Tolnai Népújság, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-09 / 262. szám

16 MOZAIK TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. NOVEMBER 9., SZERDA OLVASTAM Nehéz trendinek lenni TRENDI NŐMAQAZINBAN LAPOZGATTAM a minap. Azon már meg sem lepődök, hogy a cso­­daránckrémet egy legfeljebb tizennégy éves leányka arcával reklámozzák. Úgy kell annak, aki elhiszi, hogy a kencétől majd ő is így fog kinézni. Az meg is érdemli, hogy leszurkolja a kis té­­gelynyi kenőcsért a súlyos ezreket. A több mint 250 ezer forin­tos retikülön pedig harsány kacajra fakadtam, mert gyanítom: aki ennyiért vesz kistáskát, az nem ezt az újságot olvassa. SZÓVAL NEHÉZ TRENDINEK LENNI, de a divatkreátorok, szép­­ségszakmászok, kencegyártók és dizájnerek nagy örömére mindig akad bőven leány és asszony, aki biztosítja az ő nem is rossz megélhetésüket. PEDIG TRENDINEK LENNI NEM csak drága és fárasztó, néha kife­jezetten nehéz is lehet. Olvasom a minap, hogy a mini­szoknya a hatvanas években, amikor először divatba jött, több országban is felháborodást keltett. Venezuelában például a templomok falán feliratok hirdették, hogy viselője pokolra jut. Egyiptomban pedig egyenesen törvényileg tiltották be, miután két miniszoknyás nő kétórás forgalmi dugót okozott Kairó belvárosában. VENTER MARIANNA A „szürke" hétköznapok NŐIES Praktikus, kényelmes viseletek Mindennapos gond, hogy mit vegyünk fel a munkahelyre, az iskolába - vagy csak úgy egyszerűen a hétköz­napi ügyintézéshez. A divatos viseletek kiválasztása mellett ilyen­kor fontos jont, a ru- és ci­­ké­­nyel­­me­sék legye­nek. Az leg­újabb kol­­lekciói ebben is segí­­t e - nek. Több dolog egységessé vált a kü­lönböző irányzatok között: a for­mák és szabásvonalak a nyári trendhez képest természeteseb­bek, egyszerűbbek és visszafo­gottabbak lettek. Eltűntek a túl­zottan harsány, hivalkodó színek, a bő, mindent eltakaró és néha túlságosan is slampos le­­bernyegek. Visszatérnek ugyan­akkor a szupernőies formák, a szűkebb, az alakot, testet, csábí­tó előnyöket kiemelő szoknyák, nadrágok, karcsúsított kabátkák. Összességében olyan ez, mintha utaznánk egyet a múltban. Teret kap a klasszikus irányzat: a nő pedig újra nő lehet! Nem kell töb­bé katonanadrágot, katonazöldet hordaniuk. Ám a csokoládébar­na maradhat, mert úgy tűnik, ez a szezon legdivatosabb színe. Mellette ott sorakoznak a fekete, selymes, bársonyos anyagok. Minden darab a kényelemről, egyszerűségről, a mindennapi vi­seletről szól. Jó rajtot vett a Neutron A Tolna Megyei Rendőr-főkapi­tányság speciálisan képzett egysége, a Neutron válogatottja negyedik helyen végzett az orlandói kommandós világbaj­nokság első versenyszámában. A feladat során, melynek neve a túszmentés, a csapatoknak tel­jes felszerelésben be kell hatol­niuk egy házba, amelyben ter­roristák több embert túszul ej­tettek. A kommandósoknak „végezniük” kellett a terroristá­kat jelképező célpontokkal, s kimenteni a két túszt, azaz két 75 kilogrammos bábut. A Neut­­ronosok alig több mint egy perc alatt hibátlanul teljesítették a feladatot, s hajszállal lemarad­va a dobogóról, negyedikek let­tek. Az eddigi versenyeken eb­ben a versenyszámban a leg­jobb eredmény a nyolcadik hely volt. A fiúkra még négy próba vár, elsőként a kombinált küz­delem. V. T. Vasúti pályafelújítások A Corvinus IC vonatpár menet­rendjében ideiglenes változás lesz. A Bécs-Pécs között közle­kedő november 12-én és 13-án, a Pécsről Bécsbe induló járat november 12-én kerülő útvona­lon közlekedik, ezért Kaposvár állomást és Dombóvár alsót nem érinti. A pályafelújítás mi­att egyébként a Dombóvár- Gyékényes-Nagykanizsa vasút­vonalon november 11-én 19.00 órától november 13-án 16.10 óráig lesz változás: Kaposvár és Kiskorpád között vonatpótló au­tóbuszok szállítják az utasokat. Szakály-Hőgyész és Kurd kö­zött november 9-10-11-én a Sár­­bogárdról Pécsre 3.47 órakor, il­letve a Dombóvárról Sárbogárd­­ra 3.02 órakor induló vonat he­lyett autóbuszok szállítják az utasokat. Karbantartás miatt: Simon­­tornya és Tolnanémedi között november 12-én és 13-án, Pécs és Szentlőrinc között november 15-től 18-ig az éjszakai órákban, Bükkösd és Szentlőrinc között november 21-én és 22-én éjsza­ka, Abaliget és Bükkösd között november 22-én és 24-én este, éjszaka néhány vonat helyett közlekedik autóbusz. Pécs és Szentlőrinc között no­vember 15-től 18-ig karbantar­tást végeznek. Ezért a Pécsről Dombóvárra 22.56 órakor, illet­ve a Pécsről Barcsra 22.32 óra­kor induló vonat helyett a jel­zett szakaszon autóbuszok köz­lekednek. Veg/m fogyasztás (Ifi00 km: 5,9 -11,5 (1.9 JTDm 8v-3,2V6 JTS); C02 kibocsátás (gftm): 159-270 (1,9 JTDm 8v-3.2Vé JTS) Ábel Autóház Kft. Pécs, Pécsváradi út 23. Tel.: (72) 539-333 Fax: (72) 539-338 E-mail: abelauto@dravanet.hu Vért adtak a főiskolások fiatalok Kalóriapótlásként üdítőt, sört kaptak Egy tökéletes szerkezet ihlette. Nyitott napok november 10-13. 159. Az Alfák új nemzedéke. Pirosné Deli Erzsébet vesz vért Kovács Szabolcstól és Szőke Johannától. A véradásra nyolcvannyolcan jöttek el SZEKSZÄRD Véradást szervezett a Vöröskereszt tegnap Szek­­szárdon, a Pécsi Tudomány­­egyetem Illyés Gyula Főiskolai Karán. Ez itt már hagyománynak te­kinthető, mivel évente kétszer - ősszel és tavasszal - szervezik meg. A főiskola azért ad otthont a véradásnak, mert sok a lehet­séges véradó. Nemcsak hallga­tók jöttek vért adni, hanem több középiskola diákjai is. A szerve­zők szorgalmazzák a fiatal ön­kéntesek megjelenését, hogy így erős és egészséges szerve­zet vérét használhassák fel a betegek számára az egészség­ügyben. Nyolcvannyolcan jelentek meg, közülük hatvannyolcán adhattak vért, ami jó aránynak tekinthető. Személyenként 4,5 deciliter vért vettek, így össze­sen 30,6 liter gyűlt össze. Az önkéntes véradók ajándékcso­magot is kaptak, mely többek közt tartalmazott egy vöröske­resztes pólót, valamint kalória­pótlásként ételt és üdítőt vagy sört. Jó, hogy a fiatalok közül senki nem lett rosszul komo­lyabban, így nem távoztak ma­radandóan rossz élményekkel. A Vöröskereszt képviselői örül­tek, hogy a megjelenők zöme új véradó volt. Baranyai Marietta - Varga Viktória Mi van a csinos arc mögött? A nők arcának milyensége árul­kodó lehet arra nézve, hogy mi­lyen magas lehet a női hormon­szintjük, de sminkkel becsap­hatnak a férfiak. A Saint Adrews Egyetem ku­tatócsapata kiderítette, hogy azoknak a nőknek szebb az ar­ca, akiknek szervezetében több ‘női hor­mon, vagyis ösztrogén talál­ható, így több gyermekük le­hetne. A dolog szerintük logikusan levezethe­tő evolúciós alapon is, azokhoz a nőkhöz jobban vonzódnak a férfiak, akik szebbek, ugyanak­kor a természet arról is gondos­kodik, hogy ezek a nők termé­kenyebbek legyenek, mint a ke­vésbé csinos arccal megáldott társaik. A nagy szemek és aj­kak, a kis orr és állkapcsok szá­mítanak klasszikusan nőies külső jegyeknek. Az ösztrogén szintje a pubertás kQrban befo­lyással lehet a csontok növeke­désére és a bőr szerkezetének alakulására, vagyis a nőknek gyakorlatilag az arcára van ír­va, hogy mennyire nőiesek, a szó átvitt és konkrét értelmé­ben egyaránt. A kevésbé csinos arcú nők sem maradnak fegy­ver nélkül, a kultúrának, ezen belül a kozmetikai szereknek köszönhetően beleavatkozhat­nak a dolgok természetes folyá­sába, és elmaszkírozhatják ma­gukat, hogy meghozzák a férfi­ak kedvét. HUMOR MEGSZÁRAD? A parkban a karbantartó vál­lalat munkása festi a pado­kat. Odamegy egy csavargó­külsejű férfi és megkérdi:- Tessék mondani, este nyol­cig megszárad?- Azt hiszem, igen... de miért érdekli?- Azért, mert este korán szok­tam lefeküdni. INDOK Rezső képzőművészeti kiállí­tásra megy a barátnőjével és fennhangon becsmérli a fest­ményeket.- Honnan tudod te ilyen pon­tosan, hogy ezek a képek rosszak? Próbáltál te már egyszer is festeni? - kérdi a barátnő. Rezső fölényesen vá­laszol: - Én egy tojásról is meg tudom mondani, hogy rossz, pedig még sosem tojtam. AKI A VIRÁGOT SZERETI Dóra és Sanyi beszélgetnek. - 1 Tudod Sanyi, hogy aki a virá- , got szereti, rossz ember nem | lehet - mondja Dóra.- Akkor Ági nagyon jó ember ’ lehet. Imrét meg biztosan szereti is, hiszen egy egész cserép virágot dobott utána.. HORGÁSZOK Peti és Jancsi, a két szenvedé­lyes horgász beszélget egy hétfői napon, a tanítás kezde­te előtt.- Te Jancsi, tegnap olyan kitű­nő horgászhelyen voltam, hogy csak a vödröt kellett a vízbe merítenem, és azonnal tele volt hallal! - dicsekszik Peti.- Az semmi! - legyint Jancsi. - Én olyan helyen voltam, ahol előbb el kellett zavarnom a ha­lakat, hogy vizet meríthessek... A BUTA HAL Pistike megkérdezi a bátyját:- Mondd Peti, mi az a koala?- Egy buta hal - feleli Peti.- Te Peti, a könyvben az áll, hogy fára mászik!... Mire Peti:- Na látod, milyen buta!... A K&H a legjobb akar lenni A K&H Bank arra törekszik, hogy a legjobb pénzintézet le­gyen Magyarországon - mondta Tóth László, lakossági régióve­zető a bank tegnapi szekszárdi ügyféltalálkozóján. Kiemelte: céljaik elérése érdekében belga tulajdonosuk eddig minden nyereséget visszaforgatott a fej­lesztésre. A K&H az utóbbi idő­szakban jelentős arculatváltá­son esett át, az új stílussal meg­találták a fiatalokat. Működési eredményük az előző év első félévéhez képest közel 32 szá­zalékkal, 17 milliárd forintra nőtt. Piacvezetők a devizaalapú lakáshitelek értékesítésében, de valamennyi kölcsön terén nőtt a részesedésük. A vállalati üzletágban a konkurenciával felváltva állnak az élen vagy a második helyen. A márkacso­port magába olvasztotta az Argoszt, ami most már K&H Ál­talános Biztosító néven műkö­dik. F. V.-------1-----------------------------------------------­Végleg befellegzett a tinidívatHrányzatnak ÚJRA A DÁMÁKÉ és a hölgye­ké lesz a főszerep. A Paris Fashion Week divatbemu­tatóin egyértelművé vált, hogy itt az idő felnőni a jö­vő évi módihoz. Bár a szexi és merész ruhák továbbra is a főáramba tartoznak, a tinilányos csípőnadrágok és haspólók helyét átveszik a komolyabb darabok. TIR >SULk Bt. II Számítógépes vizsgafelkészítés Személygépkocsi­­vezetői tanfolyam indul november 21-én! Szekszárd, Mátyás király u. 46. Tel./fax: 74/410-608, 20/9357-388 OKÉV: 03-0131-03 Akkreditáció: 0267

Next

/
Oldalképek
Tartalom