Tolnai Népújság, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-14 / 241. szám
2005. OKTÓBER 14., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG 11 KÉK TÜKÖR Leszerelését kérte Molnár ismétlés Az ügyet újratárgyalják, a rendőrtiszt nem erre számított Molnár Csaba a leszerelését kérte, mert mint azt elmondta: nem tudna együtt dolgozni az őt vádlókkal, az ügyészekkel Felborult egy autó, két súlyos sérült Tegnap délután négy óra tájban Kurd és Lengyel között felborult egy autó. A baleset két súlyos sérültjét a mentők kórházba szállították, (sk) Kocsisort előzött, ütközött a szembejövővel Az 56-os út szálkai elágazásánál egy Várdomb felől Szekszárd irányába tartó személyautó kocsisor előzésébe kezdett. A manővert azonban nem tudta befejezni, mert összeütközött a vele szemben közlekedő kocsival. A karambolozó autók összetörtek, személyi sérülés azonban nem történt, (sk) Autóval üldözték a betörőket Autós üldözés után Fürgéd és Nagyszokoly között elfogták a rendőrök azt a két férfit, akik csütörtökre virradó éjszaka betörtek az iregszemcsei kocsmába, feltörték a játékgépet és ellopták belőle a pénzt tároló perselyt. A körzeti megbízottak az éjszaka igazoltatni akarták egy személygépkocsi utasait, de azok nem álltak meg. A menekülők autója némi üldözés után elakadt. A gyanúsítottakat a közben Tamásiból és Simontornyáról érkező kollégáik segítségével fogták el. Autójukban megtalálták az ellopott perselyt, a dohányárut, mintegy százötven- ezer forint értékben. 1.1. Hatályon kívül helyezte az ítéletet Molnár Csaba ügyében a Fővárosi ítéltőtábla. Ennek ellenére a bíró gyakorlatilag kimondta, hogy az alezredest megvesztegették. Nagy Eszter Dóra- Bízom benne, hogy felmentő ítélet születik, de gondolkodtam és évek állnak még előttem. így tarthatatlan a klasszikus rendőri munka, és ezért szeptemberben kértem a leszerelésemet - mondta a határozathirdetés után Molnár Csaba. Az alezredes, akit hivatali visszaéléssel, vezető beosztásban, hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel és államtitoksértéssel vádoltak, még nem tudja, mihez kezd. A Fővárosi ítélőtábla tegnap hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság ítéletét. A brókerbotrány nyomozása során ismertté vált alezredes ellen 2003-ban indult nyomozás, mert felmerült, hogy túl jó kapcsolatot ápol illegális pénzváltással foglalkozó szírekkel. Az ügyre akkor derült fény, amikor a titkosszolgálatok lehallgatták a per másod- és harmadrendű vádlottjának telefon- beszélgetéseit. Molnár Csaba D. Zoltánon keresztül ismerte megT. Bassamot, akinek családja pénzváltással foglalkozott Magyarországon a Volksbank Rt. ügynökeként. A pénzintézet belső vizsgálata során hibákat észlelt a szír férfi cégénél. T. Bassam ekkor D. Zoltánhoz fordult, hogy Molnár Csabán keresztül érjék el azt, hogy a bank ne lépjen velük szemben. Molnár, a szír és D. Zoltán egy budapesti autómosóban találkoztak. Szíriából származó ajándékként egy csomagot adtak át az alezredesnek. Ebben egy fából készült tábla, egy ceruzatartó, egy arany karkötő és egy doboz sütemény volt. A nyomozó nem jelentette azonnal feletteseinek az ajándékot. Ezért indult ellene vesztegetés miatt eljárás. Az elsőfokú bíróság korábban úgy foglalt állást, hogy a rendőrtiszt nem azért kapott ajándékot, hogy cserébe bármit is tegyen. Ezért a Fővárosi Bíróság felmentette. Akkor kirekesztették a bizonyítékok közül a lehallgatási jegyzőkönyveket, mondván, a lehallgatás célja nem ez az ügy volt. A másodfokon eljáró Fővárosi ítélőtábla azonban kimondta: indoklási kötelezettség elmulasztása miatt új eljárásra van szükség és a lehallgatási jegyzőkönyveket se lehet figyelmen kívül hagyni. Nehrer Péter tanácselnök utalt rá, hivatalos személy semmilyen ajándékot nem fogadhat el. „A szolgálati szabályzat szájbarágósán, nem egyetemi végzettséggel rendelkezők számára is világosan leírja, mit lehet elfogadni. Semmit” - fogalmazott. Hozzátette „semmilyen baksisra nem tarthat igényt”. Utalt arra is, hogy Molnár ügye már a harmadik olyan rendőrügy a bíróságon, amelyben a vádlott bűnüldözési érdekekre hivatkozik. A tanácselnök szerint azt mindannyian figyelmen kívül hagyják, hogy Magyarország jogállam és nem lehet bűncselekményeket elkövetni. Ezzel gyakorlatilag kimondta az alezredes bűnösségét. A bíróság döntése szerint a pert a Nógrád Megyei Bíróságon tárgyalják majd. A határozat- hozatal után Molnár beismerte, nem erre számított. Ez a marasztaló ítéletet figyelmen kívül hagyó a legrosszabb lehetőség, mert így még két év, mire jogerős döntés születhet, mondta. Fény derülhet az Egér úti robbantás ügyére Tovább vizsgálja a rendőrség a diósdi kettős emberölés gyanúsítottjainak előéletét. Már eddig is több hozzájuk kapcsolható bűncselekményre bukkantak a nyomozók. Rendőrségi forrásból megtudtuk, hogy az eddig felmerült adatok szerint egy hét éve elkövetett robbantásos merénylethez is köze lehetett a kettős emberölés miatt elfogottak egyikének. Még 1998. auguszus 18-án reggel másfél ki- logrammnyi robbanóanyagot tartalmazó távirányításos pokolgéppel felrobbantották T. István (38) Porschéjét a XI. kerületi Egér úton. Az őt előző vétlen autós megsérült. A százhalombattai férfi a kórházban meghalt. A rendőrség gyanúja szerint T. István megölésére a diósdi ügy miatt elfogottak egyike adott megbízást. Idén szeptember 14- én Óbudán elkövetett bankrablás ügye is megoldódhat. Aznap délután egy óra tájban egy bukósisakos férfi lépett be a III. kerületi Vízimolnár utcai kis bankfiókba. Az ajtóban álló biztonsági őrt a földre rántotta, majd lábon lőtte. Megfenyegette az alkalmazottakat és elvitte a bevételt. Társa az utcán várt rá egy kék MZ motorral, amivel elmenekültek. Egymilliós vérdíjat ajánlott fel a budapesti rendőrfőkapitány a tettesek fejéért. A hatóságtól kiszivárgott hírek szerint ugyancsak a kettős emberölés gyanúsítottjainak számlájára írnak még legalább kettő, 1999-ben Budapesten elkövetett bankrablást is. ■ Sz. L. Tesco gazdaságos vegyes linzer Meghoztuk a jó árakat! Megnyitottunk! AJÁNLATUNK 2005. OKTOBER 7-TOL OKTOBER 18-IG A KÉSZLET EREJÉIG ÉRVÉNYES. Ingyenes parkolás Bevásárló kártya Nyitva tartás 6-22 óráig Próbafülke Árunk forintban értendő, a/ áfát tartalmi A.t esetleges nyomdai hibákért felelő- www.tesco.hu réget nerr 1 kg \ rc >99 4 "/csj »