Tolnai Népújság, 2005. december (16. évfolyam, 280-306. szám)
2005-12-15 / 293. szám
6 2005. DECEMBER 15., CSÜTÖRTÖK HAZAI TÜKÖR JzciMdsag ísk o t a A tüntetést szervezők cáfolják Magyar Bálint feltételezését, hogy az egyházi iskolák diákjait köteleznék a pénteki demonstráción a részvételre Hazánkba invitálja a pápát az MDF DÁVÍD IBOLYA, az MDF elnöke kezdeményezte, hogy 2007 legyen a 800 évvel azelőtt született Árpádházi Szent Erzsébet emlékéve, s ezen alkalomból kapjon meghívást Magyarországra XVI. Benedek pápa. Kóka egyéniben venné be a budai kerületeket kőka János gazdasági minisztert választotta I—II. kerületi képviselőjelöltjének a helyi SZDSZ-szervezet. Kókát Budapestről és vidékről is több helyen felkérték, de budaiként és liberálisként az említett két kerületet választotta. Visszautasítják Vojnik állítását A MAGYAR ORVOSI KAMARA elnöke szerint Vojnik Mária államtitkár megsértette az egészségügyi dolgozókat, amikor múlt héten az ellátási hibákról beszélt. Éger István azt mondta: nem tudni, honnan ered az az adat, hogy Magyarországon évente 3-6 ezren halnak bele a nem megfelelő egészség- ügyi ellátásba, vagy sérülnek meg emiatt. Két tucat rendőr ment a sajtótájékoztatóra MINTEGY 25 RENDŐR jelent meg tegnap az egyik párt sajtótájékoztatóján, a budapesti horvát nagykövetség előtt. A rendőrök felszólították a Jobbik két tisztségviselőjét, hogy hagyják el a helyszínt. A nagy számú rendőri jelenlétre azért volt szükség, mivel nagykövetség előtt volt a tájékoztató - monda megkeresésünkre a BRFK. Új püspök az evangélikus egyházban az egyházi közelmúlt feldolgozását is szeretné előmozdítani Fabiny Tamás egyetemi tanár, a Magyarországi Evangélikus Egyház északi egyházkerülete most megválasztott püspöke. Fabiny a februárban nyugdíjba vonuló D. Szebik Imrét váltja a püspöki székben. @ TOVÁBBI HÍREK: www.rhggel.hu Iskoláikat féltik a hívek állami normatíva Magyar Bálint: díszletként használják a diákokat A felekezeti iskolák diákjainak szülei pénteken demonstrációra készülnek Budapesten. Az oktatási miniszter az egyházakat arra szólította fel: ne használják „díszletként” a gyerekeket politikai jellegű tiltakozóakciókhoz. Europress Az intézmények azért tüntetnek, mert ha minden a tervek szerint marad, egyes, az iskolákat támogató normatívák - így a kollégiumi és a bejárók utáni támogatás vagy a bérkompenzáció - csökkennek, míg mások meg is szűnnek. Az egyházi intézmények nem részesülnek ugyanakkor az önkormányzati iskolákhoz eljutó kompenzációból, amelyet a kormány a kistérségi társulásokon keresztül tervez utalni az érintettekhez. Számszerűen ez azt jelenti, hogy például a kollégiumi normatíva összege évi 350 ezer forintról 292 ezerre csökken; a katolikus egyház számításai szerint a felekezeti iskolák minden egyes diák után évente és fejenként 46 ezérrel, bejárók után további 31 ezer forinttal kevesebb támogatást kapnak majd. Az elvonás szerintük sok esetben az intézmények mű- ködtetését veszélyezteti. Batiz András kormányszóvivő ugyanakkor kijelentette, hogy az egyházi iskolák nem lesznek hátrányban az önkormányzatokkal szemben, így okafogyottnak látja a tüntetést. Magyar Bálint oktatási miniszter többek között azt gyanította: egyes iskolák diákjaikat „kötelezik” a tüntetésen való részvételre. A tárcavezető szerint aggályos az is, hogy a tiltakozó megmozdulást tanítási időben tartják meg. Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman szerint a demonstráción a diákok csakis önszántukból vehetnek részt. A történelmi felekezetek - bár a tiltakozók követeléseit elvben támogatják - kijelentették, nem ők a szervezői a tüntetésnek. A katolikus, református, evangélikus és zsidó egyházak ugyanakkor közös levelükben arra kérték az országgyűlési képviselőket, vegyék figyelembej érveiket, a pénteki demonstráción a budapesti Felvonulási térről az Oktatási Minisztérium Szalay utcai épületé elé vonul a tiltakozók kétszáz fős csoportja. A tárca épülete előtt felolvassák petíciójukat, amelyet Magyar Bálint miniszternek terveznek átnyújtani. Az iratban - amelynek végleges szövegét tegnapig még a várható finanszírozási nehézségeket a költségvetési szavazáson. Hardy F. Gábor, a demonstrációt szervező Szülői Közösségek vezetője lapunknak elmondta: visszautasítják Magyar Bálint állításait. Lapunknak cáfolta, hogy lennének olyan iskolák, amelyek kötelezték volna diákjaikat a pénteki megmozduláson való részvételre, az ezzel kapcsolatos híreszteléseket provokációnak minősítette. A tiltakozásra a diákokat nem hívták, tanulók csak úgy vehetnek azon részt, ha arra a szülők írásos beleegyezésüket adták. A várható részvételről szólva Hardy azt mondta: az ország minden részéből számítanak érkezőkre, együttesen 15-20 ezer fős tömeget várnak. Balás Béla kaposvári megyéspüspök arra kérte papjait, hogy legalább négy hittanórát ingyen nem állították össze - információink szerint azt kívánják leszögezni a szervezők: az egyházi iskolák jog- és esélyegyenlősége is sérül a tervezett normatívacsökkentés kapcsán. Felhívják a figyelmet: az állami támogatás csökkentése ellehetetlenítheti az intézményeket, veszélyeztetheti az ott tanuló diákok jövőjét. végezzenek, mert másként nem tudják kifizetni a világi hitoktatók óradíját és a főállásúak bérét. „Az előnyünk csupán annyi, hogy az egyházmegyék közül mi vagyunk a legkisebbek, s másoknál kevesebb, mindössze három iskolát tartunk fenn” - mondta lapunknak Balás Béla. Gyulán a Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumból egy- busznyi tanár, szülő és nagydiák készül a pénteki megmozdulásra. A szintén gyulai Göndöcs Benedek Középiskolában hangsúlyozták, a demonstrációt nem többletjogokért, hanem az egyenlő elismerésért tartják. Kecskeméten a Piarista Általános Iskola és Gimnázium szülői munkaközössége is szervezi a holnapi fővárosi tüntetésen való részvételt. A diákok részvételéről Kiss János, a szülői munkaközösség vezetője annyit mondott: a szülők kérték az iskolavezetést, hogy tegye lehetővé önkéntes részvételüket a tüntetésen. Tolna megye katolikus és református iskoláiban azzal értenek egyet a tanárok, ha a normatívát tovább csökkentik, veszélybe kerül az intézményeik működtetése. A szekszárdi Szent József Katolikus Általános Iskolában Balázs Sándorné igazgató elmondta, miután a bejáró tanulók után megvonták a normatívát, ami fejenként 25 ezer forintot jelent, napi gondjaik vannak, hiszen a tanulóknak több mint a fele bejáró. ■ Az egyházak szerint iskoláik működtetése kerülhet végveszélybe. HÍRSÁV Üdülési csekket kaphat 150 ezer rászoruló A köztársasági elnök aláírta felsőoktatási törvény Bizottság is ellenőrzi a jogszabályt Az idei 80 ezer ember helyett jövőre több mint 150 ezer rászoruló kaphat üdülési csekket - jelentette ki tegnap Karácsony Mihály, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke. Jogosultnak azok az aktív munkavállalók vagy regisztrált munkanélküliek számítanak, akiknek havi bruttó összes jövedelme nem haladja meg a 85 ezer forintot. Nyugdíjasoknál azt tekintik rászorulónak, akinek a havi ellátása nem haladja meg a mindenkori minimálnyugdíj háromszorosát, vagyis a 74 ezer 100 forintot. 2006-ban hat pályázatot hirdet az alapítvány a kispénzűeknek. A munkavállalókon kívül családosok, nyugdíjasok, fogyatékosok, szakmunkástanulók és szakszervezetek juthatnak támogatáshoz. 5-10 ezer forintos önrész ellenében a felnőttek 40 ezer, a gyermekek 20 ezer, míg a szakmunkástanulók 30 ezer forint értékű üdülési csekket kaphatnak. A munkáltatók nemcsak saját alkalmazottaiknak, hanem bármelyik magyar állampolgárnak vehetnek üdülési csekket, amely a mindenkori minimálbér összegéig - azaz 2006-ban 62 ezer 500 forintig - adó- és járulék- mentes. ■ Sz. Sz. Sólyom László köztársasági elnök kedden aláírta az új felső- oktatási törvényt - jelentette be tegnap Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. A jogszabály március 1-jén lép hatályba. A Magyar Ak- kreditációs Bizottság eddig 680 szak indítását engedélyezte. „Az új törvénnyel megvalósulnak a valódi minőség, a verseny, a teljesítmény és az esélyegyenlőség szempontjai és feltételei - jelentette ki Magyar Bálint oktatási miniszter. A Fidesz továbbra sem ért egyet a törvény számos pontjával, de nem fordul Alkotmány- bírósághoz - jelentette ki Sió Sólyom ellenjegyezte a törvényt László. A párt oktatási kabinetjének vezetője kifejtette, ha a Fidesz megnyeri a választásokat, akkor módosítani fogja a felsőoktatási törvényt. Főként azt kifogásolják, hogy nem szabályozott a mesterképzésre való átmenet. Klinghammer István, a Magyar Rektori Konferencia elnöke lapunknak elmondta: összességében elfogadható az új jogszabály, de abban még több pontosításra van szükség. A tegnapi testületi ülésen egy olyan bizottság létrehozásáról döntöttek, amely kiszűri a felsőoktatási törvényből az ellentmondásokat. ■ Szakács Árpád Hová invitálta a Fidesz-MPP Medgyessyt? Információink szerint a közelmúltban Medgyessy Péter volt miniszterelnököt is meghívta a Fidesz egyik pártrendezvényére, a volt kormányfő ugyanakkor nem fogadta el az invitálást. Lapunk úgy értesült, a legnagyobb ellenzéki párt arra is rá szerette volna bírni Medgyessyt, hogy szólaljon fel a rendezvényen. Az Index című internetes újság tegnap arról számolt be, hogy a Fidesz megkörnyékezte Medgyessy Pétert, ő azonban inkább az MSZP kampányában vállal szerepet. A cikk szerint a Fidesz azt honorálta volna, ha Medgyessy nyíltan szembefordul a jelenlegi kabinet politikájával. Az újság kérdésére Medgyessy Péter nem kommentálta az értesülést, azt azonban leszögezte: „ aki ismer, az tudja, hogy a politikai nézeteimet nem szoktam úgy változtatni, mintha új nadrágot húznék”. Lapunk fideszes körökből úgy értesült, Medgyessy Péter megkeresése a rendezvényre való meghívásban kimerült, a pártban komolytalannak és nevetségesnek tartották azt a felvetést, amely szerint „át szerették volna csábítani a volt miniszter- elnököt”. ■ Szakács Á. Jövő héten aláírhatják a BA privatizációját Egyre nagyobb a valószínűsége a sztrájknak Ferihegyen, amelyet a napokban privatizál 75 évre 464,5 milliárdért a brit BAA. A reptéri sofőröket és a forgalmi rampatiszteket tömörítő sztrájk- bizottság és a munkaadó Budapest Airport Rt. (BA) között ugyanis a sztrájktárgyalások második napján sem közeledtek az álláspontok. A sztrájkbizottság szerint tűrhetetlen, hogy az üzemi tanács elnökét az ÁPV Rt. megfenyegette a nyilvánosság tájékoztatása miatt. A Hungarocontrol légiirányítóinak egyik reprezentáns szak- szervezete szolidaritási közleményt adott ki, amelyben támogatja a BA dolgozóinak sztrájktárgyalásait - értesült lapunk. Információink szerint a Közlekedési Munkatanácsok elnöksége is szolidaritást vállalt a BA 2500 dolgozójával. ■ A Budapest Airport dolgozóival szolidaritást vállaltak a Hungaro- control légiirányítói és a Volán-alkalmazottak is. A BA közleménye szerint a tegnapi egyeztető tárgyalásokon a 2006-ra tervezett inflációt jóval meghaladó bérfejlesztést ajánlottak a szakszervezeteknek. A sztrájkbizottság ezt elutasította, s jövőre az ideihez hasonló, 16,62 százalékos béremelést kértek. A munkaadó szerint a munkavállalókkal november 1-jén aláírt új kollektív, határozatlan idejű szerződés még három évig nem mondható fel. Várhatóan ma dönt az ÁPV Rt. igazgatótanácsa a BA privatizációs szerződéseinek végleges szövegéről, amelyeket pozitív döntés esetén egy héten belül alá is írhat a privatizációt felügyelő szervezet - jelentette be Batiz András kormányszóvivő. ■ Izing Antal - Éber Sándor « t *