Tolnai Népújság, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-23 / 19. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. JANUAR 23., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR 3 Világnyelveket érdemes tanulni munkaerőpiac Egyre nagyobb a jelentősége a nyelvtudásnak JEGYZET SZERI ÁRPÁD Adózni kell Ahogy hajózni szükséges, úgy adózni is szükséges. Igaz, a hajózással összefüggő szállóige második, a lényeget jelentő tagmondatát soha nem idézik: élni nem szükséges. Ami az adózást illeti, az ezzel kapcsolatos összeállítás nem követel meg drámai következtetéseket: de azért nem árt odafigyelni. Főleg most - és mindörökké - a közelgő, újabb határidő miatt. Talán nem véletlen, hogy a Föld megmentésére szerződött kemény fiúk a látványos amerikai filmben azt kérik missziójuk sikerének fejében: ne kelljen adózniuk. Soha. A teljhatalommal felruházott tárgyalóember hosszasan gondolkodik - előtte egy sor képtelen feltételre azonnal igent mond - , majd bólint, de mintha a fogát húznák Megvan az adómentesség, de csak annak a néhány szerencsésnek, akik biztosítják az emberi faj fennmaradását. Mi, egyszerű földlakók megmenekültünk és élhetünk. Azaz, adózhatunk. A régi hűtőgépet viszik leginkább Jóval kevesebb használt műszaki cikket visznek vissza a vásárlók az értékesítőhelyekre, mint amennyit megvesznek. Legtöbben a kiöregedett hűtőktől, mosógépektől és tűzhelyektől szabadulnak meg így. Minél nagyobb egy műszaki cikk, annál magasabb arányban viszik vissza az üzletekbe azt - tudtuk meg Orbán Zoltántól, a szekszárdi Mikroliifi Bt tulajdonosától. A kisebb termékek, mint a discmanek visszavitele nem jellemző. S. T. Szekszárdiakhoz szól a bulisegély A kábítószer-használók, illetve a veszélyeztetett fiatalok felkutatása a célja a szekszárdi RÉV segítő szolgálat úgynevezett elérő programjának. Ennek célja megtalálni azokat a Szekszár- don élő, cannabis, illetve anfet- amin-származékot használó fiatalokat, akik eddig még nem kerültek kapcsolatba a szolgálattal, nem kaptak segítséget. Az Incognito nevű szórakozóhely működtetői keddenként helyet biztosítanak a RÉV úgynevezett bulisegély szolgáltatása számára. V. M. A munkaerőpiacon ma már alapvető elvárás az idegennyelv-is- meret. A megfelelő nyelvtudás napjainkban egyre nagyobb jelentőséggel bír, a fizikai dolgozókon kívül szinte minden munka- vállalónak szüksége van rá az érvényesüléshez. Csak a teljesen magyar tulajdonú vállalatoknál tapasztalható, hogy a munkakör betöltéséhez nem várják el az idegennyelv-tudást. Azonban a külföldi piacokra dolgozó vagy külföldi partnerekkel üzleti kapcsolatban lévő munkatársaktól ezek a cégek is megkövetelik legalább egy, de gyakran előfordul, hogy több idegen nyelv tárgyaló- képes ismeretét. Előző heti közvélemény-kutatásunkban azt kérdeztük a napilapvásárlóktól, szerintük milyen nyelvet érdemes ma tanulni. A válaszadók közel 75 százaléka szerint elsősorban a nagy világnyelveket kell ismerni. 14 százalék közép- vagy kelet-európai Örvendetes, jó irányba mutató változásokról számolnak be művelődésért, szórakozásért felelős Tolna megyei szakemberek. Pék Jánosnétól, a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház igazgatóhelyettesétől megtudtuk, a február 21-1 Padlás című musical-re már nincs jegy, így valószínű, hogy a művelődési ház munkatársainak még egy előadást le kell kötniük. Az igazgatóhelyettes szerint a siker nemcsak a felújításnak, hanem a jó programoknak is köszönhető. Bár azon meglepődtek, és meg is hatódtak az itt dolgozók, hogy a szekszárdiak 250 széket vettek meg úgy, hogy az intézmény egy táblán és évi két tiszteletjegyen kívül tulajdonképpen semmiféle szolgáltatást nem nyújt. Juhász Józsa, a bonyhádi művelődési ház igazgatója elSzázhúsz órás trénerképzést szervez a Mentálhigiénés Műhely Szekszárdon, amelyen a jelentkezők az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégium pályázati támogatásának köszönhetően féláron vehetnek részt. A 120 órás tanfolyam célja, hogy a megyében olyan felkészült trénerek dolgozzanak, akik képesek a szernyelvet, 5 százalék pedig távolkeleti nyelvet választana. Mindössze 1,6 százalék azok aránya, akik szerint nem érdemes nyelvet tanulni, 5,4 százalék pedig nem alkotott véleményt. Nem volt mondta, ők évi öt színházi előadást tudnak megvásárolni, és arra is ügyelniük kell, hogy a jegyárak a lélektaninak számító 2000 forintos határt ne lépjék át. A gyermekelőadások és a kiállítások viszont kapósak Bonyhádon, hála a pedagógusoknak. Utóbbiak egyébként társadalmi eseménynek számívezet tevékenységéhez szükséges együttműködést elősegíteni, és akik az elméleti képzés mellett elsajátíthatják a szükséges módszereket, technikákat, valamint önismereti órákon is részt vehetnek. A képzés február 3-án indul, és a résztvevők péntek délutánjait, valamint szombati napjait veszi majd igénybe. H. É. lényeges eltérés a férfiak és a nők véleményét tekintve. A különböző korosztályok között azonban érdekesek a véleménybeli különbségek. A 60 év felettiek között az átlagnál közel 10 százaléktanak a városban, Juhász Józsa szerint azért is, mert a megnyitók után a látogatók beszélgethetnek egymással és a művészszel. Liebhauser János, a megyei könyvtár igazgatója egyetért a kiállítások fontosságával. Az intézményben a Fotóillusztrációk József Attila verseihez című Megváltozott munkaképességűeket segített a Szekszárdi Nőegylet, a tagdíjaiból tavaly befolyt összegből. Már hagyomány, hogy minden év végén, karácsony táján támogatást nyújtanak néhány rászoruló gyereknek, családnak vagy szervezetnek. Most az Esély- egyenlőségért Alapítványt, illetve annak közel húsz megponttal magasabb azok aránya, akik a közép- vagy kelet-európai nyelveket részesítenék előnyben. Világnyelvet legtöbben a 45-59 éves korosztály közül választanának. A felsőfokú végzettségűek között lényegesen magasabb azok aránya, akik távol-keleti nyelvet tanulnának, de többen vannak a közép- vagy kelet-európai nyelvet előnyben részesítők Is. Ennek hátterében az állhat, hogy a felsőfokú végzettségűek már legalább egy világnyelvből rendelkeznek nyelvismerettel. Az ország egyes régiói közötti eltéréseket vizsgálva kiderül, hogy Budapesten a legmagasabb azok aránya, akik szerint távolkeleti nyelvet érdemes tanulni. Észak-Dunántúlon sokan a középkeleti nyelvek közül választanának, a délkeleti régióban pedig az átlagnál több mint 10 százalék- ponttal magasabb a nagy világnyelv tanulását javaslók aránya. könyvet népszerűsítik, illetve ennek képeiből nyílt kiállítás, melyet rendhagyó irodalomórák keretében a tanárok és diákok is szívesen látogatnak. És bár többen járnak a könyvtárba, nem elsősorban a látogatók számának növekedése a jelentős. A Nagy Könyv és a programhoz kapcsolódó rendezvényeknek, illetve az író-olvasó találkozóknak köszönhetően pezseg az élet a könyvtárban az igazgató szerint. Decsen és természetesen a Sárközben kiemelt szerepe van a kultúrának, mondta Biczó Ernő, polgármester, tavaly például a hátai lett az év tájháza. Nem véletlen, hogy Decs iskolája egy ősi sárközi hímzésről, a bíborvégről kapta a napokban a nevét. És az sem véletlen, hogy a decsiek egy nyertes pályázatnak köszönhetően idén 50 millió forintot költhetnek faluházuk felújítására. változott munkaképességű ügyfelét támogatták, egy-egy gunarasi fürdőbelépővel - tudtuk meg Jankó Judittól, az alapítvány szakmai vezetőjétől. A nőegylet ajándéka fontos, mert a finanszírozás csak a munkában tartást fedezi, azonban ennek egyik alapfeltétele az egészségi állapot karbantartása. S. V. Ön szerint milyen nyelvet érdemes ma tanulni? Közép- és keleteurópai nyelveket (százalék) Távol-keleti nyelveket Nem érdemes nyelvet tanulni Nagy világnyelveket (angol, francia) Nem tudom megítélni FORRÁS: BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM MARKETINGKUTATÁS ÉS FOGYASZTÓI MAGATARTÁS TANSZÉK A KUTATÁS VEZETŐI: DR. SIMON JUDIT ÉS DR. HOFMEISTER-TÓTH ÁGNES A Budapesti Corvinus Egyetem Marketingkutatás és Fogyasztói Magatartás Tanszéke az AS-M. Kft.-vel együttműködve közvélemény-kutatást végez a lakosságot foglalkoztató közéleti kérdésekről. A megkérdezettek a napilapot vásárló felnőtt magyar lakosságból kerülnek ki Budapesten és az ország városaiban. A minta nem reprezentálja a teljes felnőtt lakosságot, de alkalmas arra, hogy a 18 év feletti napilapvásárlókról következtetéseket vonjunk le. A kutatás vezetői: dr. Simon Judit és dr. Hofmeister-Tóth Ágnes. Csúcsra járatjuk a kultúrát ünnep Megnőtt az érdeklődés a színházi előadások, a jó könyvek iránt A sikerfilmekre kíváncsi a közönség Juhász Józsa, a bonyhádi művelődési központ igazgatója szerint kevés az eszközük a kis mozik fenntartóinak arra, hogy a filmszínházakba csábítsák a közönséget, elsősorban a fiatalokat. A helyzet a silány filmválasztéknak is köszönhető. Juhász Józsa úgy véli, az úgynevezett tematikus vetítésekkel és persze a sikerfilmekkel csábíthatják be a közönséget a moziba. A nagy filmek például Szekszárdon is telt házzal mentek, ez a tolnai megyeszékhelyen kétszázötven nézőt jelent vetítésenként. Az art mozit, mely Szekszárdon plázaszékekkel büszkélkedhet, még mindig inkább a közép- korosztály választja, bár a főiskolásokat is sikerült egy vetítésre idecsábítani. A mozi elő tere egyébként megújult, és nemsokára a büfé berendezése is elkészül Szekszárdon. Felkészült trénereket képeznek a jövő hónaptól Gunarasi fürdőbelépővel segítettek a rászorulókon TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Jelmezötleteket adtak az alsónyéki óvónők alsónyék Jelmezötleteket adtak a szülőknek az alsónyéki óvónők. Az intézményben február 11-én lesz a farsang, és a gyerekek a jelmezükhöz illő verssel készülnek az ünnepre. A kicsik egy kis verses-énekes jelenetet is betanulnak. A gyerekek és a pedagógusok maszkokat készítenek, de nemcsak a farsangra, hanem az azt követő kisze- bábégetésre is. (bk) Kükíillő menti táncokat tanulhattak az érdeklődők bátaszék Táncház volt szombaton a bátaszéki művelődési házban. Az érdeklődők Küküllő menti táncokat tanulhattak Radák Jánostól és Fekete Etelkától, akik gyakori vendégek a bátaszéki művelődési házban. Természetesen ezúttal sem maradt el a szabadtánc. (bk) Német levelező versenyt hirdettek a pörbölyiek pörböly Német levelező versenyt hirdetett a Kisiskolák Szövetségében a pörbölyi iskola. A megmérettetést minden második évben rendezi a pörbölyi intézmény. A versenyre nyolc iskola diákjai neveztek. Az öttagú csapatok nemcsak írásban mérik öszsze tudásukat, hiszen májusban a szóbelin német tudásuk mellett talpraesettségüket is bizonyíthatják a gyerekek, (bk) Zenés misztériumjátékot mutattak be a gimnazisták szekszárd A Biblia szerint Jézus első csodája bort adott az embereknek. Maga a nedű megteremtése és maga a nedű egyaránt csoda. Ezt tárta a közönség elé Kis Pál István költő, irodalmár tegnap bemutatott misztériumjátékában a szekszárdi Katolikus Közösségi Házban. A verses játék szereplőit az I. Béla Gimnázium diákjai adták, a dalokat a Komjáthy Együttes kísérte saját zenéjével. (szá) ÉTELI 2006 tölteni a felvételi lapokat? felvételizni? nűködik az új felsőoktatási rendszer? MINDENT MEGTUDHAT, MINDENT MEGKÉRDEZHET. A Továbbtanulás Napjai Szekszárdon: Babits Mihály Művelődési Ház és Művészetek Háza Színházterem Helyszín: 7100 Szekszárd, Szent István tér 10. Időpont 2006, január 24. 17.00 óra Előadó: Gönczi Éva ©M Oktatási MimrtérMvn