Tolnai Népújság, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-29 / 201. szám

4 DUNAFÖLDVÁR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. AUGUSZTUS 29., HÉTFŐ Sikeres a járőrszolgálat, elkapták a tolvajokat rendőrök Éjjel-nappal figyelnek Nem okoz a rendőri mun­kában fennakadást, hogy az őrs ügyeletét megszün­tették. A városban bekö­vetkezett változások az utcákon nagyobb rendőri jelenlétet kívánnak. Seregély E. Az ügyelet hiá­nyát technikai eszközökkel pó­tolták, így az ál­lampolgárokkal való kapcsolat- tartás továbbra sem szenved csorbát. A járőrautóban elhelye­zett mobiltelefonon közvetlenül hívhatók a rendőrök, munka­időn túl, ha valaki a rendőrőrs számát tárcsázza, a paksi rend­őrkapitányság ügyeletétől tud segítséget kérni. A fokozott rendőri jelenlétnek is köszönhe­tő, hogy a néhány napja történt autólopás elkövetőit pár óra alatt elfogták, és az eltűnt járműveket visszajuttatták a tulajdonosaik­hoz - mondta lőrincz József alezredes, őrsparancsnok. A bűncselekmény éjszakáján a járőrök mindenkit igazoltat­tak. Amikor az autók eltűnéséről bejelentést kapott az őrs, akkor először azokat vizsgálták, akik­kel éjszaka találkoztak. A közte­rületen szolgáló rendőrök alapos munkájának köszönhető, hogy kora reggelre a három elkövető közül kettő, akik épp, hogy betöl­tötték tizennegyedik életévüket, beismerő vallomást tett Az elkö­vetők az egyik autót összetörték, a másikat megrongálták. Nem adakoznak a helyiek kálvária Másfél millió forint hiányzik Idegenforgalmi látványosság le­hetne a XVIII. századi Golgota és a stációsor, ha elegendő pénz gyűlne össze a felújítására. A tönkrement műemlék helyreál­lításához a Magyar Képzőművé­szeti Egyetem Restaurátorképző Tanszékének professzorait és végzős diákjait nyerték meg a felújítást kezdeményezők. Az ötmillió forintos munka egy ré­szét magára vállalta az egyetem, a hiányzó összeget lakossági adakozásból pótolnák. A helyiek viszont eddig nem nyúltak a zse­bükbe. Az önkormányzat köz­hasznú munkásait küldte a bon­táshoz. Hozzájuk, a polgármes­ter kérésére néhány vállalkozó és a Városüzemeltetési Kht. is csatlakozott. Ők a műemlékek Budapestre történő szállításánál is segédkeztek. Ez azonban nem pótolja a hiányzó másfél millió forintot. Az önkormányzat a helyi lakosokhoz fordult további adományokért, de a kérés eddig süket fülekre talált. S. E. Harmincegy diák sorsa dől el a mai pótvizsgákon oktatás Akik még reménykednek A mai napon tehetnek pótvizs­gát azok, akik valamilyen tárgy­ból év végén nem tudták teljesí­teni a tantárgyi követelménye­ket. A Magyar László Gimnázi­umban és a Beszédes József Ál­talános Iskolában reggel nyolc­kor kezdődnek a mindent eldön­tő feleletek. A Beszédes József Általános Iskola, Gyógypedagó­gia-, Zeneiskola Tagozat és Szak­képző Intézetben tizenhatan tesznek pótvizsgát. Főleg felső­sök és a szakiskolába járók ­mondta Petrovics Józsefné isko­laigazgató. Ez a szám elenyésző a tanulói létszámot tekintve. Mintegy ezren járnak az iskolá­ba. A Magyar László Gimnázi­umban tizenöt tanuló vizsgázik egy vagy két tantárgyból - tud­tuk meg Veisz János igazgatótól. A gimnázium életében először fordul elő, hogy nem indítanak esti tagozatos osztályt Idén nem volt érdeklődő. Mindkét iskolá­ban adottak a személyi és tárgyi feltételek a tanévkezdéshez. S. E. egészségügy Az önkormányzat nem tudja kifizetni a túlóradíjat Több millió forintot kér­nek a dunaföldvári orvo­sok az önkormányzattól túlmunkadíj fejében. Az önkormányzatnak nincs miből kifizetni a teljes követelést, kompromisz- szumos megoldásra tö­rekszik. Seregély Erzsébet Dr. Móricz Zoltán beteget vizsgál. A város hat háziorvosának a jogszabály szerint tizenötmillió forint jár A dunaföldvári háziorvosok hó­napokkal ezelőtt levélben tájé­koztatták a képviselő-testületet, hogy az uniós tagságunk napjá­tól, az óraszám-szabályozó ren­delet szerint érvényesíteni sze­retnék az őket illető túlmunka­díjat. A hat orvosnak a jogsza­bályok szerint a tavalyi évre visszamenőleg tizenötmillió fo­rint, az idei évre huszonkettő és félmillió forint járna. Ehhez ké­pest az önkormányzati költség- | vetésben közel nyolcmillió fo- ? rinttal számoltak. Nagy 3 Gáborné polgármester asszony | elmondta, hogy a nagy összegű I követelésbe belerokkan az ön- kormányzat. Dr. Gyenes Géza, a Magyar Orvosi Kamara főtitká­ra, az orvosok képviselője sze­rint az uniós jogszabályok beve­zetésével nem számolt a kor­mány. Az önkormányzatok nem kapták meg azt az összeget, ami­vel nekik többe kerül az ügyelet. A hivatalok viszont nem tudják kigazdálkodni. Mindkét fél a kompromisszumos megoldást keresi. A tárgyalások alatt sok engedményt tettek a doktorok, és az önkormányzat is igyekszik minél több pénzt előteremteni. A legutóbbi tárgyaláson elhang­zott, hogy az orvosok tizenhá­rommillió forinttal megeléged­nének, viszont a következő há­rom évben fokozatosan meg kell emelni az óradíjukat, mindad­dig, míg a törvényben előírt ösz- szeget el nem érik. A képviselő- testület legutóbb úgy döntött, visszamenőlegesen nem, de az idei évre kifizeti az orvosok kö­vetelését. Viszont nem tudja fenntartani a következő évtől az orvosi ügyeletet. Január elsejétől csatlakoznak a kistérségi orvosi ügyelethez, mert az előzetes szá­mítások szerint, ha az uniós el­vű díjakat kell fizetniük, akkor nem sokkal kerülne kevesebbe a dunaföldvári ügyelet fenntar­tása, mint a teljes kistérségi ügyelet finanszírozása. Pénzüket kérik az orvosok Megkezdik a vár felújítását közbeszerzés Már a második ütemre pályáznak A Nemes és Társa Épí­tőipari Kft. két héten be­lül megkezdi a vár felújí­tását. Seregély E. Az Orpheusz-pályázat első üte­mének győztesével szeptember másodikán köt szerződést a vá­ros - tudtuk meg Nagy Gá­borné polgármestertől. A gyor­sított közbeszerzési eljárás győz­tese az országban több műemlék felújításán dolgozott már. A cég vállalta, hogy az eredeti kiírás szerint, tehát jövő év július 31-re elkészülnek a munkával. A pá­lyáztatás során temérdek aka­dállyal kellett megküzdenie az önkormányzatnak - véli a pol­gármester asszony. A rendkívül bürokratikus európai uniós pá­lyázati rendszer sorozatos aka­dályokat gördített eléjük. A mó­dosítások, a közbeszerzés, a szakértői vélemények bekérése kínosan meglassították a pályáz­tatás folyamatait, és sok munkát adtak a hivatal dolgozóinak. Vé­gül sikerült minden akadályt el­hárítani és a felújítás második ütemére, amely az utak, járdák, és csapadékvíz-elvezetés kivite­lezésére szól, ugyancsak kiírták a közbeszerzési pályázatot. En­nek beadási határideje szeptem­ber tizenkettedike. Jövő júliusban zárul az első ütem Elkészülhet a mentőállomás Még az idén elkezdődik a men­tőállomás építése Dunaföldvá- ron. Az Egészségügyi Miniszté­rium közel 40 millió forint tá­mogatást nyújt az Országos Mentőszolgálaton keresztül az állomás mielőbbi építéséhez. Kilenc éve szorgalmazzák a Mentőállomás létesítését, mert a városban a hatalmas átmenő forgalom miatt sok a baleset. A mentőállomás az egészségház mellett megvásárolt területen kap helyet. Az építési tervek el­készültek. Az állomáson két mentőautó fér majd el. Ez azért is fontos a városnak, mert a központi orvosi ügyelet január­tól Pakson működik. A rosszul- ♦ létekhez, balesetekhez a mentő azonnal indulhat. S. E. Liszt érzékenyek figy elem! Új termék a piacon! Hi.* Fík.rf$ „ Pihe-puha termékcsalád ” Zoli kenyérpor Gluténmentes termékeink a következők: Gluten, tej, tojás, szója mentes termékek: Gluténmentes kenyér 400g GLTT kenyér 400g Gluténmentes zsemle 2x95g GLTT zsemle 2x90g Gluténmentes baguette 2x90g GLTT baguette 2x90g Gluténmentes morzsa 200g GLTT morzsa 200g Gluténmentes pizza 200g GLTT pizza 200g Gluténmentes levesbetét I50g GLTT levesbetét 150g Gluténmentes csavart sajtos 4x30g Gluténmentes sajtos falat %4x35g S Gluténmentes sajtos pizza 200g Gluténmentes meggyes pite 200« Gluténmentes séf-sajtos rúd 120g Zoli kenyérpor | 176g Fehérjeszegénv. gluten. tej, tojás, szója mentes termékek: I’KC zsemle 2x90g PKU baguette 2x90g PKU morzsa 200g PKU levesbetét 150g PKU pizza 200g PKU Zoli Us/.tke\creK 192g Hagyományos sütőipari termékeinket adalékanyag nélkül készítjük! Termékskálánkban megtalálhatóak a reform táplálkozást segítő kenyerek is. Gyártja: Ihász Zoltán és Társa Kft. 7020 Dunafüldvár, Reiter köz 18. Tel.: 30/9-342-038, 30/6-528-097 Gluténmentes termékeink megvásárolhatóak Dunaföldváron vagy postai úton megrendelhetőek a Táplálék Allergia Centrumtól Tel.:06-1-288-68-33 HÍREK A RÉGIÓBÓL Barcs beutazás A barcsi átke­lőn májusban még összesen negyvenötezren lépték át a ha­tárt Horvátország felől, au­gusztusban pedig már az első két hétben jóformán ugyanek­kora forgalmat mértek a ha­tárőrök. A Dráván túlról sokan átruccannak Magyarországra, a bevásárlást kiegészítve strandolással, rokonlátogatás­sal - mondta Tóth László ha­tárőr alezredes. Kaposvár áradat a Kapos ára­dása után csaknem 150 kert, melléképület fertőtlenítését rendelték el a múlt csütörtö­kön -Kaposváron. Nincs fertő­zésveszély, de a biztonság ér­dekében az összes vízzel el­árasztott utcában dolgoznak a kármentesítők. A múlt hét ele­jén napokig 181 otthon állt víz alatt. Komló ipartelepülés Bár a bá­nyák bezárása visszavetette a város fejlődését, az ipar szer­kezetének átalakítása miatti változások első jelei látszanak. Nem csak a helyi cégek erő­södtek meg, egyre több - fő­ként olasz - befektető létesít vállalkozást Komlón. Az olasz befektetők Bétán is megjelen­tek, egy 14 dolgozót foglalkoz­tató műgyantagyár már üze­mel, épül a betonelemeket gyártó üzem, ahol előbb 40- 45, egy-két év múlva 85-100 ember kap munkát. Mecseknádasd tájékoztatás Tourinform irodát alakítot­tak ki a faluban. A kirándu­lókat, vendégeket segítő intéz­ményt a Várdomb lábánál, a piros turistajelzéses útnál épí­tették fel. Pécs képzés Nem bővelked­hetünk igazán uniós pénzek­ben mindaddig, amíg pályá­zatírókban szűkölködünk. E felismerés jegyében a PTE in­gyenes képzési lehetőséget biztosít a régióban több száz személy - önkormányzati kép­viselők, területfejlesztési in­tézmények alkalmazottai, ön- kormányzati fenntartású szer­vezetek vezető beosztású al­kalmazottai, vállalkozókat tá­mogató szervezetek, valamint civil szervezetek munkatársai - számára. Sellye dinnyeszezon a várako­zásokkal ellentétben az utóbbi évek egyik legrosszabb szezon­ját zárják az ormánsági diny- nyések. A veszteség legfőbb oka a kedvezőtlen időjárás, az eladatlan termés mázsaszám megy tönkre a földeken. Siófok vízmagasság Rekordma­gasságon áll a Balaton vízszint­je; míg a siófoki mérce tavaly ilyenkor 65, a múlt hét végén 107 centimétert mutatott. így a tó átlagos vízmélysége 3 méter 56 centiméter. A vízszint csak három centiméterrel marad el a maximális 110-től, amikor el­vileg meg kellene nyitni a Sió- csatorna zsilipjét. Fejér Vilmos­tól, a Balatoni Vízügyi Kiren­deltség vezetőjétől tudjuk, hogy erről a környezetvédelmi és vízügyi minisztérium dönthet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom