Tolnai Népújság, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-12 / 110. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. MÁJUS 12., CSÜTÖRTÖK EGYHÁZI TÜKÖR Pünkösd csendes csodája Remetek a Kertvárosban pálosok Szemlélődő, imádkozó rend a miénk - mondta József atya. Azért imádkoznak, hogy minden ember szíve megteljék szeretettel Lehel testvér, József atya, János és Áron testvér a kolostor udvarán. Másokért való Imádkozással és tanulással töltik napjaikat Jézus mondja: „Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála”. (Jn. 14,23) Pünkösd a Szentlélek eljövetelének ünnepe. Része a Szentháromság egy Isten embert mentő, üdvözítő tervének. Ahogy az Atya elküldte Fiát az emberi történelem egy áldott időpontjában, az első karácsonykor. Ahogy az Egyszülött Fiú odaadta magát értünk, emberekért, hogy azután legyőzze a halált - nagypénteken és húsvétkor. Úgy a Szendéikének kitöltése erre a világra is egy adott időpont csodálatos eseményével valósult meg Jézus Krisztus feltámadása után 50 nappal. Jézus szava szerint lesz olyan időszak, amikor Isten egészen közel kerül hozzánk, szemünkkel nem érzékelhető, de valóságos módon - Szentlelke által. Ez a csendes csoda, melyet ünnepelhetünk. Nem csak az adatik meg, hogy kutathatjuk az Atya titkait, nem csak arra van lehetőségünk, hogy tanuljuk Megváltónk tanítását, de személyes, meghitt kapcsolatban lehetünk Istennel a Lélek által. Ahogy egy várva-várt vendéggel leülünk egy asztalhoz, együtt vagyunk vele meghitt közösségben - ez történhet köztünk és a mi Urunk között: ő nálunk akar lakni. Holman Hunt, egy másfél évszázada élt festő alkotta meg A gyakran rádiót hallgatók, különösen az állomásokat váltogatok bizonyára új rádióra leltek a középhullámú frekvencián. Ahol nem dübörög a műzene - helyette csak és kizárólag értékes népzene, operett, alkalmasint opera és modern zene hallható önálló műsorként, avagy átkötő elemként. Ahol egyáltalán nem fárasztják tolakodó reklámokkal a hallgatót, ahol a közéleti elemző műsorban nincs és nem lehet kioktatás, leoktatás olykor gyalázkodó hangnemben. Értelemre, vagy az érzelemre ható nemzeti és kulturális értékeinket közvetítő ezt a témát: Jézust ábrázolja, aki egy ajtó előtt áll és zörget - szeretne betérni a házba - valakinek az otthonába. Bár a Szentlélek értünk való munkálkodását nem lehet csupán egy képpel kifejezni, mert olyan sokrétű, értelmünket felülmúló- mégis sokatmondó ez a festmény. Az egyik műelemző egy kiállítás során megjegyezte a művésznek, hogy ő talált egy hibát a képen: az ajtón nincs kilincs. Erre a művész mosolyogva csak annyit válaszolt: de van- belül! Hogy fejezi ki Jézus ezt az „ajtónyitást”? „Akik szeretnek engem, hallgatnak az én szavamra...” - így kezdődik az ígéret. Akik szeretik, nyitott szívvel, komolyan veszik Jézus szavát, az ő megváltói munkáját, személyét - azokhoz tud betérni, hogy az életük részévé váljon, valami egészen bensőséges közösségbe kerülve. Pünkösdkor azt ünnepeljük tehát, hogy a világot oly nagy áldozat árán Megváltó Isten egészen közel akar jönni hozzánk Szentlelke által. Itt van karnyújtásnyira, egy kiáltásnyi- ra, egy ajtónyitásnyira. Hogy rendet tegyen, otthont szépítsen, örömöt, békességet hozzon, hogy nálunk lakjon és mi is vele lehessünk örökre. műsorok peregnek, immáron 24 órában. Erről lehet felismerni az éterben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által létrehozott Magyar (Katolikus Rádiót, amely tavaly pünkösdkor köszöntötte az akkor még egy adóról a hallgatóit, majd az idén április elsejétől - céljait megvalósítandó - új országos, nyugodtan mondhatjuk köz- szolgálati rádióvá vált. A Katolikus Rádió Budapestről a 810 kilohertzes, Szolnokról és Siófokról az 1341-es kilohertzes frekvenciáról sugároz. Tolna megyében az 1341-es frekvencián érhető el. Bálint Gy. A pécsi pálos kolostor hatvanhét éve része a Kertvárosnak. Jelenleg 13 remete él itt, a többségük még fiatalember. A magyar alapítású rend célja a másokért való imádkozás, az, hogy minden ember szíve megteljék szeretettel. Mauthner Ilona A pécsi pálos kolostor a magyarországi rendtartomány középpontja, itt van a rendfőnökség is. Borsos József tartományfőnök segített eligazodni a kolostor és az itt élő remeték világában. Eredetileg az 1786-ban épült, mai Széchenyi Gimnáziumban volt a kolostoruk, a Líceum templom mellett. A cserébe kapott épületben most 13 remete él - bár többen is elférnének benne -, akiknek a napi beosztását az imádkozás határozza meg. Reggel fél hatkor imával, elmélkedéssel, zsolozsmával kezdődik a napjuk, majd szentmisével folytatódik. A szabadidejükben a napi teendőket, takarítást, számítógépes tájékozódást végzik, tévé nincs. Este dicsérettel és imával zárul a nap. Villanyoltás tíz órakor van. Mindenkinek külön szobája van, ahol ágy, szekrény, feszület és egy asztal található. József atya elmondta, 42 év szolgálat után érkezett Pécsre, a pálosokhoz, ahol két éve rendfőnök. Az Alföldről, Polgárról származik, szülei, három testvére és azok családjai most is ott élnek. Amikor fogadalmat tett, a következő életcélt jelölte ki magának: Isten iránti szeretetből áldozattá válni másokért. Most 68 éves, és soha Ki volt Remete Szent Pál? Thébában élt, 300 körül, Diokléciánusz császár idején Gazdag családból származott Felvette a keresztény vallást, emiatt sógora feljelentette és üldözték. A pusztába menekült, ahol magányosan élt Kenyéren, vízen és datolyán élt, 120 éves korában halt meg. Később találkozott remete Szent Antallal, aki Pált eltemette. nem bánta meg, hogy lemondott a családról, szerelemről, földi boldogságról. Elve, hogy a szomorú ember a környezetét is szomorúvá teszi, ezért ő mindig mosolyog és igyekszik felvidítani másokat. Magyar alapítású rend A középkor magyar alapítású rendjének megszervezése a hagyomány szerint Bertalan pécsi püspök és Boldog Özséb esztergomi kanonok nevéhez jvződik Összegyűjtötték és regulával látták el a Mecsek és a Pilis erdeiben élő remetéket 1308-tól számít hivatalos szerzetesrendnek A szerzetesi életnek a törökök vetettek véget. A szerelemnél is erősebb volt benne a hit lehel testvér 27 éves. Szülei pokat megmeglepődtek, amikor papnak ünneplik. jelentkezett. Eredetileg keres- Évente egykedelmi szakközépiskolába szer, egy hójárt Húszévesen még szerel- napra szames is volt. Öt éve lépett be a badságra pálos rendbe, most teológiát megy, ekkor tanul. Itt úgy élnek, mint egy meglátogatja család. Az ünnepeket, névna- a családját Néha hiányzik neki a főváros zaja, nyüzsgése János testvér 31 éves. Buda- szerelem, pestről érkezett a kolostorba. ami szerin- Bevallotta, néha hiányzik ne- te Isten csoki a főváros zaja. Könyvtáros- dálatos nak készült, míg a belső adománya, hang szerzetesnek nem szólí- Kár lett vol- totta. Két testvére van, már na, ha ki- mindketten gyermekeket ne- marad az veinek. Őt is megérintette a életéből. Uj rádió a középhullámon, reklámok és műzene nélkül műsor Majdnem az egész országban A hit megerősítése a Szentlélek által konfirmáció Az élet akkor kedves Isten előtt, ha a lélek tartalmas Májusban az iskolák bal- lagtatják diákjaikat, az egyház konfirmációval, elsőáldozással, bérmálással fogadja tagjai közé a hitében bontakozó fiatalt. Úgy az egyik, mint a másik - a ballagás és a konfirmáció - nem vége valaminek, hanem egy új kezdet lehetőségének gazdag tárháza - mondta Balázsi Zoltán református lelkész. Boldognak mondhatja magát az a szülő, aki gondoskodásának és szereteté- nek jutalmát látja nyíltszívű, kötelességtudó gyermekében. A keresztség sákramentumá- ban részesült gyermek, a szülők és a keresztszülők fogadalomtétele nyomán lehetőséget kap arra, hogy úgy neveljék, ha eljön az idő, az ifjú önként tegyen vallást hitéről Isten és a gyülekezet előtt. A protestáns egyházakban ez az ünnepi alkalom a konfirmáció: azaz a hit megerősítése a Szentlélek általi A konfirmációra való felkészülés ideje nem egy év, sem kettő, hanem egy életet igénylő időszak. Ahhoz a forráshoz próbáljuk elvezetni a fiatalokat, amelyből nemzedékek meríthettek. Ahhoz a Krisztushoz irányítjuk lépteiket, szívüket, lelkűket, aki mindannyiónk Megváltó Ura. Mauthner I Építőipari kivitelezők. A FüIöd Fakereskedés megkezdte- HT20 Plus zsalugerendák (Kaufmann) M- Vasalt állványpallé Ú (MSz. minősített, sorszámozott)- Fenyő zsalutáblák - 3 rétegű (Finnforest)- Nyár rétegelt lemez zsalutáblák (Finnforest) forgalmazását, valamint- ipari méretű fenyő fűrészáru rovar- és gombamentesítését Adolit EM-F40-es favédőszerrel (béráztatást is vállalunk). & FLJLÖP FAKERESKEDÉS 7622 Pécs, Légszeszgyár u. 38. Tel.: 20/931-4139, 72/314-139