Tolnai Népújság, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-23 / 274. szám
2005. NOVEMBER 23., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG AUTÓ&MOTOR 9 Friss szelek fújnak Dél-Koreából Hyundai getz Három év után ráncfelvarráson esett át a népszerű apróság A vonalvezetés a régi, a legnagyobb formai változáson a kocsi orra ment át. A hűtőmaszk, a lámpabura és az alsó légterelő azonban vadonatúj. A koreai gyár 2002-ben mutatta be a Getzet, és mára több mint félmillió darabot értékesítettek belőle. Autó Motor A Getz a Hyundai jelenleg forgalmazott modelljei között a legsikeresebb. A gyár mégsem csücsül a babérjain. A hároméves konstrukción több frissítést hajtottak végre. A kisautón külsőleg alig módosítottak, a márka inkább a műszaki fejlesztésekre összpontosított. Igazi meglepetést a megújult motorválaszték jelent. A dél-koreaiak három új erőforrással rukkoltak elő, ráadásul ez a valóságban négy típust jelent. Az 1.1 12V jelű, 66 lóerős Otto-mo- | torhoz nem nyúltak, továbbra is t ez az alap. Nyugdíjazták viszont T a 82 lovas, 1,3-as és a 105 lóerős, £ 1,6-os benzineseket, valamint a 82 lóerős, háromhengeres CRDi dízelt. Ezek helyett fejlesztettek ki a KIA-val közösen egy 1,4-es és egy 1,6-os, négyhengeres benzinest és egy 1,5-ös, négyhengeres, de két teljesítményszinttel választható dízelt. Természetesen mindegyik teljesíti az Euro-4- es normát. Némi üröm azért vegyül az örömbe: a költségek szinten tartása miatt az új erőforrások nem a csúcstechnikát képviselik (nem közvetlen befecskendezésűek), de azért korszerűek (négyszelepes hengerfejek, dupla vezérműtengely, változó szelepvezérléssel). A kisebb 97, a nagyobb 105 lóerős. Menet közben mindkettő remekül teljesít, bár az 1,6-ossal jóval szelídebb gázadásokkal gyorsítható a Getz. Ráadásul 130-as tempónál háromszázzal kevesebbet pörög a főtengely, mint a kisebb változatban. A Hyundai benzines motorjaihoz négyfokozatú hagyományos, bolygóműves automata váltó is rendelhető. Sajnos felépítésének köszönhetően jó pár lóerőt elnyel az 1,4-es kézi váltójához képest. Álló helyzetből gyorsulva ez utóbbi méltó ellenfele az automatának. Igaz, az automata heves gázadásra azonnal reagál, két fokozatot is visszakapcsol. A sportosabb vezetést kedvelő sofőröknek az 1,5-ös dízeleket ajánljuk. A korábbi három helyett négyhengeressé nőtt motorok műszaki tartalma a legújabb trendeket követik. Hengerenként négy szelep, dupla vezérműtengely, második generációs, közös nyomócsöves üzemanyagellátó rendszer, változó geometriájú turbó, levegő-visszahűtés, katalizátor. Egyedül a koromszűrő hiányzik a felsorolásból, de rövidesen ezt is pótolják. Az 1,5 CRDi 16V igazi élménymotornak számít. A maximálisan 110 lóerővel (235Nm) gazdálkodó erősebb testvér még a csúcsbenzinest is kenterbe veri. Csupán arra kell ügyelni, hogy a fordulatszám ne essen 1500 alá. E fölött ötödikben is könnyedén előzhetünk, és az emelkedők sem okoznak gondot. Erre a 88 lóerős öcsike is képes, persze több körültekintéssel. A következő generációra újabb 3 évet kell várnunk. A délkoreaiak tájékoztatása szerint a következő plasztikázásra 2008- ban kerül sor. Addig pedig, ha az ára a leköszönő sorozatéhoz hasonlóan pénztárcabarát marad, vígan ellavírozhat az európai és a magyar piacon is. HÍREK Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái HÉTFŐ SZÉPSÉG & DIVAT KEDD EGÉSZSÉG SZERDA AUTÓ&MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS Megint baj van az új Daciákkal megdőlhet zökkenőknél a Dacia Logan vezetőülése. A gyártó ezért 3000 darab 2005. szeptember 5. és 19. között készült személyautóját hívja vissza ellenőrzésre. A Logan az előforduló problémák ellenére is rendkívül népszerű, Romániában csak előjegyzésre lehet kapni. Átadták a százezredik Skodát Magyarországon ünnepel a Skoda. Az idei év a jubileumok jegyében telik a cseh vállalatnál. Idén ünnepük az első Skoda személyautó legyártásának 100 éves évfordulóját, a magyarországi Skoda pedig a fennállása óta eladott százezredik modell eladását. A jubileumi autó egy 5 ajtós, flamencoszínű Fabia 1.4-es modell Gift felszereltséggel. @ további érdekességek: www.reggel.hu Inkább egyszer válasszon helyese mint minden évben újra! Új kötelező biztosítási kedvezményrendszer az UNIQA Biztosítónál: » 5% megyeszékhelyen lakóknak • 10% banki díjfizetés esetén • 10% új gépjárművekre • 10% korábbi UNIQA ügyfeleknek • 8% közszolgálati engedmény A kedvezmények összesen 33 százalékkal csökkenthetik a kötelező árát, ami pl. egy Opel Astra esetében több mint 29 ezer forintos megtakarítást jelent! Big Ász casco biztosítás - mindent visz! • egyéni kedvezmények » hihetetlenül magas árengedmény és kiváló szolgáltatás MuitiPartnef-kedvezmény • kármentesség esetén díjvisszafizetési garancia törzsügyfeleinknek készpénzben 11 ezer forintig Kötelező a legjobb áron? A számok magukért beszélnek! 2006-os kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifák összehasonlítása (az öt legkedvezőbb ajánlat) forrás: Netrisk UNIQA gépjárműbiztosítások - A nyerő ajánlat! Személyre szabott gépjármű-biztosítási ajánlatért hívja a 06 40/29-29-29-es kék számot. UNIQA Az Ön biztonsága RAGASSZON ES NYERIEN! Kössön J 32 UNlQA-nál biztosítása va9y cascót es nyerje díját akár .QggCT ■ E39BS Szekszárdi, 34 éves férfi szerződő, 1600 cm!-es Ford Focus személygépkocsi, negyedéves díjfizetés, banki díjlehívási kedvezmény figyelembevételével 43679 53 742 55 750 60648 61250 PEUGEOT • • Az On kedvence készen áll a télre? Peugeot gyári alkatrészek 2Ö% kedvezménnyel: Szűfókf AkfedJireitíiiiatorok * Izzító- és gyújtógyertyák - Ablaktörlő lapátok • Ablakmosó folyadék I S pontos ingyenes átvizsgálás márkaszervizeinkben________| A 15 pontos iumgüií ne-Trevéeekzésseí t Pesjgeet márkaszervize*. Aznafcáó dpsernter 5-sg tart. PEUGEOT AUTÓSZIGET Pécs, Siklósi út 122. Tel.: 72/550-550 Szekszárd, Palánki út I. Tel.: 74/529-888 Dombóvár, Gagarin u. 30. Tel.: 74/566-000 www.autosziget.hu