Tolnai Népújság, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-07 / 32. szám
10 AGRÁRHÍREK A hét végén Szekszárdon kirakodó- és állatvásár Tolna megyében február 12- én, vasárnap, a megyeszékhelyen lesz országos kirakodó- és állatvásár. A téli hónapokban a legtöbb városban felfüggesztették az állatvásárokat a kevés állattartó és érdeklődő miatt. A hagyományos drága, a környezetkímélő jó A megyei növényvédelmi szolgálat munkatársa, dr. Gabi Géza előadást tartott a szőlő növényvédelméről. A gazdák kétféle módszer közül választhatnak: a hagyományos, céges technológia májustól augusztus végéig 11-12 permetezést jelent, drága készítményeken alapul. Ez a módszer nagy biztonságot ad, a gazda nyugodtan alhat. Hátránya, hogy drága. Egy-egy permetezés 10 ezer forint hektáronként. A másik módszer előrejelzésen alapul. Előnye, hogy olcsóbb és környezetkímélőbb. Akár 16 napot is lehet várni két permetezés között, így egy szezont 7 kezeléssel le lehet tudni. Egy permetezés költsége ebben a formában 7 ezer forint, egy hektárra vetítve. A borfelesleget használják a bioetanol gyártására Az Európai Unió pályázatot hirdetett négy ország - köztük hazánk - borfeleslegéből készült bioetanol gyártására. A pályázat 666.095 hektoliter bor eladására vonatkozik, ebből 250 ezer jut Franciaországnak és ugyanennyi Olaszországnak, 150 ezer Spanyolországnak és 16.095 hektoliter Magyarországnak. Szőlészeti-borászati konferencia Szekszárdon Szekszárdon, a vármegyeháza dísztermében február 16- án, délelőtt 10 órától, a pécsi, a szekszárdi, a tolnai és a villányi hegyközségek, a Pannon Borrégió Egyesület, a megy ei önkormányzat és növényvédőszer-gyártók és forgalmazók szervezésében rendezik meg a IV. Szőlészeti-borászati Konferenciát. A szakmai rendezvényen az új kutatási eredményekről dr. Kozma Pál, a dél-dunántúli szőlészeti és borászati kutatóintézet igazgatója tájékoztatja az érdeklődőket. Nemzetközi borverseny, a Borkultúra Kht. segít A nemrégiben alakult Borkultúra Kht. közös magyar borszállítmányt szervez a bordeaux-i 30. Challenge International du Vin borversenyre. A mintaleadás határideje február 14-e, a Borkultúra Kht. irodájában, XII. kerület, Budapest, Somorjai u. 21. A várható szállítási ár, mintánként 5000 forint + áfa. A verseny helyszíne: Franciaország, Bordeaux, a verseny időpontja április 22- e, nevezési díj: mintánként 75 euró. Egy fajtából hat palackot kell beadni. További információ: 06-1-203-8507- es telefonon. GAZDASÁGI TÜKÖR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. FEBRUÁR 7., KEDD Nekünk drága a biotermék mezőgazdaság A vásárló inkább az áru árát nézi, mint a minőségét Nagy árumozgás nem volt, de a napraforgó jól tartja magát Az emberek nem tudják, miért jobb a vegyszermentes gyümölcs, búza. Azt sem figyelik, hogy egyes termékek mit tartalmaznak, csak az árát nézik - mondta Czeller Gábor, aki Tamási határában százhetven hektáron gazdálkodik, termékeinek többségét Svájcban értékesíti A Budapesti Értéktőzsde áruszekciójának forgalma január végén: a búza jegyzései az elmúlt hetekhez képest nem változtak. Az augusztusi jegyzés az előző heti 23.300 forintos árszintről 23.500 forintra emelkedett. A takarmánykukorica tőzsdei jegyzése a január 20-i kötésekhez képest csökkent. A márciusi jegyzés január 26-án 24.700, a májusi határidőre szóló kötés 25.500, a júliusi pedig 26.350 forinton zárt. A takarmánybúza márciusi jegyzése fokozatosan csökkent és 23.700 forinton zárta a múlt hetet. A takarmányárpa márciusi jegyzése változatlanul 22 ezer forinton mozgott. A január közepén bevezetett augusztusi repce jól tartotta magát és gyakorlatilag azonos ársávban mozog, mint a napraforgójegyzések, vagyis: márciusi kötésre 49.500, májusi kötésre 51.200, októberi kötésre 52.000 forint az elszámolóár. Engedély három génmódosított kukoricára Mint arról már beszámoltunk, a brüsszeli uniós agrárügyeket irányító bizottság elfogadta az új cukor intervenciós végrehajtási rendeletet. Ez a megyei gazdálkodókat is érinti, hiszen kisebb lett a kvóta. Ugyanakkor több ország is kifejezte aggodalmát, ha márciusban sem sikerül elfogadni a tanácsi rendelethez kapcsolódó összes végrehajtási utasítást, akkor veszélybe kerülhet a május 15-i végrehajtási határidő. A bizottság arról is döntött, hogy a tagállamoknak egy korábbi tanácsi rendelet alapján 2007 január elsejével fel kell állítaniuk a farm tanácsadó szervezetet. A rendeletet előkészítő tanulmány októberre készül el. Az Európai Bizottság engedélyezte három, GA21, a MON 863 és a MON 863/810 génmódosított amerikai kukoricafajta piacra kerülését az unióban. A három jóváhagyott fajta közül kettő emberi fogyasztásra is forgalmazható lesz, a harmadik főleg takarmányozási célokra kerülhet az unióba. Európai termesztésről egyik fajta esetében sincs szó. MAUTHNER A világ kilencvenöt országában folyik biogazdálkodás. A hazai 20-25 ezer hektárnyi terület eltörpül más országokéhoz képest. Tolna megyében 600 hektárnyi területen próbálkozik néhány család biogazdálkodásból megélni. Mauthner Ilona Hazánkban a biotermékeknek szűk a piaca, ennek oka a tájéko- zaüanság - mondta Czeller Gábor tamási környéki gazdálkodó, aki a Biokultúra Egyesületek Szövetségének is az elnöke. A biotermelést leginkább az hátráltatja, hogy a felvásárlók nem állnak sorba a termelőknél a sok, alapos munkát igénylő vegyszermentes alapanyagért A múlt évben közepes volt a termés - mondta Czeller Gábor, aki szójával, napraforgóval, búzával és gyümölcs- termesztéssel próbálkozik százhetven hektárnyi területen. Hat hektáron öntözhető gyümölcsöst alakított ki, itt szilvát és kajszit termel a család. A magyar alapanyag kiváló, de nagy konkurenciát jelent a román, az ukrán, a kazah és az argentin bioáru. Velük nehéz konkurálni, mert olcsóbban adják, mint az uniós országok bármelyike, ideértve a magyar termelőket is. A konkurenciaharc a felvásárlási árakon is megmutatkozik. Három éve egy tonna biobúzáért 260 eurót fizettek (63 ezer forint), míg tavaly 170 eurót (41 ezer forint). A biogazdálkodás nemcsak elhatározás kérdése, mondta a termelő, hiszen rendszeresen ellenőrzik őket a különféle biokont- roll egyesületek, illetve a megrendelők. Termelési, permetezési naplót kell vezetni, a felhasznált készítményeket számlákkal kell igazolni. Tévhit, hogy a biogazdálkodás teljes vegyszermentességet jelent. Ötven körüli azoknak a készítményeknek a száma, melyeket használni lehet A termés kevesebb, csupán 30-50 százaléka a hagyományos módon termeknek. Aki a biogazdálkodást választja, az csak átállási idő után termelhet így. Ez a talaj szennyezettségétől függően 1-3 év.- Sokan kérdezik, kinek éri meg biogazdálkodást folytami - mondta Czeller Gábor. Erre nem egyszerű válaszolni. Valójában úgy lehetne nyereséges a gazdálkodásunk, ha nemcsak alapanyagot, hanem kész, félkész termékeket is készítenénk, érvelt a termelő. Az országban - Győr, Pest megye, Debrecen környéke - több településen is példás kapcsolat alakult ki néhány pékség, biobolt és a termelők között. Sajnos a Dél-Du- nántúl ebből a szempontból fehér folt maradt. Hiányzik a marketing, az információ. Az emberek nem tudják, miért jobb a vegyszermentes gyümölcs, búza. Sajnos nem is figyelik, hogy egyes termékek mit tartalmaznak, inkább az árát nézik - mondta Czeller Gábor. Ezernyolcszáz tagja van a biokultúra egyesületnek A Biokultúra Egyesületek Szövetsége tavaly alakult, országos szinten 1800 taggal Ezt megelőzően az egyesületek önállóan próbálták a tagság érdekeit képviselni. Ennél jobb megoldásnak látszik a szövetség, mert az uniós pályázatokhoz, az ökológiai támogatásokhoz így könnyebb hozzájutni. Támogatást az agrár-környezetvédelmi integrált programon belül lehet igényelni. Ellenőrző szervezetek Biokontroll Hungária Kht. és az Ökogarancia Hungária Kft. ■ A biogazdálkodás munkaerőigénye nagyobb, mint a hagyományosé. iriCiTPD*T*U» C rW tViaxVt!;ll 1 CiSiCi Már készülhetünk a tavaszra ADÓSAROK Őstermelők és biztosítás A tavaszi munkák tervezéséhez kiváló ez az időszak. Ha az idő megenyhül, elvethetjük a petrezselymet, sóskát, hónapos retket. A gyümölcsfák ápolása, a kéreg drótkefével való tisztogatása, a lemosó permetezés szintén időszerű. A kerti szerszámokat ilyenkor kell átvizsgálni, rendbe tenni az ásókat és ha szükséges, új nyelet rátenni. A fagyok elmúltával a rózsákat minél jobban vágjuk vissza, így annál erőteljesebben hoznak majd hajtásokat. Hóolvadás után erős gereblyé- zéssel távolítsuk el a gyepről a száraz fűcsomókat, az elmohoSokan várják már a tavaszt, az első kapavágásokat a kertben sodott részeket. A még nyugalmi állapotban lévő gyümölcsfák koronáit vizsgáljuk át, a sűrű részeket ritkítsuk ki. A jó érett, átrostált komposztföld- del frissítsük fel a gyümölcsfák törzse körüli talajt. Az énekesmadarak etetéséről se feledkezzünk meg. M. I. ★ ★ ★ * ★ Rovatunkat a szekszárdi Farm Forg Kft támogatta, melynek raktárbázisán, a Szekszárd melletti Palánk 18-ban termelőknek, viszonteladóknak ajánlanak kukorica- és lucernavetőmagot, törzskötözőt, metszőollókat, valamint a kertészkedéshez szükséges eszközöket Telefon: 74/41(H)73. Olvasóink közül többen is kérdezték, mit jelent az, hogy januártól a főfoglalkozású őstermelő házastársa már nem élvezi a társadalombiztosítást. A társadalombiztosítási járulék fizetése korábban biztosította a vele közös háztartásban élő nagykorú személy egészségügyi szolgáltatásra jogosultságát is - mondta Budai Péterbence Istvánná, a megyei adóhivatal munkatársa. 2006. január 1-jétől viszont a járulékfizetés már nem ad jogot az egészségügyi szolgáltatás igénybevételére az eltartott hozzátartozó részére. Már nem lehet megállapodást kötni a minimálbér 14 százalékának megfizetése mellett sem a társadalombiztosítás pénzbeli ellátásainak (pl. táppénz) igénybevételére. Az egészségügyi szolgáltatásra járulékfizetés nélkül is jogosult lehet valaki. A település polgár- mestere annak a személynek állapíthatja meg a szociális rászorultságát, akinek családjában az egy személyre jutó havi jövedelem az öregségi nyugdíj legkisebb összegét (2006-ban 25.800 forint) nem haladja meg, és az érintett vagyonnal nem rendelkezik. Ha egyedül él, ennél magasabb összeg kerül megállapításra. A jegyző ezekről a személyekről nyüvántartást vezet, és erről a társadalombiztosítást rendszeresen tájékoztatja. M. I. 4 i 4 t