Tolnai Népújság, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-02 / 153. szám
6 2005. JULIUS 2., SZOMBAT HAZAI TÜKÖR Italboltban, patikában keveset várakozunk RIBÁRY ZOLTÁN brad Pitt egyik filmjében hét évet tölt Tibetben a történet szerint - és sokat nyer vele lelkileg. Az erre rímeltetett gyors internetes reklámban alteregója 7 másodperc után lefalcol egy, na jó, szintén tibeti reptérről - ezen meg jót röhöghetünk. Mi magyarok viszont, úgy általában hét percet állunk sorba egy-egy szolgáltatásért, kiszolgálásért - ami már nem túl vidám. ezzel az időmennyiséggel a svédekkel együtt az utolsók vagyunk az unió tagállamait összehasonlító friss felmérés szerint. A középmezőnybe tartozó lengyelek csaknem hat percre számíthatnak, ami nagyjából a másfélszerese a legjobban (sorban) álló finnek áüagának. A felmérés az egyes ágazatokat, szolgáltatásokat is összehasonlította az ügyfelek várakoztatása alapján. A leggyorsabbnak például az italboltok, a gyógyszertárak és a kis élelmiszerüzletek bizonyultak, a legnagyobb sorok pedig a bankokra, a postára, valamint az állomásokra jellemzők. arról nem szól a fáma, mikor készült a felmérés. A sorbaállások átlagos idejéhez hozzáadták-e, mondjuk, a múzeumokat? Ha igen, lehet, hogy inkább büszkék lehetünk helyezésünkre, hiszen csak a legutóbbi egy-két évben tömegek zarándokoltak a Monet és társai tárlatra. Vagy a dinoszauruszos kiállításra. Ha viszont a kultúrszomj nem számított, s ez a valószínűbb, kereshetjük a bűnbakokat. Persze nem fent, hanem alant, mert bürokrácia, ugye, nincs mifelénk. Csak körmüket reszelő, magántelefonáló ügyintézők vannak, meg türelmetlen ügyfelek és érzékcisalódások. amúgy meg dobja el a vacak vekkerét, aki ilyen felmérésekre fe- csérli a drága időt. Felkészült tisztviselők újabb kihívás előtt a magyar közigazgatás jó színvonalon működik, a magyar köztisztviselők jól képzettek és az Európai Unióban is megállták a helyüket - mondta Lamperth Mónika belügyminiszter. Hangsúlyozta, hogy az új közigazgatási eljárási törvény november 1-jei hatályba lépése után a köztisztviselők újabb nagy kihívás elé néznek. Demokratikus Közép az MDF politikai erőtere demokratikus közép néven politikai erőtér létrehozását kezdeményezi a Magyar Demokrata Fórum - jelentette be a párt alelnöke. Viniczai Tibor szerint a Magyar Demokrata Néppárttal egyesült Magyar Demokrata Fórum a kisgazdákkal és a kereszténydemokraták függetlenségüket megőrző tagjaival ösz- szefogva akarja megvalósítani a demokratikus középerők összefogását. Gazda-és polgárpárt Szeremley vezetésével megalakult a Magyar Gazda- és Polgárpárt - közölte a pártalapító Szeremley Huba. A badacsonyi nagyvállalkozó, borász úgy fogalmazott, hogy a párt a magyar gazdák, a vidék és a polgári értékek képviseletét, a közélet megtisztulását, a családok és az egész magyar nép boldogulását tűzi zászlajára. Csak három gyógyszer nem helyettesíthető szinte mindenki olcsóbban vagy ugyanolyan áron juthat hozzá az orvosságához, mint eddig, mivel az emelkedő árú készítmények, három kivételével, mind helyettesíthetők másik, azonos hatóanyagú szerrel - mondta Batiz András kormányszóvivő. A 6000 támogatott gyógyszerkészítményből tájékoztatása szerint 1900-at érint a fixesítés, aminek következtében péntektől változtak a gyógyszerárak. Tegnap hajnali négy órakor indult el harminc mezőkovácsházi tüntető különbuszon Budapestre. Polgármesterüket várták a Markó utcában, de hiába. Tüntetők a Viharsarokból kampány Törvényt követelnek a tisztább közélet érdekében Harmincfős, mezőkovácsházi csoport tüntetett tegnap a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt. Az épület harmadik emeletén polgármesterük büntetőügyét tárgyalták, de őt hiába várták. Izing Antal „Bűnöző maffia” feliratú táblát tartva álltak a Markó utcai bíróság lépcsőjén a mezőkovácsháziak. Reggel négykor indultak el kü- lönbusszal a kettőszázhúsz kilométeres útra Békés megyéből.- Büntető vagy polgári? - kérdeznek vissza a bíróság ügyfél- szolgálatánál, amikor a földszinten Szarvas Atüla mezőkovácsházi polgármester ügyéről érdeklődöm. Fél kilenckor kezdődött a tárgyalás. A vád szerint a IX. kerületi ügyészség csalás, míg az V. és XIII. kerületi hatóság közokirat-hamisítás miatt emelt vádat ellene.- Szarvas Attila nem jött el - mondják odakinn az emberek. - A jósnőjét viszont láttuk - teszik hozzá nevetve. Viccnek hangzik, de nem annak szánták. Szerintük a látóasszony tanácsokkal segíti polgármesterük életét. Aki olykor Budapestről jár Mezőkovácsházát irányítani, havi ötezer kilométert elszámolva. Az MSZP-s Szarvas Attila legnagyobb ellenlábasa Karsai József, szintén szocialista ország- gyűlési képviselő. A kampány elkezdődött. Ezért azonnal a viharsarki búzaégetőt keresem a tüntetők között, Battonyáról.- Karsai úr nincs itt - feleli Bakos István, Mezőkovácsháza MIÉP-es alpolgármestere. Akit a testület felfüggesztett, amit ő bíróságon támadott meg.- Ez nem politikai ügy - mondja -, mert az emberi tisztesség nem politikafüggő. Abból is látszik, hogy Kársaival és az itt lévőkkel, pártállásra való tekintet az 1990-BEN hozott törvény szerint polgármesternek választható minden magyar állampolgár, akinek választójoga van és nincs olyan tisztsége, ami a polgármesteri megbízással összeférhetetlen. Szerettük volna kikérni Szarvas Attila polgármester nyilatkonélkül egyetértünk abban, hogy Szarvas Attila nem alkalmas Mezőkovácsháza vezetésére.- Késő bánat, megválasztották- vetem ellen. Mi a baj Szarvassal? A bíróság jogerős ítéletéig az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Nem?- A bíróság büntetőügyben egy év tíz hónap szabadságvesztésre ítélte Szarvast 2002-ben és három év próbaidőre bocsátotta- közölte az alpolgármester. zatát, de őt nem értük el. Lapunk továbbra is kíváncsi válaszaira, egyik kérdésünk az, valóban fontos állami kiküldetésre való hivatkozással maradt-e távol a tárgyalástól. A bíróság ugyanis ezt az értesülést nem erősítette meg és nem is cáfolta. Erről az ítéletről nem tájékoztatta a választópolgárokat. De mi nem csak Szarvas miatt vagyunk itt. Mezőkovácsháza azt követeli, hogy a parlament hozzon egy rendes törvényt az egész ország érdekében. Annak világosan ki kell mondania még a 2006. évi választás előtt, hogy kizárólag feddhetetlen előéletű ember indulhat el képviselőnek, polgár- mesternek, főpolgármesternek - mondja Bakos István.- Szarvas Attila és Karsai József egymással versenyzett a szocialista képviselő jelöltségért?- Ez az MSZP belügye, és a küzdelem eldőlt már Karsai József javára - közölte Bakos.- Ön ugyanúgy testületi tag, mint Szarvas. Nem közös a felelősség?- Közös, de hét ember a testületben mindig vele szavaz. Mi hatan, kisebbségben vagyunk. Megkérdeztem, fizetőképes-e a település. Nem az. Érdeklődtem, mekkora a munkanélküliség. Tizenhét százalék a hivatalos adat, de ennél jóval többen vannak jövedelem nélkül. A nyolcvanéves Nagy Sándor, aki kora ellenére tizenhárom hektáron gazdálkodik és kétkezi munkából élt világéletében, odafordul hozzám:- Ha minden rendben lenne otthon, aratás idején harminc kovácsházi soha nem buszozna ötszáz kilométert. Lenne nekünk jobb dolgunk is, na viszlát! Azok jöttek el, akiket nem foglal el a most megkezdett aratás Polgármester lehet minden magyar állampolgár? A gépkocsi-forgalmazók büntethetők a roncsért Felvételi ponthúzás három hét múlva matúra Mindenütt lezárultak az középszintű szóbeli érettségi vizsgák A gépjármű-kereskedők július elsejétől büntethetők is, ha nem gondoskodnak az általuk forgalmazott gépkocsikról, amikor azok roncsautókká válnak - például úgy, hogy erre szerződést kötnek megfelelő bontóhasznosító cégekkel. Eddig azonban mindössze három szerződés született a forgalmazó és a bontó-hasznosító oldal képviselői között a hulladékhasznosítási kötelezettség átvállalásáról. Egy EU-irányelv, és a hulladékká vált gépjárművekről szóló kormányrendelet szerint, a gépjárműimportőrök és -forgalmazók legkésőbb csütörtökig köthettek szerződést egy bontóhasznosító hálózattal, amelynek gondoskodnia kell megfelelő számú roncsautó átvételéről és feldolgozásáról. E szerződések híján, a legszigorúbb szankcióként péntektől, a gépjárműimportőrnek akár forgalmazási engedélyét is visszavonhatják, vagyis Magyarországon az adott márkakereskedő nem adhatna el egyetlen autót sem. A témával kapcsolatban Hib- beyné Joó Márta, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium környezetvédelmi osztályának vezetője elmondta: szerinte is módosítani kellene a gépjárművek forgalomból történő kivonásának szabályozását. Az idén összesen 116250 diák jelentkezett érettségi vizsgákra, közülük 102507 áll tanulói jog viszonyban, és 11694 azoknak a száma, akiknek vagy nincs középfokú végzettségük, vagy kiegészítő, szintemelő, ismétlő- vizsgára jelentkeztek. A legtöbben - 85538-an - magyar nyelv és irodalomból vizsgáztak. Az emelt szintű írásbeli vizsgákkal kapcsolatban minden tizedik diák tett észrevételt. A vizsga minősítése pontszámmal történt, külön szóbeli osztályzat az új vizsgarendszerben nincs. A vizsga minősítése úgy alakult ki, hogy az írásbelin és a szóbelin elért pontszámokat összeadták, és ezt az elérhető összpontszám százalékában fejezték ki. A felsőoktatási felvételi pontszámokról a július 26-i „ponthúzó értekezleten” döntenek a rektorok és a tárca képviselői. Az idén érettségizők és szüleik közül többen attól tartanak, hogy az új érettségi pontszámítási metódusa miatt több szakon az előre meghirdetett helyek megtelnek a korábban maturálókkal. Példaként a Semmelweis Egyetem általános orvos szakát és az ELTE pszichológia szakát említik többek között, arra számítva, hogy ezekre csak igen magas, 130 feletti pontszámmal lehet majd bekerülni. A pontszámítás miatt a Tüskevár Szülői Egyesület korábban az Alkotmánybírósághoz fordult. A Városmajori Gimnázium szülői közössége 1500 tiltakozó aláírást adott át a tárcának az egyes szakok keretszámainak módosítása miatt. 4 i á