Tolnai Népújság, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-01 / 230. szám
8 GAZDASÁGI TÜKÖR 2005. OKTÓBER 1., SZOMBAT A kecskeméti gazdakör a civil szervezetek családi rendezvényén mutatta be egészséges termékeit Megkétszerezni a fóliasátrakat! SZENTES A zöldség- és gyümölcstermesztést nevezte a magyar mezőgazdaság legfontosabb kitörési pontjának Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter tegnap Szentesen a „Kert- Magyarország felé” mottóval tizenharmadik alkalommal megrendezett kiállítás megnyitóján. Ez az a terület, ahol a leggyorsabban előre tudunk lépni, s nem is kis célokat tűzünk magunk elé: a következő évtizedben meg kell kétszerezni a fólia- és üvegház- felületet, s ennek megfelelően növelni a teremlést - mondta az agrártárca vezetője. A magyar mezőgazdasági export több mint 20 százalékát adja a zöldség- és gyümölcs- termesztés, ami óriási szerpet tölt be a vidéki lakosság foglalkoztatásában is - mutatott rá Gráf József. Nem kellett a magyar ponty a németeknek? HALÁSZAT A közelmúltban megjelent német halászati statisztikai kiadványok édesvízi halakkal foglalkozó fejezete (Ponty-jelentés) leszögezi, hogy az országban az étkezési célra kifogott ponty mennyisége tavaly meghaladta a 11 ezer tonnát, ami egy év alatt 8 százalékos bővülést jelent. A jelentés megemlíti, hogy míg 2003-ban Magyarországról 229, Lengyelországból pedig 205 tonna ponty érkezett Németországba, addig a múlt évben csupán 18, illetve 92 tonna. Magyarország viszonylatában Németország nettó exportőrré vált, mivel a német nagykereskedelem számára a magyar élő ponty kínálati átlagára (2,05 euró/kg) magasabb volt, mint a hazaié. Drága a moszkvai jelenlét kiállítás Idén a tavalyi öthöz képest csupán két magyar cég vett részt az elmúlt héten tartott World Foodon, a nemzetközi élelmiszer-ipari kiállításon Moszkvában. A Ringa húskészítményekkel, a Trading Komplex élelmiszer- ipari berendezésekkel volt jelen. Dr. Kemény Ádám oroszországi magyar mezőgazda- sági attasé szerint ez nem a magyar exportőrök érdekeltségének hiányát jelzi. Oka az, hogy a moszkvai megjelenés igen drága, s állami támogatás és központi koordináció nélkül nem lehet tömeges részvételre számítani. így nem valósítható meg a vásáron az egységes nemzeti jelleg hangsúlyozása sem, ellentétben más országokkal. A lengyel stand például 20 vállalattal reprezentálta az országot, egységes nemzeti sajátosságokat mutatva fel. Lepecsételik a húst az üzletekben Dánia A szaküzletekben és a szupermarketekben a jövőben pecséttel jelölik majd a dán húst - közli Lars Bar- foeld család- és fogyasztásügyi miniszterre hivatkozva a Borsén című koppenhágai lap. A miniszter szerződést kötött a dán élelmiszer-termelőkkel és kiskereskedelmi vezetőkkel annak érdekében, hogy eredményeket érjenek el az igen ellenálló baktériumok (pl. szalmonella) elleni küzdelemben, amelyeket az importhúsban találtak. Kisbirtokok a borgazdaságban Németország A közelmúltban jelent meg a német kertészetet, valamint szőlő- és borágazatot bemutató statisztikai kiadvány. Kiderül belőle, hogy a szőlőtermesztést és borágazatot tekintve Németország az Európai Unión belül továbbra is a negyedik helyen áll Franciaország, Olaszország és Spanyolország mögött. Az ország szőlőmusttermelése tavaly 10,1 millió hektoliter volt. Az ágazat sajátossága, hogy az üzemek átlagmérete meglehetősen kicsi. Az egy hektár alatti gazdaságok számaránya még mindig meghaladja a 40 százalékot, az 5 hektár felettieké pedig alig több mint 20 százalék. (Utóbbiak teszik azonban ki a termőterület kétharmadát.) <A hozamok magasak, a sokéves átlag 100 hektoliter hektáronként. A HÍRSÁV A PANNON GSM TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT Elismerő címet alapított a kecskeméti gazdakör, amellyel a termelő megbízhatóságát kívánja szavatolni. Az erre méltóak piaci standjukon tüntethetik fel az elismerést, ami termékeik egészséges voltát garantálja. Élelmiszer A kecskeméti gazdakör tagjai úgy gondolták, hogy maguknak is tenniük kell az élelmiszerbiztonságért, s figyelemreméltó kezdeményezésbe fogtak. Nemrégiben több civil szervezet közös családi napján mutatták be egészséges, ízletes termékeiket. Ez alkalomból a kör tagjai közül - a kecskeméti kistérségből J§ 10 családi gazdáiéi kodó átvehette í' DÓMJÁN GERGELY elnöktől a „Meg- > bízható Termelő” 'V. címet. A KERGEMARHAKÓR dühöngése idején (1997) telt meg igazán tartalommal az élelmiszer-biztonság kifejezés Európában és Észak-Amerikában. (160 ember- és több millió állatáldozat) Szerencsére a mi szakembereink elállták a kór útját Viszont EU- tagságunk óta bejött a határon az aflatoxinban „dús”paprika, a tejimitátum, a lejárt szavatosságú fél sertés, brazil csirke és ki tudja, mi még. Mindez a hazai fogyasztók és termelők rovására, akik joggal várják el a kormánytól, önkormányzattól a belső „tiszta”piac védelmét Több kukorica betakarítás A kukorica országos termésátlaga a korábban várt 6,8 tonnával szemben elérheti akár a 7,0-7,5 tonnát is hektáronként. Erről Benedek Fülöp földművelésügyi államtitkár beszélt tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján, amikor arról számolt be, hogy megkezdődött a betakarítás. A magyar össztermés 8,5- 9,0 millió tonna körül alakulhat. A becslés az eddigi adatokon alapul. Az 1,2 millió hektáros területből tegnapig néhány tízezer hektáron történt meg a betakarítás, a termésátlagok 5,6-9,2 tonna körül szóródnak. A bizalmon alapuló, „alulról jövő” ötlet Trencsényi Gizella titkár asszonytól származik, aki elmondta: a kitehető táblácskát azok kapták meg, akik a gazdaköri tagság egyöntetű véleménye szerint csakis egészséges, kiváló terményt, terméket értékesítenek a városi piacon: tejet, tejterméket, zöldséget, gyümölcsöt, mézet, biotermékeket. A közös piaci megjelenés ötlete nem merül ki ennyiben. A Kecskemét és Térsége Többcélú Társulással - amely támogatja a gazdákat - eszmecserére hívták meg Kun Istvánt, a hírős város piacigazgatóját, továbbá a kistérség gazdaköreinek vezetőit. Hamzáné Lakó Judit irodavezető, Trencsényi Gizella és Dómján Gergely előadták: céljuk, hogy a friss, A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal lapunkhoz eljuttatott tájékoztatója szerint a méhészek nem pályáztak minden igénybe vehető támogatásra. Támogatás A hivatal szakemberek véleményére alapozva azt várja, hogy a következő két évben ugrásszerűen nő majd a méhészek száegészséges élelmiszer a beazonosítható, valós mezőgazdasági termelőktől közvetlenül jusson a fogyasztókhoz. Kérésük Kun Istvánhoz: bocsásson a gazdaköri tagok rendelkezésére külön helyet a nagypiacon, ahol azok a nevüket, lakóhelyüket közlő táblákkal árusíthatnak. (Ez vonatkozik a jelenleg már ott árusítókra is.) Akik „megbízható termelők”, ezt a címüket is használhassák. Az igazgató - mivel 100 százalékos a helykihasználás mára kifizetett összeg, mert a jelenlegi, azaz a támogatások szempontjából első esztendőben „az igénybe vehető támogatások között több olyan is volt, amire az érintettek nem adtak be kérelmet”. A hivatal szerint a tavaly elkészített és az EU illetékes bizottságai által elfogadott Méhészeti Nemzeti Program lehetővé teszi a maximálisan adható uniós pénz kifizetését a magyar méhcsaládok számára. Ez azt jelenti, hogy az évente felhasználható támogaegy asztalnyi placcot tudott csak felajánlani. A gazdák képviselői ezen is elindíthatónak vélték akciójukat. Szappanos Imre (Jakabszál- lás), Horváth Gábor (Kerekegyháza), valamint a nyárlőrinci, szentkirályi és más községbeli gazdaköri vezetők helyeselték a kezdeményezést. Az ötlettel kapcsolatban várják az érintettek - nem csak gazdaköri tagok - javaslatait, észrevételeit a kecskeméti gazdakör címére: Pf. 819.) ■ A. Tóth Sándor tás összege majdnem eléri az egymilliárd forintot, s ennek felét utólag az EU fizeti. Idén a méhészek már január 1-jétől beadhatták a támogatási kérelmeket, amiket szeptember 15-ig fogadott a hivatal. Az igénylést késve benyújtók csak a következő gazdasági évben kaphatnak támogatást, ami 2006. augusztus 31-ig tart. Az idén a pénzt márciusban kezdték kifizetni, s augusztus 31-ig 94 millió 970 ezer forintot kaptak meg a méhészek. Élelmiszer-szennyezés és -hamisítás ÉV HELYSZÍN ÜGY KÖVETKEZMÉMY 1994 országos ólmozott pirospaprika 121 megbetegedés 1995 Eger mosószerízú tejföl 1995 K-E megye gombatoxinos kávé 1996 Zala megye hamisított Vegeta 1999 országos dioxinnal mérg. csirketáp import bevonása 2004 országos aflatoxinos imp. paprika bűnügyi eljárások FORRÁS: PN-1NFO Sült galambra vártak a méhészek? A magyar mezőgazdaság termékösszetétele (%) a 2005. január-júliusi felvásárlások alapján (2000. évi árakon összehasonlítva) FORRÁS: KSH A tehenesgazda tréfálkozik- Van egy jó, meg egy rossz hírem. A rossz, hogy nem vették át a tejet, a jó, hogy a hét végén tejben-vajban fogunk fürdeni. A BUX-index 2005. szeptember 30-án 23 400 * Változás:-0,74%) 22800 15.30, a New Vork-i p tőzsde nyitása 22 700, , 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 ora FORRÁS: RfiT NYERTESEK Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Demasz 18500 +3,64 163 Danubius 5895 + 1,81 590 Synergon 622 +0.97 30 Antenna 5150 +0,39 29 Mól 22900 +0,22 9466 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Econet 62-7,46 99 FHB 1503-3,96 265 Egls 18 800-2,06 304 MTelekom 1070-2,01 2212 OTP 8165-1,74 10064 A BUX-index az elmúlt napokban 22400 22 564 22 200, _______________________ po nt,' 09.23 09.26 09.27 09.28 09.29 09.30 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2005. szeptember 30-án €/Ft $/Ft €/$ f f — 249,59 207,56 1,20 +0,65 Ft +0,99 Ft +0cent