Tolnai Népújság, 2005. december (16. évfolyam, 280-306. szám)

2005-12-02 / 282. szám

5 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. DECEMBER 2., PÉNTEK A NAP TÉMÁJA pulton Ürülnek a raktárak, már elkezdődött a vásárlási láz, a kereskedők elégedettek, a gyerekek azt kérik, a szülők meg azt veszik, amit a reklámok közvetítenek A SÉTÁLÓ, UGATÓ BOBBY KUTYA A SLÁGER A szekszárdi Korzó Áruház játékosztályán karácsonyig minden szombaton és vasárnap is széles választékkal várják a vásárlókat. Hétköznap reggel 8 órától este &-ig, míg vasárnap 8-tól 12 óráig vannak nyitva ^ Az idén a megszokottnál korábban kezdődött el a készülődés a karácsony­ra. A játékboltok polcai roskadoznak az árutól. Ma még minden sláger­nak számító játék megvá­sárolható. Az idén a nagy értékű legókat, a zenélő, beszélő, síró babákat, plüss állatkákat keresik a legtöbben. Mauthner Ilona A gyerekek, no és a szüleik sem egyformák. Van, aki a drága holmikat keresi, és nem annyi­ra a játék használhatósága, in­kább a márkája bűvöli el, és vannak, akik szerényebb pénz­tárcával is sok hasznos dolgot tudnak vásárolni. Abban azon­ban a kereskedők is egyetérte­nek, hogy a reklámoknak igen nagy a hatásuk. Az idén 4-8 éves korosztály számára a Bobby kutyát keresik a legtöb­ben - mondta Ammáné dr. Lo­vas Zsuzsa, a szekszárdi Korzó Áruház játékosztályának a ve­zetője. Ez a kedves kis figura tízezer forintért sétál, ugat és sípszóra reagál. Ugyanennyiért világít, nevetgél és zenél a Pony is. Bay Ámoré, egy kedves arcú csecsemő szintén mindent tud: ha alszik szuszog, sőt horkol is, ha rosszkedvű akkor sír. Ő is tízezer forintért hazavihető. Ér­dekes módon a legtöbb szülő és nagyszülő a kicsikkel együtt jön nézelődni. Figyelik, mire csodálkozik rá a gyermek, így a látogatásból gyakran lesz vá­sárlás is. Ammáné dr. Lovas Zsuzsa hozzátette: megesik, hogy a szülők az eladóval össze­játszva, úgy „lopják ki” az üzlet­ből a játékokat, hogy a gyerme­kük ne sejtsen meg semmit. Még mindig nagyon népszerű­ek az illatos Götz babák (17 300 forintért), a tévéből ismert Bratz-babák (7590 forintért), il­letve a Barbie-k. Ez utóbbiak ér­dekes módon egyre olcsóbbak. De nem csak a gyerekek, a fel­nőttek is szeretnek játszani. Nem ritka, hogy egymást kü­lönböző társas- és kirakójáték­kal, puzzle-lal lepik meg, főleg a férfiak. Ebből is széles a válasz­ték, ezer és tízezer forint közöt­ti áron. Nem ritka, hogy a nagy­szülők az eladók segítségét ké­rik. Ötezer forintból kellene megoldaniuk négy kisgyermek ajándékozását. Ez sem jelenthet gondot egy jól felszerelt játék­boltban. A szerényebb árú játé­kok között is lehet találni diva­tosat és praktikusat is. Barbie szakított Kennel és nem találja a helyét Barbie idén 46 éves. Ehhez ké­pest jól tartja magát, sőt mondhatni, ránézésre nem is öregedett. Mattel, a baba gyár­tója szerint mióta Barbie sza­kított Kennel, azóta nem talál­ja a helyét. Ezt mutatják az adatok is, a világ legnagyobb játékgyárának jelentése sze­rint idén 13 százalékkal keve­sebb Barbie-t adtak el a vilá­gon, mint tavaly. Barbie-t ko­moly kihívások érték az el­múlt évben. A vagány külsejű Bratz-babák népszerűségét megsínylette a karcsú baba­lány. A Bratz sikere szakértők szerint abban rejlik, hogy szinkronban vannak a popkultúrával, külsejük, ruhá­juk hasonlít a £ mai gyereke­kéhez, és nem annyi- / ra álomvi- J lág kép- 0 viselői, | mint a Barbie. Milyen játékot vásároljunk gyermekeinknek? Az egy év körüli kicsiknek praktikus ajándék a nagymé­retű fa- vagy műanyag autó, il­letve mindenféle kerekes játék: bicikli, tricikli. De jó szolgála­tot tesz a csörgő, a gumiállat­kák, a plüssfigurák, a labda, az építőkocka. Hároméves ko­rig a gyerekek a húzó-toló játé­kokat, az építőkockákat, dobó­játékokat, a kislányok a babá­kat kedvelik. Az öt-tíz éves kis­lányok a rózsaszín babaszobá­kért lelkesednek, hiszen a ba­baház számukra az egész vi­lág modellje. Míg a kisfiúkat ebben a korban a hajók, a re­pülők, tűzoltóautók kápráz­tatják el. Ekkor kezdik meg­szeretni a csoportos és a tár­sasjátékokat is. Általában eb­ben az életkorban kapják első görkorcsolyájukat, illetve két­kerekű kerékpárjukat is, me­lyet évről évre lehet nagyobbra és modernebbre cserélni. A jó játék egyszerű, fejlesztő és nem drága Egy felmérés szerint az elmúlt száz év legnépszerűbb játéka a Lego, a Barbie a hetedik he­lyet osztja meg a Rubik-kocká- val és az Action Mannel. A fel­mérésben nem szerepel az egyik legkedveltebb társasjá­ték, a malom. Ennek az lehet az oka, hogy a játékboltok be­vételében nem iga­mutatható ki. Otthon bár- ; megrajzol­hat­nom kell hozzá más, mint egy tiszta papírlap, egy toll és 24 gomb vagy bab. Máris indulhat a já­ték. Remek kikapcsolódás fel­nőtteknek, gyerekeknek egy­aránt. Jól lehet tesztelni vele mennyire figyelmes a játszó­társ, illetve tud-e logikusan gondolkodni. Fejleszt és szóra­koztat. Pár évvel ezelőtt divat­ba jöttek a természetes anyag­ból készült játékok Ki tudja miért, nem vásárolják őket annyian mint a mé­regdrága társai­kat. Talán nekik is jól jönne egy kis reklám. Gyerekjátékok jellemző hibái, veszélyforrások Dr. Varga Tibor, a Tolna Me­gyei Fogyasztóvédelmi Felügye­lőség igazgatója elmondta, az ellenőrzéseiken tapasztalták, hogy a játékpisztolyoknál a lö- vedéki energia többszörösen meghaladta a megengedett mértéket. A szőrös állatokból hullott a szőr, mely lenyelve fulladást idézhet elő. A hin­táknál a szerkezeti anyag gyenge volt, a kötél a megen­gedettnél vékonyabb. A festett fajátékok mérgező nehézfémionokat tartalmaz­tak. A kisebbek számára ké­szített játékok közül több nem volt nyálálló, a színezék így bekerülhetett a gyermek szer­vezetébe. A 3 év alattiak szá­mára tervezett játékoknak olyan kicsik voltak az elemei, melyek lenyelhetőek, belélegez- hetőek voltak. Az igazgató ar­ra hívta fel a figyelmet, hogy vásárlásnál racionálisan és ne a látszat alapján döntsünk. BabÓCSa kutatás Kőolaj és föld­gáz után kutatnak Dél-Somogy- ban. A Geodézia Részvénytársa-. ság munkatársai a Babócsa és Vízvár közötti területen gyűjte­nek adatokat, földtani mérése­ket végeznek a Mól Rt. megbízá­sából. - Kiaknázható szénhidro­gén-lelőhelyek felderítésével bíz­tuk meg a szakembereket - mondta Bacsó György, a MÓL Rt munkatársa. Kaposvár támogatások A kor­mány kedden döntött a 2006-os céltámogatásokról. Somogy me­gyét tekintve Kaposvár az ivóvíz minőségének javítására több mint 590 millió forintot kaphat. Mernyén, Somogyaszalóban, Magyaratádon, Patalomban, Orciban és Zimányban építhetik a csatornahálózatot 1,4 milliárd forintos támogatással. Nagyatád az Ady Endre Gimnázium és a József Attila Kollégium felújítá­sára egymilliárd forintot kap. Kecskemét panelprogram Kecskemét évek óta sikerrel pá­lyázik az iparosított technológi­ával épült lakások felújítására. Eddig 44 épületet sikerült fel­újítani, ami 2500 lakást érint, és félmilliárdos beruházást je­lent. A panelprogram folytatód­hat - jelentette be a napokban dr. Szécsi Gábor polgármester -, hiszen az új pályázatok egy kivételével a központi támoga­tást is elnyerték. Ez újabb ti­zenhat épületet jelent. Pécs álláshelyek Baranya me­gyében közel 900 ember juthat megélhetéshez a december ele­jén induló 7 milliárdos közmun­kaprogramban. Segély helyett Kaposvár groteszk A Kapos Art Képző- és Iparművészeti Egye­sület groteszk gyűjteményének anyagából nyílt kiállítás Kapos­várott a Csokonai Galériában. Az alkotásokat a Nemzetközi Gro­teszk kiállítás munkáiból válogatták. A tárlat jól reprezentálja a kortárs magyar művészek életfelfogását, melyet ironikus, gu- nyoros formában láttatnak. HÍREK A RÉGIÓBÓL munka - ez a legfontosabb célja a rendszerváltás utáni legna­gyobb foglalkoztatási program­nak. A december elsején induló és 2006. június 30-án befejeződő közmunkaprogramban országo­san 25 ezer munkanélküli vehet részt Baranyában 61 település kapcsolódik sikeresen a prog­ramhoz, az elnyert 220 millió fo­rintos támogatás két lépcsőben összesen 850 munkanélküli fog­lalkoztatását teszi lehetővé. Sikonda akadálymentesítés a Baranya Megyei Közgyűlés ifjú­sági táborának akadálymentesí­tése kezdődött el a napokban Sikondán. A munkálatok jövő tavaszi végeztével a tábor min­den objektuma megközelíthető lesz a mozgásukban korlátozott, kerekes székes fiatalok által is. Somogydöröcske bezárás Szer­dán végleg lakat került a somogy- döröcskei kispostára. Az önkor­mányzat nem tudta vállalni a fenntartását Sípos Valéria pol­gármester elmondta: a forráshi­ánnyal küzdő önkormányzatnak a hivatal havonta közel 40 ezer forint többletkiadást jelentett. Somogyhatvan kisbusz Decem­ber elejére várják azt a kisbuszt, amit részben kistérségi pályáza­ti pénzből, részben önerőből vett a somogyhatvani önkormány­zat A jármű a betegek és nyug­díjasok szállítása mellett óvo­dásjáratként is működni fog.

Next

/
Oldalképek
Tartalom