Tolnai Népújság, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-26 / 199. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. AUGUSZTUS 26., PÉNTEK 11 KÉK TÜKÖR Politikusok kerülhetnek bajba brókerbotrány Minden támadást és indítványt visszavert az ügyészség Megszüntették a nyomo­zást az ügyészek Kerék Csaba ügyészekkel kapcsolatos feljelentése ügyében. Kulcsár és társai márciusban állhatnak bíróság elé. Szemán László Ügyészi körökből a félreértések elkerülése végett tegnap közöl­ték lapunkkal, hogy a Kulcsár­ügy vádiratát még szerdán meg­küldték a Fővárosi Bíróságnak. A 71 oldalas okiratot még azelőtt kézbesítették, hogy Ihász Sán­dor fővárosi főügyész és két tár­sa kiállt volna a sajtó elé. „Az ügyészek ugyanis kényesen ügyelnek a törvényességre”, fo­galmazott informátorunk, aki szerint még további „nemtelen” támadások várhatók ellenük, így „nem árt leszögezni ezt a tényt”. ■ Kerék Csaba nevét először más mondta ki Kulcsár Attila helyett. A vádirat a Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiumának vezető­je, Frech Ágnes még e héten ki­jelöli az ügyet tárgyaló bírót, aki­re 157 kötetnyi nyomozati anyag és legalább egy, több mint há­romórás videofelvétel vár. A Fő­városi Főügyészség indítványoz­ta a 21 vádlotton kívül 191 tanú és 3 szakértő meghallgatását. A vádlottak is kérhetnek új szakér­tőket, így a per akár két évig is elhúzódhat. Legkorábban pedig márciusban kezdődhet el. Az ügy 21 vádlottja minden­esetre tegnap még nem kapta meg a vádiratot, így érdemben nem is tudtak rá reagálni. Kul­csár Attila mindenesetre még szerdán odanyilatkozott, reméli, hogy a bíróság beazonosítja a sikkasztássorozat valódi haszon- élvezőjét. Szerinte egyébként a' zár alá vett milliárdok azt jelen­Kerék Csaba minden indítványát elutasították az ügyészek, akik feljelentését sem vették komolyan tik, hogy nincs is kár. Hogy mennyire lehet hinni Kulcsár­nak, nem tisztünk megítélni, ám az tény: az ügy valamennyi olyan vádlottja, akire rávallott, arról panaszkodik, hogy az ügyészek nem szembesítették őket Kulcsárral. Elsősorban Ke­rék Csaba, aki Kulcsár szerint az egész sorozat kitalálója és leg­főbb haszonélvezője volt. Ügyé­szi forrásunk nem is tartja vélet­lennek, hogy éppen Kerék indít­ványozta a Fővárosi Főügyész­ség kizárását az ügyből elfogult­ság okán. Ugyanakkor Kerék vé­dője, Ruttner György felhívta a figyelmünket: éppen a botrányos vi-deovallomás bizonyítja, hogy Kerék nevét Kulcsár ki sem mondta, más diktálta be helyet­te a jegyzőkönyvbe. „Kulcsár szájába adták Kerék nevét”, állít­ja a védő, aki továbbra is nehez­ményezi, hogy az ügyészek nem tették lehetővé védence számára már a nyomozás során, hogy szembesüljön vádlójával.- Többször kértük ezt írásban, de mindig elutasították. Állás­pontunk szerint ezzel máris sé­rült a védelemhez való jog - fo­galmazott Ruttner. Tegnap ráadásul a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal megszüntette a Kerék Csaba fel­jelentését követő nyomozást bűncselekmény hiányában. Ke­rék hivatalos személy által elkö- tfettef közokirat-hamisítás és más bűncselekmények gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, mivel szerinte Kul­csár videovallomása és az arról készült írásos vallomás között lényegi eltérések vannak.- A független bíróság össze fogja hasonlítani a videovallo- mást és a jegyzőkönyvet, és dön­teni fog. Álláspontom szerint olyan ez a helyzet, mint amikor a férj rajtakapja asszonykáját, aki azt kérdezi: most nekem hi­szel drágám vagy a szemednek? - fejtette ki Ruttner György. HÍRSÁV Gyerekbanda fosztott ki gyerekeket ÖTVEN PERC ALATT elfogták a zuglói rendőrök azt a 9, 11, 12 és 13 éves fiúból álló bandát, amely szerdán, fényes nappal megtámadott egy 9, egy 12 és egy 14 éves fiút. Egyiküket megverték, egy másiktól elrabolták kar­kötőjét és nyakláncát, (szí) Nyomozás a szegedi Kossuth Nyomda ügyében eljárás indult a szegedi Kossuth Nyomda Kft. ellen, mert egy feljelentés szerint a cég nem fizette dolgozói magánnyugdíj-pénztári já­rulékát. Ezt közölte a Nem­zeti Nyomozó Iroda szóvivő­je, Horváczy Emese, (szí) Két fiút rabolt ki Kőbányán a suhanc őrizetbe vették a kőbányai rendőrök L. L. J.-t (14), aki az alapos gyanú szerint a X. kerületi Állomás utcá­ban megfenyegetett két 14 éves budapesti fiút, majd ezüst nyakláncuk átadására kényszerítette őket. (szí) FORGALOM­KORLÁTOZÁSOK Vasúti felüljáró hídjának felújítá­sa miatt A 6. sz. főúton, Bony- hád határában, félpályás útlezá­rás és 40 km/h sebességkorlá­tozás érvényes, jelzőlámpás for­galomirányítással, előzni tilos. Kiemelt szegély építése miatt A 6. sz. főúton, Bonyhád előtt, út­szűkület és 40 km/h sebesség­korlátozás érvényes, előzni tilos. Profiljavítási munkák miatt A Paks-Cece összekötő úton, Németkér belterületén, szaka­szosan, váltakozó oldalú, félpá­lyás útlezárás és 30 km/h se­bességkorlátozás érvényes, előz­ni tilos. Szili László fVÍADOCSA A bemutató írás megjelent: 2005. július 29-én Micskei Adrienn GYÖRKÖNY A bemutató írás megjelent: 2005. augusztus 6-án Gosztola Dóra TOLNANEMEDI A bemutató írás megjelent: 2005. augusztus 15-én Szomolányi Éva MAGYARKESZI A bemutató írás megjelent: 2005. július 30-án Szász Gabriella BONYHÁD A bemutató írás megjelent: 2005. augusztus 8-án Lukács Katinka BÁTASZÉK A bemutató írás megjelent: 2005. augusztus 16-án Szinger Árpád TENGEUC A bemutató írás megjelent: 2005. augusztus 1-jén Mátrai Milán SIMONTORNYA A bemutató írás megjelent: 2005. augusztus 9-én A bemutató írás megjelent: 2005. augusztus 17-én Csige András SZEKSZÁRD A bemutató írás megjelent: 2005. augusztus 2-án Müller Patrícia GYÖRKÖNY A bemutató írás megjelent: 2005. augusztus 10-én Kirizs Viktória DALMAND A bemutató Írás megjelent: 2005. augusztus 19-én Farkas Virág BONYHÁD A bemutató Írás megjelent 2005. augusztus 4-én Varga Cecília SIÓAGÁRD A bemutató írás megjelent: 2005. augusztus 11-én Bayerle Johanna VÁRDOMB A bemutató írás megjelent: 2005. augusztus 22én Balog Éva BONYHÁD A bemutató írás megjelent: 2005. augusztus 5-én Szavazási tudnivalók A szavazólapocskákat többször meg­jelentetjük. Kérjük, vágják ki azt a la­pot, amelyik diákra szavazni kíván­nak, tegyék borítékba (többet is le­het egybe), és küldjék el postán, vagy hozzák be a szerkesztőségbe személyesen. Csak azokat az újság­ból kivágott, eredeti szavazócédu­lákat fogadjuk el, amelyek 2005. au­gusztus 30-án, 16 óráig beérkeznek. Kérjük, tüntessék fel a beküldő ada­tait Is, mert köztük is értékes ajándé­kokat sorsolunk ki. Beküldési cím: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. > > 1 i 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom