Tolnai Népújság, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-02 / 1. szám

2006. JANUÁR 2., HÉTFŐ 7 VILÁGTÜKÖR Béke- és együttműködési vágy 2006 Hegycsúcsokon várták, hogy megpillantsák a felkelő nap első sugarát Egymillió ember várta az éjfélt a New York-i Times Square-en, hogy együtt köszönthessék az új esztendőt. Minden idők legnagyobb riói tűzijátékára kétmillió néző volt kíváncsi Fesztiváli hangulatban köszöntötte a világ az új esztendőt. A vezető politi­kusok nyilatkozatokban, felhívásokban fogalmaz­ták meg reményeiket és terveiket 2006-ra. Csák Elemér Az egy évvel korábbi szökőár­hangulatnak éles kontrasztj'a volt az idei évköszöntő a világ legtöbb országában. Az öröm­érzést az sem rontotta, hogy szerte Európában hatalmas biz­tonsági intézkedések kísérték az ünnepet. Franciaországban 25 ezer rendőr állt készenlét­ben, hogy elejét vegye a randa- lírozásnak. A hatóságok azon­ban kénytelenek voltak beis­merni, hogy még így is csaknem négyszáz autót gyújtottak fel vandál fiatalok. Londonban a metródolgozók munkabeszüntetése okozott je­lentős bonyodalmakat. Minden­nek ellenére százezrek vonultak a Trafalgar térre és a parlament környékére, ahol a Big Ben ha­rangjátéka jelezte az újév bekö­szöntél. Japánban sok ezer ember má­szott fel a hegycsúcsokra, hogy elsőként pillantsák meg január 1-jén a felkelő nap sugarait. New Yorkban óriási tömeg zsúfoló­dott össze a Times Square-en, hogy szemtanúja legyen a Waterford kristálygömb hagyo­mányos „lepottyanásának”. Rio de laniero híres tengerpartján, a Copacabanán Brazília történe­tének legnagyobb tűzijátékában gyönyörködött mintegy kétmil­lió néző. Hongkongban 20 ma­gas épület tetejéről „ömlött le” a tűz- és fényjáték a Viktoria-öböl mentén. Berlinben az évköszön­tő egyben a 2006-ban esedékes futball-világbajnokság előjátéka is volt, s egymillió ember özön- lötte el a Brandenburgi-kapu környékét. Állami és egyházi vezetők nyi­latkozatokat tettek közzé az év első napján. xvi. BENEDEK katolikus egyházfő az igazságtalanság, a terroriz­mus és a fegyverkezési verseny ellen emelt szót. A pápa A béke az igazságban lakozik című üze­netének középpontjában az em­beri jogok érvényesítésének kí­vánalma állt. tony Blair brit miniszterelnök a terrorizmus elleni harc fontos- * ságát emelte ki, s azt hangsú- ö lyozta, hogy országa demokráci- 2 át visz Afganisztánba és Irakba. Blair 2005-öt kulcsfontosságú évnek nevezte a klímaváltozás és a globális szegénység elleni közdelem szempontjából. Hoz­zátette: az idén nagy feladat lesz, hogy felszabadítsák az újabb se­gélyeket, megállapodásra jussa­nak a Kereskedelmi Világszer­vezetben, s a gyakorlatba ültes­sék át a montreali klímamegál­lapodást. Vlagyimir PUTYIN orosz elnök az ország népéhez intézett üze­netében úgy fogalmazott: „A tá­vozó 2005. esztendő egészében véve gyakorlatilag minden terü­leten eredményes volt, s meg­győzően mutatta, hogy nagyon sok mindenre képesek va­gyunk.” hu csiN-TAO kínai elnök kijelen­tette: „A kínaiak a világ minden emberével összefogva segíteni kívánják a sokoldalú kapcsola­tokat és olyan irányba terelni a gazdasági globalizációt, hogy az a közös gyarapodást szolgálja. A kínaitik síkraszállnak a nem­zetközi viszonyok demokratizá­lásáért, a különbözőségek tiszte­letben tartásáért és egy új nem­zetközi politikai és gazdasági rend megvalósításáért.” stipe MESie horvát elnök ki­emelte: az uniós csatlakozási tár­gyalások megkezdése sikert je­lent az ország számára, de „ez még nem az út vége”. Horvátor­szágnak úgy kell folytatnia a tár­gyalásokat, hogy késznek mu­tatkozzon az EU-tagságra, s egy­ben megmutassa: „tudja, miként képes megvédeni létfontosságú érdekeit”. janez jansa szlovén miniszter- elnök szerint sikerült olyan fej­lesztési stratégiát körvonalazni, amely felkészíti országát a gyors változásokra. „Meg kívánjuk őrizni mindenki jólétét, de úgy, hogy még többet ruházzunk be a tudásba, és még jobban ösztö­nözzük a sikeres vállalkozáso­kat” - tette hozzá. Egy afrikai hívő kéri a pápa áldását a római Szent Péter-bazilikában Fél évig Ausztria az unió soros elnöke AZ EU BŐVÍTÉSE, a Volt jUgO- szláv államok helyzete és egy latin-amerikai-európai csúcstalálkozó előkészítése lesz a többi között napiren­den ebben a fél évben, ami­kor Ausztria tölti be az EU soros elnöki tisztét - mond­ta Schüssel kancellár. Felelősségre vonják a volt szír alelnököt A szír parlament „hazaáru­lással és Aszad elnök becsü­letének bemocskolásával” vádolta meg a Párizsban tar­tózkodó volt alelnököt. A tör­vényhozás egyhangúlag kö­veteli Abdel Halim Haddam bírósági felelősségre vonását, mert egy nyilatkozatában ki­jelentette: Aszad megfenye­gette a februárban meggyil­kolt libanoni elnököt. Elraboltak öt olaszt a jemeni fővárosban EGY HÉTEN belül ez a máso­dik eset, hogy külföldiek emberrablók kezébe kerül­tek az Arab-félsziget déli ré­szén található arab ország­ban. Egy nappal az újabb bejelentés előtt nyerte visz- sza szabadságát öt német ál­lampolgár és három kísérő­jük. Őket az ország keleti ré­szén rabolták el egy törzs tagjai, hogy így alkudozza­nak saját kormányukkal. Szabadon engedték a Gázában elhurcolt férfit egy olasz európai parla­menti képviselő az ember­rablókkal lezajlott közvetett érintkezésekre hivatkozva jelentette be, hogy kiszaba­dult a Gázai övezetbe látoga­tó delegáció elhurcolt tagja. Szívműtét vár a héten Ariel Saronra ARIEL sáron izraeli kor­mányfőn szívműtétet hajta­nak végre csütörtökön, hogy lezárják a két szívpitvar kö­zötti pici lyukat, mely Sáron december 18-i szélütéséhez vezethetett. Sáron egészsége a belpolitika kérdésévé vált a választások előtt. @ további hírek: www.reggel.hu Moszkva elzárta a gázcsapot Ukrajna A magyar fogyasztók nem érzik a korlátozást Évkezdet robbantásokkal bagdad Dél-Korea csökkenti iraki csapatainak létszámát A Nyeftyegaz Ukraini energeti­kai vállalat vasárnap megerősí­tette: csökkent a gáznyomás az ország vezetékrendszerében, miután az orosz Gazprom hoz­zálátott a vezetékek elzárásá­hoz. A „gázcsap” elzárását egyébként a Magyarországon is fogható RTR orosz nyelvű csa­torna közvetítette. Volodimir Sandra ipari miniszter közlése szerint az orosz kapcsolatokkal rendelkező ukrán vegyi üzemek többsége közvetlen vásárlások­ra áll át ezer köbméterenként 100 dollár alatti áron. Oroszor­szág eddig 50 dollárt kért a föld­gáz ezer köbméteréért, a leg­utóbbi ultimátumában azonban már a 230 dolláros piaci ár elfo­gadását követelte Ukrajnától. A szombat este tett orosz ajánlatot Ukrajna visszautasította. Szer- gej Kuprjanov Gazprom-szóvivő megerősítette: a Nyugat-Európá- ba (így Magyarországra is) irá­nyuló tranzitgáz teljes mennyi­ségben áramlik tovább másik három vezetéken. A Mól Rt. szóvivője, Kántor Sándor szerint magyar terüle­ten is csökkent a gáznyomás, de ezt a lakossági fogyasztók nem érzik. Kóka János gazdasági mi­niszter vasárnap megerősítette, hogy az orosz korlátozás nem érinti a magyarországi ellátást, mindazonáltal egyeztetésre ké­szül a visegrádi országcsoport (V4) minisztereivel. ■ E. Cs. Kemény álláspont az orosz külügyminisztéri­um szerint Kijev tudatosan vitte törésre a gázügyet, s provokálta ki a vezeték elzá­rását. A moszkvai nyilatko­zat hangsúlyozza, hogy orosz részről különféle kompro­misszumokat ajánlottak fel, de az ukránok ezeket sorra visszautasították. Az állás- foglalás utal arra, hogy egy december 31-i jegyzék szerint az ukrán hatóságok az Euró­pának szánt földgáz „eltérí­tésével” is próbálnak zsarol­ni, vagyis - a szóvivő szerint - lopni is készek. . Újév reggelén nyolc pokolgépet robbantottak fel Bagdadban. Az ellenállók ezúttal éttermeket, iraki katonai és rendőrjárőröket vettek célba. A sebesültek száma 8 és 17 között van a különböző hírforrások szerint, halálos áldo­zatot a támadások nem követel­tek. Egy amerikai katona halálos sebeket szerzett szombaton egy felrobbanó aknagránáttól Bag­dad déli részén. A Pentagon ada­tai szerint ezzel az áldozattal 2175-re nőtt az Irakban meghalt amerikai katonák száma az or­szág 2003. márciusi megszállá­sa óta. Vasárnap bejelentették: az év első felében Dél-Korea ha­zahívja Irakban állomásozó csa­patainak egyharmadát. ■ Cs. E. Katonai és rendőrjárőröket valamint éttermeket vettek célba

Next

/
Oldalképek
Tartalom