Tolnai Népújság, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-03 / 102. szám

2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. MÁJUS 3., KEDD TAMÁSI ÉS TÉRSÉGE Felháborodtak a faluban, hogy új kukát kell venni fórum Más megoldás után néznek A szemétszállítás és az ez évi fejlesztések érdekel­ték leginkább a falu lakó­it az elmúlt héten megtar­tott közmeghallgatáson. Tulézi György szakadat A település vezetői beszámoltak az elmúlt év gaz­dálkodásáról és a 2005-ös év költségvetéséről is. A szakadátiak az utak felújí­tásáról kérdezték a falu első emberét, aki elmondta, pályá­zatot nyújtottak be a Területfej­lesztési Tanácshoz a Kossuth utca felújítására. Ez az útsza­kasz annyira tönkrement már, hogy elkerülhetetlen a javítás, amihez hárommillió forintra lenne szüksége az önkormány­zatnak. A területi kiegyenlítő alaptól remélt pénzből felújít­hatnák a hatszáz méteres sza­kaszt. laszk Gábor polgármestertől megtudtuk, felháborodtak azon a falubeliek, hogy a hulladék- szállítást végző KVG Rt.-vel kö­tött szerződés alapján ki kell cserélniük a kukákat. Mivel a cég a száztíz literes edényt több mint hét­ezer forintért adná, az önkormányzat más le­hetőséget keres, hogy olcsób­ban tudják megvenni a lakók az új kukákat. Sok programot tervez a megújuló kultúrház beruházás Tetőt cserélnek és vakolnak magyarkeszi Elkészült a műve­lődési ház külső felújítása Magyarkeszin. Az önkor­mányzat a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától ka­pott közel három és fél millió fo­rintos támogatásból és saját for­rásból fizette a munkákat. Az elmúlt három évben már korszerűsítették a fűtést, lam- bériáztak és a belső festést is elvégezték- mondta el lapunk­nak kovács Erzsébet polgár- mester. Mivel a sátortetős épületen a palák már nagyon rossz állapot­ban voltak, az intézmény folya­matosan beázott, a minisztéri­umhoz fordultak segítségért. A támogatásból és egymillió fo­rint saját pénzből az egész tető­szerkezetet felújították és új cserepek kerültek a régiek he­lyére, valamint elkészült az új külső vakolat is. Az újjávarázsolt művelődési házat május tizenharmadikán a gyerekek már birtokba is ve­szik. Ekkor rendezik meg kilencedik al­kalommal a te­lepülésen a népzenei Ki Mit Tud?-ot. A.későbbiek­ben sem marad program nél­kül az intézmény, hiszen a hó­nap végén itt rendezik meg a hagyományos Cinegemadár népdaléneklési verseny Tolna megyei döntőjét is. Segély helyett munka nagyszokoly A falu vezetése ar­ra törekszik, hogy minél több embernek tudjanak munkát ad­ni, mivel kevés a munkalehető­ség a környéken. Nagy Károlyné polgármester elmondta, a közcélú foglalkoz­tatásra járó állami támogatás­ból tizenhét embert foglalkoz­tatnak még két hónapig. Ebben az időszakban, napi nyolc órá­ban a település közterületeinek rendben tartását, a virágosítást, az árkok tisztítását végzik el a munkások, és az idősek gondo­zásából is kiveszik részüket. Mivel teljes munkaidőben dol­goznak, megkapják a havi mini­málbért, ami jóval magasabb, mint a rendszeres szociális se­gély, és több lehetőséget ad a boldogulásra. Csak a bontás segíthet diákszálló Méltatlan helyszínen laknak a kollégisták, az egykori uradalmi épület megsüllyedt, és át kell járni a másik szobán Kritikán aluli a tamási Vályi Péter Szakképző iskola leánykollégiumá­nak egyik épülete. A vá­ros címzett támogatásban bízik. Szeri Árpád tamási Néha nemcsak az iskola, hanem a kollégium is fontos szempont a pályaválasztásban, abban, hogy vajon lesz-e jelent­kező egy-egy szakmára a kivá­lasztott iskolában. Ez a helyzet nemegyszer bekövetkezik Ta­másiban, a Vályi Péter Szakkép­ző Iskolában, ahol a szülők és a leendő diákok a leánykollégi­umra vetett pillantás után néha úgy határoznak: inkább máshol próbálnak sze­rencsét... A lánykollé- a gium egyik | épületrésze | ugyanis - fogai- | máz VIDA LAJOS | igazgató - mél- 1 taüan az amúgy jó nevű iskolá­hoz. Ez a XIX. század végi ura­dalmi épület mondhatni min­denre alkalmas, de egyre bizto­san nem: arra, hogy leánykollé­giumként működjön. Nemcsak az elrendezése rossz - a lakók egymás szobáin áthaladva jut­nak el a saját hálóhelyeikhez -, de napjainkban az állaga is kri­tikán aluli. Vakolata mállik, be­lül megsüllyedt, repedezik, a te­Nyárl Klára, Nyírádl Éva és Hajdú Beáta kollégisták a málló vakolatú, teljesen elhasználódott épület előtt tőszerkezete elavult, a mellék- helyiségek ugyancsak özönvíz előttiek. Az épület már rég meg­érett a bontásra. Éppen ez a terve a városnak. Az önkormányzat pályázatot nyújtott be címzett állami támo­gatásra, siker esetén mintegy 390 millió forint jutna egy új kollégiumra. A pályázat ered­ményének kihirdetése idén ok­tóberben várható, maga a bon­tás és az építés így a jövő esz­tendőre marad. S ha megépül az új kollégium, akkor nem kell attól tartani, amitől eddig: hogy a fiatalok méltatlan állapotokat találnak azon a helyen, ami egyébként évekig második ott­honukként szolgál. A másik épület jó A leánykollégium nemcsak a régi uradalmi házból áll. A vele összekapcsolódó má­sik épület jó állapotban van, itt közel ötven fő ka­pott helyet. A régiben jelen­leg tizenketten laknak. Addig javítják az utakat, amíg a pénz elég lesz kátyúk Háromszoros pénz kellene tamási A jövő héten elkezdi a kátyúzást az Állami Közútkeze­lő Kht. tamási kirendeltsége. A kemény téli időjárás, csakúgy mint az ország más területein, Tamásiban is sokat rontott az egyébként is rossz állapotban lévő utakon. A város önkor­mányzata a költségvetésből ötmillió forintot különített el a javításra. Tavasszal felmérést végeztek az Építési és Város­üzemeltetési Kft. munkatársai, mely alapján a napokban elkez­dődik a munka. Gulyás Tibor városüzemeltetési referens ér­deklődésünkre elmondta, a közútkezelő dolgozói a város központjától indulva kezdik meg a kátyúzást, és addig ha­ladnak, amíg a pénz elegendő. Az ötmillió forintból három­százötven négyzetméteren le­het elvégezni a javítást, azon­ban ennek legalább háromszo­rosára lenne igény. Egyelőre azonban a nehéz helyzetben lé­vő önkormányzat nem tud több pénzt fordítani ezekre a mun­kákra. Tulézi Gy. Kilenc százalékkal több jutott az egyesületeknek sportpénzek Elosztották a keretet tamási A tavalyi évhez képest kilenc százalékkal többet fordít az önkormányzat idén a sport támogatására. A képviselő-tes­tület csütörtökön hat és fél mil­lió forintot szavazott meg a vá­rosban működő sportegyésüle- teknek. Bakó Béla alpolgármes­ter elmondta, a keret felosztása­kor az egészséges életre neve­lést és az utánpótlást tartották szem előtt a döntéshozók. Ezt a pénzt a szervezetek a működési költségekre fordíthatják, mivel a sportlétesítmények fenntartá­sát az önkormányzat magára vállalta, valamint minden egye­sületnek a támogatás negyven százalékát az utánpótlás-neve­lésre kell felhasználnia. A leg­több pénzt ebben az évben az NB-I B-csoportjában szereplő kézilabdások kapták, 2,2 millió forintot. A labdarúgók valami­vel több mint másfél millió fo­rintos támogatásban részesül­tek, a kerékpárosok 900 ezer, a Koppány SÉ pedig közel 800 ezer forintot kaptak a sporttá­mogatási keretből. T. GY. TOLNÁBAN A-TOL Z-IG Bátaszék ÜNNEP Flórián-napi ün­nep lesz szerdán Bátaszéken. A program misével, litániával kezdődik a katolikus templom­ban, majd a hívek, valamint a tűzoltók kivonulnak a Flórián szoborhoz, - tudtuk meg Bog­nár Jenő polgármestertől, m Bonyhád tanulócsoportok a 2005/2006-os tanévben a kép­viselő-testület javaslata szerint tizenkilenc óvodai csoport lesz. Az általános iskolákba száz­negyvenöt gyermeket mattak be Bonyhádról és a városkörnyéki településekről. Mindhárom ál­talános iskolában két elsőosztá­lyos tanulócsoport indul, w Diósberény kábeltévé A kábelte­levíziós hálózat kiépítése zajlik ezekben a napokban a települé­sen. Tillmann András polgár- mester elmondta, a tervek és engedélyezések után várhatóan szeptemberben indulhat el a szolgáltatás Diósberényben. «gyi Fácánkert polgárőrség Az utóbbi időben nagymérték­ben elszaporodtak a baromfilo­pások Fácánkertben. Ez indí­totta a helybélieket a polgárőr­ség megalakításának kezde­ményezésére. A szervezetbe további tagokat várnak. Jelent­kezni a polgármesteri hivatal­ban, Orbán József polgármes­ternél lehet, isk) Győr dúak A győri Kazinczy gimnázium adott otthont a köl­tőről elnevezett Szép magyar beszéd verseny országos dön­tőjének. A vasárnap tartott megmérettetésen összesen száznegyvenöt középiskolás bizonyította tudását. Tolna me­gyéből Vető Nóra, a tamási Vályi Péter Szakképző Is­kola 11. osztá­lyos diákja - felkészítő ta­nára: Tillné Zentai Zsuzsanna - , valamint Boronkai Bence, a szekszárdi I. Béla Gimnázium 11. osztá­lyos tanulója - felkészítő taná­ra: Kis Pál István - vehetett át kiváló teljesítménye jutalma­ként Kazinczy-érmet. Vető Nó­ra az Aranka György Társaság különdíját is elnyerte, (szál Györköny meghívás a Györkönyi Hagyományőrző Énekkar testvértelepülésük énekkarának jubileumi ün­nepségére utazott. Eckarts­weier énekkara fennállá­sának negyvenedik évforduló­ján szerepeltek, majd kirán­dultak a környéken, és ismer­kedtek a német település neve­zetességeivel. (se) Harc számítógép Pályá­zatot nyert a harci önkor­mányzat számítógép-beszer­zésre. A támogatás segítsé­gével lakossági informá­ciós pontot hoznának létre, amely az első lépés lehet az elektronikus közigazgatás ki­építésére. lak) Koppányszántó pályázat A Te­rületfejlesztési Tanácstól sze­retne pénzhez jutni az önkor­mányzat a Petőfi utca burkolá­sára. A remélt valamivel több mint hárommillió forintos tá­mogatásból százötven méteres útszakaszra kerülne szilárd burkolat, megkönnyítve a la­kóknak az esős időben is háza­ik megközelítését, agy) Madocsa névadó Tavaszváróval egybekötött keresztelő ünnep­ségen új nevet kapott a telepü­lés óvodája. A választás a Kö- lyökkuckó névre esett, mivel három galériát, kis játszókuc­kót alakítottak ki az óvoda épületében, melyek megfelelő teret nyújtanak az intézmény tevékenységközpontú nevelési programjához, m Nagyszékely csőtörés és majális Május 1-jén munkával kezdte az ünnepet a Sióvíz Kft, egy csőtörést javítottak meg a tele­pülésen. A hiba gyors elhárítá­sa után még vidámabban majá- lisoztak aprók és nagyok. A gyerekek a kézműves foglalko­zásokon ügyeskedtek, míg a fel­nőttek a főzőversenyen elkészí­tették a falu ebédjét a vadász- társaságtól kapott szarvasból, m A ♦ « t I

Next

/
Oldalképek
Tartalom