Tolnai Népújság, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-24 / 275. szám

EGYHÁZI TÜKÖR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. NOVEMBER 24., CSÜTÖRTÖK Segítenek a gyengébbnek gyülekezet Fogy a református közösség alsónyéken a legutóbbi nép­­számláláskor 201 református vallású lakost számláltak össze, ám az azóta eltelt időben több mint százzal lettek kevesebben - tudtuk meg Sima Endre refor­mátus lelkésztől, aki 31 éve szolgálja a gyülekezetét. Ez idő alatt 309 hívet búcsúztatott. Je­lenleg 15-20 hívő jár rendszere­sen az istentiszteletekre, a helyi gyerekek közül pedig négyen ta­nulnak hittant a bátaszéki isko­lában. Mint elmondta, talán az segítene, ha a régi komoly ér­tékrendet fel tudnák eleveníte­ni, meg tudnák tartam, akkor a közösség sem szűkülne tovább. Szerencsére a kis gyülekezet tagjai összetartóak. Aki teheti, odafordul a gyengébbhez, le­gyen szó bevásárlásról, vagy más segítségről. Az adventét né­hány éve hangversennyel ünne­pelik meg, vendég előadóművé­szekkel, kórussal, utána pedig szeretetvendégségbe gyűlnek össze. Az 1790 és 1794 között épült templom a falu ékessége. A közelmúltban sikerült felújí­tani a tetőt, amelyhez az önkor­mányzat, az egyházkerület, a gyülekezet, valamint más fele­kezetek is hozzájárultak. Tíz éve civil apostolok kész A tolnai csoport most ünnepelt tolna osztie Zoltán, az Orszá­gos Keresztény Értelmiségiek Szövetségének vezetője a tolnai csoport fennállásának tizedik évfordulójára látogatott Tolná­ra. Mint elmondta, az ökumeni­kus szervezet célja, hogy min­den nemzeti és kulturális terü­leten megjelenjen a keresztény alternatíva. Hetvenhat helyi csoportjuk között a tolnai az egyik legfon­tosabb. DR. SARAMÓ MÁRTA, a helyi csoport elnöke elmondta, megalakulásukkor a szervezet alapítója, dr. Csanád Béla pro­fesszor jelölte ki a célokat: le­gyenek környezetük civil apos­tolai, erősítsék magukban és másokban is a hitet, a nemzeti tudatot, és se­gítsenek a rá­szorulókon. A legnagyobb örömük, hogy a 70 tagot számláló cso­port a hitért és családért élő emberek igazi szeretetközös­­ségévé vált. Emellett a köz­életben is si­került eredményeket elérniük: nagy szerepük volt a tolnai ka­tolikus iskola újraindításában, felújították a régi búcsú hangu­latát, és rendszeres karitatív munkát végeznek. H. É. EGYHÁZI HIBEK Adventre készülődnek az óvodások és a szülők Adventi gyertyagyújtás lesz Szekszárdon, a katolikus óvo­dában november 25-én, pénte­ken délután fél ötkor. Ugyan­ezen a napon a plébánia közös­ségi házában a legif­j a b b zások tartanak találkozót este 8 órától. Az elsőáldozó gyerekek szüleit november 26-án, szom­baton, délután 2 órától várják a közösségi házba, ahol adventi koszorút készítenek. Gyertyagyújtás Bátaszéken a vasárnap esti szentmisén Bátaszéken a katolikus temp­lomban a szentmisék este 5 óra­kor kezdődnek. Az adventi gyertyagyújtás a vasárnap esti szentmisén lesz. Az elsőáldozók kezesei találkoztak a plébánián November 21-én Szekszárdon, a plébániához tartozó közösségi házban találkoztak a leendő el­sőáldozók kezesei. Az előírás szerint csak vallását gyakorló katolikus, tehát rendszeresen templomba járó, gyónó és áldo­zó lehet kezes. Az idén közel száz kisgyerek készül Szek­szárdon az elsőáldozáshoz. A hit hívja a babát, mamát advent Segíts minket Urunk, hogy gyermekeinket életünk példájával vezessük feléd - így szól az édesanyák imádsága Mauthner Ilona Minden héten kedden találkoznak a babák és a mamák egymással. November 29-én ajándékot készítenek, december 6-án pedig vendégségbe várják őket a szekszárdi Szent Rita Katolikus Óvodában Három évvel ezelőtt Színé Kön­tös Hedvig volt az egyik kezde­ményezője, hogy alakítsanak Szekszárdon, a plébánián egy baba-mama klubot. Férjével együtt eljártak a helyi házasok közösségébe, ahol éppen több olyan fiatal pár is akadt, akik­nek megszületett első kisbabá­juk. Ez adta az ötletet, hogy jó lenne egy katolikus klubot ki­alakítani, ahová az anyukák és a babák is eljöhetnének. Jelent­kező bőven akadt. A szervező­ket igazolta az élet, hiszen a klub kitűnő lehetőséget ad arra, hogy a gyermekek apránként szokják a közösségi életet. Min­den hétre vendéget is hívnak, aki a gyermeknevelésben, a párkapcsolat kérdéseiben, az egészséges életmódban, a ke­resztény hit és család értékei­nek megőrzésében nyújt segít­séget. Ottjártunkkor adventre készülődtek az anyukák, mi- i közben a kicsik egymással ját­szottak. Az adventi koszorúk készítésében Gulyás Éva kéz­műves segített. Alapanyagot a plébánia adta és csak a díszítés­hez használt dolgokért kellett fizetni. Ótós Réka a kétéves Lu­cával jár rendszeresen a klub­ba. Jó kimozdulni otthonról és jó, hogy van egy közösség, ahol hasonlóan gondolkodnak a csa­ládról - mondta. Aki az első gyermeknél tart, előfordul, hogy nem tudja a választ olyan kérdésekre, mit tegyen, ha este nem akar elaludni a kicsi, vagy ha nő a foga. Ebben és sok más­ban is egymásnak segítenek az anyukák. Juhászné Neiner Judit a ne­gyedik gyermekével van ott­hon. Erzsiké most kétéves, a két legnagyobb fiú már Eszter­gomban, a ferences gimnázi­umban tanul. És bár kamaszko­rúak, nem követelőzőek, nem vonzza őket a márkás nadrág, cipő. A hétköznapokban is so­kat segít a keresztény hit a csa­ládi értékek megőrzésében - mondta Judit. A szekszárdi katolikus plébánián három éve minden kedden délelőtt találkoznak a kismamák és a kisbabák. Ők a kato­likus baba-mama klub tagjai. A találkozások cél­ja, hogy a kölcsönös ta­pasztalatokat egymással megosszák, a nehézsé­gekben pedig egymást se­gítsék. Édesanyák imádsága Segíts minket Urunk, hogy gyermekeinket életünk példá­jával vezessük feléd. Amikor gyermekeinkkel foglalkozunk, jóságos higgadtság, tekintély és szeretet áradjon belőlünk. Hogy gyermekeink életük csa­lódásai, veszélyhelyzetei vagy testi megpróbáltatásai köze­pette is megtalálják gondos­kodó szeretetedet. Ha gyerme­keink megbántanak, eltávo­lodnak tőlünk, vagy hálát­lanok velünk szemben, mi ak­kor is teljes bizalommal ter­jesszük eléd kéréseinket. Hedvig, a szervező Színé Köntös Hedvig szek­szárdi, de Pécsen járt egye­temre, itt ismerte meg a fér­jét. Öt éve kötöttek házassá­got. Hedvig zenetanár, férje belgyógyász. Két gyermekük van, a 4 éves Benedek és a 2 éves Ágnes. A család számá­ra a hit a kizárólagosságot és a biztonságot jelenti - mondta az édesanya. A képen (balra) Hedvig egy másik anyuka kislányával, a másfél éves Nórával. Jobb oldali képen Madarászné László Ildikó ki­sebbik lányával, Zitával. Zarándokhelyek Tolna megyében A Pécsi Egyházmegye most megjelent kiadványában ki­emelt zarándokhelyként említi a bátai Szent Vér búcsújáró he­lyet. IV. Jenő pápa 1434-ben Bátát Zsigmond király kérésére búcsújáró hellyé nyilvánította. Az akkori feljegyzések szerint Bátán egy szent ostyatöredéket őriznek, amelyből valamikor vér csordult. E csodálatos erek­lyéhez megszámlálhatatlan so­kaság zarándokolt. A másik zarándokhely a Szekszárd-Remete kápolna. Az 1757-ben épült kápolna a Má­­ria-kultuszhoz kapcsolódik. A búcsú napja Kisboldogasszony napja, vagyis minden évben szeptember 8-hoz közel eső vasárnap. Felszentelték a decsi templomot Jövőre lesz hetvenöt éves a decsi templom. Az elmúlt évti­zedek alatt csak kisebb munkákra, meszelésre, felújí­tásra jutott pénz, de az idén több mint ötvenmillió forintot költöttek az épületre. A decsi plébánia európai uniós forrás­ból jutott jelentős támogatás­hoz, a saját keretet pedig az egyházközösség állta. A pályá­zat elkészítésében és a további adminisztrációs munkában a helyi polgármesteri hivatal munkatársai segítettek. Novem­ber 20-án, vasárnap a szentmi­se keretében áldotta meg a templomot Garadnay Balázs püspöki helynök. Ezen a napon zsúfolásig megtelt a decsi temp­lom. M. I. MISEK, ISTENTISZTELETEK j Katolikus misék: Bátaszéken vasárnap fél 9 és délután 5 órakor, Dombóváron vasárnap 8 órakor, 10 órakor, 11 és 18 órakor, Dunafóldváron, a külvárosi (Barátok) templom­ban: vasárnaponként 7.30-kor és 11 órakor, a belvárosi temp­lomban (Öregtemplom) szom­bat este 18.30-kor, vasárnap 9 órakor. Pakson, a belvárosi (Jé­zus Szíve) templomban: szom­baton este 6 órakor, vasárna­ponként 9 órakor, 10 órakor (diákmise), 18 órakor. A Szent­lélek (Makovecz) templomban pedig szombat este 5 órakor, va­sárnap reggel 7.30-kor. Szek­szárdon, a Béla téri belvárosi templomban: szombaton este 6 órakor, vasárnaponként 9 (di­ák), 11 órakor és 18 órakor. Az újvárosi templomban: szomba­ton délután 16.30-kor igelitur­gia, vasárnap délelőtt 7.30-kor és 10 órakor, Tamásiban: vasár­naponként 9.30 és 10.30-kor. Evangélikus istentisztelet va­sárnaponként: 8.30-tól Zombán, 9.30-tól né­met áhítat Szekszárdon (min­den hónap 2. vasárnapján), 10 órától kezdődik Szekszárdon (minden hónap 1. vasárnapján úrvacsorával). A következő tele­püléseken istentisztelet csak a hónap 1. vasárnapján van: 13.30-tól Felsőnánán, 14.30-tól Kétyen, 16 órától Decsen, 17.30- tól Bátaszéken (a református imaházban). A református istentisztelet Szekszárdon (Kálvin téri temp­lom) vasárnaponként 10 órakor kezdődik. 4 l I i «

Next

/
Oldalképek
Tartalom