Tolnai Népújság, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-16 / 40. szám

12 INGATLANPIAC - TV-MUSOR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. FEBRUÁR 16., CSÜTÖRTÖK Kis lakásra nagy a kereslet használt lakások Szerkezettől, környezettől függ, hogy mennyi az ár A tulajdonosok drágán kínálják az ingatlanokat, de a vevők pénze bizony véges, igen hosszas alku árán lehet csak közös ne­vezőre jutni. Rácz Tibor Elsősorban a kisebb alapterüle­tű, másfél-kétszobás használt lakásokat keresik ma a vevők Tolna megyében, azon belül is leginkább a szekszárdi ingatla­nok a legkeresettebbek - mond­ta el Lantos István, a Lakáj 2003 Bt. és Ingatlaniroda cég­vezetője. Szerinte a megyeszék­helyen a használt ingatlanokat 175-225 ezer forintos négyzet­méteráron kínálják a tulajdono­sok. Az árak a szerkezettől, a természeti környezettől függő­en változhatnak, de az ingatlant keresők fizetőképessége 7 és 10 millió forint között mozog. Ami­ért kis túlzással minden pénzt megadnának a vásárlók, az a 100-200 négyzetméter közötti utcafronti üzlethelyiség a szek­szárdi főutcán, amiből nagyon kicsi a kínálat. Mint elmondta, az üzletkötések száma Szek- szárdon és a környező települé­seken is kevés. A megyeszék­hely 20 kilométeres körzetén belüli ingatlanok is keresettek, ezen belül is a felújításra váró, 15 -18 millió forint közötti csalá­di házak. A megyében meglepő Szekszárd városközpontjában, a Bezerédj u. 27. sz. alatt új társasház építése indul, melynek átadására 2007. május 30-án kerül sor. A finanszírozó a CIB BANK Zrt. szekszárdi fiókja, a beruházó a szekszárdi BRIK-BAU Kft. Az ingatlanok egyedi gázosak, vásárlásnál a használt ingatlant beszámítjuk. Érdeklődni: Lázárné Bogdán Kata­linnál a 74/512-399-es, ill. 06-20/203-1330-as telefonszámon lehet. (Földszinten irodák 270 000 Ft/m2,1. és II emeleten lakások 60-110 m2-ig 240 000 Ft/m2, mélygarázs szintjén 18 db parkolóhely 2 500 000 Ft/db megvásárolható.) A módon Bonyhádon a legmaga­sabbak az ingatlanárak - mint­egy 15-20 százalékkal -, Szek- szárdon, Pakson, és Dombóvá­ron nagyjából egyformák. Lizák Zoltán, az Immo Lízing Ingat­lanforgalmazó Bt. vezetője sze­rint Szekszárdon az új lakások­ból a 70-90 négyzetméter közöt­ti, komfortos ingatlanok a leg­kelendőbbek, amelyek az utób­bi időben dömpingszerűen épültek. Cégük az utóbbi egy évben 16 új lakást értékesített. Hozzátette, bár csak új ingatla­nokat árusítanak, tudja, a hasz- náltlakás-piac nagyon döcög a megyében. Ötezer hitelszerződés áll végrehajtás előtt Körülbelül ötezer lakáshitel­szerződés jutott el a végrehajtá­sig az Országos Lakás- és Épí­tésügyi Hivatal becslése szerint. A fizetni nem tudó ügyfeleknek a bankok legtöbbször megenge­dik az adósság átütemezését, de ez mindig egyéni megállapodás kérdése, nem automatikus lehe­tőség. A végrehajtásig eljutott lakáshiteles ügyleteknél a bank árverésen kívüli közös értékesí­téssel, vagy bírósági végrehaj­tás után juthat a pénzéhez. Az előbbi megoldás mindenképpen emberbaráübb, jobb megoldás, de csak akkor nyílik erre lehető­ség, ha az adós és a hitelintézet a közös értékesítést előre kikö­tik. Ilyenkor általában maga­sabb áron eladható az ingatlan. Utóbbi esetben az ingaüan fek­vése szerinti önkormányzat él­vez elővásárlási jogot, amellyel az árverés utáni harminc napon belül élhet. R. T. O-MUSOR itvr-het HTOK C-i RTL KLUB ivin —im—mmim ... spektrűmWÍH H 6.00 Reggeli - Süss fel, nap! 6.00 Moziverzum 5.25 Hajnali gondolatok 5.30 Kárpáti krónika 6.30 TV-Shop 6.00 REGGEL 6.00 Átszablak (7-8.) *0 Ébresztőshow Mozimagazin 5.30 Kárpáti krónika 5.40 Agrárhíradó 7.30 Űrbalekok (25.)© 8.00 KIKÖTŐ (ismétlés) 7.50 Miből lesz 9.00 Receptklub (ismétlés) 6.25 Tények reggel 5.40 Agrárhíradó 5.50 NAP KELTE 8.00 TV-Shop 8.30 Élő egyház (ismétlés) a cserebogár? (6.)© w 9.15 Top Shop 6.55 Mokka 5.50 NAP KELTE 9.00 Válaszd a tudást! 9.00 Nyerő percek 9.00 Majd a komornyik Aktív vagy lusta? 10.15 Delelő - Fényes nap 9.00 Szóda Telefonos játék 9.00 Max, a zsaru 11.00 Európa kékszalagja, 10.10 Gyilkos sorok © (angol sorozat-23/15.) 51' 9.00 A bennünk élő vadvilág 'H Vidám magazinműsor 10.05 Teleshop (portugál krimisor. - 84/59.) a Duna (14/11.) (amerikai filmsorozat) 9.55 A holnap világa (66.) Utazó paraziták fi 11.35 Receptklub 11.40 Hajrá, skacok! 10.00 Híradó 11.30 Főzzünk megint 11.10 Vadmacska © 10.30 Bűvölet (ismétlés) © 9.55 Tengervédők klubja 11.45 06-81-603-000 (mexikói sorozat-4.) 10.05 Napi mozaik egyszerűen! (26/12.) (venezuelai sorozat - 34.) 11.30 Kívánságkosár 11.05 Borkorzó (24.) ■ 13.35 Madeline, a csínytevő csitri 13.40 Csirkefogó zsaruk © 13.00 Rondó 12.00 TS - 20. téli olimpia 12.10 Vészhelyzet (ism.) © 14.00 A szenvedelmes kertész 12.10 Kapa, kasza, fakanál (amerikai-francia vígjáték) (francia vígjáték, 1979) 88’ 13.55 Úton Európa-magazin Biatlon; Sífutás 13.10 Kojak © 14.40 A nemzet könyvtárának 13.20 Az etióp farkas 15.10 Disney-rajzfilm 15.30 Anita, a bűbájos bajkeverő 14.25 Fogadóóra Közvetítés Torinóból (amerikai krimisorozat) kincsei 14.25 Autók 15.35 Sheena © (kolumbiai-am. sor. -142.) 14.55 Kalandos nyár © 13.55 Nemzetiségi magazinok 14.15 Halálbiztos diagnózis © 14.50 A szkíta herceg sírja- A formatervezés (4.) £ (amerikai kalandfilmsorozat) 16.05 Knight Rider © (francia sorozat - 142/132.) 14.50 Kárpáti krónika 15.15 Gyilkos sorok © (francia-angol dok.-film) Giugiaro (1.) 16.30 A szembesítőshow © (amerikai akciófilm-sor.) 16.00 TS - 20. téli olimpia 15.00 Sorstársak (amerikai krimisorozat - 50.) 15.45 Összefogás földközelben 15.00 TELEFORTUNA 'W 17.30 A kibeszélőshow © 17.00 Hetedik mennyország Svédország-Oroszország 15.25 NAP NYUGTA 16.15 Magnum © 16.00 Észhelyzet 16.00 A holnap harci eszközei fi 18.30 Híradó Esti kiadás (amerikai vígjátéksor. -117.) jégkorongmérkőzés; 18.00 Repeta 17.20 A Vadmacska új élete © 16.30 Világunk (angol ismeretterjesztő) © 19.00 Fókusz © 18.00 Lisa csak egy van 18.30 Körzeti híradók 18.25 Szabadság tér 17. 18.25 Vészhelyzet © 17.30 KIKÖTŐ 16.35 Zeugma végnapjai Közszolgálati magazin (német sorozat -19.) 18.41 Esti mese Száva Gyula (amerikai sorozat -101.) 18.00 Híradó. Sport 17.35 Múzeumról múzeumra 19.40 Legyen ön is milliomos! 18.30 Tények Hírműsor Vaijűdombi mesék 18.30 Kultúrház 19.25 Nevess csak! @ 18.30 Váltó (1-2.)© ESTE Mű sorvezető: Vágó István 19.00 Jóban Rosszban 18.50 Szomszédok 19.25 Esti mese 20.00 Linda 0 18.40 Mese Az amszterdami Rijksmuse­20.20 Barátok közt © (magyar sorozat) (magyar sorozat) 19.40 Membrán (magyar krimisorozat - 1.) 19.00 Bűvölet© um; Az Orsay Múzeum (magyar sorozat) 19.30 Aktív Magazin © 19.30 Híradó este 20.05 Híradó este Fsz.: Görbe Nóra, Bodrogi (olasz sorozat-60/56.) 18.45 Floyd Európában © 20.55 Hudson Hawk 20.10 Áll az alku Sporthírek. Időjárás Sporthírek. Időjárás Gyula, Szerednyey Béla 20.00 Sós víz© Prága; Bécs (am. akcióvígjáték, 1991) Szórakoztató vetélkedő 20.05 Telespart 20.35 Kultúrház 21.35 New York-i helyszínelők © (ír film, 2000)92' 19.55 Tudomány Fsz.: Bruce Willis, 21.10 A becsapódás után- 20. téli olimpia 21.00 Filmidő (amerikai krimisorozat - 23.) 21.35 Híradó. Sport a tengerért (1.)© Andie MacDowell, Danny (német-amerikai katasztró­Műkorcsolya, férfiak; Táncrend; A mi gólyánk 22.30 Miami helyszínelők 22.00 KÖZBESZÉD 20.55 A civilizáció árnyoldalai Aiello, James Coburn fafilm, 2004) 91'© Összefoglaló (magyar dokumentumfilmek) (amerikai krimisor. - 62.) © (aktuális háttérműsor) (5.) Fűtengerek 22.45 Házon kívül 23.10 Mutató 23.00 Csütörtök este 22.20 Modi © 23.30 Buffy, a vámpírok réme 22.20 Téli álom © 22.00 Aklitorisz 23.15 Kemény zsaruk© Közéleti vitaműsor 23.45 Híradó. Időjárás (olasz-francia minisor. - 3/3.) (am. akciófilm-sorozat) © (jugoszláv film, 2004) 92’- Tiltott gyönyörök? © (amerikai akciófilm-sorozat) Közben: Kenósorsolás 23.50 Sporthírek 23.40 Záróra 0.35 Alul semmi © 23.55 Szolgálók © 23.05 Testrészek (3.) © 0.15 Találkozások - este © 0.05 Strucc © 23.55 Bűnténya paradicsomban 0.30 Bartók 125 (amerikai sorozat-80.) (angol sorozat - 6/2.) 50' A has és a fenék 0.30 Infománia © 0.35 Tények este (francia film, 2001) © 0.35 Válaszd a tudást! 1.05 Start 0.45 Pege Aladár: 24.00 Haditerv (7.) 'W 1.00 Zsaru az űrből© 1.05 Gyilkos álmok © Fsz.: Jacques Vilieret, Josiane 1.35 Tudásakadémia 1.35 Vörös cipellők© Black and White 0.55 Ötcsillagos utazások .... (a merikai akciófilm-sorozat) (amerikai thriller, 1999) 95 Balasko, Andre Dussollier Művészettörténet (ism.) (amerikai erotikus film) 1.35 A hegyek lánya Párizs; Monaco '3 1 ' iaaor ^ M* n■ US léi 13.35 Madeline, a... 19.30 Aktív 23.55 Bűntény a... 22.20 Modi 21.35 New York-i... 23.55 Szolgálók 18.45 Floyd Európában amerikai-francia vígjáték Hírmagazin francia film olasz-francia sorozat amerikai krimi angol sorozat Prága; Bécs MAGYAR ATV HALOZ&T 14.05 Sorok között. 15.00 Híradó. Sport. 1535 Reggeli járat 16.05 Családmese. 17.00 Híradó. Sport. 1735 Csintalan. 18.30 Hírek. 18.35 Esti gyors. 19.00 Híradó. Sport. 1930 Esti gyois. 2035 Lapzárta. 21.00 Híradó 21. Sport. 2135 Talking Movies. 22.00 Híradó. Sport. 2230 BBC-híradó. 23.05 Garázs. 12.05 Laci bácsi konyhája. 1230 One Cubed. 13.05 Ki ad kevesebbet? 14.05 A nő helye. 15.30 Játszma. 17.05 Üzlet mindenkinek. 18.05 Fórum. 19.00 24 óra. 20.15 Civil a pá­lyán. 21.00 A Guldenburgok öröksége. 22.00 Híradó. 22.10 Ki ad kevesebbet? 22.15 Sport- híradó. 23.00 Játszma. 24.00 700-as klub 930 Fedőneve: Jane Doe- Váratlan eltűnés. 11.15 A sárkány éve. 13.00 Providence. 14.00Túszból letttúsz. 15.45 Az Osmond-sz- tori. 1730 Fedőneve: Jane Doe - Váratlan el­tűnés. 19.15 Providence. 20.15 Gyötrelmes döntések (am. film). 22.00 Az ügyosztály. 23.00 Gyilkosság nagy vonalakban 2. BUDAPEST TV Iliit 8.00 Gyógyftó percek. 9.00 Közvetlen ajánlat 10.15 Aszcendens. 1130 Déli híradó. 12.00 Pénzeső. 13.00 Közvetlen ajánlat 14.002óta. 1620Közút­ién ajánlat 1630 Jövőkép. 17.45 Pénzeső. 19.15 Sporthíradó. 1930 Híradó. 20.00 Pistj+1.21.00így ketten.,.2135 Sztárokallűiök nélkül22.45Sporthír- adó (ism.). 2300 Anettka és... OODOTelejósda. DISCOVERY 8.30 Mai helyzet. 8.45 Angol labdarúgás. 11.15 Olasz labdarúgás. 12.45 Sakkmagazin. 13.15 Angol labdarúgás. 14.45 Spanyol lab­darúgás. 1630Alpesi síVilágkupa.Férfi műle­siklás. 1730 Mai helyzet. 17.45 Férfi kosár­labda. 20.00 Zuhanyhíradó. 20.45 Lab­da njgás.UEFA kupa. 6.00 Rajzfilmek. Benne: 10.10 Bicsi Bocs ka­landjai. 16.05 Sharon naplója. 1630 Sim- sala Grimm. 16.55 Clifford. 17.10 Minirobo­tok. 17.25 Babar. 17.50 Kérem a következőt! 18.00 Andersen, a mesemondó. 18.30 Mar- supilami. 18.55 Mini News. 19.00 Apu és én. 19.05 Hunyor-major. 1930 Maya és Miguel 13.00 Összeesküvések.... 1330 Háború és időjárás. 14.00 Roncstelepi csaták. 15.00 Szupeigépek. 16.00 Egyszer egy ilyet vezet­ni!. 17.00 Flúgosfutam. 18.00 Száguldó ma­sinák. 19.00Állítólag..,. 20.00 Amcsi moto­rok. 21.00 Mikor a titkos-szolgálat is téved. 22.00 Kína emberi kéz teremtette csodái. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom