Tolnai Népújság, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-02 / 205. szám
7 2005. SZEPTEMBER 2., PÉNTEK VILÁGTÜKÖR New Orleans-i fosztogatók Katrina Három magyar turista segítséget kért a nagykövetségtől Louisianában összeomlott a kommunikáció, a magyar nagykövetség nem tudja felvenni a kapcsolatot a kinnrekedtekkel. Farkas K. - Gyulay. Z. A pusztító hurrikán után az Egyesült Államok délkeleti részén a mentőegységek megpróbálnak úrrá lenni a helyzeten. A louisianai nemzeti gárda szóvivője közölte, hogy a New Orleans-i sportarénában kisebb tüzek keletkeztek: a szeméttárolók gyulladtak ki. Gondot okoz, hogy az áradások miatt a tűzfészkek nehezen közelíthetők meg. Az elkövetkező napokban hatvanezer embert kell kimenekíteni, buszokkal, helikopterekkel, repülőgépekkel vagy vasúton. Átmenetileg le kellett állítani a Superdome-ban rekedt harmincezer ember kitelepítését. A káosz egyre nagyobb méreteket ölt. A CNN jelentése szerint lövéseket adtak le egy helikopterre. A városban haditörvények vannak érvényben. Az elöntött utcákon holttestek sodródnak, a fertőzésveszély miatt az amerikai kormány szükségállapotot hirdetett. George W. Bush TT-rrj A magasabban fekvő útkereszteződésekre húzódnak a menekülők elnök a katasztrófaterületen fosztogatókkal szemben szigorú eljárást helyezett kilátásba, figyelmeztette az uzsorásokat és a biztosítási csalókat is. Szerdán három magyar turista kért segítséget a washingtoni magyar nagykövetségen. Mindhárman az elöntött New Orleans- ban rekedtek. A nagykövetség munkatársai telefonon nem tudták elérni őket, mivel a városban összeomlott a telekommunikáció. A mentésben részt vevő amerikai szervek szerint a három magyar neve felkerült az evakuáltak listájára, de közelebbit a nagykövetség munkatársai nem tudtak kideríteni. „Többen keresnek minket Magyarországról, akik a városban vagy más katasztrófa sújtotta területen élnek” - közölte lapunkkal Helyes Imre, a nagykövetség ügyeletes munkatársa. Sem telefonon, sem más eszközzel nem képesek elérni az esetleg ott rekedteket, bár nevüket és feltételezett tartózkodási helyüket minden esetben közük az amerikai hatóságokkal. „Megbecsülni sem tudjuk, hányán tartózkodhatnak ott, a kommunikáció lehetetlen, még a biztonságos területeken sincs áram azokban a körzetekben” - emelte ki Helyes Imre. Újraírják a történelemkönyveket Moszkva Ahol a szovjetek voltak a megszállók és az SS a felszabadító Az új tanévben egészen más történelmet tanítanak az ukrán iskolákban, mint korábban. A gyerekek immár arról értesülhetnek, hogy az az Oroszország, amely korábban a fő szövetségesnek számított, valójában Ukrajna leigázója volt. Az 1932-33. évi nagy éhséget például Moszkva azért szervezte, hogy „megtörje a függetlenségre törekvő ukránok akaratát”. Arról, hogy a Volga mentén és a Kaukázusban is ezrével haltak éhen az emberek, a könyvben nem esik szó. A közelmúlt eseményeiről is egyéni tálalásban olvashatnak a diákok. Viktor Juscsenko elnök választási győzelme a tankönyvek szerint „az egész ukrán nép győzelme, amely gazdagon és boldogan kíván élni”. A grúz középiskolások ősszel a többi között megtudhatják, hogy az oroszok mindig nagyhatalmi, hódító politikát folytattak, és megakadályozták az egységes Grúzia létrejöttét. A 10. osztályosok a kaukázusi ország függetlenségi nyilatkozatát tanulmányozzák, amely szerint „azt az időszakot, amelynek során Grúzia a Szovjetunió része volt, véres terror és elnyomás jellemezte”. Moldova története a legújabb felfogás szerint egyenlő a románok históriájával. Románia - a világ legnagyszerűbb országa, a románok a világ legkiválóbb nemzete, a Hitler által kitüntetett zsidóirtó Antonescu pedig nagy demokrata volt. Lettország egy nemrég megjelent könyv szerint 1940-41-ben meg volt szállva, s a szabadságot az SS hozta el az országnak. Hasonló szellemben tanítják az észt gyerekeket is: a legutóbbi nyolc évszázad alatt a kis nemzet mindig idegen iga alatt nyögött, s csak nehezen tudta megőrizni ezeréves civilizációját az orosz elnyomókkal szemben. Átírják egyébként az orosz történelemkönyveket is. Oktatói körökben zajos vita folyik arról, mennyire lehet átpolitizált és mennyire legyen „tárgyilagos” a történelemtanítás. A Novije Izvesztyija című lap idézi a Demokratikus Orosz Iskolák Szövetségének elnökét, Alekszandr Tubelszkijt: „Míg a kilencvenes években sok tankönyv volt, mindenkinek a szája íze szerint, most bölcs minisztériumunk mást diktál. Először is ne legyen több három tankönyvnél tantárgyanként. Másodszor: véleményeztetni kell őket a tudományos akadémiával. Lehet, hogy az akadémia még egy szerinte objektív tankönyvet is ránk erőltet, pedig a történelem soha nem volt objektív - különösen a legújabb történelem nem az”. ■ Csák Elemér ■ Más értékelést kap Oroszország a volt szovjetköztársa- ságok történelemkönyveiben. Elmenekülnek Beszlanból az áldozatok szülei Egész Bagdad gyászolja a tömegpánik áldozatait Virágcsokrot hoztak a gyászolók A beszlani túszdráma első évfordulóján az észak-oszétiai városban többnapos emlékezés kezdődött. Tavaly szeptember 1-jén, a tanévnyitón terroristák szállták meg a beszlani iskolát, és túszul ejtették a benntartózkodó- kat. Összesen ezeregyszáz diákot, szülőt, hozzátartozót, tanárt tartottak rettegésben. Háromnapos fogvatartás után a különleges egységek megtámadták a tanintézetet, és a rohamban több százan meghaltak. A torna- csarnokot hatalmas robbanás rázkódtatta meg, a legtöbb áldozatot maga alá temetve. Vlagyi- o. mir Putyin orosz elnök Krasz- | nodarban néhány perces néma £ emlékezésre szólította fel az országot. ■ Gy. Z. Magatehetetlenség és kétségbeesés uralkodott tegnap Bagdadban a mintegy ezer halálos áldozatot követelő tömeges pánik kitörése után egy nappal. Egyesek az egész városban zajló temetési szertartásokra igyekeztek, mások a kórházakban keresték eltűnt hozzátartozóikat. Ibrahim al Dzsafári, az iraki átmeneti kormány miniszterelnöke fölkereste a Kadímija klinikát, ahol a legtöbb sérültet kezelik. A szomszédos Jordánia és Irán felajánlotta segítségét. A tömeghisztéria síita zarándokok között tört ki egy hídon, mivel az a hír terjedt el, hogy öngyilkos merénylők vannak közöttük. Főként gyermekek veszítették el eszméletüket a tolongásban, az emberek egymást taposták agyon, mások a Tigris folyóba estek vagy zuhantak, és belefulladtak. A felelőst több politikai szervezet a megbuktatott Szaddám Húszéin hívei és a szunnita szélsőségesek soraiban keresi. Szemtanúk ezzel szemben azt állítják, hogy szunniták is segédkeztek a folyóból a síitákat kimenteni Három radikális iszlám lázadó felakasztásával az iraki igazságszolgáltatás Szaddám Húszéin 2003 áprilisi megbuktatása óta először végeztetett ki bűnözőket. Az al-Kaidához közeli Anszar el Iszlám nevű csoport három tagját májusban gyilkosságért és emberrablásért ítélték halálra. ■ Gyulay Z. Lemondott hivatalairól az albán kormányfő faxos nano albán miniszter- elnök, a szocialista párt vezére csütörtökön mindkét megbízatását visszaadta, ezzel vonva le a júliusi választási vereség következményeit. Nano ugyanakkor „politikailag elfogadhatatlannak minősítette a választási eredményeket, a győztesek legitimitását pedig „behatároltnak”. Schröder és Merkel két tévévitát folytat egymással második alkalommal is találkozik az ARD német televízióban Gerhard Schröder kancellár és kihívója, Angela Merkel. Béla Anda kormányszóvivő közölte: a kancellár részt vesz szeptember 12-én a pártok listavezetőinek szópárbaján Joschka Fischerrel (Zöldek), Gregor Gysivel (Baloldal), Guido Westerwellával (szabad demokraták) és Edmund Stoiber bajor miniszterelnökkel. Meghalt az utolsó veteránok egyike andré debry, az első világháború utolsó francia veteránjainak egyike százhét éves korában a közép-franciaországi Argenton-sur-Creuse- ben elhunyt. Debry augusztus 12-én ünnepelte százéves feleségével, Margeurite-tel a nyolcvanegyedik házassági évfordulóját. Az új házak alig fele épült fel eddig a Bánságban Elégedetlenségét fejezte ki Borbély László romániai közmunkaügyi miniszter a bánsági árvíz által elpusztított falvak újjáépítése kapcsán. A tervek szerint augusztus végéig 101 házat kellett volna állami alapokból újjáépítem, ezek közül alig 49-et adtak át. A szaktárca vezetője Dentán, Torontálkeresztesen és Fényen tett látogatást, ahol idén áprilisban hatalmas pusztítást végzett a Bega és a Temes áradása. Borbély László igyekszik megértéssel kezelni az ügyet, de az ok nélkül késlekedő vállalkozókkal felbontják a szerződést. Ugyanakkor új határidőt is megszabott: szeptember 20-ig minden háznak el kell készülnie. Constantin Ostaficiuc, Temes megye önkormányzatának elnöke megpróbált a vállalkozók védelmére kelni. Szerinte a késlekedést részben az is okozhatta, hogy augusztusban két héten át szakadaüanul esett az eső. ■ Lukács János, Kolozsvár A japán miniszterelnök mindent egy lapra tesz föl „Ha a kormány a szeptember 11-i parlamenti választásokon nem szerzi meg az abszolút többséget, lemondok” - ígérte országa választási kampányának megnyitóján Koidzumi Junicsiro japán miniszterelnök. „Néhányan idiótának tartanak, aki politikai harakirit követ el. De csupán következetes akarok maradni” - tette hozzá. Koidzumi arra akarja a csaknem százhárommillió választásra jogosult japánt rávenni, hogy a sorsdöntő szavazáson döntsön, megreformálja-e a világ második legnagyobb gazdaságát. Augusztus elején a kormányfő azért íratta ki az új választásokat, mert a parlament elutasította a betegeskedő állami posta - egyszersmind a világ legnagyobb bankja - privatizációját. Saját pártjának, a szabad demokratáknak (LDP) harminchét tagja is ellene szavazott. Néhányan azóta kiléptek az LDP-ből, és új pártot alapítottak. Mások abban reménykednek, hogy Koidzumi ellenzőjeként is jelölik választókörzetében. A miniszterelnök azonban a reform ellenségeivel „kegyetlenül kíván eljárni”. A pártot gyengítők „gyilkosaiként” olyan neves személyiségeket nyert meg, akik el- rabolhatják a „lázongóktól” á közvetien mandátumokat: Horie Takafzmu internetkirályt, Kata- jama Szacukit, a tokiói egyetem hajdani szépségkirálynőjét, napjainkban a pénzügyminisztérium csillagát, Inogucsi Kuni- kót, a lefegyverzés szorgalmazóját. Mind-mind friss arc - egyúttal a modern városi típus képviselője, a haladás frontembere. Alig tíz nappal az urnákhoz való járulás előtt sok minden szól amellett, hogy a kormányfő jól ismeri a nép hangulatát A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a választóknak több mint a fele támogatja őt, miközben ez a támogatottság a postai reformról szóló szavazás előtt mindössze harminchét százalék volt. Ráadásul nyolcvanhét százalék kifejezetten a privatizálás mellett van. Túlzás volna azonban levonni a végső következtetést, mivel tíz választóból négy még mindig nem tudja, kire adja a szavazatát. ■ Gyulay Zoltán Koidzumi kockáztat, de a japánok többsége egyelőre támogatja