Tolnai Népújság, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-22 / 144. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. JUNIUS 22., SZERDA KEK TŰKOR 11 Sebestyént tegnap eltüntették dráma Nagymamájával bujkál a makói kisfiú vagy tényleg a pszichiátrián van? Hiába vonult ki a hatóság, nem tudták elvinni a ma­kói kisfiút. Csak a nagy­mama tudja, hogy hol van Sebestyén, ugyanis ő vette magához unokáját. A ti­zenegy éves fiú állítólag sokkot kapott a történtek miatt, és most kórházban ápolják. Dávid Szonja-Ha kell, a testemmel védem meg a gyerekemet. Elengedném, ha menni szeretne, nem tarta­nám vissza, bármennyire is fáj­na. De ő itt akar maradni! Fél, retteg az apjától, aki többször is megverte. Miféle döntést hozott a bíróság? Azt mondják, hogy minden a gyerek érdekében tör­tént. Keressék meg a férjemet! Kérdezzék meg tőle, hogy miért teszi ezt velünk - mondta zokog­va Sebestyén édesanyja, Zombori Krisztina. Az édesanya és a nagypapa nem tudja, hol van a kisfiú. El­mondták, hogy Sebestyén sok­kot kapott, pánikroham tört rá az őt ért megpróbáltatások miatt, és a nagymamája vitte be a kórházba. Azt azonban senki, még a szűk család sem tudja, hogy melyikbe, hiába próbáltuk kideríteni. Mindössze azt lehet tudni: pszichiátriai osztályon ke­zelik a fiút. A nagymamát képte­lenség elérni, lánya sem tud ró­la semmit. Mióta elvitte a kis­Makó, Szegedi út 25.: Zombori Krisztina, a 11 éves fiú édesanyja tehetetlenül nézte végig, ahogy a hatóság emberei elviszik gyermeke holmijait fiút, nem ad életjelet magáról. Az anyuka és a nagypapa ar­cán halálfélelem tükröződött, amikor megjelent a hatóság. Egymást próbálták nyugtatni, fo­galmuk sem volt, hogy mi követ­kezik. Csak egy dologban voltak biztosak: szerintük az apa keze messzire elér. A nagypapa el­mondta, hogy már huszonnégy éves korában is belügyminiszté­riumi felirat volt az apa szemé­lyi igazolványában. Ezért is gon­dolják, hogy semmi esélyük, hiá­ba küzdenek Sebestyénért. A gyermekét követelő férfi csak­úgy, mint az elmúlt tizennégy hónapban, most sem volt a hely­színen. Mivel még egyszer sem jelent meg a nyilvánosság előtt, a nagypapa fantomapukaként emlegette Sebestyén apját.- Könyörögve kérem minden­kitől, vonják felelősségre az apát. Derüljön ki végre, hogy mi az igazság. Ha kell, öngyilkos le­szek, csak változzanak már meg a dolgok. Inkább felkötöm ma­gam, mint hogy ezt tovább néz­zem - mondta kisírt szemekkel Bálint Béla. A végrehajtók, rend­őrök, valamint az apa ügyvédje és a gyámhatóság képviselője csaknem két órán át tárgyaltak. Ezalatt a környékbeliek a ház előtt izgultak a családért.. A ható­ságok bőröndökkel megpakolva jelentek meg a ház kapujában. Bár a gyermeket nem találták, a ruháit és minden személyes hol­miját bepakolták egy autóba és elvitték. Sebestyénnek már teg­nap mennie kellett volna. Édesap­jához, Német-országba. Délután már felröppentek olyan hírek, hogy a fővárosban, az Országos Pszichiátriai Intézetben kezelik a fiút. Az édesapa ügyvédje azt kö­zölte, hogy az átadás is ott törté­nik. Lapzártánkkor még nem le­hetett tudni, mi lesz Sebestyén sorsa. Döntő lesz a DNS-vizsgálat Közel másfél éve tart a nyomo­zás a Magyarkesziben elköve­tett gyilkosság ügyében, s ha a legutóbbi szakértői vizsgálat nem jár eredménnyel, már csak a véletlen segíthet abban, hogy megtalálják a gyilkost. Mint ar­ról beszámoltunk: 2004. febru­ár 18-án saját házában vertek agyon egy 84 éves asszonyt, aki másnap a kórházban halt bele sérüléseibe. Az biztos, hogy ku­tattak a házban, de máig nem tudni, hogy találhattak-e szá­mottevő értéket. A szemközt la­kók találtak rá. Mint Köllő Im­re, a megyei főkapitányság bűn­ügyi igazgatója elmondta, jelen­leg egy DNS-vizsgálat eredmé­nyére várnak. 1.1 TRAFFIPAX 7.30-11.30-ig Dunaföldváron (6, 61-es főút, Pentelei u.), 11.40- 12.20-ig a 6-os főúton, a 99-102- es km-szelvénynél, 15.00-17.30- ig a 64-es főúton, Simontornyán, 18.00-19.00ig a 61-es főúton, Simontornyán, 19.30-20.001g a 61-es főúton, Tolnanémedi belte­rületén várható sebességmérés. FORGALOM­KORLÁTOZÁS Felületi bevonat készítése miatt A 6. sz. főúton, Dunaföldvár és Dunakömlőd között, félpályás út­lezárás, 60-40 km/h sebesség- korlátozás, jelzőőrös forgalomirá­nyítás, előzni tilos. SZEMÉLYGÉPKOCSIK: AUDI A41.6 BUSINESS 2000. 2990000R ABS,D.KLÍMA,4 LÉGZSÁK AUDI A31.9 PDTD1130 LE 2001. 3 690 000 R XENON, D.KLÍMA.SPORT ÜLÉS AUDI A419 PDTDIQUATTRO ABS,D.KLÍMA,6 LÉGZSÁK 2003. 4 990 000 R BMW 525TDS 1997. 2 590 000 R D.KLÍMA,ABS,ALUFELNI BMW320D 2003. 4 790 000 R ABS,KLÍMA,6 LÉGZSÁK BMW320D 2002. 4 290 000 R ABS,D.KLÍMA,6 LÉGZSÁK BMW 523IA 1997. 2 690 000 R ABS,D.KLÍMA,4 LÉGZSÁK BMW 535IA 1997. 2 590 000 Ft ABS,D.KLÍMA,4 LÉGZSÁK FIAT PUNT01.1 1998. 950 000 R RÁDIÓMAGNÓ,IND.GÁTLÓ FORD MONDE01.8 GLX 1998 1 390 000 R ABS,KLÍMA,LÉGZSÁK HONDA CIVIC 1.4 SPORT 2004. 2 990 000 R ABS,KLÍMA,4 LÉGZSÁK LAND ROVER FREELANDER TD4 ABS,KLÍMA,2 LÉGZSÁK 2001. 4 390 000 Ft LANDROVER FREELAN DER V6 2003. 5 390 000 R STEFTR. VÁLTÓ, BŐR, KLÍMA, MAZDA 626 2.0I 1999. 1 790 000 R ABS,D.KLÍMA,4 LÉGZSÁK MAZDA MX 6 2.0 AUT 1995. 749 000 R ABS,KLÍMA,LÉGZSÁK MINI COOPER 2003. 4 390,000 R ABS,4 LÉGZSÁK, D.KLÍMA MITSUBISHI CARISMA 1.9 Dl-D ABS,KLÍMA,4 LÉGZSÁK 2001. 2 690 000 R MITSU6ISH PAJER0 2.8TD ABS,KLÍMA,2 LÉGZSÁK 1998 4 390 000 R RANGE ROVER 3.0DA 2003. 10 990 009 Ft BÓR, D.KLÍMA, SZINTSZABÁLYZÁS ROVER 751.8T 2004. 5 290 000 Ft ABS,D.KLÍMA,6 LÉGZSÁK ROVER 416 Sl 1997 1 590 000 Ft ABS,KLÍMA,LÉGZSÁK ROVER 416 Sl 1999. 1590 000 R ABS,KLÍMA,LÉGZSÁK SUZUKI SWIFT 1.3 GLS 1996 829 000 Ft EL.ABLAK.EL.TÜKÖR.R.MAGNÓ SUZUKI ALT01.1 GLX 2004. Í.429.000R SZERVÓKORM..EL.ABLAK SKODA FABIA1.416V ELEGANCE ABS,KLÍMA,TEMPÓMAT 2002. 2.390.000 Ft TOYOTA CELICA1.« 1999. 2.990.000 Ft ABS,D.KLÍMA,4 LÉGZSÁK TEHERGÉPJÁRMŰ: MAZDA B2500TD DK 4X4 2001. 2 250 000 Ft+áfa 2 LÉGZSÁK,a. ABLAK,PLATÓBÉLÉS VWLT352.5TDI 2001.3 000 000 R+áfa Hitel, használtautó-beszámítás, Schneider Autóház Kft. o' 7630 Pécs, Buzsáki út 1-3.. Telefon: (72) 539-028 www.sfhneideniuiDhaz.hu/hasznalt e-mail: hoizmhautoOschnBideraulohaz.hu Citroen Szekszárd JLl HASZNALTAUTO KJNALATA: Szekszárd, Bor u. 8. Tel.: (74) 512-; 70/284-4331, 30/398-5001 Renault dia 1.2i RN 1.33X Ft 2000 01 5 ajt6s, megkímélt állapotban Deawoo Matiz S0.8 1.099E Ft 2002. 05. rádiósmagnó, metálfény újszerű r Peugeot Pariiét 1.9D 73X+Áfa 1998 05. vonóhorog, rádió Használt személy- és kishaszongépjármú'veket vásárolok KÉSZPÉNZÉRT legfeljebb 12 éves korig. Lehet hitellel terhelt is! ■Al<® LS!VITJ-\L.m Mobil: 20/ 9324-693 Telefon: 72/ 413-859 0 Zalai Autóház KIL 7631 Pécs, Északmegyer-dűlő 2. Tel.: 72/548-109, 70/314-3740 WELTAUTO-AJÁNLATOK HASZNÁL TAUTÓK GARANCIÁVAL • Skoda Superb 1.9 PD TDI Elegance Aut. 2004. • Seat Cordoba Vario 1.4 Stella 2000. • Skoda Fabia Kombi 1.4 Comfort 2001. 7 999 OOO Ft 1 699 OOO Ft 1 799 OOO Ft HASZNÁLT AUTÓK: • VW Caddy 1.4 tgk. 1999. • Daewoo Lublin II 2.5 D Chassis tgk. 1997. • Skoda Felicia 1.3 Lxi 1998. • Alfa Romeo 166 3.0 V6 24V Sportroni 1999. • Citroen ZX 1.9 TD Volcane 1994. • Fiat Seicento Sporting 1999. • Suzuki Swift 1.3 GLX 1999. www.zalaiauto.hu ______Mozgáskorlátozott utalványt 99 9 000 Ft 699 OOO Ft 999 OOO Ft 2 399 000 Ft 899 000 Ft 1 099 000 Ft 999 OOO Ft beszámítunk! Abel Autóház márkaképviselet Pécs, Pécsváradi út 23. Tel.: (72) 539-333 Kínálatunkban már kaphatók az új Fiat, Alfa Romeo, Lancia gépjárművek. Fiat Brava 1,6 Ford Mondeo Combi 2.0 TDCI Fiat Marengo 1.9 TD Mercedes C 220 CDI Mercedes E 320 CDI 1999. klíma, ABS, eiektr. ablak, 2002. klíma, ABS, légzsákok, rádiómagnó 1997. klíma, ABS, légzsák, kp.zár, el.ablak 2001. aut. v„ ABS, ASR, klíma, s.ment. 2001. klíma, ABS, légzsákok, automata Mercedes E 220 CDI Elegance 2002.10 aut.v., klíma, légzsákok Mercedes G 500 Mercedes Vaneo 1.6i Mercedes Sprinter 412 D Mitsubishi L 200 Peugeot 206 1.4 16V Peugeot 8061.9 TDI Suzuki Swift 1.3 GLS 4WD 1998. bőr, aut.v., klíma, légzsákok 2002. klíma, 34.000 km, 1 túl., ezüst 1996. hosszú platós, szervo, R-M 2003. dig. klíma, légzsákok, 6300 km 2002. szervo, légzsák, rádió 2000. klíma, légzsákok, ABS, 1 túl. 1998. centrálzár, el.abl. + tűk., rádió Subaru Legacy outback 2.5 V6 1997. bőr, aut. váltó, klíma, ABS Toyota Yaris 1.5 WTI VW Bora 1.6 16V VW Passat Combi 1.9 PDTDI Alfa 156 1.9 JTD Alfa 156 2.0 Selespeed 2003. klíma, ABS, szervo, légzsákok 2003. m.o.-i, klíma, ABS, szervo, légzsákok 2004. digit klíma, légzsákok, ABS, rádiómagnó 1998. klíma, légzsákok, ABS, el.ablak, kp.zár 2000. klíma, légzsákok, eiektr. ablak, ABS 1 390 E 3 190 E 899 E 5 750 E 5590E 7 990 E 9 900 E 3 990E 2 990 E 5290E 1 990 E 3850E 1 040 E 2 490 E 2 990 E 2 990 E 4 690 E 2 150 E 2 090 E e-mail cím: abelauto@dravanet.hu www.abelautohaz.hu Személy- és haszongépjárművek adásvétel, fxmaoyns értékesítés, lízing, hitelügyintézés r — — — — — — i I LAutó-Mutor Kft. | ■ Pécs, Siklósi út 88. ■ 1 TlL 72/414-196,20/9421-524 1 ÚJ lakókocsi- értékesítés Pécsenl | Knaus, Tabbart, Elfelland | típusok 1 920 000 Ft-tól (nettó) hitelre Casco nélkül. Továbbá 60 db-os úfszerű I I használtautó készlettel állunk I | vevőink rendelkezésére. | Aut0-LargoKft.il, HASZNALTAUTÓ KÍNÁLATA: Pécs, Vadász u. 83. Tel.: (72) 236-220 20/9228-424, 20/9767-767 Citroen CS 2.0HW-16VSX 6.099E Ft 2004. 10. bemutató autó. túli extra Citroen Berlingo 2.0 Hűi 3.700E Ft 2004.09. bemutató autó. klíma, stb... Citroen C41.4É1SV Coupe 3.400E Ft 2004.12. bemutató autó. klíma stb... Citroen C3 1.4 Hűi SX 2.7SX Ft 2003.08. klfma. ABS. stb... Citroen C3 1.4 Hűi X 2.70X Ft 2004.10. bemutató autó. ABS. stb... P. 307 Presence 1.6Í-16V 2B99E Ft 2002. Full extra. 35.000 Km, aranymetál Peugeot 307 1.BÍ-16V 2.6BX Ft 2003 07. Digit klíma, ABS, stb... Citroen Xsara 2.0 Hűi SX 2.39X Ft 2000.11. klíma, ABS. stb... Ren.Megane1.4i-1SV Cool 1.85X Ft 2002.06 klíma ABS 4 légzsák, stb. Fiat Pimto 1.2Í-1BV HLX 1.79X Ft 2002.03. ABS, klíma, sok extra Alfa 1451.4i Twin Spark 1.39X Ft 2000. 04. 140 LE. ABS, szervó, CD Opel Astra 1.4i 1.37X Ft 2002.06.5 ajtós, gyári rádió, szép állapotban Opel C. 1.0-120 World C. 1.14XFt 1998.05.26 E Km. el. ablak, riasztó Mazda Xedos B 1.6Í-16V 1.049E Ft 1994 ABS, tetőablak, el. csomag Citroen Berlingo 1.9 O 860E*Áfa 1998. 07. 800 kg, szervó Citroen Berlingo 1.9 0 860E+Áfa 1999.05. 800 kg. szervó. szervízkönyv VW Transporter 2.5 TDi 2.2SX Ft 1997. 12 6sz. tgk.. hosszú. ALU C. Jumper 351H 2.8 HOi 2.300E+Áta 2002.10.12nf, közp. zár. riasztó Fiat D.2.3JTD Maxi SX 2.55K+Áta 2002. 12. 12nf, klíma, ködlámpa, elablak AUTÓALKATRÉSZ Új típusú nyugati autókhoz bontott ás új alkatrészek garanciával, raktárról. , TÖRÖTT AUTÓK VÉTELE! Új alkatrészre 17% kedvezmény. Pécs, Szigeti-tanya Tel.: 20/927-5722. 72/255-064, 20/988-6666 fíÖŰMS? “ I SOUTH-CAR KFT, Pécs, Vadász u. 83. Tel.: 72/215-970 1 www.ntesan.hu Használtautó kiárusítás UNIÓS árakon! Suzuki Snitt Sedan 1.3 SIX 1.299E Fl 2001. 05 sistmetä. 41.000Km Opel Kadett 1.70 399E Ft 1091.04 123.000 Km. pms Suzuki Swift 1.0 BIX 1.199EFI 2002 05. sötétkék, 25.000Km Peugeot 106 1.148E Ft 1999.12.38.000 Km. sok extra, kék metál OPel Astra Kombi 1.4 749E Ft 1993. tálér Suzuki Sedan 1.3 BEX Manager 799E Ft 1997.12. sötétkék. 66.000 Km VW Pole 55 899E Ft 1995.07. királykék, 104.000 Km Nissan Sunny U Bit 290E Ft 1990.07. VW Passant Variant 799E Ft 1993. 200.000 Km, grafitmetál Fiat Stilo 1.2-16V Active £.390E Ft 2003.08.18.000 tón, ABS. klíma, szürkemetái Suzuki Swill Sedan 1.3 BIX 1.149E Ft 2000. ezustmetii. 50.000 Km Suzuki Swift 1.0 9191 Ft 2000. 06. 3 ajtós. 74.000 Km Renault Clin 1.4 Extreme 1.785E Ft 2002.04 túitmetál. 47.000 Km Peugeot 309 Oiesel 429E Ft 1992. 06.212.000 Km,vajszínű Nissan Sunny 1.6 SIX 799E Ft 1994.06.130.000 Km, kékmeW Renault Megane 1.4 fit 1.430C Ft 1997.02. kékmetál Renault Megane 1.4 Rt 1.049E Ft 1996. 05. zm VW Pole Classic 1.4 f gjgf ff 1999.06. kék Fiat Brava 1.4 1.199C Ft 1997. 04. klíma, szervó, zóló OPel Astra Caravan 1.70 ßggf ft 1992.12. pirns Peugeot Partner 2.0 HOi 2.849E Ft 2003 11 újszerű, eziistmetál fiat Scudo 2.0 JTO 2 899E Ft 2003 07 lei Az auték képei, ftfczefellségei megtdáthatóak a www.southcar.vezess.hu wíboldaion. Hitel: már 20% önerőtől! CENTRUM KFT. ■ eladásra kinél használt gépkocsikat: I- Daewoo Kalos 18 kL* ÚJ! 2 595 000 Ft _ - Daewoo Tocuma 1,6 04.11. 2 999 000 Ft§) »- Daewoo Kalos 12 03.12. 1 630 000 Ft-Daewoo Kalos 03.11. 1 620 000 Ft| Daewoo Kalos 12 kL 04.04. 1 750 000 Ft"-Daewoo Kalos 12 04.04. 1 650 000 Ft ■ - Daewoo Espero ki.* 95.10. 650 000 Ftl B — Daewoo Kalos 1,4 4a. 03.11. 1 630 000 Ft *AKÁR 0%-tól hitelre is! * 10 évnél fiatalabb személygépkocsik 1 | készpénzes vétele 30/749-1770 Dae woo-Opel-FSO-L ublin szerviz, alkatrész értékesítés Pécs, Komlói út 111. | ■ 72/238-467,72/239-360 NYITRAI AUTÓHÁZ SaksM, Pásztor v. 6. Tel.: 74M1S-772,52&B83 Használtautó kínálata: Ford Transit II. TD2.0,4o 01 2.050E Ft Ren. Kangoo 1.4,5a, 5 sz 01 1.949ER Ren. Meg. Clas. 1.4,4a 991.859E Ft Ren. Laguna RXE 2.0,4a 981.850E Ft Opel Vectra B Ko. 1.8,5a '99 1.799EFt Ren. Meg. Kombi 1,4,5a 00 1.750E Ft Peugeot 3061.4,4a ’991.599E Ft Ren.Meg. Classic 1.4,4 a ’97 1.349E Ft Opel Vectra 1.8-16V,4a '961.299EF1 Fiat Brava 1.4,5 a 961.199E Ft Suzuki Swift Gl 1.0,5 a 01 1.020E Ft Fiat Brava 1.4 S, 5 a ’98 1.099E Ft Renault Megane 1.4,5 a ’961.099E Ft Fiat Bravo HGT;2.0,3a ’96 999E Ft PeugeotBoxer;1.9,4a. '97 990EFt Suzuki Sedan GC;1.3,4 a ’98 890E Ft Opel Astra; 1.4,5 a. ’93 749E Ft Skoda Felicia LXI; 1.3,5 a. '95 769E Ft Citroen Xantia; 1.8i, 5 a ’94 699E Ft Renault 19 Cham.; 1.4,4a ’94 649E Ft FiatTempra; 1.4,4a ‘94 649E Ft Opel Vectra 1.6GL,4a ’91 449EFt Audi 80; 1.6D,4a 85 300EFt Lada Samara; 1.3,3 a , b-g ’90 185E Ft Ford Escort; 1.6,5 a ’84 59E Ft VW CADDY tgk 1.4,3a ’97 890EFt 1 4 i l

Next

/
Oldalképek
Tartalom