Tolnai Népújság, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-14 / 163. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. JÚLIUS 14., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 Új csúcs a világbajnokságért atlétika Csillag Balázs már nem bosszankodik az ob miatt A pályaidényre készülve Csillag Balázs az év elején több utcai futóversenyen is rajthoz állt, így többek között a svájci Baselben Felemás heteket tudhat maga mögött Csillag Balázs, az AC Szekszárd válogatott középtávfutója. Az ötezren Európa-bajno- ki hetedik, magyar csúcstartó atléta jó formában, ám balszerencsésen versenyzett a közelmúltban. Fekete László- A formámmal semmi baj, ennek ellenére a legutóbbi versenyek valóban nem úgy jöttek össze, ahogy terveztem - kezdte a 26 esztendős szekszárdi klasz- szis. - A június közepén Svédországban rendezett Európa Kupán, majd egy szlovéniai per- mit-versenyen is még jól futottam. Igazából a debreceni országos bajnokságon sem volt gond, ezerötön a lebonyolítás rossz rendszerének áldozata lettem. Az első futamba kaptam besorolást, így amíg én a legnagyobb riválisommal taktikai csatát vívtam, addig az utánunk következők már csak az órát figyelték, így végül a dobogóról is lemaradtam. A másnapi ötezres futamban azonban már csak magamat okolhattam, hogy elmaradt a siker, hiszen túl korán indítottam a hajrát, s a végén három tizeddel kikaptam.- Bosszantanak még az ob-n történtek?- Akkor mérges voltam, de ma már nem foglalkozom a sérelmekkel. Nincs is időm a múlton rágódni, hiszen vészesen közeledik az utolsó hétvége, amikor még lehetőségem nyílik a világbajnokság kvalifikációs idejének megtiltására ötezren.-A vb mezőnye már igazán elit társaság. Biztosan nem könnyű oda bekerülni.- Valóban nem. Az augusztusi Helsinki vb szintideje 13:25, vagyis új egyéni, s egyben országos csúcs kell hozzá. (Csillag Balázs 2002 óta 13:26.95-tel tartja a honi rekordot - A szerző.) Sajnos eddig hiába próbálkoztam, vagy a mezőny, vagy a körülmények nem voltak alkalmasak a jó futásra.- Hol kísérletezel legközelebb?- A jövő szombaton a belgiumi Heusden-Zolderben állok majd rajthoz, abban a stadionban, ahol szinte napra pontosan három évvel ezelőtt megdöntöttem Mecser Lajos szakállas országos csúcsát. Remélem, az időjárás kegyes lesz hozzám, a versenytársakkal biztosan nem lesz gond.- Mi kell ahhoz, hogy igazán rangos viadalokon, például egy Golden League versenyen rajthoz állhass?- Olyan időket kellene futnom, amire a szervezők felkapják a fejüket. A GL-viadalok igen távolinak tűnnek, hiszen ahhoz, hogy az afrikaiak irányította mezőnyben még jól fizető helyen érjek célba, legalábbis új Európa-csúcsot kellene futnom. A Grand Prix II-es versenyek, mint a zágrábi vagy a prágai, már jobb alternatívát jelentenek, de ide sem egyszerű bekerülni. A legkönnyebben talán az utcai futóversenyekkel lehet keresni.- Idén te is többször rajthoz álltái ilyeneken. Gondolom, nem csak a pénz miatt?- Természetesen nem. A műtétek után hosszú idő kellett, hogy visszanyerjem a formámat, s ezek a versenyek remekül illeszkedtek a felkészülésembe. Idehaza pedig három viadalon a szponzorom kívánságára indultam.- Milyenek mostanság az edzéslehetőségeid?- Jobbára egyedül tréningezem, vagy edzőm, Németh Gyula kísér robogón. Persze akadnak nehezebb periódusok, amikor bizony hiányoznak az edzőpartnerek.- Hasznosítod-e az Amerikában szerzett diplomádat?- Annak kiegészítéseként most a hangzatos nevű vállalat finanszírozás-számvitel szakra járok a pécsi közgázra, a levele- zős képzés kétéves. Emellett szabadidőmben angol nyelvű szakfordításokat vállalok, s ősztől beiratkozom egy ilyen jellegű iskolába is. Addig persze első a futás... A három-kettő volt a divat labdarúgás Félidőnyi paksi helytállás a PMFC ellen Gazdára van nyereménye í k TN-információ Az Alisca Bau 31. Gemenci Nagydíj nemzetközi kerékpárosverseny tombolasorsolásán nyertes, de még át nem vett szelvények. 7044 konyhai páraelszívó, 7457 ajándékcsomag, 7248 autóápolási csomag, 7639 rézkilincs, 7011 kerti szerszám, 7651 szivacspárna- garnitúra, 7850 ajándékcsomag, 7111 barkácskellék, 7005 három hónapos internet-előfizetés, 8092 reklámcsomag, 7444 poszter, 6246 virágtartó, 7607 jégkrémcso- mag, 7730 lovaglás, 6213 díszdobozos bor, 8051 ajándékcsomag, 6288 bogrács állvánnyal, 7226 díszdobozos bor, 7619 poszter, 7400 könyvcsomag, 7096 reklámcsomag, 7077 lovaglás, 7378 fényképezőgép, 7087 CD- csomag, 7112 reklámcsomag, 7699 Whirlpool mikrohullámú sütő, 7288 Samsung mobiltelefon, 6299 AVON kozmetikumok, 7702 reklámcsomag, 7059 AVON kozmetikumok, 7249 reklámcsomag, 6161 kerékpár. A nyeremények az Ifjúsági Unió Szekszárd irodájában (Szent László u. 19. fszt. 2.) vehetők át augusztus 12-ig, hétfőtől csütörtökig 8-16, pénteken 8-tól 14 óráig. A szerdai előkészületi mérkőzések közül kiemelkedett az élvonalbeli Pécsi MFC paksi látogatása, míg az NB Ill-as Bony- hád és Dunaszentgyörgy egyaránt 3-2-re nyert megyebajnoki riválisa ellen. Tudósítóinktól Paksi SE-Pécsi MFC 1-3 (1-1). Paks, 200 néző. V: Rákóczi. Paksi SE: Kovács (Bita)- Ambrus, Benedeczki, Fehér (Barics), Vizdár (Bán)- Mészáros I. (Pulcz), Tamási, Heffler (Báló), Kiss T. (Böde)- Szabados (Varga L.), Búzás. Edző: Lengyel Ferenc. PMFC: Herbert- Schindler (Berdó), Bajusz (Bergmann), Dienes (Kordé), Szekeres- Sipos J., Balaskó (Ulrich), Szö- gedi (Lantos), Sipos N. (Gaál). Horváth Gy. (Tarcsa), Montvai (Dávid). Edző: Ott József. Hiába vezetett a PSE, a sok hibával játszó hazaiak ellen az NB I-es Pécs végül akár nagyobb különbséggel is nyerhetett volna. Gól: Búzás (11-esből), illetve Horváth Gy. (11-esből), Tarcsa, Berdó. (zerza) Dunaszentgyörgy-Dunaföld- vár 3-2 (1-0). Dunaszentgyörgy, 150 néző. V: Szendrei. Dunaszentgyörgy: Klézli (Oláh)- Aradi, Varga B. (Németh A.), Lugos (Somogyi), AschermannNagy Zs. (Kiss B.), Radics, Rikkers (Horváth G.), Dienes G. (Mizser)- Krepsz (Katz J.), Dömény (Horváth L.). Edző: Dienes Pál. Dunaföldvár: Molnár (Fekete)- Jakab, Szilasi (Tóth L.), Antal- Lacza, Lesnyik (Mészáros G.), Nagy L., Albercz- ki G. (Princz), Kindl- Farsang, Fröhlich (Horváth S.). Játékosedző: Kindl István. GÓL Radics 2, Horváth L, illetve Nagy L, Horváth S. (dömőtör) Bonyhád VLC-Tolna 3-2 (2-0). Bonyhád, 120 néző. V: Minker N. Bonyhád, I. félidő: Kovács- László, Hosnyánszki Zs., Máté N., Krausz- Horváth R, Dávid, Zsók, Letenyei- Tálas, Bíró. 1L félidő: Ambrus- Szőts, Takács, Hosnyánszki Zs., Krausz- Máté R., Hegedűs, Köllő, Hosnyánszki T.- Miklóssy, Strébl. Edző: Kiss János. Tolna: Szabó- Fekete (Mátyás), Zöré- nyi (Wéber), Pálinkás (Pesti D.), Szegfű (Őri)- Schaffer (Guth), Fauszt (Szabó N.), Horváth E. (Kárpáti), Tarjáni- Pesti V. (Bencze), Izsák (Juhász). Edző: Wiesner József. Az első félidei Bonyhád keltett jobb benyomást G6L Pálinkás (öngól), Tálas, Strébl, ill. Bencze, Pesti D. (hunyadi) i Bátaszék-Bogylszló 6-3 | (3-2). Bátaszék, 100 néző. V: ^ Lehr. GÓL Kollár 2, Rupa 2, Simon, Berényi, ill. Szabados (öngól), Zsolnia, Györgye. (sági) Fehér Attila (világos mezben), a PSE középső védője harcol a labdáért Montvai Tiborral, a pécsiek támadójával (Paksi SE-Pécsi MFC 3-1) Két érem a váltó ob-ról triatlon Esős verseny Palócföldön A hét végén szakadó esőben, nyakig érő sárban rendezték meg Balassagyarmaton a 19. Palóc triatlon Révész László emlékversenyt. Hunyadi István A kétnapos, több száz sportolót felvonultató viadalon rajthoz álltak a Fani-Dynamic TC Szekszárd és az Anonym SE Bonyhád versenyzői is. A Tolna megyei sportolók közül a bonyhádi Gergelics Natália a felnőtt nők között állhatott dobogóra, míg a váltó országos bajnokságon a Fani-Dynamic TC két csapata szerzett érmet korosztályában. Tolna megyei eredmények. Sprint (750 m úszás, 20 km kerékpár, 5 km futás): Férfi, felnőtt: 9. Mészáros János (Szekszárd) 1:07:41. Szenior L 4. Klem Zsolt (Szekszárd) 01:11:26, ...7. Asztalos István (Anonym SE) 1:18:10, ...12. dr. Nedók Pál (Szekszárd) 1:22:14. Szenior EL 6. Zákányi József (Szekszárd) 1:25:52. Nők, felnőtt 3. Gergelics Natália (Anonym SE) 1:12:15. Szenior: 6. Széllné Bajor Ágnes (Szekszárd) 1:37:53. Gyermek (200 m, 4 km, 1 km), lányok: 10. Rigó Boglárka 29:23, ...14. Arató Csilla 29:44, ...24. Prantner Anita (mindhárom Szekszárd) 31:03. Fiúk: 24. Zákányi Tamás (Szekszárd) 30:02. Váltó ob, gyermek, leány: 2. Fani-Dynamic TC (Arató, Rigó, Prantner). Férfi szenior: 3. Fani-Dynamic TC (Zákányi J., Klem, dr. Nedók). Női felnőtt 4. Anonym SE (Gergelics N., Gergelics D., Gergelics J.). Csárda-hegyi száguldás kerékpár Jó pálya, kevés versenyző Slnka Ákos volt a Csárda Kupa abszolút legjobbja. A dunaújvárosi bringás is élvezte a technikás, ugyanakkor gyors szentgyörgyi pályát Dunaszentgyörgyön ugyan szép idő volt a második Csárda-hegy Kupa idején, az ország számos pontján lezúdult égi áldás miatt azonban sokan távolmaradtak a Tolna megyei terepkerékpáros viadaltól. Vida Tünde A versenyt így a vártnál kevesebb indulóval bonyolították le, bár így is akadt Sopronból, Nagykanizsáról, vagy Veszprémből érkezett bringás. A rendezést ezúttal is Wiedemann Péter és baráti társasága vállalta magára, de a szervezők maguk mellett tudhatták a Dunaszentgyörgyért Egyesületet és a helyi önkormányzatot is. A pálya, akár csak tavaly, lenyűgözte a versenyzőket, az indulók változatosnak, egyedinek ítélték a terepet. A Csárda-hegyi pályát kisebb-nagyobb dombok, apró „letörések”, száguldásra alkalmas szakaszok jellemzik, amit a szervezők alakítottak ki edzésre, versenyzésre. A terepkerékpárosok hat kategóriában álltak rajthoz, a férfiak négy, a nők két kört kerekeztek, a gyerekeknek pedig külön pályát jelöltek ki. Az Elit kategóriában Sinka Ákos (Dunaújváros) végzett az élen, a haladóknál Szlobod- nyik Zsolt (Dunaföldvár), míg a hobbi kategóriában a hosz- szúhetényi Magyar Zsolt lett az első. A nőknél Horváth Ágnes (Balatonfüred) kerekezett be elsőként a célba. A lányoknál Komáromi Boglárka (Dunaszentgyörgy) nyakába került az aranyérem, a fiúknál pedig a nagykanizsai Árva Bence nyerte a terepversenyt. A győztesek kupát, illetve pénzdíjat, vagy tárgyjutalmat kaptak. >■ 4