Tolnai Népújság, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-14 / 163. szám

2 PAKS, DUNAFÖLDVAR ES TÉRSÉGÉ tolnai népújság - 2005. július m., csütörtök Gerjeni hírek a világhálón fejlesztés Jó honlapja van a falunak Gerjen község önkormányzata mondhatni megelőzte saját ko­rát. Az informatikai és hírközlé­si minisztérium rendelete alap­ján kötelező lesz a világhálóra tenni a közérdekű információ­kat, mégpedig 2006 közepétől. A kis Duna-parti település azonban már két évvel ezelőtt elkészíttette honlapját. A www.gerjen.hu honlapot Ódry Károly készítette és szerkeszti folyamatosan. A község inter­netes oldala színes, változatos és rengeteg közérdekű helyi in­formációt tartalmaz. Megtalál­hatóak például az önkormány­zat rendeletéi, egészen a kezde­tektől, 1990-től. A látogató meg­nézheti, mennyi az aktuális háttérsugárzás, megismerheti a helyi képzőművészeket, meg­tudhatja a legújabb híreket. A sajtófigyelőben pedig megtalál­hatja a Tolnai Népújság Gerjen- nel foglalkozó írásait. A látoga­tók véleménye és visszajelzései nagyon kedvezőek. Mint azt dr. Letenyei Róbert jegyző elmond­ta, a gerjeni honlapot Kovács Kálmán informatikai miniszter is figyelemre méltónak ítélte. Mint említette, jó példa arra, hogy kistelepülés kevés pénz­ből is tud színvonalas inter­netes oldalt készíteni. V. M. Orosz ételt ettek a diákok látogatás Katonasírokat koszorúztak Diákok és felnőtt kísérőik jártak az oroszországi Vo- ronyezsben a paksi Orosz Klub szervezésében. A csoport sok-sok élmény­nyel tért haza. Kellemes meglepetés volt az út. Nagyon kedvesen fogadtak min­ket, a hírekkel szemben jó volt a közbiztonság, nem volt veszély- érzetünk sehol - összegezték a diákok, akik Voronyezs felé tart­va egy napot Kijevien töltöttek, ahol belecsöppentek az ifjúsági napok kavalkádjába. Voronyezsben egy perc nyug­tuk nem volt, az ott töltött na­pok rengeteg élményt hoztak. Jártak a világhírű Orlov lovardá­ban, a Csernozjomocska tánc- együttes bemutatóján, felkeres­ték és megkoszorúzták a máso­dik világháborúban elesett ma­gyar katonák síremlékét. Ven­dégeskedtek a Kámenka általá­nos iskolában, ahol magyar mú­zeum van. Rengeteg hadtörté­neti tárlatot néztek meg, ahol kézbe vehették a második világ- háborús fegyvereket. A szállá­suk az állami agrártudományi egyetem kollégiumában volt, az egyetem dolgozói, vezetői min­dent megtettek, hogy feledhetet­lenek legyenek az ott töltött na­pok. A külkapcsolatok tanszék- vezetője, Filonyenko professzor dácsájában, azaz hétvégi házá­ban látta őket vendégül. A pak­si látogatók orosz ételkülönle­gességeket kóstoltak, s azt is megtapasztalhatták, milyen az orosz szauna. Vida T. A hadtörténeti múzeumban kézbe is foghatták a fegyvereket a paksiak Utcán posztói az ügyelet biztonság Az átszervezéssel a közbiztonságot javítják a rendőrök Átszervezték a munkát a dunaföldvári rendőrőr­sön. A város közlekedési csomópont, s könnyű el­érhetősége miatt a bűnel­követők számára is ked­velt célpont, sok a baleset és bűncselekmény. Venter Marianna dunaföldvár - Gyakoriak a lopá­sok, rablások, az utóbbi időben nemegyszer fegyverek is előke­rültek - mondta ülés László pak­si rendőrkapitány. A közlekedési gondokon enyhített az elkerülő út megépítése, kevesebb a jár­mű a belvárosban. Lőrincz Jó­zsef őrsparancsnok tájékoztatá­sa szerint az év első felében a ta­valyinál ötven százalékkal keve­sebb baleset történt Az átszervezés célja a közbiz­tonság javítása. Ezért átalakítot­ták az ügyeleti rendszert Május­tól nem az őrsön teljesít szolgá­latot az ügyeletes, hanem járőr­ként, így az eddigi egyszemélyes szolgálat a múlté lett, mindig két rendőr dolgozik együtt A válto­zás szembetűnő, a visszajelzé­sek jók - összegezte Lőrincz Jó­zsef. Az egyik városközponti üz­let munkatársa, Molnár Judit nem érzékelt változást, nem tűnt fel neki, hogy több a rendőr az utcákon, sokkal inkább a bizton­sági őrök jelenléte, akik egyéb­ként az önkormányzat megbízá­sából ügyelnek a rendre a köz­pontban. Nagy Gáborné polgármester szerint érzékelhető a pozitív vál­! •- •«..{ B8íi*;aaf Alföldi Géza (balról) és Recskó Jenő rendőr főtörzsőrmesterek a dunaföldvári utcák biztonságára felügyelnek tozás, de úgy véli, tenni kell azért, hogy gyorsan elérhessék a rendőrséget. Nemrég egy szem­tanú - mondta - telefonon rend­őrt akart hívni, de hosszasan kellett várakoznia a kapcsolásra, s a tolvaj közben elszelelt. A pa­rancsnok szerint ez nem az új rendszer miatt történt, hanem azért, mert a 112-t hívták. Ilyen esetben percek kellenek, míg az illetékes jelentkezik. A rendőr­ség a 107-es számot ajánlja, vagy a járőrnél lévő 30/278-9770-as mobilszámot, amelyet a köz­pontból is kapcsolnak.- Az ügyelet nem szűnt meg, csak több rendőr lett az utakon, s az ügyeletes nem bent az őrsön ül, hanem a városban teljesít szolgálatot - hangsúlyozta Lőrincz József, aki szerint bát­rabban tudnak fellépni a rend­őrök, több információt gyűjthet­nek, s ők is és a tisztességes ál­lampolgárok is nagyobb bizton­ságban érezhetik magukat. Kalandos utazással az időben tábor A Bottyán-vár 1705-ben zajló ostromát idézték fel Néhány éve honosította meg a paksi Városi Múzeum az élet­módtábort, amelynek azóta is töretlen a népszerűsége. A tábo­rozok Kernné Magda Irén kala­uzolásával minden évben más­más korban kalandoznak. A programmal segítséget kí­vánnak nyújtani azoknak, akiknek gond a nyári szünet, másrészt szeretnék megmutat­ni a múzeumot, s az ott folyó munkát - mondta a múzeum- pedagógus. Idén egyik turnus­ban a bronzkorban tettek idő­utazást, a másik immár hagyo­mányosan a Lussoniumhoz kö­tődött. A harmadik héten a Rá- kóczi-évforduló kapcsán a Bottyán-vár 1705-ben zajló ost­romát idézték fel. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően kö­zel félmillió forintot nyertek, amelyből korabeli jelmezeket készítettek, így a gyerekek ku- rucruhákat ölthettek magukra. A jelmezekben nézhették meg a Hírős Pannónia Együttes mű­sorát, így tanultak táncolni és vívni. Vida Tünde Lázár Ervin könyveket hozott Lázár Ervin tizenöt kötettel, természetesen saját műveivel ajándékozta meg a pálfai álta­lános iskolát. Az intézmény mások mellett kapott példá­nyokat az író legkedveltebb műveiből, a Négyszögletű Ke­rek Erdőből és a Hétfejű Tün­dérből. Lázár Ervin nagyon jó kapcsolatot ápol az iskolával, s a településsel. A könyveknek az íróhoz való kötődés miatt is nagyon örül Német Jolán igaz­gató, de - mint mondta, a ti­zenöt könyv nagy segítség. Megrendelésével forduljon Telefon: 74/511-511, Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu Bővebb felvilágosítás: 74/511-534 Tisztelt Partnereink! 2005. július 18-án. hétfőn kedvezményesen jelentetjük meg hirdetését az alábbi témában: TOLNÁBAN A-TOL Z-IG Attala ÚT Egy kétszáz méteres útszakaszt teljesen elmosott a víz Szentivánpusztán. A Sza­badság utcában a többnapos esőzés hatására járhataüanná vált út helyreállítására most ke­resi a lehetőségeket az attalai önkormányzat, itgyi Bátaszék megalakult Hivatalo­san is megalakult a Dél-Tolnai Leader plusz akciócsoport. A szervezetben civil szervezetek, vállalkozók és kilenc önkor­mányzat dolgozik együtt. A Dél-Tolnai Kistérségi Társulás fogja össze a csoportot, és pá­lyázik a Leader plusz program­ra. A szervezet az országban el­sőként szeretné a vallási turiz­must fejleszteni, m Bölcske tábor Sóstóra készül­nek a bölcskei hatodikos tanu­lók. Július 17-től egyhetes Bala­toni táborba mennek. A gyere­keknek kézműves foglalkozáso­kat, sportvetélkedőket szervez­nek a pedagógusok. Emellett strandolnak és kirándulnak, (sej Dombóvár látogatás Bad Mergentheimben járt Tóth Atti­la, Dombóvár alpolgármestere, Bondorné Nagy Ibolya, Dal- mand polgármestere és Kovács- né Lébényi Klára, a József Atti­la Általános Iskola igazgatója. A delegáció ellátogatott a Ko­pernikusz Reáliskolába is, melynek diákjai rövid szünet után ismét csereüdültetésre ér­keznek Dombóvárra, itgyj Fadd A leglátóbbak A vakok és gyengénlátók Bács-Kiskun me­gyei szervezetének a dombon kempingben nyaraló csoportja láto­gatott tegnap délelőtt a faddi Meseházba, Gáti Mariann képzőmű­vész magángalériájába. Az alkotásokat a tapintásukkal felfedező művészetbarátokkal kapcsolatban a művésznő elmondta: tapasz­talatai szerint ők az igazi látók, tanulni lehet tőlük, rsw

Next

/
Oldalképek
Tartalom