort 1.6 CLX '98 1 050 000 Ft Ford Escort 1.3 CL '98 950 000 Ft Ford Escort 1.3 CL '96 750 000 Ft Ford Escort 1.3 CL '97 790 000 Ft Ford Escort 1.4 CL '93 549 000 Ft Ford Ka 1.31 szervo '97 990 000 Ft Ford Escort 1.3 '95 699 000 Ft HITEL 10% BEFIZETÉSSEL CASCOMENTESEN, AKÁR 84 HÓNAPOS FUTAMIDŐRE! RÉSZLETFIZETÉS, AUTÓBESZÁMÍTÁS! Autóház Barcs Kft Barcs, Erkel F. u. 5. Tel.: 82/565-355 Lada Samara 1.5 B 1999. t Ford Mondeo kombi 1.8 D 1998. Illa Skoda Felicia 1.3 B 1999. fehér Suzuki Swift 1.3 B 2000. szürke Suzuki Ignis 1.3 B 2004. kék Suzuki Swift Sedan 1.3 D1999. fehér Ope! Astra 1.6 B1999. kék HASZNÁLT AUTÓ 10% ÖNERŐVEL! AZ ÁTÍRÁS KÖLTSÉGE AJÁNDÉK! f i * 4 A