Tolnai Népújság, 2005. december (16. évfolyam, 280-306. szám)

2005-12-30 / 305. szám

2 MEGYEI TÜKÖR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. DECEMBER 30., PÉNTEK TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Az egyesület kapja meg a holtág halászati jogát BOGYisztó Január elsejétől a megyei horgászszövetségtől a Bogyiszlói Horgász Egyesület­hez kerül a bogyiszlói holtág halászati joga - tudtuk meg Tóth István bogyiszlói pol­gármestertől. A halászati jog korábbi tulajdonosának nincs kártérítési igénye a horgász­egyesülettel szemben, (sk) Díszpolgári címet adtak a falu plébánosának diősberény Díszpolgári címet kapott a falu plébánosa, Hopp Ferenc. Az első alkalommal adományozott elismerést a sokéves kiemelkedő egyházi és világi munkájáért vehette át a diósberényi római katoli­kus plébános, (tgy) Tisztítják a járdát a város közmunkásai dombóvár A téli idő beálltával a járdák hóeltakarítását, sí­kosságmentesítését végzik a közmunkaprogramban részt vevők Dombóváron. A dolgo­zók a karácsonykor felgyülem­lett nagy mennyiségű karton­doboz összeszedését is elvégez­ték ezekben a napokban, (tgy) Az utca negyedének helyreállítására futja gyulaí Nyolcmillió forintot kapott a település a megyei vis maior keretből. Nemes Lász­ló polgármester elmondta, ez az összeg sajnos az esőzések okoz­ta károk töredékének helyre- állítására lesz elegendő. A más­fél kilométer hosszú Kossuth utca burkolatának negyedét tudja csak. télújítani az önkor­mányzat a támogatásból, (tgy) Jövőre is folytatják az iskolatefakciót mucsí A következő évben is folytathatja az iskolatej-akciót a mucsi önkormányzat - tudtuk meg Lacza Zoltánná iskola- igazgatótól. Mivel hátrányos helyzetű településről van szó, az állam nagy részben támo­gatja a programot (iskolások esetében a nettó ár egészét, az óvodásoknál a felét állja). En­nek köszönhetően huszonhét óvodás és ugyanennyi iskolás kap mindennap friss tejet (hé) Ingyen kapnak tanácsot a civil szervezetek szekszárd A megyei civil szol­gáltatóközpontban ingyenes jogi tanácsadást kaphatnak a civil szervezetek. A központ­hoz az alapítással, az alapsza­bály elkészítésével és módosí­tásával, illetve a társadalmi szervezetek jogi szabályozásá­val kapcsolatos kérdésekkel fordulhatnak a civilek pénte­kenként 9-12 óráig, (vm) Építési telkeket lehetne kialakítani a tömbbelsőben tolna Telekalakítási tervet rendelt meg az önkormányzat a tolnai Tompa, Perczel, Tán­csics, Vörösmarty utcák által határolt területre. Tolnán ke­vés az építési telek, a négy ut­ca által határolt tömbbelsőben ezért a lehető legtöbb, de élhe­tő nagyságú telek kialakítását szeretnék elérni, (sk) Akadémiai díjas pedagógus elismerés Százan pályáztak, ő nyert Gruber László, a bonyhádi gimnázium tanára a távoli kontinensnek termé­szeti földrajzáról írt tankönyvet, ennek is szólt az akadémia elismerése bonyhád A Magyar Tudomá­nyos Akadémia pedagógiai munkájáért és tudományos eredményeiért kitüntette Gru­ber Lászlót, a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium föld­rajz szakos tanárát. Az okleve­let és a vele járó 100 ezer forin­tos pályadíjat Meskó Attila aka­démikus, az MTA főtitkára adta át. Természettudományi kate­góriában négyen részesültek az elismerésben, köztük legfiata- íabbként és egyedüli földrajzos­ként Gruber László. A pályadíj­ra százan adták be dolgozatu­kat, amely publikációik ismer­tetését, szakmai önéletrajzukat tartalmazta. A kitüntetett el­mondta, pályamunkája gerin­cét a tavaly megjelent Ausztrá­lia, Óceánia és az Antarktisz természeti földrajza című tan­könyve adta, amit az elmúlt év­ben az MTA földrajztudományi osztálya a fiatal íróknak alapí­tott Szádeczky-Kardos Elemér­díjjal ismert el. P. Á. "/VifMjai Cmf-ban, ooß| /4fa 'Bdi-éan " Gratulálunk Nyerteseinknek! A Fődíj nyertese: lit SÍ0 00 0 H ÉrtSÉ RnH tftálÉg Polyákovics Lászlóné, ZámoJy További nyeremények: I *Jí) í 00 OOlR Éti® IJkKitM iiÉÉif Tóthné Losonczy Katalin, Baiatonfüred lvanics Károlyné, Lengyeltóti Kovács Istvánné, Újpetre Stefanies Mónika, Adánd Sárdi Józsefné, Dombóvár-AIsóhetény Kecskés Józsefné, Balatonkeresztúr Czigány Imréné, Gellénháza Kamarás Zoltánné, Ecser Bartha Tiborné, Szekszárd |l)l) • II) 1)1)1) « &lélÍ(*) ÜÉiltíi ttÉÉV Nyertesei: Antalné Schumacher Éva, Zomba Balog Ferenc, Nagydol og Balogh Jánosué, Madocsa Balogh Jánosné, Pécs Balogh Jánosné, Patapokiosi Benedek Zsolt, Kajdacs Bogárdi Kálmánná, Besnyő Bognár Ferencné, Gyulafírátót Botos György', Budapest Buda Józsefné, Pátka Czeilinger Andrásné, Besnyő Csapóné Marianna, Bakonyszentkírály Cserni Antalné, Kővágószőlős Csiszár Emilné, Zalaegerszeg Dallos Lajos, Görcsöny Darabos Lászlóné, Balatonszárszó Fadgyas Istvánné, Szekszárd Farkas Sándorné, Besnyő Faul Katalin, Dabas-Gyón Fekete Zoltán, Nagykarácsony Földing Lászlóné, Vaszar Fölöp Józsefné, Gellénháza Gaszczyk Ildikó, Zalaegerszeg Gazdag Józsefné, Somogybabod Gelencsér Györgyné, Besnyő Gulyás Imréné, Úri Gunyitsné Hegedős Margit, Ráckeve Hadimé Schvilinger Sarolta, Mohács Háhn Zsuzsa, Tarján Hári Istvánné, Siófok Harkai Erzsébet, Nemesszalók Horváth Ferencné, Fityeház Horváthné Stella, Bábonymegyer Jakab Ildikó, Pátka Johann Gyula, Pécsvárad Juhász Györgyné, Ercsi Kelemen Györgyné, Szentlászló Kincses István, Zalaegerszeg Klepeisz Árpádné, Herend Koncz Józsefné, Ercsi Kondricz Krisztián, Majs Kovács Eszter, Nagykarácsony Kovács Lajosné, Csetény Kulcsár Lajosné, Gellénháza Lajosné Pék Edina, Lengyeltóti Lakatos Andrea, Nagykanizsa Lakatos Attila, Nagykanizsa Lilik Pál, Tápiószecső Major Sándorné, Pécs Markóczi Éva, Gyepőkaján Melli Jánosné, Nagyhajmás Mihály Andrásné, Sámod Mikulás Istvánné, Endröc Miseta Tiborné, Lenygyeltóti Molnár Ákos, Bezedek Nádainé Németh Ágota, Nagyatád Nagy Lászlóné, Szörény Nagy Mihályné, Besnyő Németh Lászlóné, Majs Neubauer Ferencné, Du dar NeveJős László, Marcali Növik Sándor, Söjtör Novak Zoltánné, Pusztaszentlászló Nyáriné Molnár Ilona, Lovászpatona Ónodi Andrea, Lengyeltóti Oroszlány Józ sef, Balaton szabadi Örkényi Margit, Tahi Pál Károlyné, Badacsonytördemic Pál Lajosné, Csurgó Pál Lászlóné, Siófok Papp Tünde, Endröc Pásztorné G. Gyöngyi, Nagykanizsa Paulovics Ildikó, Besnyő Polczer Józsefné, Zalaegerszeg Sípos Lászlóné, Fityeház Somogyi Lászlóné, Várkesző Soósrté Piskor Zsuzsanna, Szekszárd Sudár Árpád, Mezőfalva Szabó Rita Anikó, Tarany Szabó Sándorné, Tőrje Szabóné Pandúr Renáta, Barcs Szaiai Renáta, Besnyő Szappan Noémi, Sümeg Szenté Istvánné, Besnyő Szilvás Józsefné, Sójtőr Szőke Csaba, Martonvásár Takács László, Berzence Tálos Istvánné, Marcali Tatai Gyuiáné, Kórós Tóth Gyuiáné, Magyaratád Török Károlyné, Monostorapáti Varga Ferencné, Besnyő Varga Józsefné, Pécs Verebi Mihályné, Besnyő Vörös Tibor, Letetiye Winecker Konrádné, Kaposszekcső Záinofyi Ottóné, Csikvánd A nyerteseket postai úton értesítjük. Mecsek Fűszert Rt. Pécs, Megyeri u.59 72/506-414 Mozgolódnak a Mórágy! Moccantok közösségfejlesztés Sok ötlet és igény merült fel az első beszélgetésen Mórágy felnőttlakossá­gának tizedét kérdezte ki a Moccantok elnevezésű civil tömörülés a telepü­lés közösségi életéről. A többségnek voltak jó ötle­tei, de nem tudták, mi­ként lehetne megvalósíta­ni azokat. Pál Ágnes mórágy Az egész települést érin­tő közösségfejlesztési folyamatot indítottak a mórágyi civilek. Branbauerné Túri Zsuzsa veze­tésével, Kardos Zsuzsa és Nagy istvánné közreműködésével megalakították a Mórágyi Moc­cantok munkacsoportot. A Kö­zösségfejlesztők Országos Egye­sületének megkeresésére egy sajátos vidékfejlesztési prog­ramhoz is csatlakoztak, amely lehetővé teszi pályázat beadását a Leader-*- programra. A moccantok első lépésként hatvanöt helybelit szólítottak meg. Ötvennégyen szívesen vá­laszoltak, tizenegyen utasították el őket. Branbauerné Túri Zsu­zsa elmondta, kérdéseik arra irányultak, mi az, amit jónak tar­tanak, mi az, amit szeretnének a mórágyiak, s mi az, amit negatí­vumként értékelnek. Az ered­ményeket összesítették, s egy közösségi beszélgetésre hívták a válaszadókat és érdeklődőket. Branbauerné Túri Zsuzsa véle­ménye szerint sok jó ötlet hang­zott el, de a megvalósítást az em­berek egyelőre mástól várják. A Branbauerné Túri Zsuzsa, a Mórágy! Moccantok vezetője Berde Bélának, a teleház vezetőjének is megmutatta a helyiek ötleteit, javaslatait moccantok feladata, hogy ezen változtassanak, rámozdítsák a lakosságot, hogy minél többen vállaljanak szerepet az ötletek megvalósításában. Az összegzés és a beszélgetés eredményét írásban rögzítették, és minden érdeklődőnek rendelkezésére bocsátották. Későbbi terveik kö­zött szerepel egy bejegyzett szer­vezet létrehozása, így megnyíl­nának a pályázati csatornák. Legközelebb 2006. január 13-án, 18 órára várnak minden érdek­lődőt a művelődési házba. Berde Béla, a helyi teieház ve­zetője kezdetektől figyelemmel kíséri és segíti a csoport munká­ját. Úgy tartja, hogy néhány csil­logó szemű, energikus ember és a jól megfogalmazott célok való­ban elvezethetnek a moccan- táshoz, hogy az építő gondolatok felszínre kerüljenek. Garay János, Mórágy polgár- mestere szerint a folyamat ele­jén tartanak. A kezdeményezést jónak tartja, reméli, hogy sikerül egy önkormányzatot segítő civil szervezetet létrehozni. A fő irányvonalak: A település- és környezetvéde­lem, közösség, közélet, közmű­velődés, kereskedelmi ellátás, falusi turizmus, egészségügyi és szociális ellátás, közlekedés, közbiztonság, helyi nyilvános­ság, hagyomány és honismeret.

Next

/
Oldalképek
Tartalom