Tolnai Népújság, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-02 / 179. szám

11 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. AUGUSZTUS 2., KEDD KEK TŰKOR Varga Tamás politikamentes ügyei perújítás A kérdés az: miért éppen a választás előtt egy évvel került kézre? Ügyvédje arra számít, hogy jelentős mértékben csökkentik védence bün­tetését. Vargáról máris po­litikai áldozatként beszél­nek. Igaz, egyelőre csak említés szintjén. Szemén László Még ezen a héten beadja a perújí­tási kérlemet Varga Tamás ügy­védje a Buda-környéki Bíróságra és a Dunaújvárosi Városi Bíróság­ra. Zamecsnik Péter várakozása szerint a nyári ítélkezési szünet után akár ősszel újratárgyalhat­ják a két ügyet Az egykor a Fi- deszhez tartozó üzletember öt éven át szökésben volt a magyar igazságszolgáltatás elől. A most letartóztatott Varga Or­bán Viktor évfolyamtársa volt a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban. így senki sem le­pődött meg, amikor Varga két éven át a Fidesz gazdasági tanács­adója lehetett. Varga tanácsadó­ként alapítványi és banki támoga­tásokat gyűjtött a pártnak. 1994 januárjában, amikor már önálló utakon járt, adócsalás gyanújával letartóztatták, a párt elhatároló­dott tőle. Varga a külföldről hazatelepü­lök vámmentességét felvásárolta, és nevükben hozott be luxusautó­kat az országba. A vád szerint azonban közben 70 millió forint­nyi adót nem fizetett meg. Tíz év­vel később már távollétében csem­pészetért jogerősen 2 év 6 hónap­ra ítélte a Buda-kör- nyéki Bíróság. Mint ahogy egy évvel ko­rábban, 2002-ben szintén távollétében ugyancsak 2 év 6 hó­napot mért ki rá a Dunaújvárosi Városi Bíróság nagy vagyoni hát­rányt okozó orgazdaság és magán­okirat-hamisítás miatt Már foly­tak ellene a bírósági eljárások, amikor 2000-ben, az Orbán-kor­Zamecsnik Péter (balra) védi Varga Tamás mellett Molnár Csabát is. Az ügyvéd két védencének ügyei akár politikai színezetet is kaphatnak Varga lehet a következő idő' szak Kulcsár Attilája mány működésének félidejében családostól elhagyta az országot Lapunk úgy tudja, hogy bár nem­zetközi elfogatópa­rancsot adtak ki elle­ne, ám kézrekerítése csak tavaly vált hir­telen sürgőssé. Idén Amszterdamban el­fogták. Múlt héten hazahozták és a bíróság el is rendelte a letartóz­tatását, mivel félbe maradt ellene egy harmadik ügy nyomozása. Mi­után a két ítéletet távollétében hoz­ták meg, ezért nem tudott élni a védekezés jogával. Védője szerint a büntetőeljárási törvényben is szereplő alkotmányos garanciák­nak megfelelően meg kell ismétel­ni, perújítani kell ezeket az eljárá­sokat Zamecsnik Péter egyébként nem lát politikai okot a Varga elle­ni eljárások mögött. Mint azt mondta, a védence terhére rótt cselekmények gazdasági jelle­gűek, politika nincs bennük. Ennek ellenére, igaz, egyelőre csak említés szintjén, máris felme­rült politikusi körökben, hogy „Var­ga lehet a következő időszak Kulcsár Attilája”. Tény: Varga sokat tudhat a politikai boszorkánykonyha rend­szerváltozás közeli időszakának mű­ködéséről. Adott helyzetben kelle­metlen mondanivalója lehet a ható­ság számára a politikai élet szereplő­iről is. Zamecsnik azt várja, hogy a két ügyben csökkentik védence bünte­tését Az autócsempészet 90 száza­léka európai uniós országokból tör­tént. Csatlakozásunk következté­ben ezek nem számítanak bűncse­lekménynek, a büntetés így akár korlátlanul is mérsékelhető. Aki ismeri Kulcsárt... molnár csaba, az ORFK pénz­mosási alosztály felfüggesztett vezetője újabb per elé néz. Megírtuk: hivatali visszaélés és közokirat-hamisítás miatt vádat emelt ellene a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal (KÜNYH). A KÜNYH szerint Molnár és helyettese, B. János tevékenységével Kulcsár Atti­lát akarta kimenteni a bünte­tőeljárás alól TOLNÁBAN TÖRTÉNT Fűnyírás közben érte a végzetes áramütés Halálos áramütés ért hétfőn késő délután fűnyírás közben egy idős bonyhádi férfit ker­tes házuk udvarán. A baleset körülményeit lapzártakor a helyszínen a bonyhádi rend­őrség vizsgálta. H. É. Belehalt sérüléseibe az elgázolt paksi fiú Egy személygépkocsi ütötte el hétfőn késő délután azt a fiút, aki egy benzinkútnál akart átszaladni az úttesten. A 16- 17 év körüli fiatalember a kórházba szállítás közben be­lehalt sérüléseibe. H. É. Gyalogost gázolt az út szélén a kamion Tegnap délután 13 és 14 óra között, a Váralja és Máza kö­zötti útszakasz jobb oldalán egy tófűi férfi gyalogolt, akit elütött egy vele azonos irány­ban haladó Mercedes teherau­tó. A sérültet mentőhelikopter­rel szállították a pécsi idegse­bészeti klinikára. Az alkohol- vizsgálat a gyalogosnál pozitív eredményt mutatott, a kamion vezetőjénél nem. W. D. TRAFFIPAX Ma 7.30-11.30-ig Dunaföldvár belterületén (6-os, 61-es főút, Pentelei u.) ll.40-12.20Hg a 6- os főút 99-102 km-es szelvényé­nél. 7.30-8.30-ig a 61-es főúton Nagykónyi belterületén, 8.50- lO.OOig a 65-ös főúton I reg­szemcse belterületén, 10.30- 11.00-ig a 65-ös főút 35-37 km- es szelvényénél, 11.50-12.20-ig a 65-ös főúton Szakály belterü­letén, 12.30-13.00-ig a 65-ös főúton Hőgyész belterületén, 14.30-20.00-ig a 61-es főút 70- 90 km szelvénye között várható sebességmérés. Uj lakások, sorházak Pécseit Kozármislenyben, Szentlörincen. 20/32-10-115 www.lakascentrum.hu Pécsett, Enyezd u.-ban 52 nm-es, felújított lakás eladó. I. ár: 8 M Ft. Érd.: 06-30/740-3949 mm Pécsett, a Kisbalokány- dülőben összközműves 8300 nm terület eladó. Érdeklődni: munkanapokon 8-16 óráig 30/9370-500 Befektetőknek! A Pécsi-tó strandjával szemben 19 000 nm építési telek eladó. Érdeklődni: 20/974-0354 ________ ww w.pentz.hu ________ Sze ntlörincen II. ütemben lakások, kedvező áron eladók! S2entlörincen a Kodály Z. utcában 22 laká­sos társasbázbao még 2 db lakás (66,5 m2* 8,9 m2 erkély) és 2 db garázs 2005 novemberi átadással ELADÓ. 7 • kedvező alaprajzi kialakítás * különálló, szeparált erkélyek • egyedi gázfűtés «belső patkcló «korszerű anyagok • jó kilátás, szellós beépítés * társasház kezelés • ingatlanfejlesztési referenciák ' f A.B&Atfíh in—tpilolpon és Szolgáltaié Kfi. Beruházás, Tervezés.« kivi idézés, mérnöki föndíscdds. Pécs, Vörösbegy-dűlő 9. Tel.: 72/226-127; 20/9210-634 www.abeaver.hu Fantasztikus akció! Aki augusztus végéig köti le nálunk lakását, araiak most az eddigi árakon kulcsra készen adjuk át otthonát! ISO 000 terasz = 7,7 MR 52 m8 + terasz = 9,8 M Ft 59 m2 + terasz = 11,2 NI R 69 nT + terasz = 13,0 M R 'i'7iti fii ijiíiiw^ taiifmíiTiiiVTiri wabnvww.attand.tiB Alt And Bt 30/488-0022: Hívjon most, és még tud választan igényei szerint! Fantasztikus árak a Rózsadomb egyik legszebb, panorámás zeldbM^ében, zárt lakóparkban! •- * f I 90 m1 lakás + 3 terasz + 40 m1 dupla garázs = 25 MR! Ügyvédi díját [most átvállaljuk! nmlMllSJAKESZEN! Tel: 30/488-0022; web: www.attandJiu ^ 70/315-8800 AttAnd Bt Timiiig Ingyenes értékbecslés .pannoninga1lankozpont.hu Közvetítési díj: 1,25% + áfa Új építésű lakások az Alkotmány utcában, akciós árak augusztus 3Hg! Mohácsi úti üzletsoron 55 NM-ES, ÚJ ÉPÍTÉSŰ ÜZLET 266 nm-es raktárral, szociális helyiségekkel KIADÓ. Érd.: 06-20569-1166 Több generációs, igényesen felújított pécsi családiház eladó! Érd.: 30/9946-444 ÉPÍTÉSI TELEK Pécsett, a Mecsek-oldalban, a 400 ágyas klinikával szemben összközműves, 1712 nm-es, 4 lakásos társasház építésére alkalmas telek eladó. Érdeklődni: munkanapokon 8-16 óráig. ______ 30/9370-500 ' 1138693­Pé csett, a Vadász utcai Liget lakóparkban 60,79 nm-es lakás (nappali + 2 szobás, amerikai konyhás) 7,56 nm-es erkéllyel, kulcsrakészen, azon­nali beköltözéssel, valamint 16,5 nm-es garázs eladó. Egyéb szolgáltatások: gyer­mek klub, zárt, parkosított udvar, internet kávézó, szauna, szolárium. Érdeklődni munkaidőben: 72/212-473 ,,31368. Ui lakásck a Fellbach utcában Már folyik a társasházi lakások építése. Most még kedvezőbb feltételekkel kötheti le lakását: szoc.pol, támogatott hitel, fészekrakó program, illetékmentesség igénybevételével. penT 1 INGATLANKÖZVETÍTŐ KFT Pécs, 7630 Mohácsi út 16. Tel: 06-72/315-821, 06-20/390-8196 sipos.zita@pentz.hu • www.pentz.hu 1 I i j

Next

/
Oldalképek
Tartalom