Tolnai Népújság, 2005. december (16. évfolyam, 280-306. szám)
2005-12-27 / 302. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. DECEMBER 27., KEDD MEGYEI TÜKÖR Lesz élet az ünnepek között hivatal A dolgozók közel fele szabadságon, de nem lesz fennakadás A legtöbb hivatalban a két ünnep között is zökkenőmentesen működik majd az ügyfélfogadás, de van, ahol csak zárt ajtókat találunk, így a szekszárdi hegyközség irodájában, ahová Fodorné Mohai Ilona is igyekezett. Év végén szünnapot tart néhány pénzintézet megyei fiókja is Néhány helyen teljesen lehúzzák a rolót Hivatali kapcsolat ' Van élet nemcsak a két ünnep közötti hivatalokban, de bizony általában véve még a hivatalon túl is. Ügyes-bajos dolgaink intézése közben néha hajlamosak vagyunk azt gondolni: az az élet csakis szebb lehet annál, mint ami a bürokratikus akadályokkal méretik a jobb sorsra érdemes ügyfélre. De ilyenkor, nem sokkal a boldog új esztendő előtt nem illik ide ez az ünneprontás. Már csak azért sem, mert a hivatalok csökkentett létszámmal is nyitva tartanak és üzemelnek, legjobb tudásuk szerint Tolna megyében és annak székhelyén is. Sőt, még az sem túlzás, hogy ezekben az óévbúcsúztató napokban a hivatal a biztos pontok közé tartozik. Még akkor is, ha például a megyeszékhelyen már működő e-közigazga- tás jelenleg és távlatilag feleslegessé teszi a személyes megjelenést jó pár esetben. A jövő kétségkívül az otthoni ügyintézésé. Abban persze bizonyosak lehetünk: ügyek és hivatalok mindig lesznek, még ha esetleg az utóbbival nem is kerülünk fizikai kapcsolatba. Tovább támogatják a csatornázást A legtöbb hivatal a két ünnep között is a szokásos menetrend szerint dolgozik, bár az alkalmazottak nagy része mindenhol szabadságon lesz. Ferincz János hivatalvezetőtől. A szabadságolások aránya 25 százalék körüli, és az osztályvezetők az engedélyezéskor igyekeztek úgy mérlegelni, hogy a családos, kisgyermekes anyák üyenkor otthon lehessenek. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalban is a megszokott menetrend szerint zajlik majd az ügyfélfogadás, annak ellenére - mint azt Káldi Judit sajtóreferens elmondta -, hogy a dolgozóknak csaknem a fele lesz szabadságon. A Magyar Államkincstár Tolna megyei területi igazgatóságánál a családtámogatási ellátásokkal foglalkozó ügyfélfogadás nem változik, viszont az értékpapír-befektetés részleg a bankokhoz igazodva december 29. és 30. között bezár. A közlekedési felügyeletnél is megbolydul kicsit a szokásos beosztás. Az év végi feladatok, és az előrejelzett áramszünet miatt december 28. Akadnak szervezetek, hivatalok, amelyek a két ünnep között teljesen beszüntetik a munkát Ilyen például a szekszárdi hegyközség amely január 3-ig szünetel, vagy a Tolna megyei vállalkozásfejlesztési alapítvány, és 30. között szünetel a járművizsgáztatás és az ügyfélszolgálat. A befizetéseket ez idő alatt az ügyfélszolgálati irodában, az ügyeletnél lehet elintézni. Mint azt dr. Németh Csaba, a Balassa János megyei kórház főigazgatója elmondta, a szabadsáamely január 1-jéig nem dolgozik majd A bankok egy része a szokásos menetrend szerint működik, más részük bankszünnapot tart 29-én és 30-án. Az üzletek a hétköznapi nyitva tartás szerint látogathatjuk majd. golások természetesen náluk is nagyobb mértéket öltenek az ünnepek közötti időszakban, de a kórház ettől függetlenül teljes kapacitással működik majd. A szakorvosi rendelőintézet is csak a munkaszüneti napokon zárja be kapuit. szekszárd Nem tudta elkölteni a város a környezetvédelmi alap 4,5 millió forintját, mert nem volt elég pályázó, aki rá akart volna kötni a csatornahálózatra. A város a költségek felével, de legfeljebb 150 ezer forinttal támogatja a rákötést A mezőgazdasági bizottság legutóbbi ülésén felbontotta és regisztrálta az újabb pályázatra beérkezett kérelmeket. A döntés január közepén várható. Mivel a városnak érdeke a rákötés, a bizottság javasolja, hogy változatlan összeggel jövőre is töltsék fel a környezetvédelmi alapot, tájékoztatott Fodor Miklós a bizottság elnöke. 1.1. Hargitai Éva A két ünnep között is lesz élet, szinte minden hivatal működni fog. A szabadságolások ellenére is szinte mindenhol elintézhetjük ügyes-bajos dolgainkat. A Tolna Megyei Egészségbiztosítási Pénztárban az alkalmazottak 40 százaléka tölti otthon a karácsony és szilveszter közötti időszakot, de az ügyfélszolgálat a megszokott rend szerint működik majd, csak januártól lesznek változások a menetrendben. A szekszárdi polgármesteri hivatalban ugyancsak a szokásos rendben fogadják az ügyfeleket - tudtuk meg dr. NYITVA TARTÁSOK APEH MER Nyugdíjbiztosító Szekszárd okmányiroda Kedd 12-15.30 8-13 8-14 8-12 Szerda 8-12.30 8-16 8-14 8-16 Csütörtök8-14 8-14Péntek 8-12 8-12 8-12 8-12 Díjjal ismerték el a siketekért végzett munkát Esélyegyenlőségért díjat adományozott Simonné Váradi Zsuzsannának, a Duna melléki Regionális lelnyelvi Tolmácsszolgálat szakmai vezetőjének Göncz Kinga szociális és esélyegyenlőségi miniszter. A kitüntetést az országos jelnyelvi tolmácsszolgálatok kialakításában, az érdekvédelemben és a siketek sportjában kifejtett munkája elismeréséül vehette át a hallássérültek megyei egyesületének elnöke. A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének Tolna megyei Szervezete jeltolmács szakszolgálat létrehozására pályázati úton nyert pénzt 2003-ban. Tevékenységük Tolna, Bács-Kiskun, Fejér és Csongrád megyét fedi le. Ebben az évben havonta átlagosan kétszáz esetben vették igénybe a szolgálat segítségét a hallássérültek. V. M. Kedvezmény a falusi turizmusra vendégfogadók A falusias városrészeken is adómentes lesz a szállásadás Bátaszék kihasználná azt a január 1-jén hatályba lépő kormányrendeletet, mely szerint a közelmúltban várossá vált településeken is működhetnének falusi jellegű szálláshelyek. Úgy tűnik, ennek nincs is akadálya, a város keleti részén ugyanis megmaradtak a falusi jellegű porták. Budavári Kata Bátaszék egyes részein működhetnének falusi szálláshelyek, a város ugyanis nem zárkózik el attól a lehetőségtől, hogy falusi jellegű övezetnek nyilvánítsák a kisváros egyes részeit. Bognár Jenő polgármester elHuszárné Lukács Rozália mondta: több környező településsel összefogtak, hogy közösen induljanak a Leader+ pályázaton. Ha nyernek, fellendítenék Bátaszéken és környékén a falusi turizmust, hiszen a városban a templom, a cikádori apátság és a kiállítóhelyek így is sok, elsősorban német turistát vonzanak. A falusi turizmus, valamint a vallási- és borturizmus csak erősítenék egymást - véli Bognár Jenő. Hozzátette: szerencsére Bátaszék keleti része megőrizte falusias jellegét, és a helyi állattartási rendeletet is a város gazdálkodó, állattartó jellegéhez igazította az önkormányzat. Az elmúlt egy-két évben valamelyest fellendült a belföldi turizmus - mondta Huszárné Lukács Rozália, a Tolna Megyei Falusi Turizmus Egyesület elnöke. Jó, ha egy szállásadó nemcsak a falusi életet szeretné bemutatni, hanem valami pluszt is nyújt, például ha a vendég horgászhat, vadászhat. A városok azért profitálhatnak az új rendelkezésből, mert a vendégnek kevesebbet kell majd utaznia. Egy nagyobb település többféle látnivalót kínál, kevesebbszer kell autóba, tömegközlekedési eszközre ülnie a turistának. A vendéget fogadónak egyébként nemcsak az egyszerű, de tiszta szállásról és ellátásról kell gondoskodnia, hanem a vendéget két hétre elegendő programmal is el kell halmoznia. Többségben vannak a jó szálláshelyek A megyében száz, a falusi turizmus egyesület által minősített szálláshely van. Huszárné Lukács Rozália elmondta, az utóbbi két évben ráadásul csak magas színvonalú, három-négy napraforgós szálláshelyet minősítettek. TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG 2006-tól új helyen a családsegítőszolgálat SIMONTORNYA A jÖVŐ évtől a volt Gondozási Központban kialakított új helyére költözik a Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat. A több mint 4 millió forintos beruházás a Ta- mási-Simontornya Kistérségi Régió támogatásával jött létre. Az eddigi körülmények javulnak azzal, több iroda és egy interjúszoba is a rendelkezésre áll. (vl) Kétmilliót nyert a falu számítástechnikára udvari Bővítené a könyvtár szolgáltatásait a község önkormányzata. Az egykori iskola épületében működő bibliotékában internetes sarkot alakítanának ki, mivel a település közel kétmillió forintot nyert az IHM pályázatán számítás- technikai eszközökre, (tgy) Háromezer roma emberéi csak szociális segélyből A Tolna Megyei Munkaügyi Központ 40 roma kisebbségi önkormányzattal kötött megállapodást. A romák nagy részének csak a közmunka ad lehetőséget munkára, számuk mintegy kétezerötszáz. Kifejezetten szociális segélyből a cigányság 30-35 százaléka, közel háromezeröt- százan élnek, (száj Ismét meleg étel várta a hajléktalanokat PAKS Másodszor is megtartotta a szeretetvendégséget Molnár Imréné. A nyugdíjas asz- szony, s néhány segítsége gulyással várta a szükséget szenvedőket, illetve kuglófot is vitt a hajléktalanszállóra, s a nyugdíjasotthonba, (vt) A bölcsődének ajánlják fel a vásár bevételét PAKS A Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezetének ifjúsági tagozata idén is megrendezte hagyományos karácsonyi vásárát. A művelődési központban saját készítésű tárgyakat kínáltak. Apró Tibor, az ifjúsági tagozat vezetője elmondta, a bevételt, több mint százezer forintot, a paksi bölcsődéknek ajánlják fel. (vt) Eredményesen pályáztak az általános iskolások tévéi Két eredményes pályázatról kapott értesítést az általános iskola. A Nemzeti Tan- könyvkiadó pályázatán százezer forintot nyertek. Az ösz- szeget pedagógusok jutalmazására fordíthatják. Az Út a középiskolába nevű pályázaton három tanuló és egy pedagógus programját fogadta el a Tempus Közalapítvány, (pá)