Tolnai Népújság, 2005. december (16. évfolyam, 280-306. szám)
2005-12-13 / 291. szám
2005. DECEMBER 13., KEDD VILÁGTÜKÖR 7 mmmtm A felmelegedés elleni lépésekről a konferencián A montreali klímakonferencián két tárgyalássorozat megindításáról döntött a résztvevő több mint 150 ország képviselője. Megállapodtak arról, hogy egyeztetéseket kezdenek a kiotói jegyzőkönyv hatályának meghosz- szabbításáról. Emellett olyan nem kötelező jellegű intézkedésekről is tárgyalnak majd, amelyek a 2012-ben lejáró kiotói egyezmény után lépnének életbe, hogy tovább csökkentsék az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsátását. Az éghajlatváltozás okozta kihívásokról a múlt szerdán kezdődött konferencia a kanadai Montrealban. Hazánkat Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter képviseli. Paul Martin kanadai miniszterelnök megnyitó beszédében azt hangsúlyozta, hogy egyetlen ország sem vonhatja ki magát a nemzetközi közösség általános felmelegedés elleni harcából. Ezzel egyértelműen az Egyesült Államokra utalt, amely elzárkózik az ENSZ éghajlat-változási keretegyezményéhez csatolt, az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozását előíró kiotói jegyzőkönyv ratifikálásától. 1997-ben Kiotóban több mint harminc ország vállalta, hogy 2012-re csökkenti az üvegházhatást erősítő gázok kibocsátását, a két legnagyobb szén-dioxid-ki- bocsátó ország, az USA és Kína mindmáig semmilyen konkrét lépést nem tett az ügyben. A tanácskozáson az Inuitok Sark Körüli Konferenciájának vezetője, Sheila Watt-Cloutier rámutatott: a globális felmelegedés következtében olvadásnak indult a sarkvidék jege, ezért az eszkimóknak egyre több problémával kell szembenézniük. ■ K. F. Tagadja a vádakat a háborús bűnös Ante Gotovina Ante Gotovina volt horvát tábornok mind a hét ellene felhozott vádpontban ártatlannak vallotta magát hétfőn kezdődött meghallgatásán az ENSZ hágai Nemzetközi Törvényszékén. A szer- bek ellen elkövetett háborús, illetve emberiség elleni bűntettekkel, mindenekelőtt 150 polgári személy legyilkoltatásával gyanúsított Gotovinát szombaton szállították Spanyolországból Hágába, a Nemzetközi Törvényszék fogdájába. Ha bűnösnek találják, akár életfogytiglani börtönnel is sújthatják. A bíróság előtt azt kellett közölnie a bírókkal, hogy tudomást szerzett az ellene felhozott vádakról, illetve bűnösnek tartja-e magát. Vasárnap a dél-horvátországi Splitben tartottak újabb tüntetést a nemzeti hősként tisztelt tábornok mellett. A gyűlésen több tízezren vettek részt az 1991-95. évi szerb-horvát háború veteránjai szövetségének felhívására. Ha bűnösnek találják, élet- fogytiglanra Is ítélhetik a volt horvát tábornokot Merénylet Autóba rejtett pokolgép okozott hatalmas pusztítást hétfő reggel Bejrút keleti elővárosában. A merénylet célpontja és áldozata Gebran Tueni, az An-Nahar lap főszerkesztője, a parlament Szíria-ellenes képviselője volt. A detonációban legalább tíz gépkocsi kiégett, s több száz méteres körzetben kitörtek az ablakok. Az utóbbi időben hasonló támadások végeztek olyan közéleti személyiségekkel és újságírókkal, akik felléptek Szíria libanoni befolyása ellen. Február 14-én Rafik Hariri kormányfőt gyilkolták meg hasonló módon Bejrutban. Az ügyet az ENSZ különbizottsága vizsgálja, különös tekintettel arra, hogy a merényletben feltehetően magas rangú Szíriái és libanoni személyek is érintettek. fotó:afp HÍRSÁV Külügyminiszterek az EU bővítéséről A KÜLÜGYMINISZTEREK hétfői brüsszeli tanácskozásukon rövid eszmecserét folytattak Macedónia kérdéséről, amely várhatóan az e heti csúcs- értekezleten is napirendre kerül. Az EU-bizottság eredetileg azt javasolta, hogy nagy, tömeges bővítési hullámra a közeljövőben ne kerüljön sor, de a balkáni országok, saját teljesítményük alapján (egyenként) bekerülhessenek majd a szervezetbe. Macedónia tagjelöltségét főleg Franciaország ellenzi. Amerikai nagykövet Oszama bin Ladenről oszama bin laden már nem aktív vezetője az al-Kaidának a pakisztáni amerikai nagykövet szerint. Ryan Crocker vitába szállt egy üzenettel, amelyben az-Zavahri, az al-Kaida alvezére azt hangoztatta, hogy Bin Laden vezeti a „szent” háborút. @ további hírek: www.regoel.hu Az ENSZ-től várnak döntést autonómia Március 15-én tüntetést tartanak Székelyudvarhelyen Az ENSZ-hez fordul a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hogy tekintse kiemelt célnak Székelyföld helyzetének rendezését, és járuljon hozzá, hogy nemzetközi felügyelettel szavatolják a térség autonóm státusát. Lukács János Az erdélyi Krónika napilap tudósítása szerint mindezt az SZNT hét végi sepsiszentgyörgyi küldöttgyűlésén döntötték el. Csapó József elnök megállapította: az Európai Parlamentben figyelemmel kísérik önigazgatási terveiket. Elismételte korábbi álláspontját, miszerint ha az autonómiatörekvések alkotmányellenesek, akkor módosítani kell a román alaptörvény vonatkozó cikkelyeit. Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester, udvarhelyszéki küldött javaslatára a küldöttgyűlésen eldöntötték, hogy március 15-én székely nagygyűlést szerveznek Székelyudvarhelyen, ahol a résztvevők hitet tesznek a belső önkormányzás ügye mellett. Szász hangsúlyozta: egy 1100 fős felmérés szerint a romániai magyarság 78 százaléka fontosabbnak tartja a területi autonómiát, mint az ország uniós csatlakozását. Az SZNT azt szeretné, ha Románia uniós csatlakozását megelőzné az önrendelkezés biztosítása. A gyűlésen elhangzottakra román és magyar politikusok is élesen reagáltak. Frunda György RMDSZ-es szenátor szerint „hülyeség” azt kérni, hogy az autonómia a csatlakozás feltétele legyen, annál is inkább, mert az EU-tag Romániában már könnyebb lesz küzdeni az önrendelkezésért. Borbély László miniszter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető alelnöke szerint az SZNT olyan személyek tömörülése, akiknek nem volt sikerük az RMDSZ-ben, s most másképp próbálnak érvényesülni. Lucian Bolcas, a Nagy- Románia Párt ügyvezető alelnöke hazaárulásnak nevezte az SZNT valamennyi cselekvését, amit sürgősen fel kell számolni. Oltják a tűzet az angliai olajtárolóban A 24 üzemanyagtartály felét biztonságba helyezték a tűzoltók Angliában, a Hertford- shire-i terminálon. A vasárnap történt ipari baleset nyomán újabb sérülések nem történtek. A hatalmas füst miatt a rendőrség közel kétezer embert átmenetileg evakuált a környékről. A hatalmas tárolóban - ahol tizenhatmillió liter benzint, gázolajat, kerozint és repülőgépüzemanyagot tartottak - számos robbanás történt, de még többre sor kerülhet, mivel a tűz eloltása napokig is elhúzódhat. A lakosság az első órákban pánikszerűen megrohanta a benzinkutakat, hogy tartalék üzemanyagot szerezzen, az olaj- vállalatok szerint azonban nincs komoly probléma, mivel sem az ország olajfinomítói, sem a forgalmazás nem bénult meg. A terrorelhárítók is nyomoznak a helyszínen, de eddig minden arra vall, hogy üzemi baleset történt. ■ E. Cs. Basescu: Székelyföld nem azonos Koszovóval politikai túlkapásnak minősítette néhány napja Traian Basescu azt, hogy a koszovói helyzet megoldására tett javaslatát székelyföldi szervezetek Székelyföld autonómiájának megteremtésére is alkatmaz- hatónak tartják. A vita előzménye az, hogy az államelnök november végi párizsi látogatása alkalmából azt javasolta a francia elnöknek: Koszovó határmódosítás nélkül kapjon autonómiát, saját intézményi struktúrát állíthasson fel. Erre az Erdélyi Magyar Polgári Szövetség háromszéki szervezete, majd országos elnöksége is úgy reagált, hogy az államfő rávilágított arra, amit a székelyföldi magyarok régóta kémek. Erre válaszolva előbb csak Traian Basescu tanácsadója hárította el a felvetést, majd a román államfő újságírók kérdésére kijelentette, hogy felkéri Csapó Józsefet, olvassa el figyelmesen Románia törvényeit és alkotmányát. Izrael továbbra is tagadja Irán megtámadását Zárt határok a választás alatt Irak Szörnyű börtönhelyzetről számolt be a tábornok Az izraeli hadügyminisztérium illetékese a Kol Israel rádióban cáfolta a The Sunday Timesban megjelent cikk állításait, amelyek szerint Izrael kész lenne megtámadni Iránt. Amos Gilad szerint előfordulhat, hogy a jövőben felmerül valamikor egy ilyen lehetőség is, de jelenleg a dolog „kitalált és irreális”. A brit lap szerint Ariel Sáron miniszter- elnök kiadta már a parancsot, hogy a fegyveres erők készüljenek fel az iráni nukleáris létesítmények megsemmisítésére. A támadásra állítólag márciusban kerülne sor, de a különleges szolgálatok már készültségben vannak. A hír - megfigyelők szerint - könnyen lehet időzített figyelmeztetés és fenyegetés, minthogy egy hét múlva kezdődnek újra az iráni atomlétesítményekről korábban megszakadt tárgyalások. Teherán közölte: ragaszkodik ahhoz, hogy saját területén dúsíthasson uránt, s nem bízik abban, hogy Oroszországtól kap majd nukleáris fűtőanyagot. A képhez tartozik, hogy Irán a közelmúltban modern légvédelmi rendszereket vásárolt, s képes immár elérni Izraelt is fóld-fóld rakétáival. Az iráni külügyminisztérium szóvivője vasárnap közölte: az Egyesült Államok is részt vehet azon a nemzetközi pályázaton, amelyet a darkhoini atomerőmű építésére hirdetnek meg. ■ Cs. Cs. Rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezetnek be mától Irakban, a csütörtöki parlamenti választások előkészületeként. Csák Elemér A bagdadi belügyminisztérium közlése szerint mától szombatig különleges biztonsági intézkedések lesznek érvényben egész Irak területén. Az ország határait lezárják. Tilos lesz az utazás az egyes tartományok között, éjszaka pedig meghosszabbítják a kijárási tilalmat. A lázadók uralta körzetekbe újabb csapategységeket irányítottak. Amerikai felügyelet alatt hónapok óta folyik a készülődés a csütörtöki parlamenti választásokra. Az Egyesült Államok reményei szerint egy széles társadalmi bázisra épülő kormányzat mérsékli a szunnita ellenállást, s lehetővé teszi a szövetséges megszálló csapatok teljes vagy részleges kivonását. Egyes katonai parancsnokok azonban arra figyelmeztettek, hogy az új kormánynak is számolnia kell a folytatódó merényletekkel. Talabani elnök szerint a választásokon koalíciós kormány megalakulására van kilátás. A januári választásokat bojkot- táló szunniták ezúttal részt kérnek a hatalomból. Fogolykínzások döbbenetes részleteket mondott el az iraki börtönállapotokról egy tábornok, aki öt hónapja menekült Irakból Jordániába. Muntazar al- Szamarri szerint szunnita férfiak, köztük tizenéves fiúk ezreit verik és kínozzák az iraki börtönökben. Az AFP- nek adott nyilatkozatában azt állítja: az őrök elsősorban egy síita fegyveres szervezettagjai, amelyet Iránból pénzelnek. Szamarri úgy tudja, Bagdadban két női börtön is van, ahol kínozzák és megerőszakolják a foglyokat.