Tolnai Népújság, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-02 / 28. szám
4 BEMUTATKOZIK A PTE TTK TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. FEBRUÁR 2., CSÜTÖRTÖK Még tinédzserkorú A PTE Természettudományi Kara még alig tinédzserkorúnak mondható: 1992-ben alakult. Persze nem előzmények nélkül. A PTE TTK az egykori Pécsi Tanárképző Főiskolából, majd a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karából fejlődött ki. Tinédzserhez illően folytonos fejlődésben van. Sokkal korosabb vetélytár- sai kénytelenek egyre komolyabban venni izmosodó teljesítményét. A kar oktatógárdájának korstruktúrájában benne van a fejlődés. Nagyon sok a fiatal oktató. Néhány év múlva akár lépéselőnybe is kerülhet a PTE TTK az oktató utánpótlásnevelés eredményeként. Az utóbbi néhány évben a hallgatói létszám közel megduplázódott. A doktori képzést is beleértve a pécsi TTK-nak jelenleg mintegy 2500 hallgatója van: ennek több mint fele nappali tagozatos. Tudományos kapacitás A legtöbb szakterületen nemzetközi szinten is értékelhető tudományos tevékenység folyik a pécsi karon. Az oktatók rendszeresen publikálnak nemzetközi folyóiratokban. A nevezetes mérföldkő 2004 volt: az első év, amikor a pécsi TTK-ról nemzetközi szinten megjelent tudományos közlemények száma először haladta meg a százat. Ezzel utolérték a többi, sokkal nagyobb hagyománnyal bíró természettudományi kar egy főre jutó „tudományos kimenet” teljesítményét. A pécsi kar 130 oktatója közül 17 rendelkezik a megszerezhető legmagasabb tudományos minősítéssel, akadémiai * doktor fokozattal. A kar oktatói közötti arányuk több mint 10 százalék, miközben az össz- egyetemi átlag 5 százalék. Az oktatógárda több mint 70 százaléka rendelkezik PhD tudományos fokozattal. Ebben a törvény által megkövetelt arány 30 százalék. A testet is nevelik A PTE TTK-ra jelentkezőknek érdemes lehet azt is tudniuk, hogy a Testnevelési és Sporttudományi Intézet révén a pécsi egyetemen a TTK-s hallgatók sportolási lehetőségei a legjobbak - sőt országos viszonylatban is kiemelkedően jók -, hiszen itt vannak a sportobjektumok. Az intézet szakemberei pedig a szabadidős és az extrém sportok terén is képesek segíteni az érdeklődő hallgatóknak. Külföldi kapcsolatok Cserekapcsolatok keretében éves szinten áüagosan 30 hallgató megy külföldi képzésre. A fő célállomásosok a kari egyetemi kapcsolatok alapján: Wolverhampton, Nottingham, Sunderland, Uppsala, Coimbra, Bayreuth, Paderborn, Triest, Sassari, Rennes, Villareal, Tarragona és Barcelona. Mindezeken túl a TTK-nak kiemelkedő a tudományos kapcsolata a kémia és fizika területén a grazi egyetemmel. A tudományos kapcsolatrendszer pedig az egész világot behálózza, mind az öt lakott kontinensen élő kapcsolatai vannak a karnak. A TERMÉSZETTUDOMÁNY KERETEIN IS TÚL Összesen 180 korszerű számítógép áll a hallgatók rendelkezésére A PTE TTK jelenleg a legkisebb teljes természettudományi kar Magyarországon, és egyben a legifjabb is: a többieknek jó néhány évtizednyi múlttöbbletük van hozzá képest. Mostanra a szakkínálat és szakminőség szempontjából is utolérte az ország többi természettudományi karát. Most azonban új kihívás következik. A PTE TTK 2006 szeptemberétől az úgynevezett Bologna-típusú képzésekkel folytatja az oktatási tevékenységét.-Természettudományos szakterületen hét szak alapítása és indítása volt lehetséges - mondja dr. Gábriel Róbert, a kar dékánja. - A hét közül a PTE hat szakon - matematika, fizika, kémia, biológia, környezettan és földrajz - sikeresen akkreditáltatta a BSc képzéseit, és ezeken a szakokon 2006 szeptemberétől meg is indul az oktatás. Mivel azonban a PTE Természettudományi Karán nemcsak a természettudományi szakcsoporthoz tartozó szakok vannak képviselve, örömmel jelenthetjük, hogy két másik szakterületen, a testnevelés és sporttudomány területén, valamint az informatika területén is indulnak képzéseink: sportszervező - más elnevezéssel sportmenedzser - és testnevelő-edző, illetve a már tavalyi tanévben elindított programtervező informatikus BSc-képzés.- Milyen kihívást jelent az oktatási szisztéma változása?- Szembesülünk azzal a ténynyel, hogy az eddigi egyetemi képzést két lépcsőre kell szétbontani. Ám már felkészültünk arra, hogy más rendszerben fogjuk tanítani a szakjainkat. Megkezdtük a tárgyalásokat arról is, hogy mindegyik sikeresen elindított alapszakhoz mesterképzés kapcsolódhasson. Tehát akik nálunk végzik az alapképzést, lehetőséget kapnak arra, hogy itt helyben folytathassák tanulmányaikat.- Más karok BSc-szakjainak tanításában is részt vesz a TTK?- Talán legfontosabbként kiemelhető az, hogy az Egészségügyi Főiskolai Kar által indítandó rekreációszervezés és egészégfejlesztés alapképzésben a TTK Testnevelés- és Sporttudományi Intézete teljes szakirányt fog oktatni. A szekszárdi Illyés Gyula Főiskolai Karon először induló turizmus szakot szintén néhány tantárgy erejéig a TTK felügyeli, valamint az új szakként a Közgazdaság-tudományi Karon induló gazdasági informatika alapszak matematikablokkjának tanításában szintén részt veszünk. Nagyon fontos, hogy a Pollack Mihály Műszaki Karral közösen egy anyagmérnök szakot akkreditáltattunk, amely szintén abszolút újdonság a régióban, előképe-sincs. Erősen reménykedünk abban, hogy sikerült olyan szakot létrehozni, amelyen végzettek iránt jelentős munkaerő-piaci kereslet lesz, hiszen a régióban az orvostudományi és a környezettudományi alkalmazások igen fontosak lennének.- A Bologna típusú képzéseknek három lépcsője vám mester- képzés után a doktori következik- A PTE Természettudományi Karának már négy doktori iskolája van: a biológia, a fizika, a kémia és a földrajztudomány területén. Szeretném, hogy mire a most belépő hallgatók végeznek, addigra környezettudományi doktori iskola is működne. Távolabbi terveink között pedig egy matematikai és informatikai doktori iskola is. Szakkínálat felvételizőknek A TTK beiskolázási kerete a BSc-képzéseknél 386 fő lesz. Ezenfelül 100 fő vehető fel a felsőfokú szakképzésekre. Össze- hasonlítás-képpen: 2001-ben a felvehető létszámkeret 240 volt, vagyis azóta közel megduplázódott a szám. A 2006/2007-es tanévre meghirdetett alapképzések nappali és levelező tagozaton a következők: biológia BSc, fizika BSc, földrajz BSc, kémia BSc, környezettan BSc, matematika BSc, programtervező informatikus BSc, sportmenedzser BSc, testnevelőedző BSc. A biológia BSc szakon választható szakirányok: biológia- tanár, kísérletes biológus, szupraindividuális biológus, laboratóriumi operátor. A fizika BSc szakon választható szakirányok: fizikus, fizikatanár, alkalmazott fizikus (technika szakasszisztens). A földrajz BSc szakon választható szakirányok: földrajztanár, táj- és környezetföldrajz, terület- és településfejlesztés, térképészet és geoinformatika, turizmus. A kémia BSc szakon választható szakirányok: bioanalitikus, informatikus vegyész, kémiatanár, vegyész, vegyészfizikus laboratóriumi operátor. A környezettan BSc szakon választható szakirányok: alkalmazott környezetkutató, környezettantanár. A matematika BSc szakon választható szakirány: matematikatanár. A programtervező informatikus BSC szakon válaszható szakirányok: akadémiai és alkalmazói. A Bologna-rendszerben tanári diplomát csak 3 + 2 rendszerben, vagyis csak a mester- képzés után lehet szerezni, mégpedig csak szakpárban. A BSc-nél kell bejelentkezni egy szakra, majd egy év múlva, aki tanár kíván lenni, a BSc-kép- zésben fel kell vegyen mellé szakirányként egy úgynevezett minor szakot. Ha a hallgató továbbjut a mesterképzésbe, Információ a felvételi eljárásról PTE TTK Tanulmányi Osztály Tel: (72)-501-567, Fax.: (72)-503-600/4833 Internet: http://www.ttk.pte.hu/TO/ felveteli.html ott fordított arányban tanulja a két szakot: a korábbi kisebb minor szak lesz a major és viszont. Ezen túlmenően jelentős mennyiségű pedagógiai, pszichológiai kreditmennyi- séget kell majdan megszerezni a tanári képesítéshez. Tanári diploma a 5.-től a 13. osztályig jogosít fel a tanításra. Felsőfokú szakképzések (csak nappali tagozaton): idegenforgalmi szakmenedzser, hulladékgazdálkodási technológus. Egyetemi szintű, kiegészítő tanár szakok (főiskolai szintű, tanár szakos végzettséggel rendelkezők részére, levelező tagozaton): biológia, fizika, földrajz, kémia, környezettan, testnevelés. A kar laboratóriumai jól felszereltek, a tudományos infrastruktúra fejlesztése pályázati sikerek révén folyamatos Felsőfokú szakképzések A felsőoktatás szerkezetének átalakításával összefüggően a pécsi TTK számára az egyik bővülési irány a felsőfokú szakképzések rendszere - mondja dr. Aubert Antal dékánhelyettes. - Ezen a téren a természettudományi karok kevés lehetőséggel bírtak eddig. Tulajdonképpen idehaza mi mozdultunk rá leghamarabb erre a képzési szintre. A jogszabályok a kétéves felsőfokú szakképzést is benne hagyták a Bologna-rendszerben. Bizonyos számú kreditmennyiség ugyanis befogadható a BSc-szakokon. Ha a tanuló ügyes és tovább akar tanulni, egy évet visszanyerhet a képzésben. Ha viszont nem jelentkezik BSc-szakra, felsőfokú szakképzettséggel kerül ki a munkaerőpiacra.- A mi karunkon az idegen- forgalmi szakmenedzser felsőfokú szakképzés két éve megy. Most az anyaggazdálkodási szakasszisztens-képzés az újdonság. Mindkettő 50-50 fős állami finanszírozású létszámmal indulhat. Alapítás alatt áll a szőlész-borász felsőfokú szakképzés, valamint a távérzékelési szakasszisztens felsőfokú szakképzés, amely a geoin- formatikából nőtt ki. Az illetékes szakminisztériumban már jóváhagyták mindkettőt. Jelenleg az Oktatási Minisztériumban van az anyag. Azért van szükség némi türelmi időre, mert most vizsgálták felül az Országos Képzési Jegyzéket. Ez várhatóan hamarosan megjelenik, és valószínűleg ezek a képzések is szerepelnek majd benne. Az alapítási kérelmünket már régen beadtuk a környezetvédelmi-környezetgazdálkodási szakasszisztens, valamint a településfejlesztési szakasszisztens felsőfokú szakképzés indítására. Beiskolázási távlat A Európai Unió által támogatott Nemzeti Fejlesztési Terv 2006 végéig tartó szakaszában a természettudományi karok együtt nyernek el támogatást a Humán Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében.- Ennek segítségével a természettudományi BSc-szakok akkreditálását támogattuk - mondja dr. Erostyák János, dékánhelyettes. - A pályázat nagyban hozzájárult, hogy ez országosan koordináltan megvalósult. Az új típusú képzésekhez elkészültek az új típusú tananyagok. A mesterképzések akkreditálása várhatóan még idén megtörténik. Az EU deklarációja szerint - amit, úgy tűnik, a mindenkori magyar kormányzat is átvesz - a műszaki és természettudományok területén a hallgatói létszámot szinten kell tartani, illetve relatíve emelni is kell.- Ez azért fontos, mert a következő években csökkenni fog a felsőoktatásba kerülő korosztályok létszáma, tehát feltehetően a jelentkezők száma is. A felvételi keretek azonban megmaradtak a természettudományi karokon, így Pécsett is, sőt valamivel több is van, mint tavaly volt. Hosszú távú prognózis, hogy a beiskolázási lehetőségek nem csökkennek. A gazdasági versenyképesség-javító operatív programokban az utóbbi években rendre több mint 100 millió forintnyi pályázati pénz elnyerése volt a kari összeredmény. Ez az összeg a tudományos infrastruktúra fejlesztését, javítását szolgálja, ami nagyon fontos a kar tudományos színvonalának fenntartása érdekében. Általában véve, a TTK a korábbi évekhez képest sokkal eredményesebben pályázik külső forrásokért. Évek óta a kari bevétel 15-20 százaléka származik a kutatás-támogatás szférából. * i <