Tolnai Népújság, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-02 / 28. szám
2006. FEBRUÁR 2., CSÜTÖRTÖK S VILÁGTÜKÖR 7 Szlovákia lehet az új pedofil- paradicsom? Szlovákia lett a pedofilok új európai paradicsoma - állítja a SAT1 német televízió. A csatorna olyan felvételek birtokába jutott, melyen Losoncon két kislányt kínálnak fel prostitúcióra. A 13 éves Mónikát saját szülei adták volna el 2000 euróért, míg egy 8 éves kislányt „barátai” ajánlották fel az egyik német újságírónak. A televízió munkatársai a rendőrséget is megkeresték, de a szlovák hatóságok szerint, mivel az ügyben nem történt feljelentés, nem tehetnek semmit. A SAH internetes magazinja szerint a televíziós stábot egy szlovák származású volt gyermekprostituált vezette a felvidéki városba. Közben a spanyol hatóságok magyar elkövetők után is nyomoznak, akik az interneten tették közzé bestiális felvételeiket, amelyeken kiskorú gyermekekkel, köztük csecsemőkkel is szexuális kapcsolatot létesítenek. ■ F.K. Amerika alternatív energiára állna át az olaj helyett Húsz éven belül 75 százalékkal kell csökkenteni a közel-keleti kőolajimport mennyiségét - közölte George Bush amerikai elnök a magyar idő szerint szerda hajnalban elhangzott beszédében. Az amerikai elnök éves, az unió helyzetéről tartott értékelésében többek közt az alternatív üzemanyagok fejlesztését szorgalmazta, s közölte: hat éven belül versenyképessé kell tenni az etanolt. Ellenzéke szerint az elnök „nem volt hiteles”. Harry Reid demokrata szenátor a CNN hírtelevízióban közölte: „nem kellett volna hagynia, hogy a kőolajlobbi vezesse a kezét, mikor kialakította politikánkat”. ■ F. K. Bírálói szerint Bush „nem hiteles” Megvan a magyar áldozat Lengyelország A cég költségén hozzák haza a budapesti férfit Napok óta kutattak a lengyel mentők a magyar áldozat után a tragédia helyszínén. A romok alatt még akár tucatnyi holttest is lehet Második alkalommal is átkutatták a romokat a lengyel mentőalakulatok, csak így találtak rá egy magyar férfi holttestére a többméternyi hulladék alatt. Egyelőre nem tudni, pontosan mi okozta a halálát. Farkas Károly A lengyel hatóságok kedd éjszaka azonosították a lengyelországi Katowicében történt tragédia egyetlen magyar állampolgárságú áldozatának holttestét. A kétgyermekes, harmincnyolc éves férfi múlt szombaton lelte halálát, mikor valószínűleg a hó súlya alatt beszakadt a csarnok mennyezete. A tragédia több mint 65 ember életét követelte, köztük 15 külföldiét. Nagyiványi Zoltán, krakkói főkonzul szerint a hatóságok egyszer már átkutatták azt a területet, ahol a férfi holttestét sejtették. „A belga származású cégvezető kérésére még egyszer átnézték a romoknak azt a részét, ahol az állateledelt gyártó cég standja állt, kutyákkal és kamerákkal is keresték, így bukkantak rá” - mondta lapunknak a diplomata. Nagyiványi Zoltán elmondta, hogy a lengyel hatóságok kedd éjjel fél tizenkettőkor értesítették a magyar konzulátust, hogy azonosították a férfi holttestét. „A családja kérésére, a maradványokat hazaszállítjuk Magyarországra, a költségeket a öngyilkosságot kísérelt meg annak a kiállítási csarnoknak a tervezője, amely szombaton omlott össze Lengyelországban. Lengyel sajtóértesülések szerint az építészmérnökfelvágta az ereit, de időben rátaláltak, így meg tudták menteni az életét. Közben a hatóságok vizsgálják, mi okozhatta a katasztrófát. Az előzetes eredmények arra utalnak, hogy a kiállításszermunkáltató állja, de a lengyel állam is hozzájárul” - közölte kérdésünkre a konzul. Lapzártánkig nem hozott eredményt az a vizsgálat, hogy mi okozhatta a férfi halálát. „Három lehetőség van, vagy az omláskor lezuhanó tetőszerkezet oltotta ki az életét, vagy a romok alatt okozta halálát fulladás, illetve a harmadik lehetőség a kihűlés. A területen mínusz 25 Celsius-fokot mértek éjszaka, és a férfit több méter vező cég hanyagsága miatt történhetett a szerencsétlenség. Az eddigi ismeretek szerint ugyanis csak a tetőszerkezetperemét tisztították meg a vastag hórétegtől, így a tető középső részén mintegy 2500 tonnányi jégréteg keletkezett. A cég munkatársai vallomásukban egybehangzó an állították, hogy már korábban is gondok voltak a csarnokkal vastag törmelék borította” - mondta Nagyiványi Zoltán. Az áldozat családja nem tartotta szükségesnek, hogy személyesen megjelenjenek a mentési munkálatok helyszínén, illetve a hazaszállításnál intézkedjenek, így a szükséges iratokat a belga munkáltató intézi. A varsói konzulátos Illetékese szerint a lehető leghamarabb, legkésőbb csütörtök reggelig kiállítják a szükséges igazolásokat. Somogyi Ferenc külügyminiszter utasította a külképviseleteket, hogy a hivatalos eljárásokon túl is legyenek a család segítségére. A Katowice városához tartozó Choclówban összemlott csarnok alatt a magyar konzulátus tájékoztatása szerint hatvanötén vesztették életüket, két további személyt még keresnek a mentőalakulatok. Nagyiványi Zoltán információi szerint a helyszíni mentést vezető lengyel tiszt szerint már esély sincs arra, hogy túlélőt találjanak a romok alatt, ahol még valószínűleg több áldozat holtteste lehet. Felvágta ereit a kiállítási csarnok tervezője ■EOSSSSHjI Verekedés tört ki a Városházán Grúzia fővárosában verekedés robbant ki a városházán. A városatyák éppen az egy hétig tartó energiaválság ügyében ültek össze, mikor annyira elszabadultak az indulatok, hogy többen egymásnak estek. Az ellenzékiek ugyanis azzal vádolták meg a kormányzó Nemzeti Mozgalom képviselőit, hogy semmit sem tettek az emberekért. Az energia- válságot az okozta, hogy több helyütt is felrobbantották az Oroszországból érkező gázvezetékeket. Tilos az éneklés a tinédzsereknek A japán hatóságok megtiltották, hogy este hét után karaoke-bárokban tinédzserek énekeljenek, ugyanakkor továbbra is látogathatják ezeket a szórakozóhelyeket. Viszont, ha dalra fakadnának, akkor háromszázezer jenes, azaz mintegy félmillió forintos büntetést kell kiizzadniuk. A kanadai nagykövetre lőttek az amerikaiak AMERIKAI KATONÁK rálőttek a kanadai nagykövet autójára Bagdadban kedden. Kanada iraki képviselője nem ült az autóban. Az amerikai katonák azután nyitottak tüzet, hogy felszólításukra az autó nem állt meg. A kanadai CTV News riportja szerint a jármű egyedül haladt Bagdadban, amikor a járőrök megállásra szólították fel. Bojkott alatt Szaddám bírája A szaddám-per ügyvédei azt követelik, hogy mondjon le az ügyet tárgyaló bíróság újonnan kinevezett vezetője. A védők szerint ugyanis a tárgyalás feltételei nem méltányosak, és a bíróság sem objektiven szemléli az ügyet. Az előző főbírónak azért kellett lemondania, mert bírálói szerint túlságosan is engedékeny volt a vádlottakkal szemben. @ további hírek: www.reggel.hu Titkos katonai térképek kerültek nyilvánosságra Irán továbbra sem adja fel atomprogramját Harcba torkollott a kitelepítés IZRÄEL Heves összecsapás robbant ki kilenc ház miatt Egész sor titkos térképet és dokumentumot mutatott be egy román újságíró a B1TV kedd esti, Nasul című beszélgetős műsorában. Az Ovidiu Ohanesian birtokába jutott térképek a szövetséges, köztük a magyar csapatok afganisztáni állomáshelyeit mutatják be megdöbbentő részletességgel. A Romania Libera újságírója azt állítja, a dokumentumok „véletlenül” kerültek hozzá, és kizárta, hogy szándékos félrevezetésről lenne szó. A bemutatott anyag többek között műholdfelvételeket, három- dimenziós térképeket és a kémek helyszíni jelentéseit tartalmazza. Egy részük múltbeli eseményeket rögzít, de olyanok is akadnak köztük, amelyek folyamatban levő vagy csak tervezett akciókat írnak le. A dokumentumok jelentős része román nyelvű, az újságírónak nincs tudomása arról, hogy másokhoz is eljutott volna a titkos dosszié. Ovidiu Ohanesian egyike volt annak a három újságírónak, akiket tavaly tavasszal Irakban elraboltak, majd 55 nap után szabadon engedték. Később kiderült, az elrablás mögött az az arab üzletember állt, aki az utazásukat is megszervezte. ■ L. J. „Ez az utolsó lehetőség” - közölte Jack Straw brit külügyminiszter Londonban, iráni kollégájával folytatott tárgyalásai után. Mint a politikus elmondta, a közép-keleti országnak együtt kell működnie a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel, és teljesítenie a nemzetközi közösség felé vállalt kötelezettségeit, ellenkező esetben súlyos következményekkel kell számolnia. Mahmud Ahmandinezsád iráni elnök visszautasította az ultimátumot. A politikus szerint Irán kész megtorolni minden ellene hozott katonai vagy gazdasági intézkedést, a kialakult helyzetért pedig George W. Busht okolta. ■ F. K. ■ Véletlenül kerültek elő az iratok. Csak súlyos harcok árán tudta az izraeli rendőrség és a katonaság elfoglalni a ciszjordániai Ammóna település lebontásra ítélt kilenc házát. Az illegális zsidó bevándorlók által lakott kolóniát ugyanis több ezer, más kolóniákról és közeli városokból összesereglett tüntető védte a katonákkal szemben. Legalább nyolcvanan megsérültek, köz- tükkét parlament képviselő, a radikális Ráfi Ejtam és az ultranacionalista Arie Eldad is. További összecsapások is várhatóak a körzetben, miután Ehud Óimért ügyvezető kor- & mányfő 24 illegális zsidó telep | kiürítését határozta el január- 2 ban. ■ F. K. A lovas rendőrök verték szét a hevesen ellenálló zsidó telepeseket