Tolnai Népújság, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-29 / 228. szám

11 2005. SZEPTEMBER 29., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG A/í/CT '" \ <:t<í í V # v* v i KÉK TÜKÖR Megmérgezte élettársa ikergyermekeit? Egy Budapest közeli, alkohol- és drogfüggők gyógyításával foglal­kozó, bentlakásos, karitatív misz- szió épületében fogták el kedden a BRFK akciósai K. Csabát (31). Az őrizetbe vett, szentesi szak­ápolót jelenleg életveszélyt oko­zó testi sértés kísérletével gya­núsítja a rendőrség, és indítvá­nyozták az előzetes letartózta­tást, tudtuk meg a BRFK-n. Fülöp Valter, a BRFK Bűnügyi Főosztályának helyettes vezető­je lapunknak elmondta: az őri­zetbe vett férfit azért gyanúsítot­ták meg, mert az eddigi adatok szerint még szeptember 18-án, este megmérgezte élettársa két, 9 éves fiú ikergyermekeit. A gye­rekek szeptember 19-én életve­szélyes állapotban kerültek a Heim Pál kórházba. Egyikük na­■ A férfi súlyos testi sér­tés miatt már ült, szak­ápolóként viszont több kórházban is dolgozott. pokig eszméletlen volt. A kórház szeptember 27-én értesítette a rendőrséget, miután a gyerme­keket meglátogató anya elszólta magát. Eszerint élettársának kö­szönhető, hogy kórházba kerül­tek a gyerekek. Az orvosok nem tudtak mér­get kimutatni az ikerpár szerve­zetében, ezért a rendőrség a mintákat az Igazságügyi Orvos­szakértői Intézetbe küldte az­zal, hogy azokról 48 órán belül kérik a toxikológus szakvéle­ményt. Az eredmény várhatóan ma készül el. A nyomozók kihallgatták az egyébként négygyermekes anyát Az ikrek a legkisebbek. A 38 éves asszony elmondta: közel egy éve él együtt, egy fedél alatt K. Csabával, aki többször is mondogatta neki, hogy „túl so­kan vannak ebben a családban”. A férfi egyébként csalás és sú­lyos testi sértés miatt már ült, szakápolóként pedig több buda­pesti kórházban is dolgozott. Szeptember 18-án, este palacsin­tát sütött, és az eddigi adatok szerint abba keverte bele az egy­előre ismeretlen mérget, majd megetette az ikrekkel. Miután a kórházban felmerült a mérgezés lehetősége, 21-én bevonult a fő­város környéki misszióba elvo­nás ürügyével. Itt kapták el a rendőrök. K. Csaba egyelőre mindent tagad. Az ikrek szeren­csére már jobban vannak. ■ Szemán L. Szlobo szabadon üzenget maffiaper Se pecsét, se aláírás nincs a rendőri jelentésen A kecskeméti perben még nem tört ki a háború a nyomozó hatóság és az ügyvédek között, de már közel állnak hozzá. A szökött, szerb, védett ta­nú szabadon üzengethet. Szemán László- Ki az igazi célpont az ügyben?- töprengett el Holló Gábor ügy­véd, miután kedden a fegyver- csempészeü ügy szökött, szerb, védett tanúja üzengetett a bíró­ságra. Az elsőrendű vádlott, Rad- nai László védőjét, Hollót és csa­ládját korábban életveszélyesen megfenyegették. Be is jelentette ezt a rendőrségen, ám a fenyege­tőt még csak nem is azonosítot­ták. A per keddi tárgyalási nap­ján pedig a bíró felolvasta a Nem­zeti Nyomozó Iroda (NNI) jelen­tését arról, hogy az egyébként nemzetközi körözés alatt álló Szlobodan Sztojanovics időnként felhívja őket telefonon. A buda­pesti éjszakában csak Szlobó- ként ismert, szerb, egykori vörös ■ Ha a hatóságok tudják, hol van a szerb tanú, miért nem hozzák ide? sapkás különítményes Árkán kapitány csapatában nyáron lé­pett le az országból. Az NNI je­lentése szerint Horvátország fe­lé, amiről telefonon azt mondta a magyar rendőröknek: miután tanúskodott a vádlottak ellen, félti az életét, testi épségét. Szlobo ellen egyébként szöké­se után adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot emberölés kí­sérlete miatt. Őt és két társát gyanúsítják azzal, hogy tavaly egy XVI. kerületi diszkó előtt rá­lőtt egy társaságra, annak egyik tagját életveszélyesen megsebe­sítette. A rendőrök szerint a tá­madás előzménye egy III. kerü­leti gyilkosság volt, amikor vala­ki agyonszúrkált egy koszovói albán drogelosztót. Szlobó elszá­moltatása az ügyben addig nem volt sürgős, amíg védett tanú­ként rá nem vallott a kecskemé­ti maffiaper vádlottjaira, majd le nem lépett az országból. A per védőinek egyöntetű vé­leménye szerint Szlobó szavahi- hetetlen, hiszen egyebek mellett közölte: Radnaiék ölették meg Boros Tamást és Fenyő Jánost is. 3 ö Holló Gábor már nem tudja, ki az igazi célpont az ügyben Szlobo állítólag Horvátországból üzenget, miközben körözik Egyébként, amikor erről vallott, Szlobo még megemlítette, hogy el akarták rabolni a másik vé­dett tanút. Hogy kik és miért, ar­ról nem szólt. A Kékfénynek go­lyóálló mellényben közben azért azt nyilatkozta, hogy ő nem fél semmitől és senkitől, de „nem árt az óvatosság”. Kedden, a bíróságon felolva­sott NNI-jelentésben Szlobo két ügyvédet is gyanúba kevert. Sze­rinte a vádlottak egyik védője fel­hívta őt telefonon azzal, hogy több milliót kap, ha visszavonja a vallomását. Ezt a hozzá Hor­vátországba kiutazó Kékfény- stábnak vagy videofelvételen kel­lett volna megtenni. Legalábbis szerinte. Szlobo állítólag még azt is elmondta a rendőröknek, hogy az ügyvéd megadta saját és az el­sőrendű vádlott, Radnai védője, Holló Gábor telefonszámát, ha mégis meggondolná magát.- Hogy finoman fogalmazzak, nem életszerű a szerb tanú felté­telezett állítása. A telefonját biz­tos, hogy lehallgatják. Ki hívná őt fel ennek tudatában? A kije­lentés azért állítólagos, mert a bírótól tudom, az NNI-jelentést senki nem írta alá, és pecsétet sem tettek rá, az egy számítógé­pes szöveg, amelyen az NNI fej­léce szerepel. Egyébként ha a ha­tóságok annyira tudják, hol van a körözött személy, kapcsolat­ban állnak vele, miért nem hoz­zák őt ide? Határozottan kijelen­tem, nem hívtam fel Szlobót, és ő sem hívott engem - mondta lapunknak Holló Gábor, aki hoz­zátette: most már nem tudja, ki az igazi célpont az ügyben, de az is lehet, hogy csak üldözési mániája van. Döntő bizonyítékra vár a bíróság? a per végkifejlete szempontjá­ból akár döntő is lehet az a szakértői vélemény, amire a bíróság még vár. A csempészett fegyverekről ugyanis DNS-azo- nosításra alkalmas mintákat, szőrszálat, mikronbőrdarabot rögzítettek. Ezek származhat­nak akár Szlobótól és a fegy­vert konkrétan csempésző, ezt bevalló másik együttműködő tanútól is. Ám ha a vádirat szerinti szervezet vezéralakjai­tól származnak, akkor már perdöntőek lehetnek. WWffffBlBl Eltört egy gázvezeték Dombóvár központjában Markológép szakította át a gázvezetéket Dombóvár főte­rén egy építkezésen. A kitö­rő gázt vízsugárral csapat­ták, hogy nehogy felrobban­jon. Az árkot a rendőrség munkatársai körbeszalagoz- ták, a környékéről kiterelték a dolgozókat, amíg a szak­emberek a hibát ki nem javították, (se) A teleház jutalmat ajánl a nyomravezetőnek A mözsi teleház helyiségé­ből tegnapra virradóra ellop­tak egy nemrég vásárolt szá­mítógépet, monitorral együtt. A teleházat működ­tető Mözsért Civil Egyesület húszezer forintot ajánl fel a nyomravezetőnek, (sk) Sok dohányt vittek el a nagykónyi benzinkútról Négyszázezer forint értékű dohányárut vittek el isme­retlen tettesek a Nagykónyiban lévő benzin­kútról. A töltőállomás ajtaját felfeszítették, úgy jutottak be a kiszolgálótérbe, (se) Autója nyomta agyon a sofőrt vízelvezető árokban kötött ki egy Smart kedden éjsza­ka Budapesten, a X. kerületi Halas utcában. A kocsi 35 éves vezetője eddig isme­retien okból hajtott az árok­ba, kiesett kocsijából. Autója agyonnyomta a budapesti férfit, (szí) Féltékenységből szúrt Jónás Borsodban életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba azt a 42 éves férfit, akit élettár­sának valamikori barátja valószínűleg féltékenységből sebesített meg több késszú­rással Ároktőn. A támadót tegnap elfogták, (szí) Bennégett nyaralójában az idős asszony meghalt az a tamási, 79 éves hölgy, aki tulajdono­sa volt annak a nyaralónak, amely tegnap hajnalban égett le Fonyódligeten. A kár közel 15 millió forint, (szí) Buda utcáin román autóval járőröznek az egyenruhások ii, kerület Dacia Logannal bővült a rendőrkapitányság járműparkja. Üldözni nem lehet vele, de követni igen Az autó jól felszerelt, gyors és kényelmes - mondják a járőrök A patyolattiszta Dacia Logan in­dulásra készen pihen a parkoló­ban. Fényhíd, valamint a jól is­mert „Szolgálunk és védünk” matrica azonban jelzi, hogy nem civil gépjárműről van szó. A ro­busztus autó a II. Kerületi Rend­őrkapitányság tulajdona, amivel egy hónapja járőröznek Rózsa­domb utcáin.- Minden reggel eligazítással kezdődik. Ilyenkor járőrútvona­lakra osztják fel a kerületet. Ezen járunk körbe-körbe, nyugodtabb napokon akár száz kilométert is megteszünk - mondja Csengeri László törzsőrmester. A hetvenöt lóerős Renault-mo- torral hajtott rendőrautó sofőrje szerint a strapabíró Dacia üldö­zésre természetesen nem alkal­mas, de követési feladatokra nyugodt szívvel bevethető. Ilyen irányú tapasztalatokról egyelő­re ugyan még nem tudott beszá­molni nekünk a járőr páros, de egyéb intézkedésekből akad bő­ven mindennap.- Közúti balese­tekhez, családi bot­rányokhoz, enge­dély nélküli árusítá­sokhoz szoktunk ki­menni. A járőrözés legfontosabb célja azonban a megelőzés. Ugyanis visszatart a bűncselek­mények elkövetésétől, ha a rend­őrség állandóan jelen van az ut­cákon - mondja Vass Anita törzsőrmester, mielőtt rádión be­jelentkezne a kapitányságra. És ez a legfontosabb eszköz az egyéb­ként rendkívül puritán stílusban felszerelt kocsiban. Állandó kap­csolatot biztosít az ügyeletes tiszttel, a szomszédos kapitány­ságokkal, valamint a többi jár­őrautóval is.- Nem száguldo­zunk az utakon, ez a kocsi nem üldö­zésre való. Rádión segítséget kérünk, hiszen csapatmunkában dolgo­zunk. Megmondjuk, merre ha­lad az adott autó, és bekerítéssel próbáljuk megállítani - mondja a páros férfi tagja. Az így előállított személyt az anyósülés mögé ültetik, és hátra­■ Az autó hetvenöt lóerős, robusz­tus és strapabí­ró. Vagyis jó. ül mellé az egyik rendőr. Fő sza­bály, hogy a sofőr mögött mindig kolléga ül, valamint a kocsiban helyet foglaló bűnözők száma mindig kevesebb a jelen lévő rendőrökénél. Tegnap elkísértük a rendőrö­ket. A budai kerületben kijelölt járőrözési útvonalon megtett kör alatt rendkívüli esemény nem történt. Hacsak azt nem minő­sítjük annak, hogy a Moszkva téren a járőrautó kicsit nekikoc­cant az előtte piros lámpánál ál­ló Suzukiba. Szerencsére komo­lyabb sérülést egyik jármű sem szenvedett, csak a rendszámtáb­lák értek össze. Ez legyen a II. kerületi rendőrség legnagyobb problémája. ■ Vég Márton «. i V i r

Next

/
Oldalképek
Tartalom