Tolnai Népújság, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-03 / 231. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. OKTÓBER 3., HÉTFŐ DIÁKVILÁG Árulkodnak a mozdulatok Drágán vásárolt szépség külső Elveszünk a tégelyek közt iskola A test többet mond a szónál, a tanár tudja, ki a hunyó Számtalan helyzetben kérdezi magától, társától a diák: Miért én feleltem, és miért pont most? A tanárok a testbeszéd nyelvét is értik. Tudják, mit jelez a tanuló, ha nincs is vele tisztában. Rácz Tibor Minden diák életében vannak napok, amikor nem készül valamelyik órára, és a frászt hozza rá a tanára azzal, hogy a naplót lapozgatja, közben fölföl néz, itt van-e az a diák, akinek épp a nevét olvassa, jegyeit nézegeti. Ilyenkor a diák, aki nem készült, legszívesebben a pad alá bújna, hogy tanára ne is lássa. A tanárok persze mesterien értik az ilyenforma testbeszéd nyelvét. Mindig sikerül kiválasztaniuk azt a diákot, aki a „nemcsak készületlen vagyok, de fogalmam sincs arról, miért is kell az embert reggel nyolckor ilyen feleletekkel nyaggat- ni, és különben is kit érdekel ez az egész” testhelyzetben várja sorsát. A testbeszéd sokszor árulkodóbb a szavaknál. Kommunikációnk nyolcvanöt százaléka ugyanis a nonver- bális részekből áll, és csak a maradék tizenöt százalékot teA11. osztályosok együtt készülnek az emelt szintű történelemérettséglre. Patkós Attila (képünkön) ha zavarban van, legtöbbször lábát lóbálja, Inog és a padlót nézi szi ki a verbális kommunikáció, amikor beszélünk. Minden apró mozdulat, fej- és testtartás, öltözködés, smink, kézfogás tükrözi az egyéniséget, lelki állapotot. A tanárok szinte minden esetben észreveszik ezeket az árulkodó jeleket. Simon Zsuzsanna, a szekszárdi I. Béla Gimnázium és Informatikai Középiskola történelem szakos tanára néhány konkrét példát említett, melyek azok az apró jelek, amiket észre szokott venni: - Mikor kérdezek valamit és nem tudják a választ, a gyerekek nem néznek rám, cipőjüket bámulják. Ha a naplót lapozgatom, szinte belesüllyednek a padba, és kerülik a szem- kontaktust. Van, aki úgy jön ki felelni, hogy egyáltalán nem néz rám, ilyenkor érzem, hogy bűntudata van, mert nem tanult. Persze olyanok is vannak, akik annak ellenére, hogy nem tanultak, el akarják velem hitetni az ellenkezőjét. Ők, amikor már ötödször mondják ugyanazt, hevesen mutogatnak, gesztikulálnak. Nem hagyhatom ki azokat sem, akik puskáznak, ők legtöbbször teljesen lazák a dolgozat előtt, de a szemük mindent elárul, mert miközben sétálok a padok között, hol engem, hol a padot nézik. Majd' megsüketiilnek fül Minél kisebb, annál károsabb Nem bírta a gyűrűsujja paris Lecseréltette a gyűrűjét A discman-ekhez és az mp3 lejátszókhoz kapcsolt apró fülhallgatók könnyen okozhatnak tartós halláskárosodást, állítja dr. Brian Fligor, a Harvard Egyetem orvosi szakán végzett tudós az egyik publikációjában. Kutatása szerint minél kisebb egy fülhallgató, annál inkább feltekeri a hangerőt használója. A nagy fejhallgatókhoz képest, amelyek az egész fület lefedik, az apró fülhallgatókat eleve hangosabbnak hallja hallószervünk. A hangerőkülönbség elérheti akár a 9 decibelt is, ami körülbelül akkora különbség, mint a porszívó hangja és egy nagyzenekari koncert hangereje közötti eltérés. A doktor a kutatásában rámutat arra is, hogy az apró fülhallgatók a környezeti zajokat is kevésbé zárják ki, mint nagyobb rokonaik, ezért használóik eleve hajlanak arra, hogy nagyobb hangerőn élvezzék a zenét. Egy másik ausztráliai felmérés szerint az mp3 lejátszón zenét hallgatók közül minden negyedik ember lesz tartósan halláskárosult. Paris Hilton új eljegyzési gyűrűt kapott vőlegényétől, Paris Latsistól, mert az első túl nehéznek bizonyult. Latsis Paris eljegyzésére egy 24 karátos, 3 millió fontot érő gyémántgyűrűt ajándékozott neki. Néhány héttel később azonban Paris bevallotta, az ékszer túl nehéz, és fo- lyamatosan megsérti vele a gyűrűsujját. Latsis persze nem volt rest, azonnal elszaladt, és vett neki egy jóval szerényebb méretű platina Cartier-karikagyűrűt, amit Hilton kisasszony mindennap hordhat. Elképzelhető, hogy az ifjú férjjelölt nem minden hátsó szándék nélkül ugrott a Hilton lány első szavára. Nemrég ugyanis még attól volt hangos a sajtó, hogy bár Hilton kisasz- szony két éven belül családot szeretne, nem biztos, hogy Latsis lesz az apa. Paris akkor éppen 50 Centért rajongott. Persze az is lehet, hogy a Hilton szállodalánc örökösnője csak féltékennyé akarta tenni Latsist. Nem újdonság, hogy a reklámok által ránk erőszakolt nőideál torz. Viszont nagyon jól jön a kozmetikumokat gyártó cégeknek, hogy a szép, és még szebbre retusált arcú és testű nénik révén sok mindent rátukmáljanak a szerencsétlen női nemre. Mert bizony egy jó csomó minden, elsősorban mély pénztárca kell az ápolt, trendi külsőhöz. Csak az arcra éjszakai krém, nappali krém, arclemosó, többféle pakolás annak megfelelően, hogy a bőrnek éppen mire van szüksége. És akkor jöhet a smink, ami a megvásárolható termékek még bővebb tárházát foglalja magában. A testápoláshoz ugyancsak nagy választékból szemezgethet az ember lánya. Nem árt ha használ testradírt, testápoló-tartalmú tusfürdőt, majd testápolót, sőt aki nem érzi magát tökéletesnek, az használhat fogyasztó és narancsbőr elleni krémet is (utána pedig csodálkozhat, ha este kisiklik az ágyból). A frizuráról pedig még csak szó sem esett, pedig arra is egy jó csomó pénzt kell költeni, hogy Berlinben, Rómában, a tanteremben, az iskolaudvaron és még ki tudja, hol, ugyancsak tökéletes legyen. Ja, és akkor még van a parfüm, a szolárium... H. E. AJANLO: DVD Visszajátszás Két régi barát tíz évvel az érettségi után újra találkozik egy amerikai kisváros motelszobájában. Vince (Ethan Hawke) tűzoltóként dolgozik, de kábítószer árusításából tartja fenn magát. John (Robert Sean Leonard) rendező, és a városban megrendezett fesztiválon mutatják be első filmjét. A két jó barát a régi emlékek felidézése közben egy tisztázatlan eseményt is felelevenít: Vince azt állítja, hogy John tíz évvel korábban megerőszakolta barátnőjét, Amyt (Urna Thurman). Amy később megjelenik a szobában, és ezzel az események új fordulatot vesznek. Már nem is tudjuk, hogy ki mond igazat, és ki hazudik. A filmet egy helyszínen, digitális kamerával forgatták Stephen Belber színjátéka alapján. A beszélgetős filmek amerikai mestere, Richard Linklater (Henyék, Mielőtt felkel a nap, Naplo- pók) tovább tökéletesítette stílusát mostani, legújabb alkotásában. A filmben az amerikai fiatal színészgeneráció legjobbjai szerepelnek: Ethan Hawke, Urna Thurman és Robert Sean Leonard. Visszajátszás, színes, feliratos, amerikai filmdráma, 86 perc, rendező: Richard Linklater, szereplők: Ethan Hawke, Robert Sean Leonard, Urna Thurman, kölcsönözhető DVD-n. Újra együtt a Hip-Hop fiúk show Túl vannak a nyolc hónapos országos turnén Hét év kihagyás után újra együtt dolgozik a Hip Hop Boyz. Egy felkérés miatt állt újra ösz- sze a csapat, s mára már egy nyolc hónapja tartó országos turnén van túl az együttes. A fiúk javában készülnek az új show-val és az új albummal, amely rövidesen a boltokba kerül. Levy T, Real Action és O.G. Duck 1992-ben alakította meg a Hip Hop Boyz nevű együttest. A csapat a kilencvenes évek magyar dance-floor-jának volt meghatározó csapata. A tagok 1998 őszén úgy gondolták, hogy mindent kihoztak az együttesből, (a lemezeladásaik megközelítették a félmilliót!), egy stílus-, és imidzsváltáshoz szőr a vendéglátóiparban própedig nem lett volna kedvük, bálta ki magát, majd az egyik így bár hivatalosan nem oszlottak fel, de külön utakra indultak. Levy T 1999-ben szólólemezt készített. Majd utána évekig az Egyesült Államokban dolgozott, mint producer. Real Action megalapította önálló tánciskoláját, a tehetséges tanítványaival közös táncshow-jával járja az országot, és különböző rendezvényeken, fesztiválokon, klubokban lépnek fel. O.G. Duck, a Hip Hop Boyz visszavonulása után, előIFJÚ TOLLFORGATOK Ördög Tamás nyert, ír és rendez A József Attila Ifjúsági Verspályázat első helyezettje, Ördög Tamás 1986. március 23-án született Szekszárdon. Az I. Béla Gimnázium és Informatikai Középiskola humán tagozatos osztályában érettségizett, jelenleg a budapesti MIOK József Nádor Szakképző Iskola idegenvezető-angol szakán tanul. A gimnáziumban az iskolai színjátszókor alapító tagja volt. 15 éves kora óta verseket és drámákat ír. Tavaly lehetősége adódott egyik drámája megrendezésére, mellyel országos színjátszó fesztiválokon bronz, illetve ezüst minősítést, az ifjú szerző pedig írói, rendezői és színészi különdí- jat kapott. Az előadást a Mediawave fesztiválon is bemutatták. Ördög Tamás 2004 augusztusában saját színjátszókört alapított Szekszárdon, ezenkívül egy nemrég szerveződött budapesti társulatnak is a tagja. Szekszárdon az idei évadban szintén az ő darabját mutatták be, melyhez felhasználta Bohumil Hrabal Álomnapló című novelláját is, mely- lyel Pécsen egy országos színjátszó fesztiválon II. helyezést ért el csapata. Ördög Tamás kongó életkép karóval jöttél s belémdöfted mély csontig hatoló fájdalom velem együtt itt valék vagyunk egyedül de keresetlenül a város elfedi halálom s külhonként bennem dobog szívem árván mert senkim is elhagyott személyesnévmás felsorolás düledező alkonyórákon mit megtör monoton nagy zörej s zakatol tői