Tolnai Népújság, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-12 / 265. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. NOVEMBER 12., SZOMBAT KEK TŰKOR 13 Honatya kocsija az árokban baleset Nem a képviselő vezette az autót, mégis felelős lehet A roncsból a tűzoltók feszítő-vágóval szabadították ki a fiatal sofőrt. A kocsi totálkárosra tört a balesetben Nagy fogás a telephelyen Pakson egy cég telephelyén nézett körül a betörő és nem remélt zsákmányra bukkant. Egy több mint másfél millió forint értékű sportmotor távozott vele együtt. Benézett a tolvaj, de nem talált semmit házfelmérés címén jutottak be egy nagyszokolyi lakásba tolvajok. Elterelték a tulajdonos figyelmét, mialatt a csapat egyik tagja átkutatta a házat. Nem járt eredménnyel: a házból nem tűnt el semmi. Kútba esett, a tűzoltók húzták ki dunaföldváron egy férfi esett kútba, eddig tisztázatlan körülmények között. Őt a paksi hivatásos és a helyi önkéntes tűzoltók emelték ki, majd a mentők gondjaira bízták. Életét vesztette a lángok között meghalt egy nő, miután otthona lángba borult Drávasztárán péntekre virradóra. Az épület a tűzben teljesen leégett. A házban lakó 44 éves nő életét vesztette. Súlyosan megsérült Gyapay Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, Öskü polgármestere egy közlekedési balesetben Hajmáskérnél. Az árokba borult autó a honatyáé, ám ő utasként ült a gépjárműben. Nagy Eszter Dóra Pénteken hajnalban Hajmáskér külterületén, egy vasúti kereszteződésben szenvedett balesetet Gyapay Zoltán fideszes országgyűlési képviselő, tudta meg lapunk Bankó Magdától. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője hozzátette: a járműben hárman utaztak. A száguldó autó keresztülhajtott a vasúti átjárón, majd a nagy sebesség miatt letért az útról, és a magasfeszültségű oszlopnak csapódott. Innen visszapattant, és így a gépkocsi hátsó része rálógott a sínekre. Ebben a pillanatban érkezett oda az Ajka felé tartó tehervonat, amely nekicsapódott az autónak. Ekkor az egyik utas már kiszállt a járműből, ezért csak ketten ültek a roncsban, amely végül egy árokban, az oldalára borulva állt meg. A kocsit vezető, 21 éves, ösküi fiatalember, aki egyébként nem rendelkezett érvényes jogosítvánnyal, lábsérülést szenvedett. Őt a roncsok közül csak mintegy másfél órás megfeszített munkával tudták kiszabadítani a tűzoltók. A rendőrség közleménye szerint Gyapay Zoltán utasként skalpolásos fejsérülést és bordatörést szenvedett. Mindkettőjüket kórházban ápolják. A harmadik utas nem sérült meg. Bankó Magda szerint a sérülteknél a helyszínen nem lehetett alkoholvizsgálatot végezni, ám elrendelték a kettős vérvételt. Többet azonban nem árult el. Úgy tudjuk, az már a helyszínen felmerült, hogy a sofőr ittasan ült volán mögé, ezért volt szükség a kettős vérvétel elrendelésére. Az alkoholfogyasztást azonban a vizsgálatoknak kell igazolniuk. Ha bebizonyosodik, hogy a sofőr valóban ivott, azért akár Gyapay Zoltán is felelőssé vonható. A Büntető törvénykönyv ugyanis külön szankcionálja, ha valaki ittas személynek adja át a járművezetést. Ebben az esetben akár egyéves szabadságvesztés is kiszabható. A baleset hárommillió forintos kárt okozott, ennek döntő többsége, két és félmillió forint a képviselő autójában keletkezett. Idei szondás ügyek 2005. július 31. Szabó Zoltán (MSZP) igazoltatáskor nem fújta meg az alkoholszondát. 2005. július 16. Balesetet szenvedett Herényi Károly (MDF). Vállalta a tesztet, az eredmény negatív lett. 2005. március 12. Árokba borult kocsijával Csongrádnál Vincze László (Fidesz). Nem fújta meg a szondát. 2005. február 28. Letörte kocsijával a szembejövő autó tükrét Fenyvesi Máté (Fidesz). Nem fújta meg a szondát. Százezreket loptak a trükkös tolvajok Több mint hatszázezer forintot és egy hordozható személyi számítógépet loptak el trükkös tolvajok egy szekszárdi építőanyag-kereskedésből - tudtuk meg Mártonná Kasler Saroltától, a Tolna megyei rendőrség sajtóreferensétől. Az üzletbe három ismeretlen férfi lépett be, majd különböző csempék után kezdtek érdeklődni az eladótól. Miközben az ott dolgozó hölgy a segítségükre sietett, egyikőjük észrevétlen értékek után kutatott - mondta érdeklődésünkre a kereskedés tulajdonosa. A férfiak száznyolcvan centiméter magasak lehettek, szemük és hajuk színe fekete. A csalók egy türkizzöld Audi 6-os gépkocsival közlekedtek. S. V. TRAFFIPAX November 12-én, szombaton: 7.30-8.40-ig a 61-es főúton, Attala belterületén, 9.00-10.00-ig a 611-es úton, Kaposszekcső belterületén, 10.40- 11.30-ig a 61-es főúton, Dombóvár belterületén, 11.40-12.00-ig a 61-es főúton, a 85-90 km-es szelvénynél, 12.10-12.30-ig a 61-es főúton, a 72-73 km-es szelvénynél, november 13- án, vasárnap: 7.30-11.30-ig Dunaföldvár belterületén (6,61-es főút, Pentelei u.), 11.40- 12.20-ig a 6-os főúton, a 99-102 km-es szelvénynél várható sebességmérés. U tvr-hét. AJÁNLÁSÁVAL 2005. NOVEMBER 12. N H *0 H hS 'H fi HTL KLUB H ““■■1 srim tm M2 HÜ; m ssrw m m ÍwtmI..4éMéÉM; rnmTWKKmKKtm 6.00 A GEO bemutatja © 7.00 Kölyökklub 9.15 Disney-rajzfilmek Lilo és Stitch; Kacsacsapat 10.05 Receptklub 10.25 06-81-603-000 11.30 Ötletház 6.00 Tv2-matiné (rajzfilmek) 10.10 Dinoszauruszok © (angol sorozat-5/5.) 10.45 Kalandjárat Az útitárs Kandász Andrea 11.15 Laktérítő Otthonteremtő magazin 5.50 NAP-KELTE 9.00 Hol mi? 9.30 Horace és Tina 9.55 Zselé 10.00 Süsüke, a sárkánygyerek 10.30 Zselé 10.40 KliPerek (11/3.) 5.40 Agrárhíradó 5.50 NAP-KELTE 9.00 Válaszd a tudást!-Junior! 10.00 KorszakAlkotás 10.30 Vidéki Anglia (31/9.) 10.55 Családi... 7.05 TV Shop 8.00 Koktél 9.05 Csillagközi szökevények 10.05 Star Trek © (amerikai sci-fi-sor. - 83-84.) 12.05 Tarzan © (amerikai kalandfilmsor.) 6.25 Törzsasztal (ismétlés) 7.25 Gyerekeknek 8.10 Hol volt, hol nem volt... 8.40 Cimbora 9.35 Mulattató múzeum 9.40 Az állatok világa 10.40 Mindentudás Egyeteme 4.10 Cobra 11 (német akciófilm-sorozat, 1996-86.) 9.00 Bolhapiac 13.00 Csengetett, mylord? (angol vígjátéksorozat) © 14.00 Bolhapiac DÉLUTÁN 12.00 Híradó-Déli kiadás 12.10 AutóMánia 12.50 Havazin 13.20 Egy rém rendes család © 13.55 GP Masters Közvetítés Dél-Afrikából 15.05 Hegyi mentők © 16.15 Isten megbocsát, én nem! (ol.-sp. western, 1968) © 11.50 TotalCar 12.25 Játszd újra az életed! 13.20 Országutak őrangyala © 14.25 Eddie, a hóbortos hekus (amerikai akcióvígj.-sor. - 4.) 15.25 Bűbájos boszorkák 16.25 Csillagkapu © 17.25 Rexfelügyelő© (osztr.-német krimisor. - 34.) 12.00 Híradó 12.05 Momentán 12.40 TS - Korner 12.55 Nemzeti értékeink Vácrátót 13.20 Páncél mögött © (angol-am. film, 1985)92’ 15.00 Főzzünk megint! (26/8.) 15.30 Légcsavar 12.00 Délidőben 12.30 Példabeszéd 12.55 Telezőid 13.20 Jelfák 13.35 ÉVA 15.00 A törvény kötelez 15.25 NAP NYUGTA 18.00 Delta plusz 18.30 Kultúrház ....................................... 13.05 Ötödik sebesség (angol autósmagazin) 13.35 Start (autósmagazin) 14.10 Lapzárta © (ausztrál vígjáték, ismétlés) 16.20 Nevess csak! (kandikamera-show) 16.50 Nash Bridges - Trükkös hekus © (am. akciófilm-sor.) 12.05 Isten kezében 12.35 Felföldi levelek (1.) 13.00 A nemzet kincsei 13.10 Afgán ábécé ® 14.00 Egy zsák rizs (iráni film, 1996) 76' 15.30 Camino (8/2.) 15.55 Híres párok... 16.20 Bevarrva (18/13.) 15.45 Pusszantlak, drágám! (angol vígjátéksorozat) © 16.25 Fekete Vipera© (angol vígjátéksorozat) Fsz.: Rowan Atkinson 17.10 Az elveszett világ© (kan-ausztrál akciófilm) 18.05 Sztárvilág © (amerikai sztárshow) ESTE 18.30 Híradó - Esti kiadás 19.00 Fókusz plusz © 19.30 Szeress most! (magyar sorozat) 20.25 SZUPERMOZI Mi kell a nőnek?© (amerikai vígj., 2000) 117’ Fsz.: Mel Gibson, Heten Hunt Marisa Tóméi, Alan Aida, Lauren Holly 18.30 Tények - Hírműsor 19.00 Magellán © 19.30 Activity© 20.10 Kutyám, Jerry Lee (amerikai akcióvígjáték) © Fsz.: James Belushi, Mel Harris, Ed O’Neill, Kevin Tighe, James Handy 22.20 Az erdei forrás titka (am. misztikus thriller) © Fsz.: Kyle MacLachlan 16.05 Telesport - Pick Szeged SC -HRK Izvidac Ljubuski Férfikézilabda 18.05 Louis de Funes (francia portréfilm) 19.00 Luxor-show 19.30 Híradó este 20.05 Ötöslottó-sorsolás 20.15 A maharadzsa lánya © (olasz-német-amerikai minisorozat -6/1.) 52’ 19.00 Felfedezők 19.25 Esti mese 20.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.30 Kultúrház - Glóbusz 21.00 A mozi mágusai Mamma Róma © (olasz film, 1962) FF 102' R.: Pier Paolo Pasolini Fsz.: Anna Magnani, Ettore Garofak), Franco Citti 17.50 Őrült világ-Guinness World Records Primetime 18.50 Az osztag ® (német akciófilm-sor. -11.) 19.55 Motoros zsaruk © (német akciófilm-sor. - 11.) 21.00 A halottkém © (amerikai krimisorozat - 35.) 22.00 Egy 20 éves lány naplójából © (ausztrál romantikus vígjáték) 16.50 Tálentum 17.20 Világ-Politika 18.00 Híradó. Sport 18.30 Mese 19.00 Tisza ProArt Open nemzetközi táncverseny 20.00 55 nap Pekingben (amerikai film, 1963)© 22.30 Dunasport 22.45 Ártatlanságra ítélve (am. film, 1990) 122’© 19.00 Sheena, a dzsungel királynője © (amerikai kalandfilmsor.) 20.00 Fedőneve: Puma © (német akciófilm-sorozat) 21.00 L© (amerikai sorozat) 22.00 Apám beájulna © (magyar vígjáték) 95' Fsz.: Gáspár Kata, Csősz Boglárka, Kern András ÉJJEL 22.50 Gyilkos ösztön © (amerikai thriller, 2000) 81’ Fsz.: Casper Van Dien 0.40 Az életművész © (amerikai vígjáték, 1989) Fsz.: John Ritter, Alyson Reed, Joel Brooks 0.05 Túlfűtöttség ® (amerikai erotikus thriller) Fsz.: Ice-T, Cal Bartlett, Paul Michael Robinson 2.10 Halálos iramban © (amerikai akciófilm-sor.) A besúgó 21.15 Fehér leander © (am.-németfilm, 2002) 23.15 Híradó 23.18 Sporthírek 23.25 Fellini meséi Zenekari próba © (olasz-NSZKfilm, 1979) 22.45 130 éves a Zeneakadémia Ünnepi est (1.) 23.45 Válaszd a tudást! -Junior! 0.50 Telezőid 1.15 Családi... 23.30 Nascar © (am. autóverseny-magazin) 0.30 Veszélyes meghívás (am. erotikus film, ism.) © 02:30 O'Hara felesége (amerikai vígjáték, 1982) 87’© 0.50 Milyen is volna (versösszeállítás) 1.50 Hosszú alkony (magyarfilmdráma, 1997) 3.00 Standard táncok Európabajnoksága (angol táncfilm) 23.55 Maffiózók© (amerikai sorozat) 0.50 Sztárvilág - Híresek és hírhedtek ® (amerikai sztárshow) 1.35 Fedőneve: Puma © (német akciófilm-sorozat) AJÁNLÓ S S 1 i; ll| * 16.15 Isten megbocsát..! olasz-spanyol western 13.20 Országutak... amerikai akciófilm 21.15 Fehér leander amerikai-német film 21.00 Mamma Róma olasz film 16.50 Nash Bridges amerikai akciófilm 22.45 Ártatlanságra ítélve amerikai film 17.10 Az elveszett világ kan.-ausztrál akciófilm MAGTAB ATV WSBtS »mi-’Wi FILMMÚZEUM lllll sFolf'i.IWMM 'líiiniTíiifiiiiii— SFEJ' T11 V 15.00 Híradó. Sport 15.35 Európai fordulat. 16.05 A birodalom titkai. 16.35 Lapzárta extra. 17.00 Híradó. Sport 17.35 Családmese. 18.35 Reporters. 19.05 Célpont. 19.30 Híradó. Sport. 20.05 Ketten a koizón. 21.00 Híradó 21. Sport 21.35 Visszhang. 22.30 BBC- híradó. 23.0512 kőmíves. 23.30 ClickOnline 11.25 Új mezőgazdasági magazin. 12.05 Ebugatta. 13.00 Játszma. 15.05Tempó. 15.30 World Net. 16.05 Csaktermészetesen! 17.05 Magyargyáraka millennium korában. 18.30 Indaba. 19.00 Híradó. 19.35 Jónás, aki a cethal gyomrában élt. 21.20 Fásy-mulató. 22.20 Hollywood Remembeis. 23.00 Játszma 5.50-től 9 óráig az m 1-es, m2-es csatornán Holnap ismét Nap-kelte: ■ Az akasztói stadion kapujáról lekerült a lakat. Csinál-e még futballt Magyarországon Stadler József? ■ Mi történt itthon és a nagyvígban? Kereszttűzben Horn Gyula volt miniszterelnök. ■ Műsorvezető: Lakat! Károly 14.25 Egri csillagok (magyarfilm - L). 15.35 Uraim, megöltem Einsteint (csehszl. film). 17.15 Toto, Peppino és az édes élet (ol. film). 18.45 Privát filmhíradó. 19.00 Az Angyal (39.). 20.00 A buszon (29.). 20.30Zenebisztró,21.00 Az én kis falum (csehszl. film). 22.40 A Fiatal Rímesek Nemzetközi Fesztiválja 9.00 Bokszmágia. 10.00 Futtában. 10.15 Portugál labdarúgás. 11.00 Premier-síp. 11.30 Tv-s vásárlás. 12.00 NFL Game Day. 13.00 Ökölvívás. 15.30 Harcművészet. 16.30 MotorSportl. 17.15 Bokszmágia. 18.15 Jégkorong. Magyarország-Japán. 21.00 Ökölvívás. Nemzetközi profigála. 23.30 Busidó 6.00 Rajzfilmek. 15.50 Charley és Mimmo. 16.00 Mini News. 16.05 Tom, a nagy utazó. 16.30 Elhagyott játékok. 16.45 Mik). 16.55 Babar. 17.25 Andersen, a mesemondó. 17.50 A varázslatos iskolabusz. 18.25 Marsupilami. 18.55 Mini News. 19.00 Vízipók-csodapók. 19.10 Sharon naplója. 19.35 Elveszett világ 12.30 A dorkász gazéi la. 1330Tündöklö hegyek. 14.25 Az élő kert. 15.00 TELEF0RTUNA. 16.00 Az élő kert. 16.35 A fal mögött 17.35 Átszab-lak. 18.30 Jimmynek malaca van. 19.35 Alternatív. 20.45 Zabolátlan időjárás. 21.40 Szárnyalni Kanada egén. 22.50 Nők háborúban. 23.50 Sikerfilmek » * 1 1 1 i