Tolnai Népújság, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-10 / 108. szám
2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. MÁJUS 10., KEDD TAMÁSI ÉS TÉRSÉGE Hajthatatlanok a képviselők, a végső szóra még várni kell iskola Állást keresnek a tanítók udvari Péntekre falugyűlést hívtunk össze, de a testület álláspontja az, megszünteti az alsó tagozatos általános iskolát - mondta a napokban tartott ülés után peszt Attila polgármester. Mint arról beszámoltunk, a kistelepülés pénzügyi okok miatt kériyszerül a lépésre. Az iskolában mindössze tizennégy diák tanul, s a működtetéshez szükséges közel hétmillió forintot csak hitelből tudják előteremteni. A polgármester hozzátette: az első és második osztályos gyerekeket szeptembertől a fa1 lugondnoki au1» tó vinné a • A gyönki iskoláfíl. Iá ba, a többi diák j|| jp- pedig Volán-járattal utazhat. ért minket a döntés, mert első lépésben a napközi megszüntetéséről volt szó, amibe mi bele is egyeztünk. Sőt, azt is felajánlottuk, hogy lemondunk a túlóradíjakról, ha ezzel tudunk segíteni - mondta Bartha Tímea, az iskola vezetője. - Úgy tűnik, ez is kevés volt. T. F. Az operettkirály életét viszik színre a várban nyári színház Végleges a program Ismét az operett áll a Simontornyai Színházi Nyár programjának középpontjában. Tóth Ferenc A június 21-én kezdődő, közel kéthetes sorozat programja a napokban vált véglegessé. Június 24-én és 25-én Hídvégi Miklós rendezésében láthat gálaestet a közönség Kálmán Imre operettjeiből a vár színpadán már jól ismert neves művészek- mások mellett Csere László, Kokas László, Szóka Júlia - előadásában. A korábbiakhoz hasonlóan több képzőművészeti és zenei eseményt is tartalmaz a program. Egyebek közt Hock Ferenc festőművész alkotásait ismerhetik meg a vár galériájában, fellép a Pannónia Klezmer Band, koncertet adnak a tamási Lajtha László Zeneiskola mesterkurzusának résztvevői, és július 25-én várja haza a város a Simontornyáról elszármazottakat. Senki nem mond semmit ellenőrzés Fegyelmi eljárás az iregszemcsei nevelési intézet vezetője ellen. Balogh József azt mondta: tiszta a lelkiismerete Egy belső ellenőrzés hiányosságokat tárt fel az iregszemcsei Göllesz Viktor Gyógypedagógiai Intézményben és azokat jegyzőkönyvben rögzítette. A fenntartó megyei közgyűlés ez alapján fegyelmi eljárást indított az igazgató ellen, amit tegnap május 19-ig meghosszabbított. Szeri Árpád A Göllesz Viktor nevelési-oktatási intézmény vezetőjének munkáltatója a megyei közgyűlés. Azért indítottak ellene fegyelmi eljárást, hogy kiderüljön: helyt- állóak-e a belső ellenőrzés jegyzőkönyvében feltárt hiányosságok. Néber Tibor, az ügyben kijelölt vizsgálóbiztos munkájához tegnap a jogszabályoknak megfelelően további haladékot kapott A megyei önkormányzat rendkívüli zárt ülésén úgy döntött: május 19-ig meghosszabbítja megbízatását. Ez azt jelenti, hogy legkésőbb eddig az időpontig kell befejezni a vizsgálatot, majd a lezárást követő nyolc napon belül át kell adni az ügy ösz- szes iratát a munkáltatói jogkör gyakorlójának. A vizsgálóbiztosnak eddig az időpontig kell megfogalmazni javaslatait is. Néber Tibor tegnap nem nyilatkozott. Azt mondta: folyamatban levő ügyről nem beszélhet. A módszerről viszont annyit elárult, hogy tüzetesen átvizsgálja a belső ellenőrzés dokumentumait és természetesen meghallgatja Balogh Józsefet, az intézmény igazgatóját. Ha ellentmondásosnak ítéli a dokumentumokat és a megnyilatkozásokat, akkor tanúkat és szakértőket is megkérdez majd. Az ülésről más elfoglaltsága miatt távol lévő Balogh József teIntézmény, éddig csak aranyos csillogással A Göllesz Viktor Gyógypedagógiai Intézmény három diákja tavalyelőtt tizenkét érmet szerzett Dublinban, a Speciális Olimpián. A legeredményesebb magyar sportoló is iregszemcsei fiatal volt összesen négy aranyérmével. Az intézmény az országos kézműipari és művészeti tábor szervezéséből is kiveszi részét, országos szakmai konferenciákat rendeznek Munkatársai is számos elismerést kaptak A létesítmény jelenleg mintegy kétszáz- hatvan, hat és húsz év közötti fiatal mindennapi életének megkönnyítéséhez járul hozzá. lefonon munkatársunknak el mondta: a jelentésben megfogalmazott hiányosságokról nem nyilatkozik. Hozzátette: az egész ügy váratlanul érte, de tiszta a lelkiismerete. A belső ellenőrzés megállapításait nem fogadja el, a vizsgálattól pedig azt reméli, hogy az ügy a közgyűlés számára is megnyugtatóan zárul.- Az eltelt hat év alatt, amióta igazgató vagyok, az általam vezetett intézmény kellő szakmai fejlődésen ment át és országos szinten is jó hírnévre tett szert - hangsúlyozta. - Eddig csak kedvező véleményeket kaptam, eltekintve ettől a jelenlegi esettől. A belső ellenőrzés feladata nyilván az, hogy keressen és találjon hibákat, azért, hogy azokat képesek legyünk kijavítani. Néber Tibor vizsgálóbiztos: még folyik a vizsgálat I Rendkívüli lehetőség előfizetőinknek! :§L Kedvezményes áron megkapja kiadónk 4 lapját! Válasszon színes lapjainkból! Válasszon az alábbi előfizetési módok közül: Fax: 06-74/511-501-es feiszánra Kiklje el a kitöltöa tnegiendelószelvényí. E-MAIL; jadit.bal« gb@axelspringer.htt Ne felejt« el népdal nevét, címét, és a választott magazin nevét. Az üzenet tárgya tegyen: Csomag POSTA: 71(1 Szeksárd, Liszt F. tér 3. A kitöltött megrendelttel vényt borítékban küldje el címünkre. TELEFON: Hívj« 06-74/51 !-5§3-as tetefonsfeiiinkai vagy a 00-80/203-995-ős ingyenesen hívható megrendelés mellé DVD lemezt+ksnyvet adunk ajándékba! zöldszámunk! munkanapokon 8-15 óra között. Munkaidőn kívül: 06-30/650-3004 SMS: 06-30/3034)272 Küldje el nevét, címét, valamint az ajándék Magazin címét nottnáldíjas teletbnszámunkra. Az üzenet elejére írja: Csomag Pl: Csomag-3 hónap Hölgyvilág (és az ÖN neve és címe) □ Megrendelem a Tolnai Népújság lapcsomanot 1 hónapra 2132 Ft-ért, is kérem a színes magazinok közül a/ általam megjelöltet. A választott magazin mellé kérjük tegyen ..X"-et! □ Glamour □ Gyöngy ÍZ] Autó-Motor CU Hölgyvilág EZJ Lakáskultúra D Megrendelem a Tolnai Népújság lapcsomagot 3 hónapra ö39tt Ft-ért, és leérem a színes magazinok küzdi a/ általam megjelöltet, valamint az ajándék DVD lemezt és a Családi rejtvénykönyvet A választott magazin melle kérjük tegyen „X”-et! D Glamour EU Gy öngy O Autó-Motor dl Hölgyvilág D Lakáskultúra MegrcndeUstnunol rálkdam, hogy t érig eiífaetíijt maradok a Tolnai Népújságnak. A Toliűí -t vidékén héfflfn kézjKstt/úk! Név: ■ Cím: __ Tel.: Aláírás: E-mail: Kelt.: tdánom ntniAot. c áffettra éti brfbtmti bétáin fobamstom s lénia mjétgi KONCERT Bernd Pittkuning, becenevén Pytko Németországból érkezett Tolna megyébe. A saját gyermekdalait játszó gitáros-énekes tegnap Gyönkön, a helyi iskola tornatermében lépett fel. Pytko a németországi szorb kisebbség tagja is egyúttal, ezért dalai nemcsak német, hanem szorb nyelven is felcsendültek. TOLNÁBAN A-TÓL Z-I6 Alsónyék játszótér Új játszótér épült Alsónyéken. A település tavaly pályázaton nyerte a pénzt a játékokra, és ezek elhelyezésére. A beruházás egymillió-hétszázezer forintba került. A terület alatt, ahol a játékokat elhelyezték fél méter földet kellett kicserélni, m Béta megnyílt A polgármesteri hivatalban megnyüt a kistérségi iroda. Az itt dolgozók pá- lyázátfigyeléssel és tanácsadással segítik a település lakót, de az irodában fénymásolni, nyomtatni és internetezni is lehet, m Bonyhád ösztöndíj Tavaly kilenc bonyhádi roma középiskolás nyert ösztöndíjat a Tolna Megyei Kisebbségi Konzultatív Tanács Önkormányzati Szövetségének pályázatán. A szervezet erre az évre is kiírta a programot. Az adatlap beszerezhető a városi Cigány Kisebbségi Önkormányzatnál, ahol a kitöltéshez is segítséget adnak, ipái Decs verseny Az eddig megrendezett sportversenyeken, a GÓLLÁT-McDONALDS labdarúgó tornáról, a városkörnyéki mezei futóversenyről és az atlétika városkörnyéki döntőjéről a decsi iskola diákjai több érmet hoztak. A fiatal sportolók felkészítő tanára Kőfalvi Tamás volt. mi Dunaszentgyörgy felújítás Csütörtökön kezdték el a településen a Rózsa utca útburkolatának felújítását. A háromszáz méteres útszakasz rendbe hozásához szükséges 11 millió forintot részben a Megyei Területfejlesztési Tanácshoz benyújtott nyertes pályázatuk révén tudták fedezni. A szükséges harmincszázalékos önerőt az önkormányzat a Paksi Atomerőmű támogatásával teremtette elő. (h. éj HŐgyész szivárvány Földesiné Kiing Katalin munkáiból nyílik foltvarró kiállítás Szivárvány címmel május 15-én Hőgyészen, a művelődési házban. A kiállítást Acélosné Solymár Magdolna céhmester, a Magyar Foltvarró Céh titkára nyitja meg. <m L k <* A